Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A menedzsment, a klubvezetés nagyon nagy erőfeszítést és munkát tett a DEAC-ba

Kovács Adrián elmondta, centerposzton tudnak előrelépni, de most tesznek egy lépést hátra és figyelik a piacot, hogy hogyan mozog.



:

:

A DEAC kosárlabdacsapata igyekszik a hosszúra nyúlt szünetet jól kihasználni és már időben kialakítani a jövő évi keretet. A napokban jelentették be Molnár Márton leigazolását, valamint azt is, hogy a légiósok közül a közönségkedvenc Stefan Moody és a 2019/2020-as idény közben érkezett Djordje Drenovac is meghosszabbította a szerződését, de már a magyar mag is kialakulóban van, hiszen Polyák Lászlót is sikerült megtartani, míg Tóth Ádámnak, Bognár Kristófnak, Somogyi Ádámnak és Tóth Bencének jövőre is élő szerződése van

A gárda vezetőedzője, az előttünk álló szezonban is Kovács Adrián lesz. A tréner a BB1.hu-nak adott interjút. 

– A magyar bajnokságban a légiósok többnyire jönnek és mennek, mivel ez egy kiváló ugródeszka nekik. Viszont ahhoz, hogy egy csapat sikeres tudjon maradni, vagy előre tudjon lépni az előző évekhez képest, elengedhetetlen, hogy megpróbálja megtartani a gárda gerincét, meghatározó játékosait és köréjük építse a jövőt.

A menedzsment, a klubvezetés nagyon nagy erőfeszítést és munkát tett ebbe, hogy ez így történjen. Ezúton is szeretném megköszönni a belefektetett energiát. Úgy gondolom, hogy azok a játékosok, akiket sikerült megtartanunk, nagyban hozzájárultak már az idei sikereinkhez is, úgyhogy ez nagyon fontos volt nekünk, hogy innen tudjunk építkezni. Nagyon örülök, hogy sikerült őket megtartani és annak is, hogy Molnár Mártont sikerült idecsábítani. Centerposzton így szintén tudunk előrelépni, két meghatározó magyar ötösünk lesz. Most teszünk egy lépést hátra és figyeljük a piacot, hogy hogyan mozog. Az erre az időszakra eltervezett munkát már elvégeztük, ami a játékos igazolásokat illeti. Most várunk és nézzük, hogy hogyan alakulnak a játékosmozgások, van-e olyan, aki a fennmaradó posztokra számunkra érdekes lehet.

A szakember újfajta kezdeményezést indított a Facebook oldalán, online vitára invitálja az edzőket a Time Out Talks néven futó sorozatában. Az első részben a női élvonalbeli NKE-FCSM CSATA vezetőedzőjével, Tursics Krisztiánnal beszélgetett, pénteken pedig Braniszlav Dzunics lesz a vendége. 

– Spanyolországból jött a példa, ott napi szinten vannak ilyen viták, beszélgetések. Sajnos Magyarországon ez nem jellemző és úgy gondoltam, hogy ez egy jó kezdeményezés lehet most, hogy ilyen sok időnk van. Így ki tudjuk használni a lehetőséget és megosztani a gondolatokat, tapasztalatokat az edző kollégákkal. Az első része a Time Out Talksnak jól sikerült, a következőt pedig ma 18:00-kor Zoom-on, illetve a Csapatmunka – edzői szoba Facebook csoportban lehet élőben megtekinteni, ahol Braniszlav Dzuniccsal fogok beszélgetni. 

Fotó: kosarlabda.deac.hu

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
VadkakasÜvegtigrisbányászTTKendeffy Botond Recent comment authors
Üvegtigris
Olvasó

Nagyon ambiciózus fiatal edző sok sikert kívánok neki.De hiába a pénz pl Szolnok rossz légiós választásal el mehet a szezon.Szerintem találgatni előre a tabellán elfoglalt helyezés iránt elég korai.

TT
Vendég
TT

Ez azt is jelenti, hogy Mani, Milo out.
Mani emberileg nagyon szerethető, teljesítménye viszont elég hullámzó.
Milo: oda-vissza dicsérte egymást a csapat és a játékos, ennek ellenére csak pár mérkőzés erejéig tartott a kapcsolat. Ott valami nem kerek.

Borisovról semmi hír, valaki esetleg tud valamit róla a műtét óta?

Kendeffy Botond
Olvasó

Az energia mellett nem árt egy kis pénz sem. De erősnek tűnik a Debrecen.

bányász
Vendég
bányász

Nekem is ez jutott eszembe. Pár évvel ezelőtt az OSE elég erős volt a másodosztályban, amikor a Deac eldöntötte, hogy fel fog jutni. A Deac talán a 7-8. helyen vergődött keleten félidőben amikor leigazoltak 3 játékost (egy drága külföldit, egyet a felső osztályból, meg egy volt válogatott játékost külföldről). Aztán kirúgták az edzőpárost (ha jól emlékszem edzőpárosuk volt). A 3 játékossal már verhetetlenek voltak és persze az új edző volt a király. Szóval a DEAC amikor látta nem megy a feljutás annyi pénzt öntöttek bele, hogy elég legyen. Most is azt érzem, hogy a pénz nem nagyon kérdés Debrecenben. Viszont… Olvass tovább »

TT
Vendég
TT

Ezt nem kell érezni, nyílt titok, hogy van pénz a Deacban. Ma Magyarországon minden sport klub állami finanszírozású, ha politika közeli emberek ülnek az adott klub élén, akkor van pénz, ha nem, akkor nincs. Sajnos, ez így működik otthon.
Pl. A női kézilabdára sajnos közel sincs annyi pénz, a foicra se (mondjuk abba felesleges is), hiába ugyanaz a város. A kulcs, hogy ki irányítja az adott klub adott szakosztályát.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés