Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A tavalyinál erősebb csapat építése a cél Zalaegerszegen

Megvan a ZTE tervezett menetrendje a felkészülési időszakra.



:

:

Egy hete készül együtt a Zalakerámia ZTE KK magyar magja, akikhez hétfőn délután csatlakozott a válogatott egyhetes összetartásán résztvevő Szabó Zsolt és Ante Nazor vezetőedző. Az új igazolásokkal és a magyar maggal Heinrich Róbert másodedző foglalkozott, Adrovicz Béla erőnléti edzővel kiegészülve. Rövid megbeszélést követően egyből munkához láttak a fiúk.

– Egy fizikálisan és taktikailag is erős csapatot építünk. A csapategységet szeretnénk erősíteni, hogy a parketten és a pályán kívül is összetartó közösség legyünk. Célunk, hogy egy erősebb csapat épüljön, mint az előző szezonban. Sok fiatal játékosunk van ezért kemény alapozást terveztünk, hogy érezzék, hasonló terhelés vár rájuk a bajnokikon is – mondta Ante Nazor a ztekosar.hu-nak.

Kettő –egy –kettő ritmusban készül a csapat, ami annyit tesz, hogy egy délelőtt és délutáni nap után csak egy edzést tartanak, majd újra a napi kettő következik.

– Reméljük, hogy mentálisan erős lesz a csapatunk. A két horvát játékost ismerem, dolgoztam már velük és igazi harcosok. A két amerikai fiút pedig kellőképpen leinformáltuk és ők is beleillenek az elképzeléseinkbe – folytatta a tréner.

A felkészülési programból az edzőmérkőzések sem hiányozhatnak. A terv az, hogy augusztus végétől a szezonkezdetig minden héten szeretne felkészülési mérkőzést játszani a gárda. Tervben van a Körmend, a Szolnok, az Oberwart, a Pécs, a Szeged és a Falco ellen is egy–egy összecsapás, valamint három felkészülési tornán is részt vesz a csapat, melyek közül az egyik a hazai rendezésű Göcsej Kupa, valamint egy kaposvári és egy soproni torna szerepel még a programban.

A légiósok, a két horvát kosaras, Tonko Vuko, Ante Delas, valamint a két amerikai, Tyreek Duren, Glenn Montae szeptember elején csatlakozik a kerethez.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
antikosarLaBeTomiPbaskTomika778 Recent comment authors
LaBe
Olvasó

Nagyon jó lenne, ha a csapat rácáfolva a pesszimisták várakozásaira. Hajrá ZTE!

Tomi
Olvasó

BB1

Nagy Többség
Vendég
Nagy Többség

Ha nem haragszik egy két ember mi vettük a fáradságot és utána néztünk a légiós hadnak!Nem kellett hozzá nagy matek és többszáz videó se valamint az idei év légiós összehasonlításokhoz se kellett nagy politikaikapcsolat, hogy rájöjjünk arra amit a játékosok árából,Játékukból,múltjukból, képességeikből, nemzetközi vagy annak hiánya tapasztalatából kiindulva, más edzők véleményére alapozva, hogy az elmúlt 6 év papíron a leggyengébb légiósokkal állunk ki!Ante Nazor jobb csapatot szeretne de sajnos nincs tisztába a fent említett számtalan érv és a szakadéknyi különbség a csapatok és a Zete között… Ezért nem biztos, hogy Benczét kellett volna meneszteni mehetett volna a Bábszínház is!

Tomika778
Olvasó

Még az a szerencse, hogy Te mindent tudsz és itt vagy nekünk! :))))
De ha ekkora szakember vagy, akkor miért nem valamelyik csapat kispadján vagy a vezetőségében bizonyítasz?

Tomi
Olvasó

2 évig sírt a szád, hogy Bencze tehet mindenről, most meg hirtelen rájöttél hogy mégsem? ?
Ez nagyon cuki, hogy többes számban beszélsz magadról, de így is a bb1 bohóca vagy csak.

Tomi
Olvasó

????????????????????????????????????

antikosar
Vendég
antikosar

Kicsit már tényleg unalmas ez.

*Z*T*E*
Olvasó

Ezt hogy mire lesz elég a keret… nem is értem! Augusztusban? Hány csapat nyert augusztusban bajnokságot? Tavalyelőtt a Falconak is volt olyan időszaka amikor az 5 is necces volt és “edzőt kéne cserélni” hangok röpködtek… A Szolnok kimagaslott abból a bajnokságból és még csak nem is a Falco volt az elsőszámú kihívója…. Annyi minden történhet egy szezonban de vannak akik már augusztusban tudni akarják vagy tudják a végeredményt. De a hisztik azok mennek, ez innen jött az nem ad gólpasszt… De ha esetleg megverjük a Körmendet akkor egyből király lesz mindenki.

jancsi10
Olvasó

Csak számomra furcsa, hogy szinte minden csapathoz elkezdtek megérkezni a légiósok, míg a ZTE-hez csak szeptemberben fognak csatlakozni? Gondolom bérköltséget akarnak ezen is spórolni, de a bajnokság elején az összeszokottság hiánya megbosszulhatja magát véleményem szerint

hopehely
Olvasó

ZTE témában, egy kérdésem van. Mire elég ez a játékosállomány és edzői stáb?
Vélemények?

royalka
Olvasó

Ha nem te kérdeznéd, szívesen el is mondanám a saját meglátásomat, hogy szerintem hova érhet oda ez a csapat, mik lesznek az erősségei, ill. gyengéi a tavalyihoz képest. De olvasva az eddigi hsz-eidet, te a károgók maroknyi csapatát erősíted. Még egyetlen légióst nem láttunk játszani, de te már lehúztál mindenkit. Úgyhogy ez a csapat arra lesz elég, amit te gondolsz, amit én pont lesz@rok. Bocs a többiektől a stílusért.

Pbask
Olvasó

Jól fogalmaztad,tipikus provokatív hozzászólás,hátsó szándékkal mögötte.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés