Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A semmiből kellett újjáépíteni a szegedi férfi kosárlabdát

Interjú Kardos Péterrel a Naturtex-SZTE-Szedeák elnökével.



:

:

Tizenöt év munkáját koronázta meg a nemrég lezárult idényben szerzett bajnoki bronz­érem a Naturtex-SZTE-Szedeáknál – írja a szte-szedeak.hu. A klub vezetését 2006-ban nehéz helyzetben vette át Kardos Péter, akivel felidéztük, honnan indult el a szegedi férfi-kosárlabdacsapat újbóli felépítése.

2002 őszén még az NB I. A csoportjában szerepelt a Szedeák, viszont az idény végén kénytelen volt visszalépni az élvonalbeli indulástól. Az utánpótlás megmaradt, viszont a 2005–2006-os szezonban több mint 50 év után nem volt Szegednek felnőtt-férfikosárlabdacsapata a nemzeti bajnokságok valamelyikében. Ebben a helyzetben, 2006 nyarán érkezett elnökként Kardos Péter, és kezdődött el a csapat újjáépítése. Ekkoriban két edzője volt a klubnak, amelynek nem volt felnőttcsapata, és összesen kb. 50 gyerek kosárlabdázott az utánpótlásban. Az akkori elnököt, Molnár Csabát Debrecenbe hívták, ekkor kérte fel Kardos Pétert, hogy vegye át a klub vezetését.

Ha Csaba elmegy, és akkor én nem veszem át az elnökséget, akkor gyakorlatilag vége lett volna a szegedi férfi-kosárlabdázásnak. Ez volt a mozgatórugója annak, hogy elvállaltam az elnökséget. Megkerestem Badó Attilát, az akkori rektorhelyettest, hogy próbáljuk feléleszteni az egyetemi kosárlabdát, és indítsunk el egy NB II.-es csapatot SZTE-Szedeák néven az országos bajnokságban. Attila mellém állt, és az egyetem lehetőségeihez mérten támogatta a csapatot. Ha a Szedeák újjáépítéséről beszélünk, akkor az ő nevét meg kell említeni – kezdte Kardos Péter.

Átalakultak

Az újraindulás előtt is próbálták a szegedi kosárlabda eszméjét fenntartani. 2003 és 2005 karácsonyán például Méhes Gábor szervezésében a régi szedeákosokat, így Nyilas Istvánt, Kiss Zsoltot, Molnár Andrást, Tanács Attilát vagy Pávlicz Gábort hívták el egy-egy gálameccsre, amelyen az Alba Fehérvár és a Kecskemét volt az ellenfél. Kardos Péter invitálására Méhes Gábor alelnökként segítette a kezdetektől a klub felépítését, majd Bonifert Domonkos Veszprémből visszatérve is csatlakozott a klubhoz.

Az első NB II.-es csapat edzője Vezsenyi Zoltán volt, és az együttes komoly erősítést kapott Tanács Attila és Pávlicz Gábor személyében. Végül sikerült megnyerni az NB II.-t, így 2007 őszétől már az NB I/B-ben játszott a csapat, miközben az utánpótlás is egyre szélesedett. A feljutás 2010-ben jött el, amikor is a Bonyhádon aratott győzelmet követően visszatérhetett az élvonalba a szegedi férfi-kosárlabdacsapat.

Az egyesület versenysport-tevékenységet már nem folytat, miután 2011-ben megalapították a Szedeák Kosárlabda Nonprofit Kft.-t, amely Maronka Zsolt ügyvezetésével vette át a teljes utánpótlás-nevelés fel­adatát, majd 2014-ben megalakult a Profikosár Kft., amely a felnőttcsapat működtetését végzi.

Lépcsőfokok

A felnőttcsapat első A csoportos évében Dél-Konstrukt-SZTE-Szedeák néven szerepelt, majd a 2011–12-es idény óta folyamatosan a Naturtex a névadó szponzor, a Szegedi Tudományegyetem pedig 2006 óta támogatja névadóként a szegedi férfikosárlabdát.

A csapat az első A csoportos évben 11. helyen végzett, legyőzte többek között a 2008-as bajnok Falcót és a 2009-es aranyérmes Paksot is, majd 2013–14-ben szárnyalta ezt túl, amikor kilencedik lett az élvonalban.

A 2014–15-ös szezon volt a klub történelmének addigi legnagyobb sikere, hiszen fennállása során először bejutott a rájátszásba, a magyar bajnokság legjobb nyolc csapata közé. A negyeddöntőben a későbbi bajnok Szolnoki Olaj következett, amely 3-0-val lépett tovább minden ellenfelükön, vesztett meccs nélkül lettek aranyérmesek.

Jöttek az érmek

2017 februárjában bronzérmet szerzett a magyar kupában a Naturtex-SZTE-Szedeák, mi­­után a Győrben megrendezett nyolcas döntőben előbb a Pécset legyőzte, majd az elődöntőben a Szolnokkal szemben alulmaradt. Következett a bronzmeccs, ahol az esélyesebb Körmend ellen óriási küzdelemben sikerült nyerni, így éremmel térhetett haza az akkor Nikola Lazics által irányított csapat. Ebben az évben egyébként egyetlen dobott ponton múlt, hogy nem jutott a rájátszásba a csapat.

A klubtörténelem pedig a 2020–2021-es szezonban íródott tovább. Szrecsko Szekulovics vezetőedző olyan csapatot rakott össze a nyáron, amely bizakodva várta a szezonrajtot, és az idény elején bizonyította is, hogy nagy dolgokra lehet képes. A szezon során a csapat megdöntötte az egy idényen belül aratott győzelmi rekordot, hiszen 13 meccsnél többet sosem nyert az alapszakaszban a csapat, ezúttal viszont 18 győzelmet számlált. A Paks ellen sikerült megnyernie a története első rájátszásmeccsét is, majd a sima, 3-0-s továbbjutást követően a későbbi bajnok Falcót is nagy csatára késztette a csapat, de 3-1-gyel a szombathelyiek mentek a döntőbe.

A bronzcsatában az a DEAC jött, amelyet a szezon során tétmeccsen nem tudott legyőzni a csapat, az idény végén viszont mindkét meccset megnyerte a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely így egy csillogó bronzéremmel zárta az évadot.

Ahogy léptünk előre, úgy változtak a célok. Amikor elkezdtük, akkor azt szerettük volna, hogy legyen Szegeden férfikosárlabda és egy olyan B csoportos csapat, amelyben a saját utánpótlásunk is játszhat, illetve az ide érkező egyetemistáknak is legyen csapatuk. Elképesztően sok munka volt ebben, nagyon hosszú volt ez az út. Ha ugyanezt az energiát egy vállalkozásba rakjuk bele, az biztos, hogy most nagyon jól menő vállalkozás lenne. Úgy érzem, értéket teremtettünk Szeged közösségének, mára több mint háromszáz gyerek sportolását biztosítjuk – zárta Kardos Péter.

Forrás: Délmagyarország

Fotó: Kiss Annamarie, Hajdú-Bihari Napló

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
KussoljdagiBorbély Lajos Recent comment authors
Borbély Lajos
Olvasó

Ekkora feneket keríteni neki… Ha az idei csapatban lett volna 3 teljesen saját nevelésű játékos legalább 20-20 játékperccel, akkor megérteném. De így…
Nem történt más, csak jól sikerült a légióskiválasztás. Most aztán fényezzük magunkat. És ha 2 év múlva ugyanez nem sikerül, akkor mi lesz?

Kussoljdagi
Olvasó

Kedves Lajos! Az elmúlt évekből egy olyan csapatot tudok mondani aki saját nevelésű játékosokkal, akik legalább 20 percet átlagoltak, ott tudott lenni a legjobb háromban. Ez a Falco! Ahol magyar szinten két kiemelkedő tehetség játszik, mondom ezt úgy hogy nem vagyok falco szurkoló! Ugyanakkor ha megnézi a SZEDEÁK történetét, mióta vissza jutott az első osztályba, a következő szegedi nevelésű játékosok szerepeltek a csapatban: Drahos Gábor, Kiss Zsolt, Molnár András, Molnár Miklós, Nyilas István, Simándi Árpád, Tanács Attila, ők mind meghatározó játékosok voltak a feljutás után! A fiatalabb generációkból: Szabad István, Széll Bence, Varga Dániel, Horváth János, Kardos Ádám, Molnár Bence,… Olvass tovább »

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés