Kosárlabda
A Szolnok-Körmend párharc első meccsén járt az MKOSZ stábja
Ismét betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé.

:
:
A Szolnok a biztos pozíció miatt nyugodtan tudott készülni: kipihenték a sérüléseket, igyekeztek teljesen beépíteni a szezon közben érkező Somogyi Ádámot és Marko Radovanovic-ot, Pallai Tamás csapatkapitány azt is elárulta, hogy jó néhány új taktikai elemet is kipróbáltak. A Körmend lendületből érkezett az összecsapásra, Kiss Mátyás szerint figyelniük kell az Olaj legjobbjaira, de még inkább a saját játékukra.
Oliver Vidin és Forray Gábor vezetőedzők a meccs előtt közösen kávéztak, és volt mit megbeszélniük, hiszen az Olaj mesterét a meccs napján nevezték ki szlovák szövetségi kapitánnyá, a körmendiek sikeredzője pedig hét közben döntött úgy, hogy családi okok (a Kecskemét és Körmend közötti fizikai távolság) miatt a szezont követően távozik.
Az edzőként a Szolnokot több bajnoki címhez és kupagyőzelemhez segítő Pór Péter szakmai igazgató beszélt arról, hogy anno egy vállalat folyosóján alakult meg az Olajbányász, mely három korszakra osztja fel a szolnoki kosárlabda históriáját és ki a négy legfontosabb alak a piros-feketék történelmében.
A várakozásoknak megfelelően a mérkőzés elején a Körmend lendülete érvényesült, a kissé rozsdásan mozgó hazaiak nehezen találták a ritmust. A második negyedben aztán a szolnokiak alaposan bekeményítettek védekezésben, majd a fordulás után megjöttek a tripláik és palánk közeli kosaraik is, így végül a negyedik negyedben ellenfelük fölé kerekedtek – ahogyan egyébként Oliver Vidin a meccs előtt várta.
A hangulatra nem lehetett panasz, a két piros-fekete tábor nem egymással, hanem a sajátjaival foglalkozott, és a kölcsönös tisztelet a lefújást követően is tapintható volt a csarnokban – a megkérdezett szolnoki drukkerek is elismerően nyilatkoztak a Körmend játékáról, erejéről.
Az interjúkból az is kiderül, hogy a szolnoki Strahinja Jovanovic hogyan vélekedik a magyar első osztály erejéről közép-európai összehasonlításban, a körmendi Arsenije Vuckovic miért vállalt el egy fontos hármast a Honvéd ellen, hogyan fogadták a körmendiek vezetőedzőjük szezonvégi távozását, Pallai Tamás szerint mi a különbség a playoff és az alapszakasz között, illetve Forray Gábor mely más sportágak edzésein gyűjt tapasztalatot a 2. meccs előtt…

Tiszteletem a Körmendi szurkolóknak, nem szeretném őket megbántani, de szerintem ez a Forray nem egészen normális! Ez a vélemény az azóta eltelt második mérkőzés óta csak erősödöt!