Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Pécs ellen több szabályt sem tartott be az ASE

Nikola Jevtovics: hiszek ebben a csapatban, jó eredményeink vannak Dzuniccsal.

  •   



:

:

A tabella ötödik helyétől a tizedik helyig hat csapat pályázik a felsőház egyetlen kiadó pozíciójára. Ezek közé tartozik az Atomerőmű SE is, mely Braniszlav Dzunics irányítása alatt a hétvégén szenvedte el első vereségét három győzelem után. Nagy szükség lett volna egy pécsi bravúrra is a paksiaknak, de ezen az estén nem sikerült megállítaniuk a hazai gyors indításokat.

– Vannak alapvető szabályaink, melyekhez muszáj magunkat tartani – mondta Nikola Jevtovics, az Atomerőmű SE játékosa a BB1.hu-nak. – Ezeket a szabályokat nem követtük Pécsen, ami vereséghez vezetett. Átbeszéltük, hogy védekezésben kontrollálnunk kell a lepattanózást, ami sajnos nem működött ezen az estén. Emellett kulcsfontosságú lett volna megállítani a gyors indításaikat. Azt hiszem, hogy ez a legfőbb oka annak, hogy kikaptunk.

Legközelebb Kecskeméten lépnek pályára az atomvárosiak, ahol szintén nagy csatára van kilátás. Ezen kívül az Albát és a Körmendet fogadják hazai pályán Dzunics fiai.

– A kecskeméti mérkőzésen nagyon sok múlik, emiatt nem hibázhatunk még egyszer – folytatta a szerb center. – De azzal is tisztában vagyunk, hogy a Kecskemét erős csapat, pláne hazai pályán. Nem lesz könnyű ott nyerni. Ettől függetlenül azt mondom, hogy amíg megvan az esélyünk, addig menni kell előre. Három meccs maradt, még minden lehetséges. Az ember könnyen ott találhatja magát az ötödik helyen, de a tizenegyediken is, mert szoros a mezőny.

Hiszek ebben a csapatban, jó eredményeink vannak Dzuniccsal. Ha úgy játszunk, mint a PVSK előtti három találkozón, akkor nem tartok attól, hogy ne jönnének a győzelmek.

Fotó: ase.hu

  •   
1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Franco Recent comment authors
Franco
Olvasó

Ha a három győzelem utáni pécsi vereséget ismét három győzelem követi, akkor én is elkezdek hinni a csapatban. Addig ez nem több, mint szöveg.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés