Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A MEAFC sorozata is megszakadt, egy veretlen csapat van a Piros-csoportban

Közben a másodosztály alsóházában már négy kör után kettészakadt a mezőny.



:

:

Másfél fordulóval folytatódott az elmúlt héten a másodosztály két csoportja.

A Piros-csoportban hat találkozót rendeztek a harmadik fordulóból. Idegenbeli sikerekkel indult a hétvége péntek este: a BKG kétszeri hosszabbítás után nyert az MTK otthonában, míg a MAFC Miskolcról távozott két bajnoki ponttal. A TF a Nagykőrös, a Baja a Vasas ellen nyert, míg vasárnap a Budafok növelte győzelmei számát a PVSK vendégeként, a Salgótarjánnak pedig a Honvédot sikerült legyőznie egyetlen ponttal. Keddre marad a Veszprém és a Nyíregyháza összecsapása, ahol eldől, lesz-e még veretlen csapat a felsőházban három kör után?

A Zöld-csoportban előbb hétközben letudták a csapatok a harmadik fordulót. Szolnokon nyert a Pécs, a Tiszaújváros ellen folytatta sorozatát a SMAFC, a Pápa elleni meccset is kipipálta az Újpest, az Óbudának pedig az Eger ellen jött össze a győzelem. Százig jutott a KTE II. a Bonyhád ellen, a Cegléd pedig a Győr skalpjával gazdagította gyűjteményét.

A negyedik fordulóra a hétvégén került sor, ahol eldőlt: a Pécs, a SMAFC és a Cegléd maradt veretlen a szabadnapos, így három győzelemmel álló Újpest mellett – a baranyaiak a Békés, a Sopron az Olajbányász, a Cegléd pedig a Tiszaújváros ellen őrizte meg győzelmi sorozatát. Legyőzte a Bonyhád a DEAC tartalékait, az Eger vendégeként diadalmaskodott a KTE II., míg a Vásárhely a Pápa ellen is nyeretlen maradt.

NB I/B

Piros-csoport

3. forduló

Kétszeri hosszabbítás döntött az MTK és a BKG között

BKG-szempontból rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés. Sorban maradtak ki a dobások, és ekkor még nagyon pontatlanul is játszottak a vendégek. Többször is tízpontos volt a hátránya a csapatnak. Hol Nagy Benedek, hol Laman hármasával próbált tapadni, máskor Allen 2+1-es akciójával. Az első negyed végül 11 pontos BKG-hátránnyal ért véget – emlékezett vissza a BKG hivatalos honlapja.

Következett a második felvonás, ahol már lényegesen feljavultak a vendégek, Bán Tibor is beköszönt egy középtávolival, majd Nagy Botond is beemelt egy hárompontost, amivel hat pontra zárkóztak. Ezt követően Nagy Botond leosztását Reizer értékesítette, majd Nagy Benedek egy szemfüles labdaszerzés után két pontra hozta fel a BKG-t. A negyed közepén Allen értékesített két középtávolit, 34-34-et mutatott az eredményjelző. Ekkor a hazaiak megrázták magukat, és újra megszerezték a vezetést, ezt Nagy Botond próbálta megakadályozni egy újabb hármassal, de a hazaiak vezérének, Jakab Péternek volt rá válasza. Ismét hátrányba került a BKG, kilencpontos mínusznál Bán egy gyönyörű, védőt is megfektető csel után „bevágta” a középtávolit, s így hétpontos különbséggel fordultak a csapatok.

Nagy csatát nyert a BKG Törökbálinton. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyed Szeleczki ziccerével indult. De erre az MTK-sok egy hármassal, majd egy ziccerrel feleltek. Tizenegy pontos deficitnél Nagy Benedeket faultolták a hármason túlról, aki biztos kézzel mind a három dobását értékestette. Ezt követően tovább nőtt a különbség. Ekkor a vendégek kapitánya egy 2+1-es akcióval elindította a közeledést. Őt egy nagyszerű belsőposztos kapcsolat után Reizer követte egy ziccerrel, akit Allen szolgált ki. Allen büntetőkkel, Nagy Benedek egy ziccerrel tovább csökkentette a vendég hátrányt. A hazaiaknak azonban újra volt válasza, ismét megléptek, a negyed nyolcpontos MTK-vezetéssel zárult.

Következett a negyedik játékrész. Allen Nagy Botond leosztását váltotta kosárra, majd egy perccel később egy bődületesen nagy zsákolással hat pontra hozta a vendég csapatot, Bán jóvoltából. Ekkor a vendéglátók könnyed kosarakkal újra megléptek tíz ponttal. A BKG megrázta magát, érződött, hogy kezdetét veszi a végjáték. Nagy Botond értékesített két büntetőt, majd egy leosztását követően Allen ziccerezett, s pár támadással később Bán labdaszerzése után Nagy Benedek emelt be egy hármast. Újra nyílt lett a mérkőzés. A 38. percben Bán egy elképesztő palánkos hármassal egalizált. Ezután a BKG légiósa villant, és egy közelivel majd büntetőkkel kétpontos előnyhöz juttatta a csapatát. A korábbi BKG-s Czakó Tamás egalizált. Ezután Bán egy faultot követően büntetőhöz állhatott, biztos kézzel értékesítette azokat. Az utolsó pillanatokban volt válasza a törökbálintiaknak, jöhetett a túlóra.

