Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

A mellrák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet az Alba

A csapat képviselteti magát a mellrák elleni sétán.



:

:

Szombaton Székesfehérvár belvárosában megrendezik az immáron hagyományosnak mondható mellrák elleni sétát, ahol az Alba Fehérvár egy különleges formában képviselteti magát.

Az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabda csapata mindig is elkötelezett volt azon értékek mellett, amelyek segítenek az egészség megőrzésében. Továbbá fontosnak tartják azt is, hogy részesei legyenek a székesfehérvári közösségnek és részt vegyenek Székesfehérvár életében.

Simon Balázs ügyvezető elmondta, hogy: – “A játékosok és a klub számára hangsúlyos, hogy támogassa a különféle figyelemfelhívó megmozdulásokat. A mellrák ellenes küzdelem azért kiemelten fontos, mert a nőket és a férfiakat egyaránt egyre szélesebb körben érinti a probléma, és ezen betegségek legyőzésében sokat segíthet azok korai felismerése. Többek között ezért is nagyon fontos szűrővizsgálatokra járni.”

Idén egy különleges formában vesznek részt a sétán, hiszen felkérték a klub női tagjait, hogy a csapat nevében csatlakozzanak a felvonuláshoz. Így a sétán részt vesz majd Horváth Éva (marketing vezető), Honhalmi -Horváth Orsolya (technikai vezető), Kászoni Boglárka (utánpótlás edző), Nagy Zsuzsanna (Alba-Fehérvár Kosárlabda Kft. ügyvezetője), Szentesi Eszter (Alba-Fehérvár Kosárlabda Kft. technikai vezetője), Takácsné Viniczai Zita (Takács ikrek édesanyja), Kiss Helga, Alejandro Zubillaga felesége, valamint Shelynne Philmore, Isaiah Philmore felesége.

Emellett arra buzdítanak mindenkit, hogy október 7-én 10 órától csatlakozzanak hozzájuk.

Forrás: Career Brand Management

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés