Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Summer League-ből érkezhet légiós Szolnokra?

Jakab Máté ott volt a Las Vegas-i tornán.



:

:

A 2017 óta a Szolnoki Olaj másodedzőjeként dolgozó Jakab Máté is ott volt Las Vegas-i Summer League küzdelmein – tudósít a szon.hu.

– Sok külföldi kollégával tartottam a kapcsolatot egész szezonban, ők javasolták, hogy menjek el a Summer League-re, mert jó lehetőség a kapcsolatépítésre, hiszen Európa és Amerika krémje is ott van – beszélt az amerikai lehetőségről Jakab Máté.

Emellett természetesen a Szolnoknak is néztem a játékosokat, és készítem a listát, akikből esetleg tudunk választani a következő idényre

– tette hozzá, majd így folytatta:

– Mielőtt elmentem, megbeszéltük Dragan Alekszics vezetőedzővel, hogy milyen poszton, milyen típusú játékosra van szükségünk. Nehéz persze, mert itt tényleg olyan kosárlabdázók játszanak, akik ha jól teljesítenek, akkor mennek az NBA-be, ha kevésbé szerepelnek jól, az Euroligába vagy egyéb nagy, európai csapatba szerződnek. Nekünk, mint az európai mezőnyben nem meghatározó csapatnak, a Summer League-keretek végéről lehet választani, de ők is csak idézőjelben gyengébb kvalitású játékosok.

A kiemelt fotón Jakab Máté és Németh István.

25 hozzászólás

25
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
MásikVégétFújdMegRougederrylAntonioAlexemakelovenotwar69 Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Németh Isti ??!! Na,neee,neeeee neheheeeeeeee !!! 🙁 🙁 🙁 🙁

AntonioAlexe
Olvasó

Mivel ott volt a Németh Isti, valószínű Tracy McGrady-vel is tárgyaltak….

makelovenotwar69
Olvasó

Tényleg Jakab Mátét küldi az Olaj vezetés légióst nézni…??
Jaj, szegény Szolnok!
Viccen kívül: az elképzelt csapatstílusra, pozícióra keresés, egyáltalán a komolyság miatt nem a szakmai igazgatónak/vezető edzőnek kellett volna ott lenni?

derryl
Olvasó

Na és? Rozi az smafu?

Rouge
Vendég
Rouge

Jakab Máté szakmailag felkészültebb mindkettőnél.

makelovenotwar69
Olvasó

Nem tettél smiley-t a végére, így ezt komolynak veszem.
Bár meglepődtem, de Te biztosan jobban tudod.
Remélem, sikerrel járt és megtalálta a csiszolatlan gyémántot!

Zsarkov
Olvasó

Meccselni (még) nem tud, de elméletben a legtöbb A csoportos edzőnél felkèszültebb

atibácsi
Olvasó

Egy újabb ütős hír a szolnoki klubról. Csak, hogy vasárnap is legyen valami értékes információ, egy megnyugtató tény a várható cirkuszról. Idén csak a központi támogatásokkal és szponzori pénzekkel szabad számolnia a vezetésnek, mert a bérletek értékesítése szerintem előre fogja vetíteni a jegyvásárlások valószínűségét. Most is azt írom, ne legyen igazam!

kosárbáró
Olvasó

Két bohóc, ingyen élő, celeb. Szégyen amit művelnek….Isti extra játékos volt, de egy simlis ügynök lett…

ldd
Olvasó

Változnak az idők …
A Fehérvár meg a Szolnok képviselői amerikába járnak Nyári Ligát nézni.
A Jampi meg egy csomag Marlboro mellett hozott 10 klasszist, amiből 5 évig éltek az NB-I menő csapatai.

Fenyő
Vendég
Fenyő

Szegény Jampi.. 🙁 Dill,Clark,Forbes,LeGrange,Jones,Mills,English és lehetne sorolni tovább.Hatalmas érzéke volt a légiósválasztáshoz. Hiányzik nagyon a Dombóvár az élvonalból.Micsoda idegenbeli túrák voltak azok.Néha jó kicsit visszagondolni és nosztalgiázni. 🙂

ldd
Olvasó

És az első fecske …
Patrick Lee – kurva nagy játékos volt!
Rengeteg súlyfelesleggel érkezett, az edző meccseken sokan kinevették Őt is meg a Jampit is.
Lee-t éjjelente látták futni Dombóvárom, aztán megmutatta mit tud. A DVMSE-t első évében az “A” ligába segítette, másodikban a klub történetében először 8-ba jutottak ( edző Déri Gumi ) 3-1 kaptak ki a későbbi döntős ASE-tól ( edző Fodor Péter )
A Debrecennel ért Magyarországon elődöntőig.

viccmester
Olvasó

Alekszicsnek kellett volna kimenni…nem ennek a celebkedő pakrika-jancsinak!

RRichieG
Olvasó

Szerintem inkább a szerelmét látogatta meg, gyanúsan egyszerre léptek le Rowseyval..
Miután Andrew dobta, Istivel vigasztalódik túl a barátságon…

Gézuka
Olvasó

amilyen szarul meccselt azon az egyetlen egy meccsén ebben a szezonban, akár Vak Jancsi is kimehetett volna meg Süket Béla…

CsakAVasut
Olvasó

Talán megköveznek érte,de az én véleményem az, hogy hajrá Szolnok! Az a csodás szurkolótábor megérdemel egy jó szezont a tavalyi után. Talán az utóbbi 10 év legszerencsétlenebb szezonja volt ez a tavalyi,azzal kapcsolatban ami az Olajjal történt. Tegye a szívére minden Falco,Körmend vagy akár mi pécsi szurkolók,ha ez a Szolnok ugyan azzal a kerettel fejezi be a szezont ahogy azt elkezdte,akkor nem nagyon lett volna ellenfele. Személy szerint nagyon fogok szurkolni nekik,már csak azért is, hogy ez a szurkolótábor aki konkrétan eljött szurkolni Pécsre a bronzmeccsen a szolnoki u20nak +Vojának! Hatalmas respect azóta is srácok! Milosevic,Voja,Benke,Andric…talán az utóbbi évek legerősebb… Olvass tovább »

moldi56
Olvasó

Köszönjük.Korrekt megitélés!

bimbo
Vendég
bimbo

Telje mértékben igaz

bimbo
Vendég
bimbo

Csak nem a Német Istit aktivizálják,baszki?

Zsarkov
Olvasó

Az 1. posztra megvan a jelölt, a legfontosabb, hogy ez jó választás legyen!

moldi56
Olvasó

Ki lenne az?

hp12
Olvasó

Pitts, de még nem döntött, kivár.

laja
Olvasó

Remélem nem Rózi és Airington szintű játékosokat néztél ki! A gyenge magyar mag mellé jó légiósok kellenek. Itt van még Voja felszabaduló pénze is ami nem kevés.

moldi56
Olvasó

A tavaszi nagy sérüléhullám valami elképzelhetetlen károkat okozott a Szolnoki Olaj megitélésében.Mondja már meg valaki,hogy ki jön ide Amerikából szívesen játszani,szimplán magyar bajnoki meccseket?

dell
Olvasó

Nagyon egyszerű a válasz. Az jön ide aki meg lesz fizetve.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés