A világ legjobb kosaras lehetett volna, de részegen járt edzésre! Utálta az NBA-t is

Eddig tartott, mire rájöttem, csak magamnak köszönhetem azt, hogy nem futottam be azt a karriert, amit jósoltak nekem, és amire képes lehettem volna. A legidősebb fiam nemrég kezdett el kosarazni, és amikor edzésekre vittem, elkezdett hiányozni a közeg és maga a sport. Szerettem ott lenni a pálya környékén, elterelte a gondolataimat a mindennapi problémákról. Jelenleg mezőgazdasággal foglalkozom, van egy nagy birtokom, ahol almát termesztek, de nem olyan egyszerű a helyzet. Aztán jött ez a lehetőség, hogy csatlakozzak a Novi Sad csapatához, ahol több rutinos, korábbi szerb válogatott is pattogtat, de már csak hobbiszinten, valamint vannak tehetséges fiatalok is, akikkel sokat foglalkozunk.

Nem. Elmondom, mikor szerettem a kosárlabdát: 16 és 18 éves korom között itthon a Hemofarmnál, valamint 2006 és 2007 nyarán, amikor a válogatottal voltam világbajnokságon, aztán Európa-bajnokságon. A többi? Hagyjuk is. Tapasztalatnak jó volt, ezeket most tudom hasznosítani, amikor a fiatalokkal beszélgetünk. 

Igen. Szörnyen éreztem magam, de ezért sem okolhatok mást, egyszerűen rosszul láttam akkor a dolgokat. Azt hittem, mindenki ellenem van, csak bántani akarnak, én pedig bezárkóztam, és inkább ittam. Beállítottam magamat a rossz embernek, az áldozatnak, és ezzel tökéletesen megakadályoztam, hogy a lehető legjobb játékossá váljak.

Annak a vénembernek az volt a mániája, hogy a fiatal centerek ellen úgy fogott pozíciót, hogy torkon könyökölte őket. Velem is megcsinálta, aztán blokkoltam a dobását. Erre teljesen kiakadt, elkezdett magyarázni, de borzalmasan beszélt angolul, ráadásul köpködött is, én meg csak azon tudtam gondolkozni közben, hogy ha leütöm, akkor eltiltanak 5-10 meccsre, pedig így is alig játszom. Ha tehettem volna, kicsinálom és élve megeszem, de nem kockáztathattam

Abban a pillanatban, ahogy megérkeztem. A várost addig sem szerettem, a csapat pedig szörnyű volt. A játékosokat egyáltalán nem érdekelte, hogy egymás után tízszer kikapunk 20 ponttal, csak azt várták, hogy legyen vége a meccsnek, aztán mehet a buli. Én nem így nőttem fel Szerbiában, ahol élet-halál kérdése a győzelem, azért kapjuk a fizetésünket, hogy minél több meccset nyerjünk. Memphisben még a szurkolók sem tudták, hogy mi lett a végeredmény. Azért jártak meccsre, hogy mutogassák magukat, főleg az első sorokban.