A hosszabbítás Nagy Botond középtávolijával indult. Volt rá válasza a hazaiaknak. A fiatal titán Nagy Simon emelt be egy hármast, de erre is akadt hazai válasz. Farkas értékesített hazai büntetőt, s mínusz egynél egy újabb bravúros belső játéknak köszönhetően Allen könnyed ziccert dobott (88-89). A túloldalon Jakab megremegett és csak egy büntetőt értékesített. 89-89-nél hozta a BKG a labdát, majd Nagy Botond leosztását Allen újabb két pontra váltotta. A hazaiak fiatalja, Farkas Sándor egy egy az egy elleni akciót követően egalizált, 91-91. Az utolsónak gondolt támadást Nagy Botond hamarabb dobta el a kelleténél, ráadásul ki is hagyta, így három másodperce maradt a fehérmezes gárdának. Szép vendég védekezést követően Jakab elpuskázta a lehetőséget. Következett a második hosszabbítás.

A 46. percben Nagy Simon egy kígyózó betörés után előnyhöz juttatta a vendég csapatot, erre Nagy Szabolcs felelt hármassal. Ezt követően Nagy Botond büntetőzött, s 4/4-et értékesített (94-97). Czakó csökkentette a különbséget. Nagy Botond betörését ismét Allen váltotta kosárra. A hazaiak Horváth, de nem horvát játékosa egalizált (99-99). Azonban ekkor Nagy Benedek egy káprázatos hármast emelt be a bal sarokból, ismét három ponttal vezettek a vendégek (99-102). Ezt követően Jakab értékesített két büntetőt, majd Nagy Botond válaszolt rá egy középtávolival. Az utolsó perc következett. Czakó közeli próbálkozását Hegedűs Attila akadályozta meg, méghozzá nem is akárhogy, egy gyönyörű blokkal. Támadásban Nagy Botondot faultolták, aki ezen az estén a vonalról nem hibázott. Hazai időkérés után a sikertelen hárompontost követően leszedték a lepattanót a BKG-sok, s a kontrában Nagy Benedek ellen követtek el személyi hibát, aki egy sikeres büntetőjével beállította a végeredményt, 101-107!

Horváth Balázs, az MTK edzője: Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani, mindenesetre gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, de inkább ahhoz, hogy végig meccsben tudtak maradni annak ellenére, hogy harminckilenc percen keresztül, végig kontrollálva a mérkőzést, vezettünk. Szerintem egy kosárlabdához értő embernek sem kell megmagyarázni, hogy hazai pályán a huszonhét-tizenhét (közte két kipontozódás) faultarány és a tizenhat-harminckettes büntetőarány nem hétköznapi, főleg akkor, ha a vendégcsapat ötven percen keresztül letámad és agresszíven védik a labdást…

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, mindkét edző büszke lehet a csapatára. Az első félidőben negyvennel voltunk hátrányban IBM-ben, és minden mutatóban jobb volt a hazai csapat. Stílust kellet váltani, és mind büntetőben, mind szerzett-, eladott labdák tekintetében sikerült fölénybe kerülni, ez volt szerintem a kulcsa a meccsnek. Úgy gondolom, hogy már megnyertük a mérkőzést, amikor támadóhibát követően kaptunk kosarat és így lett hosszabbítás. Nehéz lett volna elviselni a vereséget, nagyon örülök, hogy végül így alakult.

MTK-Elite Basket – BKG-Príma SE 101-107 (30-19, 16-20, 18-17, 18-26, 9-9, 10-16)

MTK: Jakab P. 22/6, Takács A. 13, Horváth B. 13/9, Nagy Sz. Sz. 12/9, Farkas S. D. 12/9, Szatmári 10, Czakó 10, Dobos 6, Bognár 3/3.

BKG: Allen 33, Nagy Bo. Á. 25/6, Nagy Be. Á. 17/9, Bán 11/3, Reizer 6, Nagy S. 5/3, Szeleczki 4, Hegedüs 3/3, Laman 3/3, Püspök B. -.


Miskolcon nyert rangadót a MAFC

Zömmel a centerek pontjairól szólt a legutóbbi bronzérmes MAFC miskolci vendégjátékának első negyede. A komoly A-csoportos múlttal rendelkező Harazin, Tóth duó pontjaira Homoki válaszolt hat egységgel. Harazin a folytatásban is foghatatlannak tűnt, egyre-másra szerezte a könnyű kosarakat. Mivel Homoki újabb kosara mellett Lippai és Asszú is pontokat szállított, így MEAFC vezetéssel zárult a szakasz (23-15) – tudósított a miskolciak honlapja.

Zónavédekezésre váltott a fővárosi gárda, ami kissé megtörte a hazaiak addigi benti eredményességét. Tóth és Harazin újabb kosaraira sem érkezett sikeres miskolci hárompontos (kilenc kísérletből nulla az első félidőben, 22/3 a mérkőzés végén), így a vendégek – kihasználva a hazaiak ekkortájt egyre jobban széteső játékát – át is vették a vezetést (27-29). Sokáig csak büntetőkből volt eredményes a MEAFC, ám a sérüléséből felépülő Tóth Bence hat gyors pontjával végül kiegyenlítettek. Csapai és Katona hárompontost dobott, ám a miskolciak mégis megőriztek egy pontot korábbi előnyükből (41-40).

A MAFC megálljt parancsolt a MEAFC-nak. Fotó: hunbasket.hu

Látványosan indult a harmadik negyed, hiszen egy végletekig kijátszott, gyönyörű Csapai-zsákolással nyitott a MAFC, majd Asszú a levegőben úszva tett a gyűrűbe egy lecsorgó labdát. A folytatásban viszont itt is, ott is eluralkodott a pontatlanság. Béres lépéshibája után Homoki és Lippai is ordító ziccert hibázott, s mivel az ellentámadásnál Kozák B. gyönyörűnek tűnő szerelését szabálytalannak ítélték, a vendégek megugrottak hárommal. Thornton büntetői után Lippai mattolta középről a fővárosi zónát, így ismét átvette a vezetést a MEAFC (48-47), majd Thornton újabb kosara után időt kért a MAFC.

Borsodi szempontból Csapai a legrosszabbkor triplázott, majd az addig gyakorlatilag észrevehetetlen pontfelelős, Richmond villant kétszer is középtávolról. A teljesen nyílt rangadó mondhatni egálról folytatódhatott (56-58).

Hatalmas tét mellett hatalmas kapkodás jellemezte a hazaiak játékát, akik hiába védekeztek jól, eladott labdáik révén nem tudták lerázni magukról a vendégeket. A népes hazai publikum akkor is rendületlenül űzte-hajtotta csapatát, amikor Richmond szándékos hátraütése helyett Takácsra fújtak picit később szabálytalanságot, majd Tóth Bence ellen ítéltek véleményesnek tűnő támadóhibát. Thornton gyorsan gazdagabb lett még két szabálytalansággal is, így négy perc elteltével nem állt túl jól a miskolciak szénája (59-65). A hazai időkérés után Thornton révén megszületett az első és a második hazai tripla is (65-65). Ezt irigyelte meg a parkett másik amerikai játékosa, Richmond, aki senkitől sem zavartatva szintén beköszönt távolról. A gólöröm alatt Takács szemfüles passzát Lippai ziccerezte be, így az újabb időkérést követően tovább folytatódott az üldözőverseny. Közelit rontott a házigazda, Katona hármast dobott, majd Tóth távolijára Thornton harmadszor is felelt (71-73). A végjátékban most azonban győzött a rutin, és Harazin üres kosárral, jó szereléssel, végül két büntetővel keserítette Lippait és a nagyot küzdő, de újabb négy tripláját elrontó hazai csapatot (73-80).

A mérkőzést összességében megérdemelten nyerte a sokkal kevesebbet hibázó, papíron jóval előrébb rangsorolt fővárosi alakulat, ám a kilátogató nézők vastapsa mindent elmond a miskolci csapat teljesítményéről is.

Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Gratulálok a MAFC csapatának, negyven percre vetítve ma itt megérdemelten ők voltak a jobb csapat. Sok percig méltó ellenfelek voltunk, pár percig domináltan ritmust diktáló csapat voltunk, viszont teniszes ki nem kényszerített hibáinkból nagyon jól megéltek az ellenfél játékosai, könnyű gólokat dobtak. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy a zóna ellen ilyen triplaszázalékkal már az is csoda, hogy a végjátékra vissza tudtunk jönni és kiegyenlítettünk. Ettől függetlenül a közönség nagy tapssal jutalmazta a csapat hibákkal teli, de lelkes játékát. Olyan probléma nem történt, amitől a kardunkba dőlünk. Ez egy küzdős és szerethető MEAFC, és jövőhéten hazai pályán, pénteken mindent megteszünk azért, hogy visszataláljunk a győzelem útjára.

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és legfőképpen ahhoz, hogy nagyon fegyelmezetten, azt a taktikát, amit megpróbáltunk felépíteni, azt nagyon szépen lehoztuk, vissza tudtuk tartani az ellenfél gyors indításait, illetve a lepattanócsatát is meg tudtuk nyerni. Thornton kikapcsolását nagyon szépen megoldottuk az első félidőben, a második félidőben már kevésbé, de ezt tudtuk, hogy negyven percen keresztül nem lehet. Extra gólokat dobott a második félidőben, de a megfelelő pillanatban helyén volt az eszünk és a szívünk, és végül meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Idegenben ez ellen a Miskolc ellen nem lesz senkinek könnyű dolga.

MEAFC-Miskolc – MAFC 73-80 (23-15, 18-25, 15-18, 17-22)

MEAFC: Thornton 26/9, Lippai 13, Homoki 10, Tóth B. 7, Kozák B. 7, Asszú 4, Béres D. 2, Takács D. 2, Kozák M. 2, Sándor B. -.

MAFC: Harazin 24, Tóth P. 15/6, Misek 10, Csapai 10/6, Richmond 9/3, Katona J. B. 8/6, Lakits 4, Bordács -, Polgárdy -.


A harmadik negyedben állva hagyta a Baja a Vasast

Cservék Csaba, a Baja edzője: Ismét egy nyertes meccs, de elég nehezen indult. Nagyon sok könnyű kosarat kaptunk az első félidőben. A második félidőben a védekezésünkön keményítettünk egy kicsit, faulthatáron mozogtunk. Ez megadta a támadás alapját. Nagyon jókor tudott mindenki hozzátenni, a kinti dobások is jöttek. Úgy érzem, hogy ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk!

Faragó Péter, a Vasas edzője: Először is gratulálok a hazai csapatnak! Teljesen megérdemelten nyertek, azt gondolom, ekkora különbséggel is. Hangsúlyoztam már többször is a játékosaimnak, hogy nagyon erős hazai pályák vannak itt a Piros-csoportban. Mindenkinek mindenhol fel kell kötni a gatyáját. Megint a harmadik negyedben volt problémánk, de nagyon nem szeretnék szakmázni, mert nem voltak nagy kérdések a mai mérkőzésen. Felkészülünk a Veszprém ellen, Bajának meg további sikert kívánok! Biztos, hogy otthon visszavágunk!

Bajai Bácska FKE – Vasas Akadémia 91-69 (21-21, 22-19, 28-14, 20-15)

Baja: Jakab P. 22/6, Pongó M. 14/6, Dr. Á. B. 14/12, Goldring J. B. 13/3, Nagy D. 13/3, Goldring G. 6, Milos V. 6, Kõvágó-laska M. 2, Fehér Á. 1, Kollár B. -.

Vasas: Boros M. 19/3, Debreceni D. 13, Sólyom B. 12, Andrássy G. 6, Steier B. 6/6, Radics G. 4, Moravcsik Á. 4, Kelenföldi D. 3, Csík R. Z. 2, Kozma N. -, Barócsi Á. -, Csík R. -.


Az elveszített első negyed után TF-győzelem a Nagykőrös ellen

Nagy Bálint, a TF edzője: Igyekszünk fizikálisan kosárlabdázni, a második félidőben kijött, hogy jó erőben vagyunk. Kellemetlen ellenfél volt a Nagykőrös, amit az elmúlt években is megtapasztalhattunk. A második félidőben mindent megtettünk, hogy ne dobjanak túl bennünket.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Sokáig derekasan küzdöttünk a jó erőkből álló TF ellen. Tartalékosan álltunk fel, hiszen Lakosa Zsolt fiam mellett Molnár Miklós sem játszhatott, aki tavaly az egyik legjobb játékosunk volt. Teljes csapattal talán be tudjuk húzni az ilyen meccseket.

TF-BP – Nagykőrösi Sólymok KE 89-76 (16-17, 29-20, 19-18, 25-21)

TF: Czura 27/3, Karosi 14/3, Somogyfoki P. G. 13/9, Beák G. 11/9, Timkó 8, Kiss Á. 7, Kerkai 5/3, Kutrovich 4, Kopasz M. -, Pintér M. F. -, Molnár L. -.

Nagykőrös: Lakosa Á. 21/3, Fehér P. J. 21/12, Mácsai 10/6, Viqueira 9/3, Lakatos 6, Csukás 3, Kónya 2, Bartos 2, Mester M. 2, Tóth M. -.


Szétesett a PVSK védekezése a Budafok ellen

Juhász Olivér, a PVSK edzője: Sajnos a védekezésünk csak egy negyeden keresztül létezett. Védekezés nélkül pedig hamar elveszítjük a ritmust, ha egyáltalán már megtaláltuk. Elsődleges célunk, hogy a védekezésünket mihamarabb rendbe tegyük.

Károly Máté, a Budafok edzője: Három negyeden keresztül azt a kosárlabdát játszottuk, amit elterveztünk. Nekünk ilyen szintet kell hoznunk, mert így tudunk idegenben nyerni. Azt gondolom, hogy ez a PVSK egy nagyon tehetséges csapat, itt mindenkinek nehéz lesz győzni. Nekünk ez most sikerül, készülünk a következő mérkőzésünkre.

Pécsi VSK-CARGATE – Budafok 80-108 (12-32, 33-16, 18-35, 17-25)

PVSK: Bíró L. 27/6, Kocsis 11, Dragasevic 8/6, Popadic 7, Futó B. 6, Laufer 6, Riskó 6, Kovacsics 5/3, Erdei 3, Mándity 1.

Budafok: Kovács S. 30/12, Lados 16/6, Puszta D. 14/6, Jilling 12/12, Fehér Cs. 8/6, Varga D. G. 8, Mészáros 8/6, Horváth M. 6, Siklós 4, Nagy G. I. 2, Kiss M. B. -.


A hajrára elfáradt, de győzött a Tarján a Honvéd ellen

Sztevan Csupics, a Salgótarján edzője: Sajnos a mérkőzés végén nagyon kiütközött, hogy sérülések miatt már egy hónapja nem tudtunk normálisan edzeni, aminek következtében a hajrára többen is elfáradtak. Bár a végjátékba tízpontos előnnyel mentünk be, az utolsó pillanatokban nem a mi kezünkben volt a döntés, de szerencsére a vendégek nem tudtak élni a lehetőséggel. Összességében egy küzdelmes, jó mérkőzésen nagyon értékes két pontot szereztünk. További sok sikert kívánok a Honvédnak, mi pedig dolgozunk tovább, mert sokat kell még fejlődnünk. Csak a Tarján!

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a Salgótarjánnak a győzelemhez, nagyon fizikálisan és felkészülten játszottak ellenünk. Azt gondolom azonban, hogy gratuláció illeti saját csapatomat is, amely vesztesnek tűnő helyzetből is képes volt végjátékot kiharcolni, s ez mindenképpen a fiúk mentális erejét dicséri. Sajnos a harmadik negyedben nem állt össze a védekezésünk, ott tudott meglépni a házigazda, ami egy ennyire kiegyenlített párharc esetében döntő fontossággal bírt. További sok sikert kívánok a salgótarjániaknak, mi pedig megyünk tovább az utunkon.

Salgótarjáni KSE – Budapesti Honvéd SE 83-82 (23-24, 23-20, 24-16, 13-22)

Salgótarján: Sömenek 24/9, Herendic 14, Piukovics B. 12/3, Boinitzer 9, Berkics 9, Csabák 6/6, Karanfilovszki 5/3, Szanyi 4/3, Kovács M. -, Hajdu -.

Honvéd: Horváth Á. 20/6, Tichov 19/12, Pintér D. 16/6, Stefán D. L. 12, Tanoh 7/3, Bea B. 5/3, Kopácsi 3/3, Kovács D. -, Szentirmai -, Rozs M. Z. -.

Az alapszakasz állása

H Csapat M Gy V Dp Kp Kül. Rel.pont
1. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 2 2 0 210 184 +26 1,000
2. Budafok 4 3 1 358 314 +44 0,875
3. MEAFC-Miskolc 3 2 1 264 238 +26 0,833
4. Bajai Bácska FKE 3 2 1 241 220 +21 0,833
5. BKG-Príma SE 3 2 1 288 274 +14 0,833
6. MTK-Elite Basket 3 2 1 276 264 +12 0,833
7. MAFC 3 2 1 267 261 +6 0,833
8. Salgótarjáni SKE 3 2 1 240 248 -8 0,833
9. TF-BP 4 2 2 329 325 +4 0,750
10. Nagykőrösi Sólymok KE 3 1 2 232 250 -18 0,667
11. Vasas Akadémia 3 1 2 215 243 -28 0,667
12. HÜBNER-Nyíregyháza BS 2 0 2 146 156 -10 0,500
13. Budapesti Honvéd SE 3 0 3 236 275 -39 0,500
14. PVSK-CARGATE 3 0 3 241 291 -50 0,500

Zöld-csoport

3. forduló

Szolnoki Olajbányász U23 – Pécsi NKA 61-63 (14-20, 12-10, 20-15, 15-18)

Szolnok: Rudner G. 17/6, Taiwo S. 16, Csák B. 14/6, Frank Á. 6/6, Arnóth Z. 4, Komlósi A. 2, Pallai T. 2, Gilszki E. -, Orbán B. -.

Pécs: Vukas V. 20/3, Benke K. 12/3, Meleg G. Z. 9/3, Dobrijevic A. 7, Rosic U. 6, Váits O. 5, Mezei M. 2, Scherer B. A. 2, Fekete D. -.


Három kör után is hibátlan maradt a SMAFC

Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Gratulálok a fiúknak, nagyon örülök a győzelemnek! Nagyot küzdöttünk, pénteken szeretnénk ismételten győztesen elhagyni a Krasznai-csarnokot!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Gratulálok a Sopronnak! Nagyon kézben tartották ezt a mai mérkőzést, és végig tudták vinni negyven percen keresztül azt a rutint, azt a higgadt játékot, amivel végig uralták a meccset. Mi sajnos az első negyedet kivéve csak asszisztálni tudtunk ehhez. Rengeteg dobásunk kimaradt, valamint huszonkét támadó lepattanót adtunk a hazai csapatnak, hogy a második esélyből is kosarat érjen el. Ezzel így nem lehet meccset nyerni! Úgyhogy talán meg is van az ok, amiért kikaptunk ezen a mérkőzésen. Elég gyenge teljesítménnyel dobtunk, mind a kinti, mind a benti dobásaink nem mentek be. Próbáltunk védekezést váltani, van amikor bejött, de a támadásunk nem úgy működött, mint ahogy szerettük volna! Megpróbálunk a következő meccsre koncentrálni.

SMAFC – Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 94-76 (25-27, 28-13, 17-16, 24-20)

SMAFC: Panta 23/6, Kovács B. 15, Czukor 14/6, Németh M. 13/9, Krajisnik 13/3, Márkus 10/3, Soós 4, Szegedi 2, Heiszenberger -, Papp B. -.

Tiszaújváros: Martin J. 21/9, Lajsz 19/9, Szabó N. 11/3, Kiss B. 10, Pöstényi 9/3, Kovács Z. 2, Szilasi 2, Molnár B. 2, Orliczki B. B. -.


Hazai pályán nyert az Újpest

Dejan Mladenovics, az Újpest edzője: Nagyon nehéz mérkőzés volt, de erre is számítottunk. A két idegenben aratott győzelem után mindenképpen szerettünk volna hazai pályán is győzni, és ez végül sikerült is. A Pápa agresszíven és jól védekezett, de sikerült megtalálnunk az ellenszerét.

Kálmán László, a Pápa edzője: Úgy érzem, reális esélyünk volt arra, hogy idegenben nyerjünk mérkőzést. A negyedik negyedben átvettük a vezetést, azonban megtorpantunk, az Újpest pedig kihasználta az apróbb megingásainkat, s a végén még rosszul is dobtunk. De azt gondolom, az akarásunkkal és a védekezésünkkel nem volt gond. Sajnos csak egy győztes lehetett ma, és ez az Újpest volt. Gratulálok nekik.

Újpest-MT – Concordia Motax KC Pápa 67-62 (24-16, 12-14, 18-18, 13-14)

Újpest: Rackley 20/6, Joó 13/3, Franczva 12, Surmann G. 11, Mészáros 6/6, Széphelyi 3/3, Nagy R. I. 2, Nyikos -.

Pápa: Sonyák 24/6, Murai 10, Burai 9, Keller 6, Balla 6, Hódi 5/3, Kocsis 2, Oroszi -, Márton L. -, Horváth A. -.


Óbudai Kaszások – EKE Eger KOK 81-73 (25-15, 14-22, 18-19, 24-17)

Óbuda: Bencsik 23/6, Rosemond 20/9, Ondima 19, Vámos 8/3, Vígh 3, Jenei 3, Reiter 3, Bea G. 2, Van Der Meer -, Kovács M. -.

Eger: Máté B. 26/9, Ungi 16/6, Szatmári 10/6, Szicsák 7, Horváth R. 4, Illés B. 4, Steier K. 2, Varga I. 2, Szabó M. 2, Kátai -.


Százat dobott a KTE a Bonyhádnak

Váradi Kornél, a KTE edzője: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! A mi célunk a folyamatos fejlődés, a mai meccsen voltak előrelépések, és van amiben még sokat kell fejlődnünk.

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Sajnos nem azzal a játékerővel tudtunk elutazni a mérkőzésre, amivel rendelkezünk. Az elmúlt két mérkőzésen már javuló tendenciát mutatott a játékunk, de sajnos kikaptunk hazai pályán, és szerettünk volna most javítani, egy jó mérkőzést játszani, és megszerezni az első győzelmünket. Sajnos a privát életből adódóan nem sikerült teljes kerettel elutazni: négy kezdő játékosunk hiányzott, ezért csak ilyen teljesítménnyel tudtunk játszani. Gratulálok a Kecskemétnek, további sok sikert kívánok!

KTE-Duna Aszfalt II. – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 100-72 (27-14, 26-15, 26-20, 21-23)

KTE: Kucsera 29/3, Orgona G. 14/6, Fülöp B. 14, Molnár D. 14/9, Plézer 11, Lukács D. 10/3, Cserkó A. 4, Cserkó K. 2, Szabó D. 2, Tóth B. -, Velkey -, Rácz -.

Bonyhád: Pupp 18, Dorogi 13, Ugrinic 10/6, Somogyfoki Sz. 8/3, Csobán 7/3, Maskaljevic 7, Gébert A. 5, Bérces 4.


A vendégek úgy érzik, csúszott a pálya Cegléden

Vavra András, a Cegléd edzője: Tudtuk, hogy a Győr eddigi eredményei csalókák, játékosállománya alapján az első négyben kellene lennie, ezt ma bizonyította is, mi pedig sokszor asszisztáltunk hozzá. Gyenge volt a védekezésünk, sok pontot kaptunk indításból és második szándékból, ez pedig csak koncentráció kérdése, úgyhogy elsősorban a fejekben kell rendet tennünk. A lényeg a győzelem, ehhez gratulálok a csapatnak, de a céljaink eléréséhez ennél sokkal több kell mindenkitől, engem is beleértve.

Rátvay Tamás, a Győr edzője: Nagyon örülök, hogy ilyen szoros meccset tudtunk játszani a Cegléddel két vereséggel a hátunk mögött. Szinte végig játékban tudtunk maradni, de sajnos nem tudom nem szóvá tenni azt, hogy a pálya csúszott. Ezt szerintem a hazai csapat is elismeri, és ennek volt köszönhető, hogy nem tudtunk nyerni az utolsó percekben.

Ceglédi KE – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 93-88 (20-22, 26-25, 23-26, 24-15)

Cegléd: Tóth Z. 24/9, Kovács B. B. 17, Fekete V. N. 17/6, Hegedüs 11/6, Miller 7, Nárai 7, Csákvári 5/3, Piukovics P. M. 3/3, Berkics 2.

Győr: Rátvay T. 27/18, Csaba Gy. 16/3, Kámán 11/3, Gáll 9/3, Berneczei 7/3, Rátvay B. 6, Geiger 5/3, Horváth Á. 5, Domsitz 2.


4. forduló

Az utolsó negyedben nagyot ment a Bonyhád

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: A mérkőzés igazi pozitívuma számomra, hogy sikerült végre nyernünk. Ez a gárda alkalmas lenne arra, hogy jelen pillanatban a tabellán úgy álljunk, hogy három győzelem egy vereség, sajnos nem így alakult. Leginkább a mai napban a győzelemnek örülök, rengeteg hibával játszottunk, sajnálom, hogy csak a negyedik negyedben voltunk kellően agresszívak a védekezésben, de lelkileg nagyon fontos volt már ennek a társaságnak, hogy legyen egy győzelme. Dolgozunk tovább, és igyekszünk az öt az öt elleni játékban előrébb lépni.

Kádár Tamás, a DEAC edzője: Harminc percig sikerült jól tartani magunkat, az utolsó negyedben sajnos támadásban nagyon rossz dobásokat választottunk ki, védekezésben pedig apró hibákból nagyon fájó kosarakat szerzett a Bonyhád. Lepattanónk az nagyon szép, simán nyertük a lepattanócsatát, de sajnos huszonhárom eladott labdával nagyon nehéz meccset nyerni. Szerintem nem reális ez a huszonhárom pont, de gratulálok a Bonyhádnak, mert az utolsó negyedben felőröltek minket teljesen.

Knipl Kft. Bonyhádi KSE – DEAC U23 80-57 (19-19, 20-17, 11-13, 30-8)

Bonyhád: Gébert A. 22/9, Papp P. 18/9, Dorogi 10, Tömösváry 10, Maskaljevic 8/6, Pupp 5/3, Somogyfoki Sz. 4, Csobán 3/3, Ugrinic -.

DEAC: Asszú 12/3, Opre 11/3, Fábián Sz. 10, Zsuga T. 6/6, Csikai 5, Gáspár M. 5/3, Sólyom B. 4, Balázsi 3/3, Nemes 1, Orosz D. -, Berzi A -.


Egy ponttal volt jobb a SMAFC a Szolnoknál

Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Nagyon örülök a negyedik győzelemnek! Egy nagyon nehéz mérkőzésen sikerült a jól játszó Szolnok ellen nyerni. Gratulálok a fiúknak, elsősorban a küzdéshez és az akaráshoz, a jó játék pedig a következő mérkőzésen jönni fog!

Szarvas Gábor, a Szolnok edzője: Gratulálok a Sopronnak! Azt gondolom, hogy ha a mérkőzés egészét nézzük, megérdemelten győztek! Nem gondoltam, hogy ilyen szoros mérkőzésre késztetjük a listavezetőt! Fontos tudni, hogy két kulcsjátékosom a szombati felnőtt mérkőzésre készült, és nem tudtam őket elhozni. Maximális elismerésem a csapatomnak! Ebben az összeállításban egy egypontos, ki-ki mérkőzést játszottunk egy rutinos csapat ellen! Csak dicséret illeti a játékosaimat.

SMAFC – Szolnoki Olajbányász U23 65-64 (19-16, 11-14, 13-9, 22-25)

SMAFC: Panta 14/3, Soós 12/6, Márkus 10, Czukor 9/3, Kovács B. 9, Szegedi 7/3, Krajisnik 4, Németh M. -, Papp B. -, Bakk -.

Szolnok: Frank Á. 29/9, Taiwo S. 10, Gilszki E. 9/3, Csák B. 8, Arnóth Z. 5/3, Komlósi A. 2, Csák B. 1, Burai T. -.


A bajnokesélyes nyert Tiszaújvárosban

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: A bajnokesélyes látogatott el hozzánk. Hál’ Istennek nem feltartott kézzel vártuk őket, mindenki pozitívan állt a mérkőzéshez. Tóth Viktort sajnos még nem tudtuk használni, mert egyelőre nincs megfelelő állapotban, és nem akartuk kockáztatni az egészségét. Talán az ő rutinja hiányzott egy kicsit a pályáról. Ettől függetlenül mindazt, amit megbeszéltünk, egy félidőn keresztül tartani tudtuk. Nem az első alkalom, hogy van egy negyed a négyből, amely nagyon rosszul sikerül, és emiatt veszítjük el a mérkőzést. Ezen változtatnunk kell, jobban kell koncentrálnunk a későbbiekben. Ezen a találkozón a lepattanózásban körülbelül ugyanúgy teljesítettünk, mint az ellenfelünk – huszonkét támadólepattanót szereztünk, aminek nagyon örülünk –, de gyengén dobtuk a büntetőt, eladtunk tizenhat labdát, és bizony e statisztikai adatok alapján ki lehet kapni egy mérkőzésen. Koncentrálunk a következő összecsapásra.

Vavra András, a Cegléd edzője: Az első félidőben rengeteg üres triplánk volt, amit nem tudtunk gólra váltani – huszonegy-hármat dobtunk a vonalon túlról. Ennek az egyik oka az volt, hogy a védekezésünk nem volt eléggé kemény, és nem lepattanóztunk jól. Ritmustalanok voltak a dobások – még ha a Tiszaújváros látványosan fel is adta, és erre játszott. A második félidőben keményebben védekeztünk, tudtunk könnyű gólokat szerezni, emiatt már megvolt a ritmusunk, és a tripláink is jó százalékkal értékesültek. Ez fordította meg és döntötte el a javunkra a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!

Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub – Ceglédi KE 70-86 (24-30, 15-10, 11-24, 20-22)

Tiszaújváros: Martin J. 23/3, Pöstényi 10/6, Orliczki B. B. 9, Kiss B. 8, Lajsz 5, Szabó N. 5, Kovács Z. 4, Szilasi 3/3, Molnár B. 3, Taskó -.

Cegléd: Tóth Z. 17/12, Nárai 16/3, Miller 15, Kovács B. B. 8, Berkics 8/3, Fekete V. N. 7/6, Csákvári 5/3, Piukovics P. M. 5/3, Hegedüs 3/3, Kalmár 2, Andó -, Józsa -.


Egerben győztek a kecskeméti fiatalok

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: A mérkőzés minden elemében felülmúlt minket a kecskeméti csapat. A támadójátékunk ezen hatvanöt-hetven pont körül mozog az egész évben. Leginkább a védekezésen kéne szigorítani, mert a mai kapott pont, illetve a többi meccsen kapott pont is túl sok.

Váradi Kornél, a KTE edzője: Végig irányítottuk a mérkőzést. Jó ritmusban támadtunk, de a védekezés nem mindig volt eléggé agresszív. Összességében megérdemelten nyertünk idegenben, ami mindig fontos. Az egrieknek további sok sikert kívánok!

EKE Eger KOK – KTE-Duna Aszfalt II. 72-95 (18-24, 16-29, 20-20, 18-22)

Eger: Máté B. 18/9, Ungi 17/6, Papp B. 14/9, Szatmári 4, Horváth R. 4, Varga I. 4, Illés B. 4, Pomázi 3/3, Szicsák 2, Szabó M. 2, Kátai -, Steier K. -.

KTE: Kucsera 25/6, Lewis 22/15, Molnár D. 19/9, Orgona G. 9/3, Plézer 8/3, Fülöp B. 6, Lukács D. 3, Tóth B. 3, Cserkó K. -, Cserkó A. -.


A Pécs is folytatja sorozatát

Ivica Mavrenszki, a Pécs edzője: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Az első félidőben úgy játszottunk, ahogy akartunk és ahogy terveztük. A nagyszünet után már nem koncentráltunk eléggé. Az első két negyedben megmutattuk, hogy mennyire tehetséges ez a társaság, mennyi potenciál van bennünk.

Balog Vilmos, a Békés edzője: Az első félidőben nyújtott teljesítményünk kritikán aluli volt mind védekezésben, mind támadásban. Számítottunk rá, hogy ellenfelünk fiatal játékosai gyorsan, lendületesen kosárlabdáznak, ami így is történt, s mi csak asszisztáltunk hozzá. Csupán a második félidőben nyújtottunk olyan produkciót, ami elvárható. Gratulálok az akadémia fiatal csapatának a győzelemhez!

Pécsi NKA – OMNIA Pub & Food Békés 95-67 (27-14, 26-11, 24-22, 18-20)

Pécs: Dobrijevics A. 31, Meleg G. Z. 18/6, Scherer 12/6, Benke 11, Vukasz 10/3, Rosic 8/6, Váits 2, Fülöp Zs. 2, Mezei 1, Neorcic -, Fekete D. -.

Békés: Koma D. 20/3, Vass D. 14/12, Krsztics D. 13/9, Lógár 6, Kertész 5/3, Farkas G. 5/3, Osiyemi 4, Balog G. -.


Concordia Motax KC Pápa – Vásárhelyi Kosársuli 80-73 (24-23, 26-23, 14-13, 16-14)

Pápa: Murai 20/3, Horváth A. 14/9, Hódi 11/9, Sonyák 10/6, Keller 8, Burai 8/3, Oroszi 4, Márton L. 3/3, Balla 2, Kocsis -.

Vásárhely: Molnár B. 26/6, Rostás I. 12, Kovács J. 8/6, Perák 6, Hargitai 6, Kelemen B. 6, Varga Á. 4/3, Varga Z. 3/3, Bálint E. 2, Balogh L. -.


Megvan a Győr első sikere

Győrváry Géza, a Győr edzője: Végre összeért az a munka, amit két hónapja elkezdtünk. Egy szenvedélyes védekezés, igaz sok hibával tarkítva, meghozta az eredményét. A csapat összessége dicsérhető. Voltak kiemelkedő teljesítmények is, de a védekezés és az a kohézió, ami most jellemezte a társaságot, az okozta ezt a szép eredményt.

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Úgy gondolom, hogy a Győr a mai mérkőzésen sokkal jobban akarta a győzelmet, mint mi. Két kulcsjátékosunk nem úgy szerepelt, ahogy az utóbbi mérkőzéseken, így nem tudtuk felvenni a versenyt. Illetve a nehéz pillanatokban nem tudtuk visszavenni a vezetést, így végülis elveszítettük a mérkőzést. Gratulálok a Győr csapatának, és további sok sikert kívánok!

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Óbudai Kaszások 88-76 (17-23, 20-16, 24-19, 27-18)

Győr: Rátvay T. 28/6, Berneczei L. 16/3, Gáll D. 15/9, Csaba G. 13, Geiger B. 7/3, Kámán B. 6/3, Domsitz M. 2, Horváth Á. 1, Rátvay B. -, Földesi M. -, Varga Z. -.

Óbuda: Rosemond S. 22/3, Van Der. L 13/3, Vámos L. 10/3, Vígh M. 10/3, Reiter B. 7/3, Bencsik B. 5/3, Ondima O. 5, Jenei G. 2, Kovács M. 2, Koflanovics K. M. -.

Az alapszakasz állása

H Csapat M Gy V Dp Kp Kül. Rel.pont
1. Pécsi NKA 4 4 0 339 279 +60 1,000
2. SMAFC 4 4 0 322 268 +54 1,000
3. Ceglédi KE 4 4 0 350 297 +53 1,000
4. Újpest-MT 3 3 0 243 191 +52 1,000
5. KTE-Duna Aszfalt II. 4 3 1 324 260 +64 0,875
6. Óbudai Kaszások 4 3 1 318 317 +1 0,875
7. Concordia Motax KC Pápa 4 2 2 296 288 +8 0,750
8. OMNIA Pub & Food Békés 4 2 2 321 325 -4 0,750
9. Szolnoki Olajbányász U23 3 1 2 197 186 +11 0,667
10. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 4 1 3 310 347 -37 0,625
11. DEAC U23 4 1 3 251 289 -38 0,625
12. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 3 0 3 243 281 -38 0,500
13. Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 3 0 3 219 265 -46 0,500
14. Vásárhelyi Kosársuli 4 0 4 269 337 -68 0,500
15. EKE Eger KOK 4 0 4 271 343 -72 0,500

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Bajuszkiraly Recent comment authors
Bajuszkiraly
Olvasó

Puskás Artúr-“megyünk tovább az utunkon”-irány a ZÖLD CSOPORT!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés