Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Sopron nem bízta a véletlenre, nyolcadikként bejutott a play off-ba

A ZTE hazai vereséggel búcsúzott a szezontól.

Zalakerámia ZTE KK - Sopron KC 80-89 (15-31, 20-21, 22-13, 23-24)

Középházi középszakasz, 10. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Kapitány G., Minár L., dr. Mészáros B. (dr. Páli K.)

ZTE: Ware 10/6, Thompson 14, Green 2, Szabó 16/3, Bagó 9. Csere: Durázi 13, Doktor 13/12, Gulyás -, Farkas -, Kis 3/3.

Sopron: Molnár -, Lemar 22/6, Supola 12/6, Wiggins 15, Gordon 18. Csere: Warner 19/9, Dénes 2.

Bencze Tamás csapata február óta nem igazán találta az összhangot védekezésben, különösen az alapszakasz végén sorra jöttek a vereségek, a középszakaszbeli hazai győzelmekkel pedig nem sikerült annyi pontot összegyűjteni, hogy sikerüljön kiharcolni a play off-ba kerülést. Bár tét már nem maradt a Zetének az utolsó találkozóra, becsületből természetesen mégis győzelemre készültek Szabó Zsolték a Sopron ellen. Az SKC-nak reális esélye volt a 8. hely megszerzésére, melyet még a Debrecen esetleges veresége esetén úgy is elérhetett, ha nem nyer Egerszegen.

Andrij Agafonov a szezon során valamennyi találkozón parkettre léphetett, így a Bencze Tamás-Heinrich Róbert edzőpárosnak új stratégiát kellett kidolgoznia az ukrán center távollétében. A vesebántalmai után lábadozó magasembert Bagó Martin helyettesítette, rá maradt Wesley Gordon semlegesítése.

A mérkőzés előtt Szalay Domonkosnak, a klub U14-es játékosának adták át a Szalai Szidónia-díjat, mellyel minden évben a három esztendeje elhunyt törzsszurkolóra emlékeznek.

Szalay Domonkos kapta a Szalai Szidónia-díjat (fotó: Zsu)

Bagó Martin sérülésével indult a találkozó, a center a medencéjére kapott ütést. A helyére Durázi állt be, aki ziccerrel, támadólepattanóval és kiharcolt faulttal indított. Wiggins is fickándozott a palánkok alatt, 4-11-el kezdett az SKC, időt is kért Bencze Tamás. Nem jöttek a hazai triplák, Gordon pedig jól szedte a lepattanókat mindkét palánk alatt. Bagó visszatért, és fontos pontokat szerzett, a Sopron azonban szép akciókat vezetett, kiemelkedett ezek közül, amikor egy labdaszerzés után két amerikai hátvédje játszott össze, majd Dénes zsákolással fejezte be az akciót. Gordon is behúzta a gyűrűbe a labdát, majd Warner egy labdaszerzést követően a lendülettől a zalai B-középben landolt, s egy darabig ott is üldögélt a szurkolók között, akik barátságosan fogadták a soproni légióst. Supola “pöcijével” 15-31 állt az eredményjelzőn 10 percnyi játék után.

Thompson tempójával faragott kicsit a hátrányból a ZTE, ám a ZTE kisembere megkapta harmadik faultját, majd Green bokája sérült meg a vendégkispad előtt. A kanadait mentővel vitték kórházba. 24-41-re vezetett az SKC, amikor újra pályára került Bagó, aki továbbra is harcosan játszott sérülése ellenére, egy 2+1-es akcióval már hét egységnél járt. A Sopron nagyon motiváltan kosarazott, jól szedte a lepattanókat is, a Lemar-Wiggins-Gordon tengely pedig termelte a pontokat. Közben 1/11-el állt triplákkal a ZTE, Ware pedig csak a tizenkilencedik percben szerezte meg első pontjait. A félidő végén a két egyes, Ware és Warner hintett egy-egy triplát, majd az USA-ból reggel visszaérkező Warner betörése zárta az első félidőt: 35-52.

Wigginsen két gyors blokkal kezdett a ZTE, ám a Sopron rendezte sorait és már huszonegyre nőtt a vendégelőny. Gordon és Thompson zsákolt, majd pályára került a 18 éves Farkas Attila is a hazaiaknál. Doktor triplájával éledezett a ZTE, Szabó 2+1-es akciója után ismét Doktor küldött helyére egy hármast, így tízen belül járt már a hazai csapat. Sőt, Durázi dudaszavas ziccere után 57-65-re zárkózott a Zalaegerszeg.

Durázi jól játszott, de ezúttal ez is kevés volt (fotó: Zsu)

Három fiatallal állt fel a ZTE (Farkas, Durázi, Doktor) Thompson és Szabó mellett, a Sopron pedig mind a négy légiósát harcba küldte. Gordon továbbra is remekül lepattanózott – végül 16 lecsorgó labdáig jutott, közte 6 támadóval -, Doktor viszont egy újabb hármast hintett. Már csak hét volt az SKC előnye, amikor Warner is belejött, triplájával megint tíz lett a fór. Szabó kipontozódott, Durázi kétszer zsákolt, a Sopron nem tudta pihentetni kulcsjátékosait a szombati play off meccsre, mert továbbra is tapadt a ZTE. Ware trojkája után Sabáli Balázs mérgesen kért időt, már csak öt ponttal ment a Sopron, amikor Warner és a hazai pályán hosszú idő után szereplő Kis Raul dobott egy-egy távolit. A vendégek egyese nagyon belejött a pontgyártásba, a Sopron pedig már nem engedte ki a győzelmet – s ezzel a play offot a kezéből. A meccs végén volt még egy kis kakaskodás Supola és Bagó között, elsőre Bagót kiállították a játékvezetők, de aztán a videózás után páros faultot ítéltek, Bagó pedig egy technikaival kipontozódott. Doktor bedobta negyedik hármasát is, ám Supola is hasonlóképpen válaszolt. Ware büntetője volt a szezon utolsó zalai pontja, ezzel pedig beállította a 80-89-es végeredményt.

A Sopron ezzel megszerezte a 8. helyet, s várhatja szombati ellenfelét a Körmend-Szolnok rangadó végeredményének függvényében. A ZTE a 10. helyen végzett.

Szent a béke Bagó és Supola között (fotó: Zsu)

Szöveg és fotó: Zsu

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
15 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
22 Comment authors
MásikVégétFújdMegZeg19darius96ZTE ZOLIztefan Recent comment authors
Zeg19
Olvasó

Grutulálok a Sopronnak!
Sok sikert a Play-Off ban!
Remélem a ZTE meg magához tér a következő idényben mert ez siralmas nagyon gyenge!

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

ZTE KK=Familia KFT.Zártkörű rendezvény szűk családi körben!Mindenki kárrogó, írástudatlan, fogalmatlan!Respect! Higgyük el ez egy jó eredmény!

ztefan
Olvasó

Off…

gabor77
Olvasó

Szezon végére szétestünk, 10. Hely, 20 vereség-14 győzelem, utolsó hazai meccs 500 néző…
Qurva gyenge, ennél már csak jobb lehet a jövő év. Bár tavaly is ezt mondtuk….

ZTE ZOLI
Olvasó

Mitől lenne jobb?!☹️ Kurva Gyenge!

redmiller
Olvasó

Gratulálok a Sopronnak! Várható volt a siker!

Csezarro
Olvasó

Azert az nem eppen hizelgö a Sopronra nezve, hogy a Doktor-Thompson-Farkas-Durazi-Bago 5-ös feljött 7 pontra a 4 legiost palyan tarto Sopron ellen. Aztan Bago is kiesett es center nelkül -5-ig jutottunk.

darius96
Olvasó

Szerinted ez érdekel bárkit is azokon kívül akik felfele mutató ujjal díjazták ezt a kommentet? 🙂

Csezarro
Olvasó

Szerinted erdekel engem hogy teged erdekel-e?

Fenyő
Vendég
Fenyő

Gratulálok a Sopronnak és sok sikert nekik a playoffhoz!! 🙂

Sedmakfun
Olvasó

Azt lehet tudni, Bagót miért állították ki?

Jericho23
Olvasó

Egy szabálytalan elzárást adott Supola mellett, ő visszaszólt valamit Bagónak, és utána neki akart menni

Sedmakfun
Olvasó

Supola kapta a faultot….

Bascatbull
Olvasó

Egy elzárás közben Supi elesett (erőteljesebben rájátszva) és összeakaszkodtak. Végül szöveg miatt rakta ki Kapitány

Sedmakfun
Olvasó

Magyarul izmozott vele egyet. Mert fiatal. Tényleg seggfej ez a kapitány….

Emőkefan
Olvasó

A bajnokság első 5 fordulójában, amikor szinte minden meccsüket otthon játszották félig kész csapatok ellen, akkor sok zalai már a felső házat emlegette. Lassan de biztosan negtalálta a valós helyét a Zete.

zterulez
Olvasó

Szinte az utolsó fordulóig a saját kezében volt a ZTE sorsa az alapszakaszban, ami a felsőházba jutást illeti. Rossz a memóriád.

Horvath Bela
Olvasó

Bizony, mint ahogyan a Haladás is! 🙂 De boldogan énekeltétek, hogy „NB II Nyugati csoport” 😀 Egyszer fent, egyszer lent…
Jól jegyezd meg, mert hasonló posztot fogsz találni a Falco meccsénél is nemsokára…

Bozic
Olvasó

Te bohoc.. legutoljan akkor voltunk a kiesohelyen, amikor a zalai sztaredzotok majdnem a B csoportba rakott minket.

Horvath Bela
Olvasó

Őstermelő, értelmezed is a szöveget?
Gondolod, hogy 50 évig a nafalco ott fog tanyázni a szokásos második helyén? 😀

Skcforever
Olvasó

Szép volt fiúk!
Hajrá Sopron! SKC

missfortune599
Olvasó

Bravó srácok! A playoff most ilyen kerettel szép teljesítmény!
Hajrá Sopron!!

SopronKCfan
Olvasó

Sajnálom, hogy Supi nem lopta be magát a ZTE szurkolók szívébe! Remélem Körmenden vagy Szombathelyen találkozunk!

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Gratula Sopronba!

Muszka7909
Olvasó

Gratula és sok sikert a play off-ra Soproni barátainknak!! ?

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Itt is Gratulálok a Sopronnak!

SopronKCfan
Olvasó

Köszönjük!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Gratulálj szépen külön a győztes csapat 4 kiváló SZÍNESBŐRŰ (AFROAMERIKAI)játékosának is, sztem nincs épelméjű ember, aki megkérdőjelezi, hogy elsősorban nekik köszönheti a vendégcsapat a 8 közé jutást!!! Ezek a SZÍNESBŐRŰ, AFROAMERIKAI játékosok voltak egyébként, akik Fehérváron befűzték az oktatófilmet a helyi gárdának, letaszítva az Albakompot a alsóházba.
GRATULA a győzteseknek a negyeddöntőhöz, bevallom, nem igazán gondoltam volna !

Horvath Bela
Olvasó

Nem hazudtoltad meg magad 🙂

SopronKCfan
Olvasó

Szép volt fiúk! A cél elérve!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés