Bajnokok Ligája
A PAOK hátvédje szerint nagyszerű csapata van a Falcónak
Perl Zoltán úgy érezte, a kosárlabda ünnepe volt az első hazai BL-meccsük.
:
:
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 76-66-ra legyőzte a görög PAOK-ot a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A sárga-feketék egyik legjobbja a válogatott hátvéd, Perl Zoltán volt, aki kezdőként közel 32 percet töltött a pályán, 23/9-es pontmutatóig, 9 lepattanóig és 5 gólpasszig jutott. 29 VAL-indexével a mezőny legjobbja lett.
– Nagyon boldogok vagyunk, hogy megszereztük az első győzelmet a Bajnokok Ligájában, ráadásul rögtön már a második meccsen. Nagyon jól játszottunk, sikerült végrehajtanunk azt a tervet, amit előzetesen megbeszéltünk. Jól védekeztünk, támadásban pedig megbecsültük a labdát. Köszönöm a szurkolóink támogatását, úgy gondolom, a kosárlabda nagyszerű ünnepe volt az első hazai BL-meccsünk – nyilatkozta Perl Zoltán.
A másik oldalon az amerikai hátvéd, Adam Smith 32 és fél perc alatt 13/6-os pontmutatóval és 4 gólpasszal zárt.
– Gratulálok a Falcónak, nagyszerű csapata van. Végig keményen harcoltak, jó meccset játszottuk velük. Egészen a harmadik negyedig vezettünk, de az utolsó játékrészen sokat hibáztunk, ezért kaptunk ki.
Szólj hozzá!