
:
:
Sztrahinja Milosevics személyében újabb légiós írt alá a bajnoki címvédő Falco KC Szombathely csapatához. A hírt a klub hivatalos oldalán jelentette be.
A 34 éves szerb bedobó-erőcsatár 2017-2019-ig Szolnokon, az előző idényben pedig Debrecenben pattogtatott.
A 203 centiméter magas, 101 kg súlyú kosaras 1985. szeptember 25-én született Szerbiában. A BC Nis Vojvodina Novi Sad csapatában kezdte meg pályafutását 2002-ben. Csapatával játszott a FIBA Europe Cup-ban, az Adria Ligában, a FIBA EuroCup-ban is. 2007-ben váltott, és a BC Partizan Igokea Beograd csapatába szerződött. Első szezonjában pályára lépett a Euroleague-ben is. A bajnokságban 12 meccsen kapott lehetőséget, ahol 4.2 pontot, 1.5 lepattanót, 0.5 asszisztot és 0.6 labdaszerzést átlagolt. A rájátszásban 5 meccsen lépett pályára. 2010-ig erősítette a szerb csapatot. Ezidő alatt háromszoros szerb kupagyőztes, Adria Liga győztes, és bajnoki aranyérmes lett. Utolsó szezonjában az Adria Ligában 27 meccsen 3.2 pontot, 2.2 lepattanót átlagolt. A Euroleague-ben 22 meccsen kapott lehetőséget, ezalatt 1.7 pontot és 1.2 lepattanót jegyzett. A szerb bajnokságban 2.1 pontot és 1.6 lepattanót tudott felmutatni.
A következő szezonban a KK Crvena Zvezda Beograd színeiben játszott. Az Adria Ligás statisztikái megugrottak, 7 pontot, 5.5 lepattanót, 1.7 gólpasszt, 1.1 labdaszerzést szorgoskodott össze meccsenként.
2011 novemberében visszatért első csapatához, a KK Vojvodina Novi Sad-hoz. 31 meccsen játszott, a statisztikái: 11 pont, 5.5 lepattanó, 1.6 gólpassz, 1.2 labdaszerzés. A következő évet a KK Buducnost Voli Podgorica csapatánál töltötte. A Eurocup-ban 13 mérkőzésen 6.2 pontot, 5.2 lepattanót jegyzett.
2013 novemberében a Karpos Sokoli 2000 Skopje klubjához szerződött. 21.8 pontot, 9 lepattanót, 3 gólpasszt átlagolt 5 meccs alatt, majd Szolnokra tette át székhelyét.
Itt játszott a EuroChallenge-ben is.
A következő 5 évben egy sevillai kitérő kivételével végig a Szolnokot erősítette. Utolsó szolnoki évében 13.9 pontot, 5.9 lepattanót, 4 gólpasszt és 1,3 labdaszerzést átlagolt a magyar bajnokságban. A FIBA Europe Cup-ban 18 pontot, 7.7 lepattanót, 2.7 gólpasszt tudott felmutatni. Az Olaj csapatával háromszoros kupagyőztes, négyszeres magyar bajnok volt. 2018-ban elnyerte az Eurobasket.com „Év védőjátékosa” díjat, és a FIBA Europe Cup „Hét játékosa” díját is elnyerte egyszer.
2019 februárjában súlyos sérülést szenvedett. Egy évvel később tudott visszatérni a kosárlabdához, amikor a DEAC szerződtette. 3 bajnoki meccsen lépett pályára, ahol 7.7 pontot, 2.7 lepattanót és 1.3 asszisztot átlagolt.
Fotó: MKOSZ, Rébay Viktor

Járt már így a Falco-tábor anyázósabbik fele: Magyarország-Románia válogatott meccsen Alexe minden volt, csak ember nem. Aztán pár hétre rá sárga-feketében játszott.
Milo a nézők reakcióját szerintem tudja kezelni.
Ez sem lesz nehezebb, mint amikor a Partizanból ment Zvezdába…
Hezitált…., mondjuk a valóság az, hogy nemet mondott…, igaz, a zsé kb. 2/3 lett volna, mint Szombathelyen
http://m.nemzetisport.hu/kosarlabda/ferfi-kosar-nagyon-motival-hogy-sokan-leirtak-milosevics-2768127
Az ominózus kérdés és válasz: Mikor kapott a szombathelyiektől ajánlatot? – Nemrégiben. Remek ajánlatot kaptam, mégis hezitáltam egy keveset, hiszen tudtam, a Szolnok – amelynél majdnem öt évadot töltöttem és amellyel nagy sikereket értünk el – is fontolgatta, hogy szerződtet. De bizonytalanok voltak, így megegyeztem a Falcóval, és szerdán aláírtam. Véleményem szerint azt tette, amit tennie kellett: várt az Olajra egy keveset, aztán döntött. Kihangsúlyozta, hogy sokat beszélt Okornnal, nyilván a pénz mellett a szakmai elképzelés is sokat számít. Nekem Milo nagy kedvencem, örülök, hogy Magyarországon lehet még látni. Ha le tud húzni még egy-két szezont, nem zárnám ki, hogy… Olvass tovább »
Így kell ezt!
Istenem… Dilettáns szolnoki vezetőség. Elengedünk egy ilyen játékost… Látszott tavaly is, hogy mennyire nincs vezéralak a csapatban… Megáll az ember esze… Elengedünk egy olyan játékost, aki a fiataloknak példát mutathat, technikailag taníthatja, mentálisan erősíthetné őket. Valószínűleg idén nem a bajnoki címért küzdünk, ezért is lett volna fontos, hogy egy ilyen játékos legyen a többiek mellett…
Utálom a Falcot, de sok sikert kívánok Milónak! Ő egy igazi sportember.
A nemzetközi meccseken továbbra is szurkolok a magyar csapatoknak, színtől függetlenül.
De nagy király vagy!
Én napi kapcsolatban vagyok itt 1-2 személlyel, aki tényleg közel áll a tűzhöz-vagy maga a tűz, de a szerződés részleteit mindenki előtt titokban kezelik-mind a két fél részéről kötelezően- amíg el nem kezdődik a bajnokság!Ezt a szerződés is tartalmazza!
De Te megtudtad 2 nap alatt a Szolnok és a Falco ajánlatát is.(Azt elhiszem,hogy ki tudod számolni a 2/3 ot,mint tudjuk azt a “hülyék is tudják ott fent”)
Gratulálok
Nem tudom, hogy milyen napi kapcsolatban vagy és kivel, de nekem szó szerint elárulták, hogy másfélszeres pénzért ment hozzátok…, na most, ez 2/3 vagy sem!? ?
Ku árulta el? A Rúzs vagy a sarki fűszeres??
“… Én napi kapcsolatban vagyok itt 1-2 személlyel,..”
Most akkor 1-gyel vagy 2-vel?
Ezt általában szokták tudni…:):)..
(ha már mást nem is)
Tudom tudom, te pl. azt is tudod kinek milyen gyors az autója???szerencsétlen
*a szerencsétlent visszavonom-indulat szó volt
Elsőre jó igazolásnak tűnik…de lehet, hogy mégsem az.
Egy 35 éves, súlyos sérülés utáni játékos már nem lesz megváltó, szerintem. Egy BL meg már húzós neki…
Néztem azt a három meccsét Debrecenben, de nem volt meggyőző. Aztán ki tudja, mit lesz képes produkálni…mondjuk benne van még egy kicsi X faktor…
Amúgy az elmúlt szezonban nem volt bajnok a Falco. Úgyhogy ennyi erővel a Szolnokot is lehetne bajnokként nevezni, vagy még jópár csapatot. Persze értem én, hogy az öreg Gyurka ánusza nedvesen az igazi, meg amatőrök a szerkesztők, de ennyire ne legyetek tehetségtelenek!Igyatok inkább egy jó Falco sört, úgy is rátok rohad.
😀 igazi frusztrált bohóc lehetsz Torcida barátoddal együtt.
Tudom, hogy nehéz feldolgoznod ezt Tompika, de a jelenlegi bajnokot bizony Falco KC Szombathelynek hívják.
Ez így lesz legalább jövő nyárig, addig bizony együtt kell élned ezzel a kellemetlen ténnyel.
De ha nagyon ragaszkodsz az idei szezonhoz akkor sem jársz sokkal jobban, az első helyezettet sem nevezik másként, mint az előbb már említett csapatot.
Azért próbáld meg kibillenteni magad valahogy ebből az idegösszeomlás közeli állapotból. 🙂
Baszki ?, Tompika te még a rúzsosnál is frusztráltabb vagy…. ?
Nyugi Tomika, nyugi…. Ne húzd fel magad. Nyugi.
Igazi bohoc vagy. A jelenlegi bajnokot es cimvedot HIVATALOSAN is Falco-nak hivjak. Jarj utana nyugodtan! 😉
A Falco nem csak most, de eddig soha nem védte meg a bajnoki címét. Az tök mindegy hogy ez rajta kívül álló okból történt vagy sem.
Tehát HIVATALOSAN szart se védett meg és bajnok sem volt a 2019-2020-as idényben.
https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%ADmv%C3%A9d%C5%91
https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/C%C3%ADmv%C3%A9d%C5%91
Tomika, a te álomvilágodban lehet hogy nem a Falco a címvédő. Ott még lehet, hogy egyszer sem volt bajnok. De akkor azt írd és ne keverd össze a valósággal.
Pont most ezzel erősítetted meg azt, ami ellen lázadsz! Ritka nagy barom vagy és még hangot is adsz ennek, nem vagy semmi! ? De kellenek az ilyenek is! Csak szövegértő versenyekre ne nagyon jelentkezz majd!!!
Üdv! ?
Ki volt a legutóbbi bajnok tompika? Akkor az a címvédő te agyoniskolázott.
XDDD Haláli,hogy még egy szóba is belelátja a fóbiáját.
“A bajnok”- ként aposztrofálták a falcot. Ez igaz a fél mezőnyre. Annyi eszed van, mint itt a tínédzser szerkesztőknek.
Gratulálok Tompika!
Elmondhatod magadról, hogy annyira ostoba vagy, hogy még az értelmező kéziszótár alapján sem tudod behatárolni egy szó jelentését! ???
“Korábban győztes (sportoló, csapat), aki megnyerte az ELŐZŐ versenyt, és most újra küzd a győzelemért.”
Ki nyerte az előző versenyt te fogyatékos??
Mivel a Falco állt az első helyen így a Falco te szellemi toprongy. ??
Ennyire ostobákkal ritkán vitatkozok, de most pont ráérek. Milyen bajnokságot nyert tavaly a Falco te isten báránya? Lehet hogy a Gyurci vett érmeket is, de hogy a Szövetségtől szart se kaptak az biztos ?
Ostobákkal Tompika?
Neked ezen a fórumon még a gyűlölködésen kívül nem volt egy épkézláb megnyilvánulásod.
De ne hagyd abba, egy ilyen ügyeletes bohócnak azért mindig van hely. ?
Tompika! 2019 mikor volt? Nem tavaly? ?♂️
Te a fogalmakkal nagy gondban vagy… ??
Mindegy mit írunk neki és mik a tények.
Az ő kis világában nem létezhet ez a szófordulat, hogy bajnoki címvédő a Falco.
Ha valaki ilyet ír neki attól ledobja a láncot szegény. ???
Jogos… kicsit gyerekes, de ahhoz képest, hogy elfogytak az érvek, egész jól reagáltál. Jár a keksz.
Azért ez elég vicces, hogy egy ilyen egyszerű tényen, hogy az előző bajnokságban nem lett bajnok a falco, mennyi marha erölködik.
Kinlódhattok itt még egy hetet felőlem, de ettől csak szánalmasabb lesztek.
Te ritka egy balfasz vagy tompika! ?♂️? Itt egyedül csak te kínlódsz,vergődsz… ?
Az a baj, hogy ország világ előtt bizonyítod, hogy micsoda buta egy ember vagy! De hát ez ilyen, legalább tudjuk a jövőben miként kezeljük bármi nemű beírásod az oldalon!
Rúzs,téged nem fog érinteni a kövi szezon, nyugi. Ősszel bezárkózol a bunkeredbe, elő a kenyérsütőgép, majd a neten megnézed az eredményeket, amíg mi szurkolunk. 😀 😀
Végre igazolt egy edzöt a gyuri,
Ihat már kedvére a pumukli,
Vodkába úszik lassan a szaréna,
Az önkori pedig ezt finanszírozza.
Ta(h)ó City Silverhely????
Motoros????
Eszed több nem lett, de legalább nem fiatal lányokat gyalázol… ez is valami…
Előbújtál ingatlanos lassan vége az itélkezési szünetnek a sok ocsmány beirásodért folytatódik majd az ügyed. Arra készülj inkább
Homokos Motoros brümm brümm.
Két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy ez a Milosevics már nem az a Milosevics, aki Szolnokon közönségkedvenc volt. A másik, hogy a tahók most mit fognak kiabálni a “buzizás” helyett.
kérdezd meg a Juhost
A Juhos mióta a Falco B-közép tagja?
nem Falco B -középről írtál, hanem tahókról…felétek is van éppen elég-szóval kérdezd tőlük
Jól van! Ezek szerint magadra vetted. Viszont alaposan el vagy tévedve. Ahol én élek, ott nincs is kosárlabda csapat.
lehet hogy nincs…meg sok értelem sem ahogy látjuk..
Hidegen hagy a véleményed. Szerencsére nem ismerjük egymást, így nyugodtan mondhatsz bármit az értelmemre, köze sincs a valósághoz. Értelem amúgy a Falco B-középnél nincs. Én minősítettem egy csoportot, amivel nem tudsz vitatkozni és ezért inkább személyeskedsz. Ez nem az én szintem.
Egy csoportot egyben minősíteni nem túl “fényes” dolog.
Egyik tábor sem szent, nem is elvárható. A Falco B-középről 2 dolgot lehet reálisan elmondani úgy, hogy ne kerüljön bele szubjektivitás, vagy rosszindulat.
Az egyik, hogy kiállnak a Falco mellett, a másik, hogy az országban évek óta azon 2-4 szurkolótábor közé tartoznak, akik a legjobb atmoszférát teremtik a meccsekre.
Nélkülük színházi hangulat lenne.
Valóban máshol is van ilyen. De jelen cikk a Falco-ról és Milóról szól. A jó atmoszférához ezek szerint a te véleményed alapján a bunkó rigmusok is hozzátartoznak. Szerintem nem. Nem jó érzés közelről látni és hallani, amikor a táborhoz csapódott 10-12 éves gyerekek is teli torokból ordibálnak minősíthetetlen módon undorító szövegeket. Nekem csupán ez az, ami nem tetszik. Gondolhatod másként, nem kell egyetértenünk.
“politikusi” fordulatokkal próbálsz élni. Nem lehet olyan, hogy “de most csak róluk van szó”. Akkor jogtalanul elvesztett “meccs” lenne, mert minden viszonyítás kérdése. Egyik tábor sem szent. Ez tény. Mindenhol, ahol komoly szurkolás van, előfordulnak olyan rigmusok is néha, amikre gondolsz. Ez van. Nem kell egyetértenünk, aláírom, de nem az a lényeg ebben az esetben, hogy Te, vagy én mit gondolunk, hanem a tények, szubjektivitás nélkül. De ha már a véleményem került szóba, azt is leírom. Szerintem egy határon nem szabadna átlépni. DE: a másik véglet sem jobb. Biztos, hogy rossz döntés lenne színházat erőltetni az alatt a magyarázat alatt,… Olvass tovább »
Tehát ha azt írnám,hogy: “minden szolnoki tahó” az rendben van, mert minősítek egy csoportot, de ha azt írnám, hogy “te vagy tahó” ha így gondolod az már nincs rendben, mert személyeskedés ?? szóval ez a te szinted..oké, nincs is miről beszélni, szép napot
Nem érted! Szövegértésből elégtelen. Te általánosítasz. Én nem azt írtam, hogy minden Falco szurkoló “tahó”. Azt írtam, hogy, aki teli torokból buzizik, azt tartom annak. Végül is egyetértek, nincs miről beszélnünk.
Ne terelj! Arra céloztál,hogy a Falco B közép tahó..nem arra hogy azok akik azt kiabálják, hogy “buzi”.
Arra pontosan én céloztam, hogy érdeklődj a saját környezetedben, mert ott is “buziznak” jó páran! De látom nagyon magas a léc…
Felejts már el! Szánalmas ez a vergődésed. Tényleg nem alacsonyodom le a szintedre. “Buzizzatok” tovább és legyetek boldogok!
Örülök, hogy benéztél?
Viszlát!
Nem akarok beleszólni magvas vitátokba, de tényleg csak annyit írt, kiváncsi rá, a tahók mit fognak kiabálni, hogy buziznak. A “B” közepet meg sem említi. Nem célzott semmire, neked volt egy “áthallásod”, amit próbálsz rátolni! De bocs, közöm nincs hozzá!
“A Juhos mióta a Falco B-közép tagja?”
Ezt Ő írta nem? Ebbôl Nekem az jön le,hogy a Falco B középre gondolt..
Amúgy értem mire gondolt, csak rosszul fogalmazott…de nem ér ennyit az egész…
Maga a felvetést tartom gerinctelennek, mert pont úgy csinál, mint ha ez itt és most fordult volna elő eloszor, hogy olyan jatekos jatszik egy csapatnal, akit elotte szidtak…ezert is írtam, hogy ha kíváncsi érdeklődjön a környezetében, mert ott is volt már biztos ilyen…Csak most talált egy ürügyet a tahózásra…(az megint megér egy misét, hogy valaki felháborodik a “buzizásra” és ezért már feljogosítva érzi magát a “tahózásra”…semmivel sem különb..
Jobban àtgondolva és lehiggadva nem is annyira mélyütés ez. Nagy valószínűséggel mi meg sem kerestük Milot. Megmondom, hogy szerintem miért: nekünk a magyar magunk és a rotációnk minősége miatt 28-30 perces légiósokra van szükségünk. Igáslovakra, gólzsákokra, erejük teljében lévőkre akik bírjàk a sok jàtékperces sorotatterhelést. Milot ilyen kategóriába venni már felelőtlen döntés lenne. A Falconak viszont olyan kerete van hogy egy 15 perces Milo is elég nekik, a rutinja főleg a nemzetközi meccseken aranyat fog érni. Nem valószínű hogy 20pont 10lepis átlaga lesz, nekünk pedig 3-4es poszton erre van szükségünk. Mivel meg sem kerestük nincs jogunk számonkérni, hogy hova igazol…..ennyi… Olvass tovább »
Teljesen egyetértek!
Nem kétséges Milo kvalitása, nekem is nagy kedvencem de számomra már túlértékeltnek tűnik.
Legalábbis egy Chakarunt biztos nem adnék oda érte!
Ott a pont! És indult egy újabb szerb vándor…. 3 év három csapat. Ennek már olyan csak adjam el magam fílingje van. Egészségére!
Soha ne bocsáss meg, és soha ne felejts! Tedd meg másokkal, mielőtt ők tennék meg veled. És végül de nem utolsósorban tartsd szemmel a barátaidat mert az ellenségeid törődnek eleget magukkal.
Hát a Miló meg hogy került a képbe nálunk? Le vagyok döbbenve!Neki nem az Olaj volt mindig az etalon? Értem én hogy a zsozsó beszél de akkor is! Az nem vitás hogy ez a sportág a kisujjában van….35 évesen begyűjtött minden rafinériát amit e pályán be kell dobni a sikerért….Hát jól van Miló ha neked most kelet Magyarország helyett…Nyugat Magyarország kellett mint úti cél….köszöntünk Szombathelyen a Falco családban….Sok sikert kívánok nálunk és természetesen sérülés mentesen!….Ha már elfogadtuk a BL-t akkor Center posztra mindenképpen minőségi játékost kellene keresni….Magyar játékossal erre a posztra még gondolni sem szabadna meg nincs is olyan képességű… Olvass tovább »
Számomra nagyon meglepő igazolás. Falcosként kételyeim vannak, mert ellenfélként sosem volt szimpatikus játékos, ráadásul sokszor “időzített bomba” jelleggel játszott.
De Okorn szinte az összes eddigi kételyemet eloszlatta, úgyhogy hajrá. 🙂
Valószínűleg csak azért nem volt szimpatikus, mert szinte mindig nagyon hasznosan játszott. Ezt fogjátok is tapasztalni. Ő egy igazi VEZÉR!
Voja az Albában, Milo a Falcoban.
Az elmúlt tíz év frusztrációját érzem ezekben az igazolásokban, főleg az utóbbiban.
Még szerencse, hogy a vitrinben levő aranyaink maradnak.
Minden másra ott van a MasterCard…ugye Gyuri bácsi.
A taps azért járni fog mindkét játékosnak.
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
“Minden másra ott van a MasterCard…ugye Gyuri bácsi.”
Ebben 10 év frusztrációját érzem.?
“Az áruló Benke más..Voja vagy Milo soha nem tenne ilyet, hogy rivális csapatba igazol,mert Ők ikonok és tudjak mi az az Olaj szív”
Ebben én egy élet frusztrációját érzem.
Lassan kezditek érezni, mennyi köze volt Szolnoknak a sikeres 10 évetekhez..gyakorlatilag Nyerges pénztárcája…
Bravó!!! Gratulálok ehhez a hozzászóláshoz, azért Szolnokot megint sikerült gyalázni tőled megszokottan.
Szombathelynek mennyi köze van Oroknhoz, Benkéhez, Milosevicshez, Filipovicshoz, az amerikaiakhoz, a kopasz törpéhez????? Paksnak a 2000es évek bombaerős keretéhez? És még sorolhatnám…..
Lesztek ti még szopóàgon, te sárga senki
Hol volt itt gyalázás? Tán nem Nyergesnek köszönhetitek a sikereket?
Bazze…
Nyomjátok csak, nálatok biztos nem pénzért játszanak a játékosok, belétek aztán senki nem önti a pénzt, ti különbek vagytok mindenkinél. Nem lesz nálatok sem mindig kolbászból a kerítés, meg lesztek taposva majd ti is rendesen akkor.
Ja és a sport évkönyvek csillagot tesznek majd a Nyerges pénzéből nyert bajnoki címek mellé???????
Nem tagadta senki. Szerencsére önkori felkarolt minket, de azért csak pénzből nem lehet sikereket elérni,kell a jó szakmai munka. Lásd Alba ezelőtti éveit,vagy mikor nálatok Ivko volt az edző. Nálunk pedig szakmai,erőnlét mellett sokat fordítanak a marketingre is,minden szempontból precíz szakmai munka folyik.
De nem értem hol volt a gyalázás. Semmi olyant nem írt Donna,ami hazugság vagy amelyre ennyire ki kell kelni.
Akkor ez ugye minősíti az elmúlt 30 év szombathelyi szakmai munkáját is, az általad leírt szempontok, és helyezések szerint! Csak tudnám, miért van az, hogy mikor valakit minősíteni kell, mindenki az Olajt bassza, de azt nem látja, ők mekkora szartengerben voltak, vagy vannak! Csak így tovább! De a logikátokra alapozva, akkor engem is mérhetetlen örom tölt el, mennyi bosszúságot okoztunk 3/4 Magyarországnak a 8-8 aranyérmünkkel.
WS! Mintha Rouge kezdte volna. :-/
Nem hiszem, hogy gyalázkodtam..Tisztában vagyok vele hogy a pénz és a lehetőségek miatt jöttek hozzánk az említett, játékosok. És talán most már Te is,hogy miért voltak Szolnokon?
Ez így rendben van, kicsit lehiggadva objektívebben látom a dolgot.
Csak nyugi Barátom! A szolnoki kolléga kezdte a MasterCard-os történetet….
Amúgy borzasztó furcsa igazolás… de remélem bejön! Falco
Ott a pont!!
“Az elmúlt tíz év frusztrációját érzem ezekben az igazolásokban, főleg az utóbbiban”
Biztos ül egy teremben Gyuri bá meg a Simon Balázs és lapozgatják az elmúlt évek olaj csapatainak a névsorát, hogy kit igazoljanak le onnan, hogy nektek minél rosszabb legyen!
Az ilyesfajta feltételezésekben hatalmas frusztrációt érzek, úgy az elmúlt 10 évből! 😀
A valóság pedig annyi, hogy Nyerges papa pénztárcája már nem önti belétek a pénzt, ezért jelenleg nem vagytok potenciál az itt említett játékosoknak!
Mert most belétek öntik olyanok amilyen pár éve Nyerges volt, csak ezt ti elfelejtitek.
“jelenleg nem vagytok potenciál az itt említett játékosoknak!” Az önkormámyzat helyében a szombathelyi oktatásra is költenék nem csak a kosárlabdára a mosott lóvéból….
Senki nem mondta hogy nem mi vagyunk most anyagilag jó helyzetben! De akkor ne sírjál, mert nálatok is ugyan ez megvolt, akkor senki nem hisztizett tőletek, hogy miért játszik Szolnokon a fél válogatott, meg miért a helyi polgármester van az MKOSZ élén(mondjuk ez most is igaz..) és miért viszitek el az előző évek legjobbjait más csapatoktól a honi bajnokságból! Hasonló a helyzet, de ti most jöttök a pénzzel meg a lerablással mint ha ti soha nem lettetek volna ebben a cipőben, hogy akit akartok kb sikerül megszerezni. Nálunk is lesznek majd nehezebb évek hidd el, tudom hogy szar nektek most,… Olvass tovább »
Én magasról teszek rá hogy mennyi pénzetek van, és nem irigykedek rá nekünk is megvolt a sikerkorszakunk. Az viszont amikor a másik csapat elért sikereit és városát szóljuk le az igenis felbasz. Ne azzal legyetek nagyok, hogy ledegradàljátok más sikereit (Nyeges pénze szöveg, meg Szolnok leszólása) hanem szárnyaljátok túl!
Semmivel nem volt Szolnoknak kisebb szerepe a bajnoki címeinkben, mint más városnak az övéiben.
Nem érdekel a pénzetek, egy rossz szót nem szóltam miatta, a kirakatcsapatok korszakát éljük, ahhoz kicsi ország vagyunk hogy 1-2nél több legyen. Előbb-utóbb az irányított sportból elege lesz az embereknek és nem lesz néző…..
Egy öt-hat oldalas esszét azért elvárnék,a mai,és jövőbeli Albáról,FALCO-ról,DEAC-ról,olajkáról mint TITANIC-ról van e elég csónak?…..,Sorosról, COVID-ról,és nem utolsó sorban a MasterCard-ról ha lenne valami tutti infód röviden…….Ja és az amerikai elnökválasztás lécci…….
Szánalomra méltó személyiséged van. Amíg ömlött a pénz a csapatodba, nyomtad a fellengzős, arrogáns, fölényeskedő szöveget, most pedig amikor láthatóan nem mostanában lesz top csapat a Szolnok, állandóan csak ehhez hasonló megkeseredett, izzadtságszagú kommenteket lehet látni tőled. És te beszélsz frusztrációról?!
Na megjött a frusztrált esszés bohóc… ??
Nem tudom kitől idéztél (nyilván nem tőlem),
de nem is érdekel.
Egy 35 éves, súlyos sérülésből felépült (?) játékos leigazolása egy BL- ben induló csapathoz szakmai hiba lenne – ha tényleg 4 légióssal terveznétek…
nyilván 5 lesz (az a 6…)
Nyerges pedig nekünk valóban a pénzt és a sikert jelentette egy évtizeden keresztül,
nektek pedig az évtizednyi frusztráltságot és lúzerséget (1.8 mp, győri kupadöntő stb),
amitől (tudat alatt) a volt vezérünk leigazolásával próbáltok szabadulni.
Ennyi a sztori.
“A kutya ugat, a karaván halad” —ezt viszont Tőled idéztem.
Ennyi a sztori.;-)
Te pedig azzal nyugtatod most itt magad jól láthatóan, hogy leírsz mindent, hogy miért nem lesz jó és miért lesz rossz a Falconak stb..de azt nem látod be, hogy 16-18 perceket fog játszani és a mentalitásával milyen plusszt fog adni a csapatunkank. Illetve majd meglátod, hogy a helyzeteit ugyan úgy befogja szórni, mert ebben a csapatban megfogják neki csinálni a helyzeteket, neki pedig csak értékesítenie kell majd úgy mint anno pont ellenünk is annyiszor ezt sajnos megtette! Benkét is hányan leírták(legtöbben pont Szolnokról), hogy rizikós meg már nem lesz belőle kosaras mert olyan komoly sérülése volt stb és idén a… Olvass tovább »
“de a Barca-ból nem igazolunk a Real-ba”:D:D
Kérjük az esszét Rouge!!!!
40 év frusztrációját érzem azokban az igazolásokban amikor saját nevelésű játékosok híján a Szolnok leigazolta Simont, Kellert, Németh Istit, Fodor Marcit, Lórántot, Horváth Ákost, Vojvodát, Váradi Kornélt, Wittmannt, Bádert stb.
Esszét erről is de több felvonásosat ám! 🙂
Felpörögtek az események Szombathelyen. Két nap, két bejelentés. Mindkettő extra lehet. Milo vitathatatlanul az egyik legjobb négyes volt a magyar mezőnyben. Nagyon sokoldalú, képzett játékos. Egyetlen kérdőjel csak a forma. Ősszel már nagyon fontos selejtező lesz. Ott már jó formában kell lenni. Ez a hosszúra nyúló szünet jól jön, ha valaki fel akar épülni, talán ez előnyére szolgált. Ha azt hozza, mint amit Szolnokon, akkor az egyik legjobb igazolás lehet.
Mélyütés!!!! Szerintem osszuk szét a rászorulóknak azt a 350 millát amit – egyébként nevetséges – költségvetésként terveztek. Semmi értelme légiósokat fizetni 8-10 helyért. Részemről úgy érzem követni is kár lesz ezt az évet….
Várható volt hogy az Alba és Falco bosszút fog àllni a tíz évért, kezdődik…..
Igen, nyilvan azert tortenik, hogy bosszut alljanak a tiz evert. Barcaz Albanak osszessegeben nincs miert… Ennek ellenere nelkuletek nincs bajnoksag. Valakit kell “nem szeretni” 🙂
Szoval nekunk (Alba(comp)) ti vagytok a legnagyobb ellenfel szoval szivjatok fel magatokat!
4 extra rookie ba még bele lehet nyúlni…
OSE szurkolóként írom, hogy gyakorlatilag az aranyat oda is lehet adni a Falco-nak, ezzel a kerettel végig fogják verni a mezőnyt.
2. Alba
3. Atom
4. DEAC
5. MTE /azért – 40 % azt már nem lehet kompenzálni/
Szolnok/Sopron?
8-ba várom mindkettőt.
Falcosként írom, hogy óriási hiba lenne előre elbíznia magát bárkinek is (vagy ellenfél-szurkolónak leírni a szezont).
Nézzük meg a BL-kiesés utáni meccsket, meg amik előtte voltak.
Az aranyhoz úgy is kell játszani, ráadásul csapatként.
Azért igazoljuk le együtt Milot és Kellert??
El lesznek majd együtt…..a palánk alatt
Ha Kellert valóban leigazolja a Falco, kiürül a B közép, vagy kivágják a nyelvüket? Mert hogy eddig folyamatosan “buzi keller” eztek!vagy beállítják istennek és természetesen ős vasinak!
Érdekes lesz az biztos!
Os vasinak? Kit allitottunk be os vasinak?
Azért azt el kell ismerni, hogy a fiatal Kellert ki lehetett zökkenteni egy ilyen rigmussal. Ő nehezebben viselte. Milosevicset nem zavarta. Sőt… Szerintem Keller sokhelyütt hallhatta ezt. Mellesleg a csapatok bemutatásánál, amikor kislányom meglátta pár éve a Kellert, akkor nem halkan megkérdezte, hogy apa itt lányok is játszhatnak? Nem kis derültséget okozott a körülöttünk lévőknek.
Hàt az tényleg érdekes lenne….
Jézus ! Falco melyik ligában akar indulni ? NBA ?
A legjobb 4-es volt a ligában több évre visszamenőleg de azért 35 éves 1,5 év alatt 3 meccset játszott… Nem hiszem hogy olyan nehéz lett volna őt megszerezni és nem hiszem hogy sokan mentek érte… Elég kockázatos igazolásnak tartom de rutinja segíthet a Falconak és Filipovitynak főleg!!!
Igy van! Filipovity siman legios szint lehet. Csak rajta mulik. Sajnalom, hogy nem maradt nalunk Fehervaron. Milo a mentora lesz/lehet. Jo kombo. Efy legios poziciot elvisz, de lekekben, tartasban adhat annyit, hogy ez visszajohet.
Bocs az elutesekert…
Milyen a sors.. délután a kávém mellé Miloról néztem videókat… Döbbenet.. Ez most padlóra küldött.. Jobban mint a Voja Alba sztori.. Milo? Miért? Tudok én mindent.. Értem én hogy profi sport bla bla bla.. De ez most földhöz baszott! Csak az olaj!
Remélem énekelitek neki jó hangosan hogy Milosevics homoszexual…
Miért,az?
xD
Kérdezd meg tőle…
Te írtad, hogy “remélem énekelitek”….
Azt hittem van valami tuti infód..
Eddig énekeltétek bőszen éveken át.. Egyszerűen gondoltam most is folytatjátok.. A többit nem írom le amit gondolok mert nem maradnék úrinő.. Csak az olajka!
Ja,most pl arra gondolsz hogy kiabáltátok,hogy “táncolj köcsög” a válogatottban meg tapsikoltatok neki?
Így már értem..
Nem értesz te semmit és engem meg nem ismersz.. De segítek.. Nem tudom más mit csinál nem is érdekel, de magamat ismerem.. én biztosan nem tapsikoltam olyannak se a válogatottban se máshol akit nem szeretek mondhatom úgyis hogy utálok.. Amikor csak tehetem ott vagyok a válogatott meccseken szurkolok a csapatnak de én nem tapsikoltam az elmúlt 30 évben néhány játékosnak… Remélem ez nem probléma.. Lehet itt most írogatni hogy így magyarok meg úgy magyarok végig olvastam már itt jópár embertől az évek alatt.. Sőt Kellernek meg Simonnak se tapsikoltam amikor megérkeztek az Albától az Olajba .. De én abszolút tiszteletben… Olvass tovább »
És azoknak a címeknek sem tudtál örülni amiket az Ő segítségükkel nyertetek?
Tehát Neked nem is a Falco szurkolókkal van problémád, hanem mindenkivel aki tapsikolt valaha is annak akit szidott…
Tehát Szolnokon is legalább 2000 emberrel melletted a nézőtéren, aki összecsapta a tenyerét, ha Olaj mezben örülni mert Simon,Keller, a “Baltás” vagy Juhos kosarának
Senkivel nincs bajom.. Az emberek sokfélék különbözőek és így van ez jól.. Én tiszteletben tartom ha valaki más mint én.. Csak legyen egyenes.. Az nekem mindennél előbbre való és ne köpje szembe az elveit.. Mondok 1 példát.. Kaptam kritikát eleget az állítólagos ” minta anyáktól” hogy mégis hogy gondolom h 10 napos a gyerekem és ott vagyok a lelátón és a szüleim vigyáztak rá.. De én Olaj szurkoló vagyok gyerek nélkül is és gyerekkel is és ott kell lennem a lelátón ha a csapatom bajnoki döntőt játszik.. És én ott voltam! De azt is elfogadom hogy sok nő társam mikor… Olvass tovább »
Most akkor :”A többit nem írom le amit gondolok mert nem maradnék úrinő..”
vagy “Senkivel nincs bajom” ???
Érzek némi ellentmondást, de igazából tök mind1…és a kedvedért én pl. ígerem, hogy soha nem leszek Milo fan,de amig a mi csapatunkert meg fog tenni mindent, harcol, kuzd a varosert a csapatert, addig nincs mirol beszelni…
Persze h van ellentmondás.. Végtelenül szomorú és elkeseredett vagyok hogy az egyik legnagyobb kedvencem a Falcoba igazolt! És ezt magamba nem ilyen szépen fogalmaztam meg.. Az meg hogy képes vagyok elfogadni h az emberek különbözőek a kettő megfér egymás mellett..
Az Olaj egyik Legendája igazolt a nagy rivális Falcohoz.. Bizony vagy ellentmondás de még mekkora…
Ettől még maradhat a kedvenced?veszel egy Falco sört,majd Milo lesz rajt
Egyáltalán nem fogyasztok alkoholt! Kihagyom ezt a fantasztikus lehetőséget..
“nem iszol!? akkor b*zi vagy”?
Amúgy van mentes is?
Bocs de nem.. Alkohol nem.. Így is őrült vagyok a lelátón! Mi lenne ha még innék is…
Akkor jobb ez így mindenkinek…a leláton meg kell is az “őrület”
keress magadnak új kedvencet(Juhos??)
Figyelj:Ő NŐ.
Belebonyolódtál a vitába a falcósokkal. Hagyjad bele kell törődni,nem kell vele foglalkozni,úgysem tudsz,ill.tudunk mit tenni.Ezeknek a játékosoknak Szolnok városa nem jelent semmit,ők zsoldosok,csak a pénz számít.Játékosok mennek,játékosok jönnek,egy örök marad:CSAK AZ OLAJKA!
Nem is vitatkoztunk..
Valahogy azt nem tudom elfogadni Moldi hogy Milonak nem jelentett semmit az Olaj.. Lehet túl sok érzelmet viszek bele.. De nem akarom elhinni hogy nem jelentett semmit.. De igazad van maximálisan az Olaj örök!
Józan Bolond! Ez a legrosszabb fajta!!!!!!
Ez.. Gratulálok.. Minősítenek a hozzászólásaid..
Álmodj, és Aludj tovább! Őrülj neki! Ez legalább a FÖLDHÖZ baszott!!!!
ezzel kapcsolatban egy vicc jut eszembe:
Tudod mit mondott Jorg Jorgensen, a dan valtokezelo,
amikor mindket labat levagta az expressz?
“Meg a kis faszom nem kene???”
Milo-Milo
Örülök neki, hogy megtörtént ez a bejelentés is. Egy ilyen komoly sérülés után, ha a 1,5 évvel ezelőtti szolnoki teljesítményének 80%-át nyújtja majd, azt is bármikor elfogadnám.
Falco fórumon sokféle dolgot lehet olvasni. BIZTOS info, hogy rajta kívül már csak Keller vagy pedig egy légiós center fog érkezni. Nyilván ha Filipovity találna magának július végéig külföldi csapatot, akkor a helyére jönne egy 3-4es posztú játékos, de ha marad akkor így fog kinézni a csapat.
Anderson-Perl-Benke-Milosevic-Keller/Légiós
Filipovity-Váradi-Lake-Kovács- Dancsecs-Doktor
Természetesen januárban valószínűleg jönni fog majd +1 légiós, de főként a fiatal szabály miatt addig nem lenne sok értelme. Elnézve ezt a keretet, nekem nincs semmilyen hiányérzetem.
Kevésnek érzem a BL-hez,itthonra persze elég.
3 légiós,az egyikük nagy sérülésből visszatérve, a másik pedig súlytalan középtávolról?
Remélem nem.
Ha kevésnek érzed ha nem, így fog kinézni a csapat.
Én mindenképp légióst hoznék 5-ös posztra, aki Kellernél képzettebb és háttal a gyűrűnek is eredményes tud lenni.
Dettó.
Tavaly is volt olyan tuti infó, hogy 3 légiós lesz. Aztán csak megérkezett a negyedik és idővel az ötödik is.
Ezt már a Patonai is anno megmondta, hogy először végy egy jó kapust…. lepattanó… Védő, Támadó
Őszintén szólva én a BL-lel kapcsolatban sokkal inkább a játékvezetésre leszek kíváncsi. A sorozatban ellenfélnek fújt hazai pályának (és akkor még finom voltam) eléggé megittuk a levét idén. Az olaszok már szinte játszottak is rá, amiből nem kicsi botrány is lett végül. :-/
A sajnálatos részletekbe már kár lenne belemenni.
Legalább egyenrangú, korrekt fújást várnék ősszel. Kérdés, lesz-e…
akkor Curry sajna nem tér vissza :/
4 légióssal tervezünk, ne beszélj valótlan dolgokat! Ha Keller nem jön akkor 5.
Majd az idő eldönti kinek volt igaza ..:) Nyilván én is annak örülnék,ha több légiós jönne.
Tavaly még azt mondtam miért nem igazoljuk le…persze úgy hogy nem engedik az orvosi vizsgálatot én sem írnék alá vele szerződést egy 35-36 éves játékossal…egy bajnok aspiránsnak ilyenbe belemennie..időzített bomba….márciusban lesérül…
Ezt mégis honnan veszed, hogy Szombathelyen nem vett részt orvosi vizsgálaton?
gondolod ha tavaly ezért hiusult meg Szolnokra jövetele…Debrecen ezt bevállalta…akkor a NAFALCÓnak majd engednek a menedzserei…
Valaki hazudik.
Valamiért most a Debrecen nem kapkodott érte….
Pont hogy nagyon szerette volna a DEAC megtartani! De ő még a Falco ajánlat előtt nemet mondott a Debrecennek! Ha nem hiszed járj utána!
Miért mondott nemet a DEAC-nak?
Azt ugye mindenki tudja hogy Okorn mester miért őt akarta a csapatába! Nem fog 30 percet játszani és 20 pontot átlagolni(de lesznek 20pont feletti meccsei ezt most mondom figyeljétek csak), de ő ha baj van osszefogja húzni a csapatot, a jobb keze lesz az edzőnknek! 20 percnél többet nem fog átlagolni, de ha pályán lesz, és bedobja a helyzeteit triplából és tempóból, illetve védekezik ahogy tud, akkor mindenki elégedett lesz vele! Ő az a figrua aki 2-3 év múlva is pályán lesz és a csapatának vezére lesz(lásd Ciric). Ő nem az a mentalitás, aki valahova is levezetni menne vagy hasonlóak,… Olvass tovább »
Ezt jó hallani. Minket tényleg elkerültek sérülések, Szolnokon meg hullottak rendesen.
Így a centeren kívül leginkább egy olyan játékost hoznék akit 3-4es poszton lehetne bevetni.
remélem Curry csak egy bedobott csont,amire megint ráharaptam. Ide hármas-négyes kellene pont Milo tehermentesítése miatt is,bár Curryt nagyon hallom hogy megegyeztünk vele
Crazybasket? 😀
Persze, Currynek is örülnénk mert szeretik Szombathelyen. 😀
De Milo az egyetlen fix négyesünk, szóval a tehermentesítés jó indok az igazolásra. Persze Keller tudná a négyest is ha kell, de 2es poszton jól megvagyunk, főleg ha a fiatalok is játszanak.
Az a baj hogy érdemben ezt sem megerősíteni nem tudom, sem pedig cáfolni, hülyeséget meg nem akarok ide írogatni. Hallok én is ezt azt, hogy már aláírt meg stb..de olyantól akinek adok is a szavára, olyantól még nem hallottam ilyen jellegű infót.
Köszi,nekem az is megnyugtató hogy nem csak én hallok hülyeségeket 😀 Amennyiben hülyeség.
ott a Márko 3-4
Márko 3-4 es poszt
Igen-igen. De ha nem hozunk légióst 2es posztra, valamint jönne egy 3-4es, akkor mindneki tolódna a rendes posztjára. Márkó többet tudna hármasban játszani, azért az az igazi posztja. De ahogy írtam, Currynek is örülnék 😀
Tehát ha hozunk egy 4-est mondjuk Varnado-t akkor már én is értékelném Milot is…
Kell az az extra PF
Olyan szintű játékosra màr tuti nem kell számítani, és nagyon el sem férne. Gondolom egy jó védekező jön, vagy Curry személyében, vagy magasabb posztra. Az edzőpárosunk már úgyis tudja, hogy mi az elképzelés.
Nem férne el? Vhogy nem látom hogy Milo 3 naponta utazasokkal, serules nelkul vegigporog egesz szezonban 20 percet atlagolva..a palánk alól kellene minimum 25-30 p/meccs..ezt a Lake, Milo, Keller? hogy hozza???
Milo pont jó a kiegészítő szerepre és jól is védekezik. Gondolom 35 évesen sérülésből nem lehetett olyan extra drága, ahogy Lake sem az…szóval egy extra légiós még bőven elférne és kellene is a palánk alá-Miló elé.
Vagy a palánk alatt nagyon kevesek leszünk a Bl-ben…
Ezért írtam a 3/4es játékost aki tud játszani négyesben.
A modern kosárlabdához a Lake Keller páros tökéletesen elég centerben. Főleg ha idén klasszis irányító játékra számítunk, a centerek inkább az alacsonyabb posztok kisegítésére lesznek. Védekezés, lepattanók, alley-oop, Kellertől kinti dobások.
Center elég …4 es Milo 15 perc elé kell egy extra pf 25 perccel..és meg is vagyunk a palánk alatt..is
tavaly míg Reddic pihent, eléggé sulytalnok voltunk
De tavalyhoz képest, Lake egy évet fejlődött és új irányítónk van aki akár jobban a keze alá dolgozhat.
Viszont nincs Reddic….
Reddic tavaszi formáját nézve…háááát…
Mondják, hogy a rájátszásra újra BL-szintet hozott volna.
Lehet. Vagy nem. 😐
viszont Reddicet már láttuk mit tud..Lak-ben meg reménykedünk, hogy jó lesz..
Ez igaz. És kedveltem is az első évében. Lake sincs/még nincs Reddic szintjén, de szerintem nem is szánják neki idén azt a szerepet. Viszont már hozott jó meccseket és én valahogy jobban preferálom azokat a játékosokat, akinél abban lehet reménykedni, hogy “jó lesz”, mint azokat, akinél abban kell reménykedni, hogy talán “újra jó lesz”. Töltött káposzta jelleg kicsit.
Ez az
Ne már ?
Látom közben Csabika hozzászólását ha csak addig lenem csap rá egy Aba ligás kis csapat…
A Keller FEHÉRVÁR áruló Mákit mikor jelentitek be? Vagy még1 évig padozni szeretne külföldön???
Ha egészséges tud maradni, akkor nagy steal…
Hát rá egyáltalán nem számítottam. Nagyon meglepett. ? Nagyon jó igazolás. ? Kell a rutin is a csapatba a sok fiatal mellé. Washingtonhoz képest óriási előrelépés 4-es poszton. Reméljük a sérülése teljesen a múlté…
El vagytok ájulva egy levezető játekostol.Jobbat ne is igazoljatok azt kívánom.Amúgy meg én falco mezben senkit nem tapsolok.Hajrá Olaj.
Majd a szezon eldönti mennyire levezető. Sérüléséig ami nem is volt oly rég,azért nem úgy játszott,mint aki levezet.És csak 1 éve történt.
A közelmúlt két legnagyobb szolnoki ikonja, a Falcoban és az Albában…., tapsoljon nekik, aki akar…, mondjuk egy ilyen sérülés után, ennyi idősen nem kis rizikó leigazolni…
BL-hez ha tetszik, ha nem, igazolni kell.
Aki ezt nem látja, az nem is érdemel szót… Ezen hisztériázni…
DEAC kivakarta, szerződtette, játék lehetőséget adott, hogy felépítése magát a sérülés után… Túl túl sokat nem tett hozzá az eredményekhez, ami érthető. Szívesen is láttuk.
Ezek után reménykedtem, hogy egy full szezont lenyom nálunk, de úgy tűnik Szhelyen Debinél is több lecsó van. ??
Ő is csak egy zsoldos, nincs harag.
Hajrá DEAC!
Debrecenben 3 meccset kapott,és úgy esett be egy komplett,teljesen kész csapathoz.Annyi idő alatt az átlaga nem nevezhető rossznak szerintem. Kiváncsian várom,melyik arcát láthatjuk hamarosan.
Én mondjuk nem értem az Olaj hogy nem próbálta meg őt leigazolni.
Úgy hogy az Ökörnék háromszor annyit fizettek neki.
Tobb tiszteletet!
Leszopnatok magatokat, ha 1x olyan edzotok lehet, mint Gasper.
Hagyd,neki Bencze Tomika az etalon ? Meg is látszik mondjuk az értelmi szintjén.
Mondjuk ti nem cumiztátok egy időben…? 🙂
nem is olyan rég, ti akartátok meneszteni a kispadról 🙂
Azert annak picit tobb es mas oka volt.
Fóbiás tompika! ???
Azért ha egy Cakarunt megtudtak tartani,nekem ne mondd hogy nem tudták volna megtartani,ha annyira akarják. Én örülök neki,remélem sikerült felépülnie teljesen,és akkor Bruinsma és Arnas után egy újabb ikont köszönthetünk négyes poszton. De személy szerint én Milot inkább Arnashoz tudnám hasonlítani,egy nagybetűs vezér,Gasper jobb keze lesz.
Arnasból csak egy van. 😉
Mi lesz ha még Kellert is be jelentjük! Nemsokára július!
Remélem valaki megment tőle minket, elég lesz a patkányokból… Meg ha szakmailag nézzük az árán biztos lenne jobb külföldi, aki nem bolond…
Remélem elviszi valami tengerparti csapat. Nem igaz ennyi pénzzel ennyi szemetet akarunk. Pénzén kettő jobbat is lehetne…
Én remélem elviszi egy tengerparti csapat.
Undorító! Remélem akik most ennek örülnek nálunk, azok amikor szolnokon játszott se szóltak rá negatív jelzőket…
Ohh, gratulálok!
Dream come true.?
Gratulálok Szolnoki vezetősèg!
Milo te meg nem egy Vojvoda Dávid vagy!
Te sokkal több!
Ha te Szolnokra jössz akkor biztos mindkét tábor téged fog éltetni!
Na végre vki úgy gondolkodik ahogy én
Az életben is sokan jól boldogulnak ész nélkül, elég ha van pénz. Igazolt a Falco már olyan játékost is, amihez gondolkodni kellett? ?
Nem, itt mindenki teljesen hülye. Gyuri bácsi letölti egy excell táblázatba eurobasketről a játékosok neveit, aztán Okorn random számgenerátorral kiválaszt 5-öt belőle.
????????
Dehogy..Ökörn látott valakit itthon játszani, szól Gyurkának, Gyurka megkérdezi mekkora a legnagyobb ajánlat, aztán rálicitál egy milliót. Ha szerencséjük van, akkor nem igazolnak 5 játékost egy posztra. A többit meg a játékosok megoldják.
Én csak azt nem értem,téged zalait miért zavar ennyire? Sosem játszott nálatok bakker.
Somogyban élek, de ne áruld el senkinek.
Te vagy a zalai párnácska? ??
Nem. Én a Zalai Láma vagyok.
Maximum egy nagy marha lehetsz… ?
tele a szütyő, így akire rámutatnak…
Megy itt az építkezés rendesen! 😀
Ha sérülés nem lesz, akkor eddig több mint rendben vagyunk.
Milyen posztra keresünk még? Egy center tuti kell, de azon kívül?
Centerposztra Keller vagy légiós + állítólag Curry
Elmentek ti a jó kurva anyátokba a körmenddel együtt
????
Imádlak!!!??
???????????
Oké báttya
A legnagyobb bastya vagy ???
erre is csak egyszer lehet szavazni? 🙂
Üdv nálunk Milo!!!! Remélem sikerül neki az áttörés hogy Falco-Olaj meccsen 2 tábor tapsolja meg. Extra vezér, aki ha csak pályán van már minden megváltozik!
Nem túlzottan örülök ennek a hírnek,de mit lehet tenni? Én biztosan meg fogom tapsolni.Sokat köszönhettünk neki.
Szerintem sikerülni fog. Nem onnan jött el a riválishoz, hanem a körülmények alakultak így, évek múlva.
Ha hozza azt amit tud hatalmas fogás!
Üdv a Falcoban! Okorn nagyon szerette volna, meg is kapta! Úgygondolom, hogy nemhiába ragaszkodott hozzá, szerintem ő lesz a jobb keze sokmindenben! Remek hír újra!
Hujujujujjjjjj!
Ez mekkorát fog szólni itt.
?????
Jobbra számítottam..dehát ez van..?
Irónia vagy komolyan gondolod Donna? Ha igen miért? No piszkancsság,csak komolyan érdekel az érvelésed.
Nyílván iróniának indult…de..
Elnök Úrhoz képest nyílván Ok. Evan-hoz képest már messze nem. Ha csúcsformában lenne, meg 5 évvel fiatalabb és egész szezonban egészséges, akkor talán..
És most Lake lesz a centerünk..szóval én egy top spilert vártam pf posztra..
Ha Márkó marad, akkor tudunk rohanni is meg Miloval pozíciózni is.Palánk alatt Lake és Keller? felváltva…A Bl hez ez nagyon karcsú számomra…kint rendben leszünk.
Úgy gondolom,hogy nagy lesz a baj, ha Miló lesz a húzó embere a csapatnak. “Tölteléknek” meg felesleges lenne….
Nagyon fogok szurkolni a csapatnak és az eredményeknek,de én most ennek a deal-nek nem tudok örülni
Ez így teljesen korrekt,én elengedném Kellert,simán átbaszhat minket mégegyszer, és abból az árból lehet jobban járnánk egy légiós cenyára.Úgy rendben lesz ez a csapat,de kellenek a pontok festékből is. Lake inkább közelről veszélyes, Ákos meg nem ponterős.
Ezzel meg az a baj hogy a 2 center kozul az egyik ül/ 4 esen meg Milo bír 15 percet és szenvedhet ott megint Marko a maradék 25 ben..szerintem úgy járnánk a legjobban ha jönne Ákos és egy légiós PF re…Így Markó is mehetne 3 as posztra és a magas emberek is tudnák egymást váltani. és egy esetleges sérülés-kipontozódás esetén is 3 an le tudnák hozni a 2 magas posztot..
Kicsiben meg lenne 5 minőségi a 3 om posztra / meg a fiatalok
En Milot a csapat eszenek titulalom. Szerintem tavalyi szezonban ilyen nem volt nalunk. Vissza is utott par bajnokin.
Jogos észrevétel..csak most lesz 9 jó játékos,akik mind külön egy egyéniség…Lake nek talán szüksége lesz még vezérre..de a többieknek?
A csapat kapitánya meg Váradi Benedek
Hamar elfelejtette hogy a Falco tábor énekelte neki a “Milosevic homoszexuál-t”
Egyébként jó fogás.
Az a másiknak szólt… 😀
Rá céloztam a napokban
És végre én is lenyugodhatok hogy faggatlak titeket ki ez a négyes ? Érdemes volt megvárni
Ha április 1.-jén hozzák le, akkor se hittem volna el. Ez elképesztő. ???
Na, őt vajon hogy fogadják majd a Tiszaligetben…
Hatalmas tapsot fog kapni remélem. Semmi rosszat nem tett. Nem akarták igazán őt Olaj vezetősége.