Connect with us
Hirdetés

Euroliga

A Sopron a tegnapinál is tud jobban játszani

Iniguez azt mondta, mindenki tudja az öltözőben, hogy ez csak egy győzelem volt. Európa egyik legjobb légkörű csarnokában megpróbálják lezárni a párharcot.



:

:

A Sopron Basket egy győzelemre van attól, hogy idén is bejusson az Euroliga Final Fourjába. A magyar bajnok tegnap este 66-65-re legyőzte a Bourges Basketet, így látták a meccset a vezetőedzők, illetve egy-egy játékos:

Roberto Iniguez, a Sopron Basket vezetőedzője: Nagyon kemény meccs volt, de erre számítottunk. A Bourges kiváló együttes, fantasztikus dinamikával, nagy tudással, fizikummal, és taktikailag is remekül felkészített csapat. Azt gondolom, tudunk a mainál jobban is játszani. Mindenki tudja az öltözőben, hogy ez csak egy győzelem volt, folytatnunk kell tovább, és tanulnunk kell az első negyedünkből! Jobban kell azokra a dolgokra összpontosítanunk, ami idáig vitt bennünket. Néhány játékoson láttam a fáradtság jeleit, de remélem tudunk regenerálódni péntekig. Európa egyik legjobb légkörű csarnokában úgy kell pályára lépnünk, hogy megpróbáljuk lezárni a párharcot. Nagyon nehézé lesz, de győztes mentalitással nem lehetetlen!

Candice Dupree, a Sopron Basket játékosa: Nagyon kemény meccs volt! A védekezésünk lehetett volna jobb az első félidőben, de a másodikban sem volt olyan, mint amire szükségünk lesz pénteken.

Olivier Lafargue, a Bourges Basket vezetőedzője: Jó kosárlabdát akartunk játszani a remek szurkolókkal rendelkező, kiváló Sopron ellen. Ilyen atmoszférájú, minőségű mérkőzésekért dolgoztunk egész évben! Most hazamegyünk és remélem, hogy visszajövünk még egy mindent eldöntő csatára.

Elodie Godin, a Bourges Basket játékosa: Tudtuk,hogy mennyire fontos a mai mérkőzés a párharcban. Az első negyedet leszámítva jól védekeztünk, és egy nagyon jó meccset játszottunk a soproniakkal.

Forrás: wb-sopron.com, fotó: fiba.com

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Torpedócsocsanyolcmegnyolcsobismakelovenotwar69 Recent comment authors
sobis
Olvasó

mi az a szekszàrd? Mi 93′ òta döntőket jàtszunk

nyolcmegnyolc
Olvasó

Egy Szekszárd fóbiás.

csocsa
Olvasó

És ezt ki a tököm kérdezte?

Torpedó
Olvasó

És téged..?

csocsa
Olvasó

Beteg vagy,ha tegnapi győzelemről is ez jut eszedbe!

Torpedó
Olvasó

Írni sok agy már nem tud, de ? kezét tudja mutatni.Vicces bagázssss

makelovenotwar69
Olvasó

Óriási gratuláció Sopronba! nem akármilyen vállalás volt az utolsó kosár és még így is volt esélye a Bourges-nak.
Azért odaszúrok egyet: Iniguez edző vérnyomása most rendben volt??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés