Bajnokság
A Szolnok nyerte a csalódott csapatok csatáját
Vesztes találkozón mutatkozott be Kosztasz Flevarakisz a Sopron kispadján.

Szolnoki Olajbányász KK – Sopron KC 84-70 (27-16, 14-20, 26-18, 17-16)
Bajnokság, 8. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Benczur T., Söjtöry T., Vida J. (dr. Páli K.)
Szolnok: Smith 15/3, Tucker 22/12, Rudner 5/3, Krisztics 5/3, Morant 6. Csere: Kovács -, Tóth 6, Juhos 4/3, Jones 21/9.
Sopron: Supola 5/3, Thompson 18/3, Takács 6/6, Rivers 21/9, Carter 10. Csere: Jones 4, Molnár 6.
A vendégek kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be Kosztasz Flevarakisz, a Sopron új edzője. Mindkét csapat csalódottan érkezett erre a találkozóra, mert míg a Sopron 1-5-tel állt a tabellán a kezdés előtt, addig a Szolnok az újonc otthonában szenvedett vereséget a legutóbbi fordulóban.
A hazaiak kezdték jobban a meccset, rögtön egy 14-5-ös futással indítottak. Nem találta sem a támadó, sem a védőjátékát a Sopron, amelyben leginkább Rivers volt energikus az első tíz percben. A korai szolnoki roham kitartott a negyed végéig, végül 27-16-ról folytathatták a felek.
A második felvonásban felébredtek a vendégek és Rivers hármasa után hatra zárkóztak. Ezután megint nyílni látszott az olló, ismét kétszámjegyűre növelte az előnyét a Szolnok, de a vendégek újfent feljebb tudtak kapcsolni, így a nagyszünetre már csak öt pontos hátránnyal mehettek (41-36).
A fordulás után Morant volt eredményes, majd Rivers tartotta a lelket a Sopronban, akinek a hármasa után már csak 3 volt közte, majd Takács triplájával ki is egyenlítettek a vendégek (23. perc: 47-47). Ekkor megrázta magát a hazai csapat és egy 10-0-s rohamot futott, ami után időt kellett kérnie Flevarakisznak (25. perc: 57-47). A hátralevő időben sem volt meg az igazi átütőerő a vendégekben, jól tartotta az előnyét az Olajbányász, végül tizenhárom pontos fórt épített ki magának.
A záró felvonást Takács triplája nyitotta, amire Jones válaszolt egy triplával. Thompson sem akart kimaradni a buliból, így ő is a helyére küldött egyet, majd Tucker közelije után kért időt a vendég csapat (34. perc: 72-60). Thompson zsákolt a szünet után, aztán Carter is eredményes volt, Thompson duplája után pedig hat pontra zárkózott az SKC, ezúttal Dragan Alekszics volt kénytelen időt kérni (36. perc: 72-66). Smith volt hibátlan a vonalról, ami után mindkét csapat elkövetett egy-két hibát, végül Jones köszönt be. Juhos tripláját követően Smith robogott végig a pályán, kevesebb, mint két perccel a vége előtt 11 volt a hazaiak előnye, újra vendég időkérés következett. Thompson szerzett két pontot, amire Jones válaszolt, amivel lényegében el is dőlt találkozó. Innen már nem volt visszaút a Sopronnak, a Szolnok nyerte a csalódott csapatok csatáját.
Fotó: olajofficial.hu

Nyertünk 14 ponttal. Millió kifogást meglehet fogalmazni ezzel a csapattal és az edzői stábbal szemben. Ez könnyű. Viszont a megoldás már nem annyira. Szóval tegyük fel nem húzza ki januárig Alekszics, ki jöjjön helyette? Ki az aki bevállalja, hogy a nem túl acélos fiatalokat játszatja miközben az is elvárás, hogy a korábbinál jobban teljesítsen a csapat (ez utóbbi ugye alap minden edzőváltás után). Épeszű edző ezt nem vállalja mert tudja, hogy lehetetlen küldetés. Nehéz még összehasonlítani, de talán a 4-6. legerősebb kerete lehet ma az Olajnak. A sorrenden lehet vitatkozni, de semmiképp sem a tabella jelenlegi állását tartom a keretek… Olvass tovább »
Egy magyar játékosnak külföldön többszörösen kell bizonyítani.Most ahogy hallom Vojvoda megsérült.Félek hogy mire felépül (bár állítólag nem súlyos)csak a kispadon kap helyet,vagy még ott sem.Bár ő van olyan klasszis hogy vissza verekszi magát a csapatba.Ezzel csak azt akarom mondani nagyon sok buktatója van a nemzetközi karriernek.
Benkére visszatérve (csak azért mert a meccs végén elég rendesen meg lett szólítva) sztem ha maradt volna nálunk, lehet h nem játszik idén nemzetközibe de vezére lehetett volna egy csapatnak évekig, egy olyan városban ahol a kosárlabda a legfontosabb sport (vele jobbak lehetnénk és idén meg lehetne egy jövő évi nemzetközi hely). Sztem ez fontos h utána légiós tudjon lenni. Ha nem bizonyít vezérként akkor egy olyan légiós lesz akiből dunát lehet rekeszteni mert ilyenből mint ő (aki egyik évben itt a másik évben meg ott játszik) nagyon sok van, főleg amerikai vagy délszláv. Egy csapat inkább ezeket választja akikkel… Olvass tovább »
Bárki bármit mondd szerintem ez a játékosállomány képes lenne jobb kosárlabdát játszani… De valami miatt nem jön ez ki.. Hajrá olajka
A felkészülési időszakban két mérkőzést láttam,
a Paks és a Kecskemét ellenit:
mindkét meccset ugye húsz-harminc ponttal nyertük…
persze ekkor még az eredmény nem számít, tudjuk, hogy az edzőpartner és mi is még a csapatépítés elején járunk,
igazából ilyenkor a játékosok egyéni képességei döntik el a mérkőzést,
és aztán ehhez később adódik hozzá az edző munkája…
Azóta eltelt nyolc forduló
és mindkét edzőpartner előttünk van a tabellán.
No comment.
A játékosanyag valóban sokkal jobb, mint a játék képe mutat. Alekszicsnek fingja sincs hogyan kellene őket összegyúrni. Nincs a csapatban Milo és Voja! Rögtön kijön, hogy egy nagy kalap sz@r edző. A soproniak is megtudják mondani, hogy milyen edző.
CSAK AZ OLAJ!
Az elmúlt években mindent megéltünk, olyan játékosaink voltak és olyan játékosok fordultak meg nálunk vendégként, amit más csapatok szurkolói csak kívánhatnak…., ennek vége, ezt tudomásul vesszük, most másfajta katarzisra vágyunk…, a szurkolók nem hülyék, szerintem a többség leszarja, hogy 6., 8., vagy 10. helyen végzünk idén, nincs jelentősége…, annak viszont van, hogy a fiatalok ilyen szintű negligálásával a jövőt is elveszi tőlünk ez a “géniusz” edző…, ha látnánk a koncepciót, az erre irányuló törekvést – még ha ki is kapunk – az legalább a fény lenne az alagút végén…, így viszont csak a vaksötét van…, egyszerűen nem értem, hogy miért… Olvass tovább »
Szerinted Alekszics ezt kéri tőlük a meccsen, és ezt gyakorolják az edzéseken? Menj már be egyszer, üld végig,és megkapod a választ.Az hogy meccseken nagyobb ellenállással találják magukat szemben, mint amit a képességük elbírna.. rájuk futotta..
Szerinted ki alakította ki ezt a képességű keretet?
“… Szerinted Alekszics ezt kéri tőlük a meccsen, és ezt gyakorolják az edzéseken? ..”
Az a baj Ricsifiú,
hogy például azt,
hogy be kell ütni a faultokat,
azt csak a Körmend elleni meccs után
kezdték el gyakorolni…
addig ezt nem gyakorolták az edzéseken
és ezt addig nem kérte tőlük Alekszics
a meccseken…
Nem lehet mindent egyszerre!
Előbb meg kellett tanulni, hogy meg legyen az 50 pont, különben rajtunk röhög mindenki 😂😂😂
😀
Nyilván nem vagyunk olyan szarok, 1 győzelem választ el a 3. Helytől, 8-ba jutás simán meglesz.
Hajrá olaj!
Csak egy kis csapatjáték kellene.
Nem láttam a meccset, aki látta,illetve szolnokiakat kérdezném, hogyan látták a csapatunkat és az új edzőt? Amúgy olvasva a szolnoki kommenteket, 3 szolnoki légiós showja volt a meccs, vagy miért ennyire pesszimisták a kommentek? Na de gratulálok a győzelemhez a Szolnoknak és sok sikert a továbbiakban!
Csapatunknak is grat,az eredmény alapján és ismerve a körülményeket ez egy vállalható vereség. Jó utat haza! SKC!!
Szia.Az új edző még nem szólt hozzá,csak ücsörgött a padon.Ami az SKC-t illeti,szerintem legalább 1 légióst le kell cserélni én Jones-ra tippelek.Nem rossz ez a csapat,de egyenlőre azt tudom mondani sok munka kell még,hogy legalább a középmezőny környékére érjenek.Ami pedig minket illet…nem is tudom.Kínlódunkez a helyes kifejezés.
Köszi a választ. Akkor még csak ismerkedik, ami érthető hisz pár napja érkezett. Nyilván nagy szükségünk lenne végre az irányítóra, illetve Jones sincs itt fejben érthető okokból, de akkor viszont őt is lekéne cserélni.. Nem tudom pontosan mi a gond nálatok, de sok sikert a megoldáshoz, egy jó Szolnokra mindig szükség van, meg lehet, hogy hazabeszélek de egy jó Sopronra is 😀 de leginkább sok fiatal magyar játékpercre, ami jelenleg egyik oldalon sincs, reméljük ez másképp alakul a jövőben!!
Kalap szar…, de legalább a fiatalok fejlődhetnek…, csak azt nem tudom, a szezon előtt miért kellett azt hazudni, hogy az elsődleges cél a saját nevelésü játékosok beépítése…, látjuk Alekszics, hogy ez jól halad…
Az érthetetlen módon válogatott kovács dobott már pontot ebben a szezonban?
Szerintem Kovács be van oltva kosár ellen.Még a büntetőit is kihagyta.Jó lenne tudni edzéseken mit csinál?
Persze, van már pontja. Ilyen tempóban gyűjtögetni őket: 0, 2, 5, 2, 6, 0, 0. Összesen 15 a 7 meccsen.
Mikor tudjuk meg az edzői önértékelést”? Szerintem ez továbbra is gyengécske teljesítmény. A három meghatározó légiósunk fut, fut fut, és dob. Ha jól emlékszem a 81. pontunk volt olyan amelyben nyomokban fefedezhető volt, hogy ez társas játék. Ideje lenne most már a nézők véleményére is figyelni! Szóval na mi van, mi van, mi van? Szegény fiataljainkat pedig kár ott ültetni. Még megfáznak.
Csalódott csapatok! De jó! Max a szurkolók csalódottak, de kicsire nem adunk. Láttam már kosárlabda csapatot, ez max a karikatúrája, ez valami kabaré! Az Olajra gondoltam. Dragan ugyan meddig művelheti ezt a nagy semmit? Kovács ugyan mit keres a pályán, ennyit bármelyik kölyök röhögve hoz.
Csalódott csapatok csatája – alliteráció.😁
Gratula Szolnokra!
Szabolcs ha hiszed ha nem mi sem vagyunk boldogok és még akkor finoman fogalmaztam.Szerintem most kerültünk a fonák oldalra.Volt már ilyen,de régen.
Szép volt fiúk! Küzdés megvolt. Gratulálok a Szolnoknak! Jonest engedjük haza. Ez így nem fog menni.