Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

“A mentális állapottal ugyanúgy kell foglalkozni, mint a testivel”

Mentális területen is magasan képzett szakemberek dolgoznak a Nemzeti Akadémián.



:

:

A pécsi Nemzeti Akadémián évek óta nagyon magas szinten foglalkoznak sportpszichológusok a játékosokkal, nem csak annak érdekében, hogy még jobbak legyenek a pályán, hanem hogy jó értékrenddel rendelkező felnőttekké is váljanak. Fiú vonalon immár két és fél éve Lábadi Anett dolgozik együtt az akadémista tehetségekkel és az edzőkkel, akinek a legjobb visszajelzés az, hogy sokan keresik a szakmájához kapcsolódó kérdésekkel, és sokan járnak hozzá rendszeresen. Köszönhetően többek közt annak, hogy kiépült a bizalom: „pszichológusként sikerült annyira integrálódnunk az akadémiai munkába, hogy gyakorlatilag mára csupán egyek vagyunk a stábtagok közül”.

Az Akadémia sportpszichológusai munkájuk során nem csak egy területre fókuszálnak, hanem nagyon sokféle feladatot látnak el. Az ELTE-n pszichológusi diplomát szerzett, majd sportszakpszichológiai továbbképzést végzett Lábadi Anett idén már a harmadik szezonját tölti az Akadémián, az U16-osoktól a felnőttekig bezárólag minden korosztály hozzá tartozik fiú vonalon.

– Bár nem ismerem behatóan az összes itthoni sportakadémia működését, de azt biztosan ki lehet jelenteni, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémián nagyon sokrétű pszichológiai munkát végzünk, ami minden bizonnyal extra, ha nem egyedülálló – fogalmazott. – Mentális területen is magasan képzett szakemberek dolgoznak, hiszen a hétéves egyetemi képzést követően jelenleg a doktori fokozat megszerzésére törekszünk Bakuretz Bonnie kollégámmal, aki leány vonalon foglalkozik a tehetségeinkkel. A mi munkánk alapfeltétele a bizalom kiépítése azokkal, akikkel együtt dolgozunk, és úgy érzem, ebben nagyon jó úton járunk: adott esetben olyan problémával is mernek hozzánk fordulni, amely mást – egy csapattársat vagy akár edzőt – is érint, mégis segítséget kérnek, hiszen tudják, nem élünk vissza a bizalmukkal. Amennyiben a probléma természetéből adódóan szükséges bevonni az edzőt vagy a szülőket, azt a játékossal előre megbeszélve tesszük meg. Az, hogy nálunk sokan élnek a mentális támogatás lehetőségével, nem azt jelenti, hogy ennyi krízishelyzet van az Akadémián, sokkal inkább azt, hogy sikerült kialakítani azt az általános közgondolkodást, hogy a mentális állapottal ugyanúgy kell foglalkozni – gondozni és fejleszteni azt –, mint a testivel. Arról nem is szólva, hogy a gyerekek, korukból adódóan, még csak bontogatják a szárnyaikat, újabb és újabb élethelyzetekkel, kihívásokkal és nehézségekkel találkoznak, amelyek során hasznos lehet, ha kísérjük őket, ha van kivel együtt gondolkodniuk ezekről a helyzetekről, és így saját magukról. Vagyis igyekszünk a felnőtté válásban is támogatni őket, aminek aztán persze a pályán is nagy hasznát fogják venni. Ez főleg azoknak jelenthet nagy segítséget, akik messze kerültek a családjuktól. Nagyon jólesik, hogy mára kimondhatom: pszichológusként sikerült annyira integrálódnunk az akadémiai munkába, hogy gyakorlatilag mára csupán egyek vagyunk a stábtagok közül, nem úgy néznek ránk, mint valami kívülállóra, akitől tartani kell, vagy akikhez csak a „bolondok” járnak.

A pszichológusok három „terepen” dolgoznak együtt játékosokkal, edzőkkel. A játékosokkal tartott egyéni konzultációk során elsősorban az élsporthoz köthető témákkal foglalkoznak, például az izgalmi szint kontrollálásával, a mentáltréninggel, vagy éppen a sérülések feldolgozásával, de előkerülhetnek magánéleti problémák is, hiszen azok szintén kihathatnak a teljesítményre – márpedig a sportpszichológus célja is az, ami a többi szakemberé: hogy növeljék a teljesítményt. A csapatfoglalkozások keretében a csapatot érintő témákat boncolgatják – ilyen többek között a kohézió, a belső konfliktusok feltárása és megoldása, vagy a csapatcélok közös kitűzése, és az ahhoz vezető lépések megfogalmazása. A szakmai stábbal való munka során pedig havonta legalább egy alkalommal átbeszélik a csapatot érintő kérdéseket a vezetőedzővel – természetesen a titoktartás keretein belül.

– Miután sok időt töltünk az akadémistákkal, a konzultációk mellett az edzéseket és meccseket is szoktuk látogatni, rendszeresen együtt ülünk velük a lelátón vagy az étkezőben, a fentiek mellett egyfajta edukációs tevékenységet is végzünk a velük folytatott interakcióink során. Olyan általánosabb, de rendkívül fontos működésekre is felhívjuk a figyelmüket – és segítünk azok megvalósításában –, mint például a felelősségvállalás és az önvizsgálat, és igyekszünk átadni nekik azokat az alapértékeket is, amelyekre a későbbiekben nagy szükségük lesz. Ahogy Rátgéber László, az Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója is mindig felhívja a figyelmet, itt nem csak játékosokat képzünk, hanem embereket is nevelünk! A gyerekek pedig modelleket követnek, ezért nem csak nekünk, de a szakmai stábok tagjainak, sőt, minden itt dolgozónak nagyon tudatosan azokat az értékeket kell közvetíteniük feléjük a viselkedésükön keresztül, amelyeket követendőnek tartunk. Ahogy az Akadémia névadója szokta mondani, „két lábon járó vadállatokat” képzünk – ez nem csak azt jelenti, hogy az itt nevelt játékosok keményen küzdenek és gyorsan reagálnak, de azt is, hogy emellett jól szocializáltak, rugalmasan alkalmazkodnak, és hogy ehhez a fajta mentális és fizikális keménységhez intelligencia is társul. Reményeink szerint a tőlünk kikerült játékosok felismerhetőek lesznek ezen értékek alapján is!

Nagyon fontos továbbá, hogy pszichológusok tudományos munkát is folytatnak. Tavaly is voltak pszichológiai kutatások, és idén is zajlanak felmérések.

– Mint módszertani központ nagyon fontos, hogy folyamatosan monitorozzuk a játékosok mentális állapotát – és ezáltal a saját működésünket is –, és hogy felismerjük a szakterületünkhöz kapcsolódó új jelenségeket, amelyekre reagálva hozzájárulhatunk a továbbfejlődéshez – fogalmazott Lábadi Anett, aki rendszeresen tart előadásokat, és akire a korosztályos nemzeti csapatoknál is számítanak. – Egy éve együtt dolgozom az U19-es fiú válogatottal, ami nagyon izgalmas és szép kihívás, ugyanis amellett, hogy a csapat a debreceni világbajnokságra készül, pszichológusként arra is rálátásom lehet, hogy nemzetközi szinten miben kell még mentálisan fejlődnie a magyar fiataloknak ahhoz, hogy felvegyék a versenyt. Nagyon bízom benne, hogy én is hozzá tudok tenni valamit ahhoz, hogy a fiúk sikeresen szerepeljenek majd ezen a világversenyen!

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
voldemortCsakegyfanMilivojTen15 Recent comment authors
Milivoj
Olvasó

Szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy kinek a mentális állapotával kellene a leginkább foglalkozni

Ten15
Olvasó

Ez a hely a sajtócikkek szerint a világ LEGNAGYSZERŰBB akadémiája. Rátgéber szavai szerint meg az “excellence department”… milliárdokból. Mégis az egyetlen nemzetközileg jegyzett játékosunk lassan 34 éves, ill. az A-csoportba sem adott meghatározó embert, pedig belefért volna az elmúlt 12 évbe. A “B válogatott” meg kb. simán kikap a litván C-től, pedig itt lett volna a lehetőség, hogy egy hajtós meccsen, vállalható -10-15 pont mellett mutassanak valamit. Van pár szép utánpótlás siker, ami tök jó, de ez is olyan magyar betegség, hogy felnőtt szinten hirtelen az összes tehetség eltűnik és kevés. “Világszínvonalú” mentális felkészítés mellett. Félreértés ne essék, nem vagyok… Olvass tovább »

Csakegyfan
Olvasó

Értem amit mondasz és egyet is értek egy részével, de az azért remélem tiszta mindenkinek, hogy az utánpótlás képzés nem 1 akadémián múlik, illetve nem megy egyik napról a másikra. Az, hogy egy utánpótlás el kezd átalakulni, annak hatását majd 15-20 év múlva fogjuk rendesen érezni. Elkezdtünk kijutni EB-re újra, szépen fokozatosan lépkedünk fel. De azért azt ne felejtsük el, hogy egyre több játékosunk játszik külföldön, köztük Hanga, Benke, Váradi, Golomán, Filipovity, Maronka (aki óriási tehetség ráadásul) és hogy most már BL-ben játszó csapatunk is van ami nem kis siker a magyar kosárlabdára nézve.Én úgy gondolom szépen haladunk előre és… Olvass tovább »

Ten15
Olvasó

12 éve működik a Rátgéber akadémiája. Demagóg szöveg ez a “majd 15 év múlva”. Oké, a pénzcsapok később kezdtek el korlátlanul megnyílni, de érdekes, hogy a délszlávoknál nincsenek ilyen államilag futtatott intézmények… jóval kevesebb a támogatás, gyengébbek a körülmények, mégis tele velük az európai kosárlabda. Mi még egy olasz, spanyol vagy török középcsapatról is csak álmodozhatunk. Néha egy-egy fecske, aki nem csinál nyarat. Elkezdtünk kijutni az EB-re, igen, örülök neki és tök jó, de legyünk realisták, azóta van ez így, amióta megemelték a létszámot. Tény a részvételért így is meg kell harcolni, szép teljesítmény kijutni, de kezeljük ezt is helyén.… Olvass tovább »

voldemort
Olvasó

Értem amit mondasz és egyet is értek egy részével…
1. Az UP képzés valóban nem egy akadémián múlik. Akkor miért is ez az egy kapja a korlátlan pénzt? Akkor miért is viseli a nemzeti jelzőt?
2. Felsoroltál néhány játékost. Nekik vajmi kevés közük van az NKA-hoz. Nem is beszélve a BL-ben játszó csapathoz, sőt….
Amúgy valóban fontos a mentális állapot, a legtöbb magyar sportoló – akár egyéni, akár csapat – rendszeresen ennél a lépcsőfoknál bukik el nemzetközi szinten.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés