Bajnokság
A pécsiek lennének az elsők, akik nyernek Szolnokon
Demeter Attila elárulta, hogy megcélozták a negyedik hely elérését.

:
:
A Pécsi VSK-VEOLIA jól hajrázott a bajnokság alapszakaszában, és noha voltak olyan időszakok, amikor nem tűnt reálisnak, de végül mégis beverekedte magát az első ötbe. Ehhez kellett a baranyaiak zalaegerszegi győzelme is, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat.
– Nyugodtan mondhatom, hogy jól sikerült a ráhangolódás – árulta el Demeter Attila, a PVSK játékosa a csapat honlapjának. – Egész héten jól edzettünk, éreztük, hogy karnyújtásnyira van a szezon előtt kitűzött cél és ebben a szellemben készültünk. Bár nagy volt a tét, de én ezt egy percig sem éreztem a csapaton, nem jelentett számunkra semmiféle görcsösséget. Az első perctől koncentráltan játszottunk. Ezt a mindössze két eladott labdánk is bizonyítja, ami nagyon ritka, főleg egy ilyen fontos mérkőzésen.
A pécsi játékosok azonban már az újabb célra koncentrálnak: szeretnék pályaelőnyből kezdeni a rájátszást, de ehhez egy pozíciót legalább előre kell lépniük.
– Úgy gondolom, hogy innentől számunkra minden meccs ajándék – fogalmazta meg gondolatait Demeter. – Felszabadultan játszhatunk, az elsődleges célunkat elértük. Viszont itt még nem állnánk meg. Be szeretnénk hozni a lemaradásunkat a negyedik helyezetthez képest, kitűztük magunk elé új célként, hogy pályaelőnyből akarjuk kezdeni a rájátszást. Szeretnénk minél több győzelmet elérni és megörvendeztetni szurkolóinkat, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a támogatását. Fantasztikusak voltak eddig az egész szezonban, azt külön ki kell emelnem, hogy Zalaegerszegen is sokat jelentett, hogy ennyien elkísértek minket.
A PVSK ma este Szolnokon vizitál. A bajnoki címvédő nincs a legjobb formában, hiszen a csapatot rengeteg sérülés sújtotta az utóbbi időszakban, ami végül az alapszakasz első helyükbe is került.
Egy nagyon erős csapatról beszélünk amely a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese – mondta a játékos.
– Nagyon nehéz helyzetben vannak, rengeteg sérüléssel bajlódnak, viszont hazai pályán még így is veretlenek idén. Szeretnénk mi lenni az elsők, akik nyerni tudnak náluk!
Ha úgy játszunk, mint pár héttel ezelőtt, amikor utoljára találkoztunk a Szolnokkal, vagy az egerszegi formánkat tudnánk hozni, akkor ez sikerülhet is. Én nagyon bizakodó vagyok. Az biztos, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, de megpróbálunk feljebb kúszni a tabellán, hogy minél jobb pozícióból kezdjük majd a rájátszást.
Fotó: pvsk-panthers.hu

Hàt…
Megvan, ez a lènyeg!
Na Jakab visszatért! Vagy csak délibáb viccel a parketten hanyatt eső neon fényben?
Apropó! Alekszics játékengedélye hogy áll? 🙂
Megfogyva bár, de törve nem! Emberemlékezet óta nem volt ilyen, hogy Szolnokon a Pécsnek halovány esélye is lett volna, sajna most ezt is meg kell emésztenünk! Voja nélkül szinte a lehetetlenre vállalkozunk, egy vezér (Milo) már kiesett, ha ő is padozik…..Nem tudom, van e csapat, amely ezt a hátrányt pótolni tudná. De ha így lesz, akkor is meg kell próbálni, beleadni mindent, felszaggatni a parkettet, mit bánom én, mutassátok meg fiúk, nem véletlenül vagytok a BAJNOK CSAPAT! Rajtunk, közönségen nem fog múlni, remélem a nyugger bérletesek is eljönnek ( a hazai kispad mögött ) és nem karba tett kézzel bámulnak… Olvass tovább »
Mind a 10 pécsi szurkolónak és a játékosoknak is a kötelező szerénységet és a sok munkát javaslom és kínálom a középszakaszra és a rájátszásra! Célravezető szokott lenni!
SZERETLEK titeket. 🙂
Nem tudom miért diszlájkoltak ennyien,
általában persze hülyeségeket szoktál irkálni,
de ez most egy releváns hozzászólás volt.
Lájk.
Én nagyon meglepődnék, ha nyerne a Pécs. Persze nekünk nem lenne rossz. De a legjobb az lenne, ha az Olajban a sérültek minél előbb vissza térnének a pályára.