Connect with us
Hirdetés

3x3

A világ két legjobb játékosa is pályára lép Debrecenben

Indul a 3×3-as kosárlabda Eb!



:

:

A világ jelenlegi két legjobb játékosa is pályára lép a péntektől vasárnapig tartó 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságon Debrecenben.

A pénteki sajtótájékoztatón Julien Debove, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) 3×3-as szakágának kommunikációs igazgatója elmondta: a francia női válogatott tagjaként szerepel az Eb-n Ana Maria Filip, a lett férfi válogatottban pedig a szintén a világ legjobbjának tartott Karlis Lamanist láthatják majd a nézők. Hozzátette: Debrecen kiváló házigazdája lesz a kontinenstornának, amelyen 16 ország 12 női és 12 férfi együttese vesz részt.

Károlyi Andrea, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya hangsúlyozta: a csapatnak hatalmas élmény lesz, hogy hazai közönség előtt játszhat.

A magyarok nehéz sorsolást kaptak, azonos ágra kerültek a végső győzelemre is esélyes négy csapattal, a franciával, az olasszal, az orosszal és a spanyollal. A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta válogatott a csoportküzdelmekben Lengyelországgal és a címvédő Franciaországgal találkozik, a trióból az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe.

Csirke Ferenc, a férfi válogatott szövetségi kapitánya közölte: a csapatba bekerült Ivosev Tamás nagy erősítést jelent, a közös gyakorlásra ugyanakkor kevés ideje volt az együttesnek. Az esélyekről szólva elmondta: bízik a szurkolók támogatásában, a hazai drukkerek segítségével legyőzhetőnek tartja a csoportban mind az orosz, mind a francia válogatottat.

Ana Maria Filip, a francia női válogatott tagja kiemelte: szeretnék ismét megnyerni az Eb-t, de a végső győzelem megszerzését a nagyon erős mezőnyben egyáltalán nem tartja könnyűnek.

Karlis Lamanis, a lett férfi válogatott erőssége úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy Lettország nyerje az idei Európa-bajnokságot.

A debreceni Eb-n pénteken és szombaton a csoportmérkőzésekre, míg vasárnap a helyosztókra és a döntőkre kerül sor.

A kosárfesztiválról a nemzetközi szövetség fennállása során először 4K minőségben ad közvetítést saját YouTube- és Facebook-csatornáján.

A 3×3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, melyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

A magyarok csoportmérkőzései az Európa-bajnokságon:

péntek 18.50: Magyarország-Lengyelország (női)
péntek 21.00: Magyarország-Franciaország (női)
szombat 18.00: Magyarország-Oroszország (férfi)
szombat 21.00: Magyarország-Franciaország (férfi)
vasárnap: negyeddöntők, elődöntők, bronzmérkőzések, döntők

Forrás: MTI, fotó: fiba.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés