3x3
A PVSK nyerte az Egyetemi B33-as bajnokságot
Földi Sándor irányításával jutott a csúcsra az együttes.

:
:
A Pécsi Tudományegyetem csapata nyerte meg az Egyetemi B33-as bajnokság Országos Döntőjét, a fináléban pályára lépő csapat valamennyi tagja a PVSK-t erősíti, akárcsak az edző, Földi Sándor – írja a pvsk-panthers.hu.
A kosárlabda B33-as változatának remekül fekszik a mecseki környezet, hisz Csirke Ferenc a férfi válogatott szövetségi kapitánya. Bíró Olivér vagy épp Demeter Attila pedig a PVSK-ból került a nemzeti csapatba.
A közelmúltban, Szombathely adott otthont a sportág egyetemi fináléjának, ahol nyolc csapat vett részt, köztük a Pécsi Tudományegyetem együttese is. A PTE a csoportkört könnyedén vette, majd az elődöntő során, szoros meccsen, 21-19-re verve a Debrecent és jutott be a fináléba. Ott a Mosonmagyaróvárral szemben már könnyebb dolga volt a pécsi hallgatóknak, tíz pontos különbséggel hódították el az aranyat. Pécsi sportsikerként eleve büszkék lehetnek a PVSK-nál a bajnokokra, az azonban még szebbé teszi számukra ezt a sikert, hogy a klub játékosai érték el. Szombathelyen ugyanis egytől-egyig a PVSK-t erősítő kosarasok harcolták ki az első helyet, név szerint Riskó Dávid, Schuj Márton, Rosic Urus és Nagy Kevin. Hogy a kép teljes legyen, a PTE együttesének szerepléséhez, a két korábbi selejtezőtornán Demeter Attila és Kovacsevics Vladan is hozzátette a magáét, az egyetlen, nem a PVSK kötelékéhez tartozó játékos Nyulász Barnabás volt, természetesen neki is jár az elismerés.
Fotó: pvsk-panthers.hu

Szólj hozzá!