Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nem tudta pótolni kiesőket a Paks, elmarad az Egis Körmend elleni bajnoki

A vasiak szerint zajlik a taktikázás.



:

:

Elmaradt mérkőzést pótolt volna jövő kedden az ASE és a Körmend. A vasiak – egy szokatlanul szókimondó – közleményben tudatták, hogy a találkozó elmarad.

A vasiakat arról tájékoztatta az Atomerőmű SE ügyvezetője, hogy a válogatott szünetig kiírt mérkőzéseiket – megfogyatkozott kerettel is – lejátsszák, de a pótolni tervezett találkozóra nem tudnak elutazni.

Az Egis Körmend Facebook-bejegyzése, változtatás nélkül:

Zajlik a taktikázás, elmarad az Egis Körmend – Atomerőmű SE mérkőzés

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a korábban elmaradt és november harmadikára, keddre betervezett Egis Körmend – Atomerőmű SE mérkőzést a vendégcsapat jelzése alapján most sem tudjuk megtartani.

Mint köztudott, az ASE öt játékosának hiányában is kiállt október 24-én az Oroszlány ellen, de ezt követően egyik játékosuk megsérült, így tovább szűkült a keretük.

Ügyvezetőjük arról tájékoztatott minket és a Versenyirodát, hogy az előre kiírt mérkőzéseiket lejátsszák a válogatott szünetig, ugyanakkor a nálunk pótolni tervezett találkozóra kilenc bevethető játékos és fokozott sérülésveszély okán nem tudnak elutazni. Úgy tájékoztattak minket, hogy megpróbálták saját forrásból pótolni a kiesőket, de a fiatalok nem mindig akarják vállalni az A csoportot és kilépni a komfortzónájukból.

Így az egyszer már elhalasztott mérkőzést egy harmadik időpontban fogjuk pótolni.

61 hozzászólás

61
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
23 Comment threads
38 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
26 Comment authors
mrfoxgyulladjmegGecse J. MárióExpertVadasz Recent comment authors
redmiller
Olvasó
gyulladjmeg
Olvasó

Nagy zsiványok ezek a paksihapsik.. Múlt héten a fiókcsapatuk a Bonyhád, ahol a több játéklehetőség miatt játszanak (van aki csak papíron, Pl: Valerio Vincent- Bodon) egy nappal (nem egészen 24 órával) a kiírt időpont előtt lemondott egy Zöld -csoportos mérkőzést azzal az indokkal, hogy az 5 paksi játékosnak elveszett a tesztje, így nem tudnak kiállni. Két napra rá Paksi keretben ott volt közülük 4 !!!!! csak Pupp Bence nem.. Két nap alatt megtalálták a teszteket? ugyanmár… bőven ki tudnának állni, csak gerincproblémák vannak arra ….

mrfox
Olvasó

Paksihapsik XD

Gecse J. Márió
Olvasó

Példát lehetne venni Csirkéékről, alig maradt játékosuk, vannak sérültek, vannak covidosok, de nem vonultak karanténba, hanem felhoztak 3 akadémistát (valamelyikük még csak 15 éves!), hogy meg legyen a 10 fő és játszana! Nem csak ma a Győr ellen, hanem szerdán hazai pályán a Csata ellen is, amely csapat ellen pedig bővebb kerettel simán ki-ki meccset játszhattak volna…

Expert
Olvasó

Elég kemény ez a körmendi nyilatkozat. Nem kell sírni. A Paksból a vírus és sérülések miatt kiesett 6-7 ember a 12 fős keretből. Gondolom írtak egy levelet, hogy az eredeti menetrendet tartják, de mivel kevesen vannak, így nem akarnak/tudnak 3 naponta meccset játszani, így a korábban elmaradt körmendi meccset máskor pótolnák.
A döntés a Körmend kezében van gondolom (mivel a szabályok halasztást nem tesznek lehetővé). A Körmend mondhatja, hogy játszunk, aztán vagy elmennek Paksról vagy 20-0. Vagy mondhatják azt is, hogy oké, értjük a problémát, rendesek leszünk, halasszunk egyet és jöttök egyel nekünk.
De ez a levél…

Pbask
Olvasó

Gondolom ki van a tökük,hogy játszanának de már a harmadik ellenfél int be. Így felkészülni sem lehet,csak edzeni,és morálisan lerombolja a játékosukat,és kedvetlenné teszi őket(pl elmész vizsgázni valamiből keményen felkészülsz,izgulsz,és mikor helyszínen vagy kb azt mondják elmarad.Ezt képzeld el mondjuk többször.)
Én is fusztrált lennék a vezetőség helyében a jelenlegi helyzettel való visszaélés miatt.

Expert
Olvasó

Milyen visszaélés? Szerintem nyugodtan mondhatja a Körmend, hogy márpedig játszunk. És szerintem egy paksi se szólná meg őket ha ezt mondanák..

balldontlie
Olvasó

https://imgflip.com/i/4kimcb

Amúgy egyre inkább az az érzésem, hogy ezzel csak a paksi vezetés takarózik, nem hinném, hogy egy fiatal kosárlabdázónak nem jönne jól a lehetőség, ha nem kapna azon egy mai fiatal, hogy pályára léphessen az egyik legrégibb csapat pályáján… Ezesetben viszont ez duplán gusztustalan attól, aki ezt kitalálta, mert szépen levették a szenteltvizet a saját játékosaikról. Ha meg mégis igaz, nincs annyi eszük, hogy nem mondják ezt? A saját játékost mindenáron védeni kellene. Fasza lehet ma paksi fiatalnak lenni.

Pbask
Olvasó

Remélem nem haragszol,csak berakom teljes linket,képként lehessen látni itt is : ) (teljes link végéről lemaradt a .jpg)comment image

donnarumma
Olvasó

Ertem en hogy itt paran eldontik mi a fair meg mi nem….csak sokan elfelejtik hogy vannak elvarasok ,celok stb…es az nem a “kosarlabda tulelese”…a fizetesek, premiumok nem erre lettek kiirva…nyilvan taktika is van a Paks donteseben, de 100% ig biztos vagyok benne hogy MINDEN csapat taktikazott vagy taktikazni fog amig lehet-amig nem vilagos a szabaly! Oket meg mindig az eredmenyekert fizetik az alapjan itelik meg milyen jatekosok- nem pedig azert hogy itt a forumon par ember erkolcsi normajanak megfeleljenek.
“Nektek” ez sport nekik meg ko kemeny uzlet,munka,megelhetes-celokkal,elvarasokkal…

Godemperor
Olvasó

Itt nem is a Pakksal van igazából a gond, hanem a szövetséggel. Majd ha meg lesz az első 20:0 (ahogy ígérték), a csapatok sem lesznek ilyen bátrak a halasztásokkal. Persze erre sok esélyt nem látok. Mi értelme volt így a szabályoknak, ha nem tartatják be azokat. Hozzáteszem, ezeket a szabályokat azért nem igazán gondolták át. Amikor bedobták a köztudatba, már akkor látni lehetett, hogy simán kijátszhatók. De hát ennyire tellett nekik, több hónap “gondolkozás” után. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a profi világban komolyan lehet venni a “sportág megmentése”, meg “az eredmény nem fontos” lózungokat. Ez utoljára talán a… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Ezt írtam én is…amig nincs konkret szabály ill. annak a betartatása, addig ez lesz, aki megteheti és az érdekei azt diktálja-trükközik taktikazik. És ez érthető. Ez nem bulibajnokság, ahol a reszvetel a fontos..

jozsi67
Olvasó

A szövetség lassan kezdjen el változtatni az eddigi menetrenden.

1. 20:0 eredménnyel könyveljék a le nem játszott mérkőzést, a kiállni akaró és tudó klub javára, a ki nem álló ellenében.

2. Amennyiben az első verzió nem elfogadható, fújják le a bajnokságot.

A paksi csapat nagyon beijedtnek tűnik. Az, hogy fiatalok nem akarnak felnőtt mezőnyben játszani, mert félnek, őket minősíti.

Vadasz
Olvasó

Meglepő lenne, ha azért maradna el egy mérkőzés, mert a fiatalok nem akarnak játszani. :)))

Godemperor
Olvasó

“de a fiatalok nem mindig akarják vállalni az A csoportot és kilépni a komfortzónájukból.”
Ha ez igaz, akkor ebben a pillanatban kell megszüntetni a fiatalszabályt.

balldontlie
Olvasó

A paksi fiatalokról van szó. Más csapatoknál szerintem egész korrekt hozzáállással ugrottak be a fiatalok. Pakson eddig is gyanús volt, hogy Valerion kívül kb nem játszik egy fiatal sem… Ha nem tudták megszervezni, ne más csapatokat büntessenek. Sőt, lehet, hogy ez a mondat sosem hagyta el paksi fiatal száját, lehet ők örülnének legjobban a lehetőségnek, csak őket használják, mint ürügy… Akkor ez még gázabb.

Godemperor
Olvasó

Ezért írtam feltételes módban. Nekem is elég gyanús.

ZZTop
Vendég
ZZTop

Az is érdekes, hogy a Körmend a végelszámolásnál számbavehető komoly ellenfelek közül épp azzal a Pakssal szeretne meccset pótolni, akik az egyik legtöbb meccset jắtszották eddig és ahol a legkevesebb hadra fogható (nem up) játékos szerepel. Szerintem azért ez is taktika.

emilke
Olvasó

Egy klasszikus jut eszembe rólad…Holdkóros Tónyó mondta mindig a Homok titkaiban : “Buta vagy Alzira”! A Körmend nem a Pakssal szeretne kedden pótolni,hanem az Mkosz arra az időpontra irta ki a mérkőzést,ezt szeretné lejátszani,nem pedig a hasára csapott… A karanténja óta az összes meccsére készenállt,csak a pontosság kedvéért 😉

Redbid
Olvasó

Ne kavard a dolgokat, mert itt egy elmaradt mérkőzés pótlására, már korábbi időpontban leegyeztetett meccsről beszélünk!

ZZTop
Vendég
ZZTop

Megkockáztatom, hogy meglesz tartva a meccs. Nyertek 30al, és mindenki örülhet. Kisdobos koccinthat Fofoval.

redmiller
Olvasó

Ehhez nekem mi közöm nagyarc???
Szombati Kecskemét-Körmend meg program szerinti meccs…

emilke
Olvasó

Húú de buta vagy, vagy csak simán tájékozatlan.A keddi meccset nem a Körmend kérte,hanem ki volt irva.Nagy különbség!

hopehely
Olvasó

Forray Gábor meg a Simon Balázs szégyellje magát, a paksi fiatalok rossz irányba történő befolyásolásáért!

redmiller
Olvasó

?

ZZTop
Vendég
ZZTop

Kisdobos, most nyálazod a körmendieket, remélem holnap ilyenkor is.

redmiller
Olvasó

Állj elém te tuskó, ne a neten légy nethuszár!

ZZTop
Vendég
ZZTop

Érdekes tavaly óta a küldetésed belepofázni minden paksi cikkbe.befejeztem, utoljára hoztalak szóba, ígérem, annyit sem érsz

redmiller
Olvasó

Micsoda meghátrálás…

redmiller
Olvasó

Le a kalappal a Paks előtt! Verhető ellen játszunk, erős csapat ellen inkább nem…
Az 5. Covidos szerintem nincs benne a 12-es leadott keretben….

Vicc bajnokság! Vicc, ahogy egyes csapatok a saját érdeküket nézik, nem azt, hogy túlélje a kosárlabda ezt az évet…

Pbask
Olvasó

Na, napok óta egyetlen értelmes,jó kommented,lassan visszatérsz 🙂
Hatalmas +1.
Elég görény dolognak tartom.(Ezt is)
Valakinek ideje asztalra csapni,értem én mindenki bajnokságot akar nyerni,de azt egyenes,korrekt eszközökkel kéne.

wiley
Olvasó

Igazad van.
De… még hiteles is lennél,ha az Albànál is szóvá tetted volna ezt…

Csabika
Olvasó

Ez most komoly? MKOSZ ebbe bele ment? Hagyjuk az egészet a p… ba!

Nem akarok holnap dolgozni menni, nem szeretnék az otthoni komfortzónámból kilépni!

Vicc az egész!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Valakit még tényleg érdekel ez a totál komolytalan bajnokság? Úgy vicc az egész ahogy van. Sajnos… ?

Pbask
Olvasó

Ez igazából csapatokon múlna és az Mkoszon.

SárgaPárna
Olvasó

Na Pista az asztalra baszott…
Én a paksiak helyében nem rángatnám az oroszlán sörényét, mert olyan erkölcsi aranyérmet kapnak a pofájukba, hogy Szlovénia egyesül Koszovóval…

wiley
Olvasó

Mi van,Pista elzavart a mézesbödöntől,és nem tudod feldolgozni? Te kamu Falcós,te…

SárgaPárna
Olvasó

Körmenden van valami híres méhészet, vagy mi a pöcsöm ez az állandó mézesbödönözés!

wiley
Olvasó

Leszarom,hogy mi a bajod velük,de ne add ki magad Falcósnak! Nagyon átlátszó amit csinàlsz…

Milos
Olvasó

Undorító amit itt egy két csapat megtehet.
És az MKOSZ asszisztál ehhez.
Tehetnek egy szívességet! ?

balldontlie
Olvasó

Kecskemét a polgármesterük szerint egy új gócpont. Akkor a fertőzésveszély miatt holnap ne menjünk el, meg amúgy sem fér bele a komfort zónánkba, mert messze van és hangos a dob…

Pbask
Olvasó

?? írhatnál többször, jókat röhögök a kommentjeiden 😀

balldontlie
Olvasó

Pedig esküszöm ebben most semmi humor nincs…

Pbask
Olvasó

Az a baj,hogy poénosnak poénos volt,de a jelenlegi bajnokság tükrében az is elképzelhető,hogy valaki tényleg ilyen indokot talál ki,mert az adott csapat ellen nem mer kiállni,és csapatmorálnak jobbat tesz,ha kisebbeket verjük szarrá.
Tragikomédia.

redmiller
Olvasó

Az a szomorú, hogy a szennyvízadatok szerint ez nem igaz! Benyögte a halasi járványügyi kórház egyik vezetője, a polgármester-asszony meg átvette…

Kendeffy Botond
Olvasó

A koronavírus.gov.hu tegnapi adatai szerint Bács-Kiskun megyében 2092, míg Vas megyében 2239 fertőzött van. Vas megye lakossága 252551, míg Bács-kiskun megyéé 503825. Mindenki, aki elvégezte az általános iskolát ki tudja számolni, hogy Vas megyében lakosság arányosan több mint a duplája a fertőzöttek száma.

Kendeffy Botond
Olvasó

Lehet, hogy a maszk mellett majd füldogóban szurkolunk:-))))

wiley
Olvasó

Csodàlatos utànpótlás ez…. Akkor játszanak csak ha van kedvük. Az ilyenek miért sportolnak?

Pbask
Olvasó

Hogy a szabály által jó sok zsozsót felvegyenek 0 munkával..
De nem tartom kizártnak hogy ez csak egy kamu kifogás,és nincs is ilyen a valóságban.

Artois
Olvasó

Tele a gatya Dzunics?

ZZTop
Vendég
ZZTop

Ez a kommunikáció nem volt túl szerencsés, ám amíg a Paks már 4 meccset lejátszott (5 covidossal), míg a Körmend egyet, addig nem biztos, hogy a Paks taktikázik.

Pbask
Olvasó

Én eddig azt mondtam,becsülendő,amit a Paks véghez vitt,de amire most hivatkoznak,akkor miért játszanak holnap? Vagy miért vállalták be OSE-t?
Nem mondott a körmendi közlemény semmi rosszat,ez kőkemény taktikázás,Berény is ezt csinálja,azokat a mérközéseket mazsolázzák ki,amik számukra szimpatikusabb.

Csippa
Olvasó

Körmend már rég játszana, csak sorban lemondják a meccseiket.. fiatalok meg mindenhol bekérték a nagy pénzt a szabály miatt, lehet megmutatni, bár nem tudom, hol mondhatja meg egy fiatal, ki ellen akar játszani 😉

Senki
Olvasó

Melyik 4 meccset? ose-ről tudok..

vasipasi
Olvasó

Egyetlen kérdésem van, ezt miért engedi az MKOSZ?
A találkozót kiírták, egyetlen feltétel sem áll fenn, amiért halasztani lehetne…
Jah, de… Másoknak is lehetett, csak úgy..

Pbask
Olvasó

Ez már agyfasz,ami itt folyik.
De az a legszebb,hogy holnap is játszanak,de Körmend ellen azért bocsi mégsem.. Gondolom ha kedden Kaposvár lett volna helyetettek, akkor a fiatalok szívesen kilépnének a komfortzónájukból 🙂
De most bocsi,mégsem..
Bazze.

Mogyi19
Olvasó

És mi van azzal, hogy ha van nyolc bevethető játékos akkor játszani kell?
Ebbe a halasztásba ha nem megy bele a Körmend akkor nem 20-0? Mert ez már a második alkalom és ráadásul nem is covid miatt. Sérülésveszély meg minden meccsen van, erre hivatkozik… Akkor ennyi erővel sosem kell pályára lépni

Redbid
Olvasó

De, jól látod, itt van a kutya elásva!!
Ezért erre kerek perec ki lehet jelenteni, hogy taktikázás!

Pbask
Olvasó

Megy a fosi a Körmend ellen, Ose-t bevállalták(illetve bevállalják holnap Sopront is),nagyobb falattól félnek megakad torkukon.
Ha meg nem,valaki nekem ezt elmagyarázná:

“a fiatalok nem mindig akarják vállalni az A csoportot és kilépni a komfortzónájukból.”

Ez mégis mi a tosz? Az ilyenek minek kosaraznak,ha nem jobbá akarnak válni?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés