Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

A világ legjobb kosaras lehetett volna, de részegen járt edzésre! Utálta az NBA-t is

Darko Miličić most úgy döntött, újrakezdi. Egy magyar újságírónak adott exkluzív interút.



:

:

Minden idők egyik legtehetségesebb korosztályának második legjobb kosarasának tartották, egy bizonyos LeBron James mögött. Az NBA 2003-as újoncbörzéjén másodikként választotta ki a Detroit Pistons, ezzel olyan későbbi szupersztárokat előzött meg, mint Carmelo Anthony, Chris Bosh vagy Dwyane Wade. De amíg ők mind fantasztikus karriert mondhatnak magukénak, addig Darko Miličić számára az NBA maga volt a pokol. Pedig már első évében bajnok lett, sőt, rekordot is tart, de 10 év után nem bírta tovább, és a sok balhéval, kudarccal, részeges edzésekkel teli időszakot végleg lezárta. 27 évesen visszavonult a kosárlabdától, majd kick-boxolni kezdett, azonban ott sem járt sikerrel. Azóta farmerkedik szülővárosa, Újvidék mellett, almát termeszt, de több mint hat év szünet után arra jutott, hiányzik neki a játék, és megpróbálja még egyszer, hátha végre élvezni is fogja. Darko Miličić Újvidéken adott exklúzív interjút az Origónak.

Arról, hogy újrakezdi a kosárlabdát

Eddig tartott, mire rájöttem, csak magamnak köszönhetem azt, hogy nem futottam be azt a karriert, amit jósoltak nekem, és amire képes lehettem volna. A legidősebb fiam nemrég kezdett el kosarazni, és amikor edzésekre vittem, elkezdett hiányozni a közeg és maga a sport. Szerettem ott lenni a pálya környékén, elterelte a gondolataimat a mindennapi problémákról. Jelenleg mezőgazdasággal foglalkozom, van egy nagy birtokom, ahol almát termesztek, de nem olyan egyszerű a helyzet. Aztán jött ez a lehetőség, hogy csatlakozzak a Novi Sad csapatához, ahol több rutinos, korábbi szerb válogatott is pattogtat, de már csak hobbiszinten, valamint vannak tehetséges fiatalok is, akikkel sokat foglalkozunk.

Arról, hogy élvezte-e az NBA-t

Nem. Elmondom, mikor szerettem a kosárlabdát: 16 és 18 éves korom között itthon a Hemofarmnál, valamint 2006 és 2007 nyarán, amikor a válogatottal voltam világbajnokságon, aztán Európa-bajnokságon. A többi? Hagyjuk is. Tapasztalatnak jó volt, ezeket most tudom hasznosítani, amikor a fiatalokkal beszélgetünk. 

Arról, hogy járt-e részegen edzésre

Igen. Szörnyen éreztem magam, de ezért sem okolhatok mást, egyszerűen rosszul láttam akkor a dolgokat. Azt hittem, mindenki ellenem van, csak bántani akarnak, én pedig bezárkóztam, és inkább ittam. Beállítottam magamat a rossz embernek, az áldozatnak, és ezzel tökéletesen megakadályoztam, hogy a lehető legjobb játékossá váljak.

Arról, hogy miért verekedett össze majdnem Dikembe Mutombóval

Annak a vénembernek az volt a mániája, hogy a fiatal centerek ellen úgy fogott pozíciót, hogy torkon könyökölte őket. Velem is megcsinálta, aztán blokkoltam a dobását. Erre teljesen kiakadt, elkezdett magyarázni, de borzalmasan beszélt angolul, ráadásul köpködött is, én meg csak azon tudtam gondolkozni közben, hogy ha leütöm, akkor eltiltanak 5-10 meccsre, pedig így is alig játszom. Ha tehettem volna, kicsinálom és élve megeszem, de nem kockáztathattam

Arról, hogy megbánta-e, hogy Memphisbe igazolt

Abban a pillanatban, ahogy megérkeztem. A várost addig sem szerettem, a csapat pedig szörnyű volt. A játékosokat egyáltalán nem érdekelte, hogy egymás után tízszer kikapunk 20 ponttal, csak azt várták, hogy legyen vége a meccsnek, aztán mehet a buli. Én nem így nőttem fel Szerbiában, ahol élet-halál kérdése a győzelem, azért kapjuk a fizetésünket, hogy minél több meccset nyerjünk. Memphisben még a szurkolók sem tudták, hogy mi lett a végeredmény. Azért jártak meccsre, hogy mutogassák magukat, főleg az első sorokban.

Palotai Barnabás interjúját teljes egészében itt lehet elolvasni.

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
HeindrichalbcRouge2lee14Bossesy Recent comment authors
Bossesy
Olvasó

Önkritikus. Ez nagyon nemes tulajdonság. Nem másban keresi a hibát. Ha a pályafutását tekintve nem is, e téren azért mindenképpen lehet példakép.

RRichieG
Olvasó

A címet javítsátok ki Szarfalkóra.

2lee14
Olvasó

Van baj nálad, nem is kicsi!

Rouge
Vendég
Rouge

“van baj nálad, nem is kicsi!”
SZarfalkózik megint Ricsi,

a szó elején nagybetű,
Ricsifiú nagylelkű:

a tiszteletet megadja,
a kételyeket meghagyja:

bár bajnok lett a falkó,
az a mákos arany fakó…

albc
Olvasó

Az otthoni -20 után csak erre futja? 😀 Sírjál csak a múlton,a jelenben megcumiztattunk titeket rúzs g.cc:D

Heindrich
Olvasó

Ez vicces ?

Vilis79
Olvasó

A címet javítsátok ki, kosarasa.

ldd
Olvasó

Érte is kár…mint minden eltékozolt tehetségért.

Heindrich
Olvasó

Pld.: Perl , Benke…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés