Connect with us
Hirdetés

Légiósok

“A Real egy győztes csapat, amely évek óta hihetetlen szinten teljesít”

Hanga Ádám szeretne Euroligát nyerni a madridiakkal.



:

:

Mint ismert, Hanga Ádám a spanyol élvonalbeli Real Madridban folytatja a pályafutását. A játékos a klub honlapjának nyilatkozott a váltás okairól:

– Hálás vagyok a lehetőségért, amelyet kaptam, és nagyon várom már a szezonrajtot. Örülök, hogy a spanyol ligában és az Euroligában játszhatok tovább, próbálom majd a maximumot adni emberként és profi kosarasként is. A Real egy győztes csapat, amely évek óta hihetetlen szinten teljesít, nagyon jól ismerem a játékosokat és a rendszert, amelyben játszanak. Bízom benne, hogy érvényesíteni tudom a képességeimet, és sokat tudok hozzátenni a csapat játékához. Az elmúlt években több poszton is szerepeltem, ami a hasznomra válhat, és mindig azt mondtam, hogy azon a poszton próbálok a legjobban teljesíteni, ahová az edzőm állított – jelentette ki, hozzátéve, négy trófeáért fog küzdeni a következő szezonban, és szeretne Euroligát is nyerni, amely még hiányzik a gyűjteményéből.

Hanga 2017-ben, a Baskoniától érkezett a Barcelonához, melyben 276 mérkőzésen szerepelt. A katalán klub egy hete adta hírül a 201 centis magyar játékos távozását. A 32 éves kosaras a legutóbbi idényben spanyol bajnok és Király Kupa-győztes lett a gránátvörös-kékekkel, az Euroligában pedig a döntőig jutott.

Forrás: MTI
Fotó: realmadrid.com

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Csippa Recent comment authors
Csippa
Olvasó

???

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés