Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Körmenden nem számolgatnak, a ZTE ellen dupláznának

Németh Ákos szerint korai még a helyezésekről beszélgetni.



:

:

Jó formában, a tabella második helyét elfoglalva fogadja szombaton este az Egis Körmend a Zalakerámia ZTE KK csapatát. A vasiak számára minden helyzetben kiemelt fontosságú, hogy győzelemmel hagyják el a pályát egy szomszédvári rangadón. Ráadásul most abban a különleges helyzetben vannak, ha megverik szombaton a ZTE-t, akkor elmondhatják magukról, hogy nemcsak a szombathelyieket, hanem a zalaiakat is legyőzték oda-vissza. Erre már régen volt példa.

– Mindenképpen győzelemre fogunk játszani a ZTE ellen, ez nem is lehet kérdés – mondta Németh Ákos, az Egis Körmend hátvédje a BB1.hu-nak. – A mérkőzés pikantériájához tartozik, hogy ismét szomszédvári rangadót játszunk. Ezeket eddig mindet sikerrel vettük. Kétszer nyertünk a Falco ellen, illetve Zalaegerszegről is győztesen távoztunk. Szeretnénk megtartani ezt a jó szériánkat, a szurkolóinknak is nagy örömet szerezve ezzel. Nem számítok könnyű meccsre egyáltalán. Egy ilyen rangadón az sem számít, ha az egyik csapat az első, a másik pedig az utolsó, mindig hatalmas a küzdelem és kicsi nüanszok döntenek.

A matematikai esélye még megvan a körmendieknek arra, hogy akár odaérjenek az alapszakasz első helyére is. Igaz, ehhez a listavezető szolnokiaknak is botlaniuk kellene.

– Megvan a matematikai esélyünk arra, hogy befogjuk a Szolnokot, de ehhez kellene az ő vereségük is – folytatta a játékos. – Mi jelenleg csak arra koncentrálunk, hogy minden meccsünket megnyerjük. A középszakasz is hosszú lesz, ahol szintén tartani szeretnénk a jó formánkat. Emiatt még túl korai bármit is számolgatni.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés