Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

A válogatottaknál is számítanak a Rátgéber Akadémia játékosaira

A nyári szünetben kiválasztó-képzőket, illetve a válogatott korosztályok számára edzőtáborokat tart az MKOSZ.



:

:

A nyári szünetben kiválasztó-képzőket, illetve a válogatott korosztályok számára edzőtáborokat tart az MKOSZ, amelyekre  a Rátgéber Akadémia sok fiú játékosát meghívták.

A 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2009-es korosztály számára már befejeződtek a kiválasztó-képzők Székesfehérváron. Örömteli, hogy ezúttal is sok játékosunk kapott meghívót.

A 2008-as korosztályban például hat játékos képviselte Akadémiánkat, aminek különösen örültünk! Nagyon erős csapat formálódik nálunk

– fogalmazott Zalay Zoltán, szakmai igazgató-helyettes.

Az idősebbek számára még hátra vannak az edzőtáborok, az U18-as fiú válogatott számára júliusban három összetartást is szerveznek, majd a csapat augusztus elején részt vesz Szlovákiában egy Challenger tornán. Az U20-as fiú válogatott programja hasonlóképp alakul, a felkészülést ebben az esetben egy soproni torna zárja július végén.

Akik meghívót kaptak a Rátgéber Akadémiáról: 

2009-es korosztály kiválasztó-képző: Gáspár Vince, Gurzó Róbert, Vajas Nimród.

2008-as korosztály kiválasztó-képző: Baráth Barna, Hirth Bálint, Király Martin, Pavlik Benjámin, Schneider Martin, Szabó Damján.

2007-es korosztály kiválasztó-képző: Putsay Bence, Soós Barnabás, Teszárik Márton.

2006-os korosztály kiválasztó-képző: Balázs Barnabás, Fonyó Botond, Mucha Bertalan.

U18-as válogatott: Bánfi Balázs, Pifkó Bálint, Meszlényi Róbert. Sérülés miatt nem vehet részt az edzőtáboron Schmera Gergely és Kazy Balázs.

U20-as válogatott: Scherer Bálint.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés