Utánpótlás
A Virtus Bologna is számít a Rátgéber Akadémia edzőjére
Fabio Fossati újabb kiemelkedő feladatot kapott.

:
:
A Rátgéber Kosárlabda Akadémia mentoredzője, Fabio Fossati újabb kiemelkedő feladatot kapott: az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró európai klub, a közel százéves múltra visszatekintő Virtus Bologna a közelmúltban jelentette be, hogy a 2021/2022-es szezonban számít a kiváló olasz szakemberre. Természetesen Fabio Fossati tovább dolgozik Pécsen is – írja a ratgeberakademia.hu.
Az 1929-ben, tehát lassan száz éve alapított Virtus Bologna hivatalos honlapján, a közelmúltban jelentették be, hogy a stáb egy újabb nemzetközi szaktekintéllyel bővül: Fabio Fossatira mentoredzőként számítanak a következő szezonban a fehér-feketék. Az immár hetven esztendős, ám roppant energikus és jókedélyű, igazi olasz mentalitással és vitalitással megáldott tréner a világ egyik legjobb vezetőedzője, a Virtus Bolognával párhuzamosan a spanyol férfi válogatottat is irányító, szintén olasz Sergio Scariolo munkáját fogja segíteni.
– Ez egy hatalmas lehetőség számomra! Olyan szupersztárokkal dolgozhatok együtt a bajnoki címvédő Bolognánál, mint Teodoszics, Belinelli, Udoh, és a keretből még sokan tagjai hazájuk válogatottjának. Elképesztő magas szintű a szervezettség, a szakmai stábban például a vezetőedzőnek, Sergio Scariolónak öt asszisztens edző segíti a munkáját! A támadójátékért Andrea Diana felel, aki a Brescia és a Verona vezetőedzője volt, a védekezésért pedig a szerb Andrija Gavrilovic, aki hatalmas tapasztalattal bír, dolgozott Oroszországban és Spanyolországban is. Két erőnléti tréner és négy fizioterapeuta egészíti ki ezt a fantasztikus stábot, nem csoda, hogy a cél egy jó helyezés az Euroligában.
Fossati az első napjait tölti csak a Bolognánál, ott van az edzéseken, ismerkedik a közeggel. A jövő héten egyéni beszélgetéseken találkozik a játékosokkal, amelyeken közelebbről is megismerheti őket, s kiderülhet, hogy kinek miben tud majd segíteni.
A Rátgéber Akadémiának nagyon jó hír, hogy a bolognai szerepvállalás mellett is számíthat a jövőben Fabio Fossatira. Az olasz szakembernek eszébe sem jutott, hogy búcsút intsen nekünk, pedig kétségtelen, rengeteg utazással és fáradtsággal jár, hogy nemzetközi mentoredzőként a Rátgéber Kosárlabda Akadémián pallérozódó tehetségek fejlődését is segítse.
Természetesen továbbra is segítem Pécsett a szakmai munkát. Az Akadémia a családom, mindenki, aki ott dolgozik, itt van a szívemben.

Szólj hozzá!