Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A második negyedben robbantott, Körmenden nyert az Oroszlány

Továbbra is remek formában az MVM-OSE Lions.

Egis Körmend – MVM-OSE Lions 74-90 (17-16, 14-29, 23-21, 20-24)

Rájátszás, negyeddöntő, 1. meccs
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Makrai Márton (Forrai Sámuel)

Körmend: Stokes -, Takács -, White 14/6, Szavics 10/6, Gordon 20. Cserék: Martinez 1, Ferencz 12/6, Durázi 17/9, Henry -.

Oroszlány: Ihring -, Carev 2, Mesicek 29/12, Calhoun 16/9, Burns 10/3. Cserék: Tóth 5/3, Ruják 11/3, Parrish 9/9, Molnár 6, Dorogi 2.

Újkori történelme során újra rájátszásra készülhetett az MVM-OSE Lions csapata, amely a negyedöntőben először idegenben lépett pályára az Egis Körmend otthonában.

Kemény védekezéssel kezdett mindkét csapat, jött is az eladott labda mindkét oldalon, végül Gordon egy gyorsindítás végén szerezte meg a mérkőzés első kosarát, majd White tett hozzá még kettőt büntetőből (4-0). Egyelőre nem találta a ritmust az Oroszlány, White egy triplát is dobott, időt kért Sebastjan Krasovec (7-0). Végül Burns középtávolijával megszületett az első vendég kosár is, ám Gordon azonnal válaszolt egy 2+1-es akcióval – igaz, a ráadás büntetőt kihagyta (9-2). Mesicek faulttal együtt küldött a helyére egy hármast, neki bement a plusz egy is (9-6). Tartotta ezt a három pontos előnyét a Körmend, mert bár közelebb is tudott volna jönni az OSE, kimaradtak a ziccerek, végül Ferencz büntetett egy hármassal (14-8). Továbbra is elsősorban a kőkemény védekezés dominált, amiből elsősorban a hazaiak tudtak jobban kijönni, akik már hét ponttal is vezettek, ám a negyed utolsó másfél percében feljebb tudott kapcsolni az MVM-OSE Lions. 17-16.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Ruják távolija nyitotta a második etapot, ezzel a vendégek először kerültek előnybe a találkozón, majd Tóth távolija is célrt ért (17-22). Parrish is három pontot érő kosarat szerzett, de szépen lassan kezdett a hazai együttes is felpörögni (22-25). Párperces gólcsend következett, amit Ruják tört meg, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (22-27). White büntetőjével folytatódott a mérkőzés, ám erre öt ponttal válaszolt az OSE, újabb időt kértek a hazaiak (23-32). Extázisban játszottak a vendégek, Mesicek csinált egy 2+1-es akciót, ezzel a tízet is átlépte a differencia, miközben teljesen leblokkoltak az ekkor a negyedben hat dobott pontnál tartó vasiak (23-35). Carev kapott technikai hibát, az ezért megítélt büntetőt Ferencz értékesítette is, de ezután két hármast is kihagytak a körmendiek, miközben Mesicek újabb pontokat dobott (24-37). Mesicek elképesztően játszott, ezután faulttal együtt értékesített egy ziccert, már tizenöt pontnál járt, miközben elkezdett egyre jobban nyílni az olló a felek között (26-40). Hiába kezdett nagy hajrába a Körmend, ezeket rendre jól kezelték le az oroszlányiak, akik meg is tartották a kétszámjegyű fölényüket a félidőre. 31-45.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Stokes és Gordon összjátékával indult a második felvonás, ám erre előbb Burns, majd Parrish dobott egy-egy hármast (33-51). Duárzi is távolról jelentkezett, majd Gordon állhatott a vonal mögé, de mindkettőt kihagyta. Egy szerzett labdával javította a hibáját, amelyet követően Durázi dobott egy ziccert, majd egy hármast is, feljött tízre a Körmend (41-51). Időben kapcsoltak a vendégek, így nem tudott tízen belülre jönni a hazai együttes (43-56). Durázi remekül szállt be a padról, újatt triplát értékesített, ezekben a percekben egymaga tartotta meccsben a vasiakat, de Mesicek továbbra is megállíthatatlan voltm ruják középtávolijával pedig újfent időt kellett kérnie a hazaiaknak (46-62). A játékrész vége előtt gyors kosarakkal próbált zárkózni a Körmend, ami sikerült is, de így is megmaradt 12 a vendégek fórjából. 54-66.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Molnár kosarával indult a záró negyed, ami után beindult a ponttermés mindkét oldalon (59-73). Támadóhibát vétettek a hazaiak, amelyet követően Parrish dobott be egy hármast, megint időt kért Antonisz Konsztantinidesz (59-76). A kis szünet sem hozott változást, elképesztő formában kosárlabdáztak a vendégek, míg a körmendiek nem tudtak újítani, így megmaradt a magabiztos oroszlányi előny. Az MVM-OSE Lions az első negyedet leszámítva végig uralta a találkozót, így rögtön az első meccsen elvette az Egis Körmend pályaelőnyét. 74-90

A párharc állása: 1-0 az MVM-OSE Lions javára.

Fotók: Bálizs Zsuzsa

64 hozzászólás

64
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
24 Comment threads
40 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
41 Comment authors
Siphoelfogult vagyokBaszketbollSoós SándorKmdfan88 Recent comment authors
Sipho
Olvasó

Az Oroszlányi tábor, mindig megadta a tìszteletetett bármely ellenfél szurkoló tábor, ès csapatának. Egy vesztett meccs után, Körmend nem tudja lenyelni a békát, “megszakítják a barátságot” okot keresve, nem a pályán nyújtott gyenge teljesítményt hanem, hogy OSE barátságot ápol több, közöttük a Falco táborral. Jobbnak tartom a Körmend csapatát,de ilyen gyerekes nyilatkozat véget, az OSE-t szeretném továbbjutónak e párharcból.Hajrá OSE(Paksról)

redblack
Olvasó

Én azóta járok újra kosárlabda meccsekre, mióta az OSE újra NBI-es, kb. 30 év után. Nem vagyok hangos szurkoló, ami itt kb. egy kicsit lenézett státusz, ezt vállalom, de ezzel együtt is van véleményem. A legelső érdekesség amit tapasztalok, ahogy az OSE-ra tekintenek. Amikor jó eredményt ér el vagy fontos meccsen győz, akkor az ellen egész furcsán viselkedik, nyilatkozik. Rendszeresen azt hangsúlyozzák, hogy nekik mennyire nem ment aznap, ezzel-azzal van gond, rossz a koncepció, váltásra van szükség…stb. Pedig szerintem elegendő lenne azt mondani, hogy ezen a meccsen egyszerűen jobb volt az OSE. Ezt az elmúlt 3 évben nagyon ritkán hallottam.… Olvass tovább »

stewie
Olvasó

“Nehéz mit mondani. Az Oroszlány ünnepel, mi meg egymást ütjük a B-középben. Szomorú jelenetek, szomorú eredmény…”
Idézve: Vendégkönyv, balldontlie.
Mi történt srácok?

Soós Sándor
Olvasó

Körmendiek megunták a szombathelyi fiatalokat?

Baszketboll
Olvasó

Ezt hogy érted?

stewie
Olvasó

A Körmend tábor megszakítja a barátságot az OSE-vel!
https://fb.watch/d6iWDlDULt/

Dennis
Olvasó

Ez a hír annyira letaglózott, hogy most hazamegyek és kiugrok a pinceablakon.

ejjha
Olvasó

Tegnap megírtam, hogy a Körmend erkölcsileg is veszített. A mérkőzés hevében néha hülyeségeket tesz a szurkoló. Aztán megbánja. De tiszta fejjel ilyen “közleményt” kiadni… Vesézzük ki! Mit is jelent ez? Bekéretik a körmendi oroszlányi nagykövetet?Ja, ilyen nincs is. AKkor mit jelent? Azt jelenti, hogy innentől kurva anyázás lesz az Ose táborra mutogatva. Bravo! Kedves Körmendiek! Ez a közlemény tele van negatív “értékekkel” és szégyen, hogy ezt tiszta fejjel tudtátok összehozni. Én azt hittem, hogy ma egy olyasmi közlemény lesz vagy legalábbis pár hozzászólás, hogy a mérkőzésen hallható/látható ellenséges megnyilvánulások nem a teljes szurkolótábort érintik, ezek csak elszigetelt esetek és senki… Olvass tovább »

Endre
Olvasó

Senki nem ìrta szerintem, hogy akàrki is szidva lesz. Csupán a tábor közös álláspontját. Mint már ìrtam nekünk nincs kosár szinten “barátunk” nem is kell, ès nem is lesz. Az, hogy ti mindenkivel jòl elvagytok egészségetekre.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

@Endre, szívetek joga ezt az álláspontot képviselni. Semmi baj nincs ezzel. Azt az apró logikai bukfencet, ami a Haladás kapcsán fennáll nálatok, azt majd megoldjátok egy másik ideológiával. Mondjuk azzal, hogy ott lehet pacsi-puszi viszonyban lenni, hiszen az nem kosárlabda. 😉

Endre
Olvasó

Nincs semmi logikai bukfenc szerintem, GWA-Ultras/Youth barátság van. USB nem jár hali meccsre maximum elvètve pár ember (idegenben mèg ennyi sem). Te baràtom inkább maradj a saját dolgotoknàl, köszi és szèp napot. 😉

elfogult vagyok
Olvasó

Csak érdeklődöm! Ha a szombati meccsen is győzünk, akkor az ország lakosainak alja, tömeggyilkos, minősítést kapunk, ha a Körmend győz, akkor lehet szó barátkozásról, ha meghúzzuk magunkat a Körmend mögött? A bajnoki meccsen mikor kikaptunk, és beszélgettem pár hazai szurkolóval, az volt a tény megállapítás (KÖLCSÖNÖSEN), hogy minekünk nem a Körmendet kell megverni, az MÉG (!!) nem a mi szintük! Majd egyszer….. esetleg….. ! Most szerencsénk volt, és talán a “rövidebb pad” nekünk kedvezett! De… Különben az nem tűnt fel a hazai kemény magnak, hogy megtapsoltuk a kimenő játékosokat, és még Fepuék is visszatapsoltak!!!! Szerintem EZ a sportszerű néző, hazai,… Olvass tovább »

JólnézünkMIKI
Olvasó

Kocsis Tamás és Németh Levente Bebes “Fütyi” István szerint A-csoportos edző! Valamint Konstantinides Ciprusról On-line is tudja edzeni a Körmendet!
Ha ezt kajálja a közönség, akkor…

Kmdfan88
Olvasó

Németh gyerekben semmi fantázia max az öltönyhöz felvett sportcipőjében 😀
Kocsis meg csak ül ott mint aki jól végezte a dolgát.
A stábbal vannak problémák. Hiába a jó játékos anyag ha nem tudunk mit kezdeni ezzel.

Cibuláre Bucimbunga
Olvasó

Nem akarom bántani a Körmendet, hisz soha semmi bajom nem volt velük, de most nagyon beégette öket az Oroszlány! A meccset nézve időnként már “anno-kaposvári” de-ja-vu érzésem volt! Le a kalappal a csapatuk és szurkolóik elött! Irigylésre méltó! Gratulálok!!! Hajrá KKKK/OSE!!!

Madison
Olvasó

Nagyon remélem, hogy gyorsan kiesünk! És akkor, mint minden évben, nekiállok reménykedni, hogy történik végre valami, lesz változás és visszatérünk a körmendi szellemiséghez… Az igazi semmi az, amit a Körmend képvisel már hosszú-hosszú évek óta…

nick19
Olvasó

Az a baj, hogy a visszatérés nagyon nehéz dolog, nem csak Körmenden, bárhol. Mert régen azon múlt, hogy milyen játékosokat sikerül kinevelni az utánpótlásból, esetleg valakit, aki tehetséges felhozni a B csoportból, stb. Most meg azon múlik minden, hogy augusztus-szeptember környékén milyen légiósokat sikerül igazolni, mert az a 4 vagy 5 ember alkotja majd a csapatot.

Baszketboll
Olvasó

Nálad a pont. Szerintem erre pl. kiváló példa lehet a Paks, aki tényleg közel volt a kieséshez. De pont az általad leírtaknak megfelelően jövőre hoznak 5 jó légióst Eilingsfeld és Kovács mellé, akkor simán playoffos csapatuk lehet. Egy közepes plusz magyarral még a legjobb négyért is küzdhetnek. Azért ez gáz szerintem! (Nem a klub miatt írom, semmi bajom a Pakssal, sőt Eilingsfeldnek max.respect!)

JR.Benitez
Olvasó

Gordon 38 percet tolt. Ha azt akarják hogy ő legyen az új Delas, még 2 ilyen meccs, aztán garantáltan injury…

Mike21
Olvasó

Kedves Oroszlányi Barátaink!

Őszinte részvétem Leó Családjának, Barátainak, Nektek OSE Barátainknak. 🙁
Gratulálok a mai győzelemhez, 1989. március 19. Csepel ellen elveszített döntő után sikerült ismét rájátszásmeccset nyerni.
Szombaton hasonló sikeres folytatást kívánok!

A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár, Hajrá Oroszlány!

Parus major
Olvasó

Az Oroszlány-Kecskemét elődöntőből vajon ki lesz a Falco ellenfele a döntőben? 😄

Ellenív
Olvasó

Óriási győzelem volt ez a mai,amit ma véghez vittek a fiúk a védekezésben az nagyon biztató lehetőséget vetithet előre!Hajrá Ose!Hajrá Bányász!

SárgaPárna
Olvasó

Pistával van felügyelet ma este? Megvan oldva?

Soós Sándor
Olvasó

Szombathelyi 11-Huszár úton látták reggeli órákban.

pirosf
Olvasó

Gratula az Oroszlánynak!

Stokesnak csak a szelleme volt ma a pályán.Dobott életében kinai40-et egyáltalán??!?
Henry pedig a világ legnagyobb alibi játékosa…

Natko
Olvasó

Gratulálok az Oroszlánynak,és a szurkolóknak jó utat hazafelé 👍Rujákban viszont csalódtam,itt faragtak belőle embert,és kosarast🤮

CsakÉn
Olvasó

Mit kellett volna tennie???

Endre
Olvasó

Talán nyugtatni az oroszlányi lègiòsokat nem hergelni. Illetve nem kimutogatni…

Marillion
Olvasó

Körmenden nem bíztak benne…ahogy anno Kálmán Laciban sem!

Mendez
Olvasó

Meg Govens-ben…

Natko
Olvasó

Szarházi kokós volt,mint a nem írom ki a nevét🤔

Emőkefan
Olvasó

Én írtam a múlt héten a győzelmetek után, hogy jőjjön meg az étvágyatok. Ezek szerint megjött! Most “amit főztetek ma, egyétek is meg”

Kapos Kk fan
Olvasó

Oroszlányi barátaink hatalmas gratuláció jár csapatnak és a szurkolótábornak !
Körmend teljessen esélytelen volt , a hazai pálya azt hiszem innét kezdve a tiètek melletetek szól és használjátok ki amiért ma megküzdötetek és megérdemeltek !
Hajrá ❤️🖤💙

Miner
Olvasó

Nekem amióta feljutottunk mindig az volt az érzésem hogy ez a piros fekete barátság csak addig tart amíg nem vagyunk konkurencia. Eddig tartott…
Nem kell alárendelt szerepben lennünk.
Van egy jó csapatunk,van egy jó edzőnk van karaktere a csapatunknak, van egy kiváló táborunk!!
Mi kell még???
Lehet hogy a győzelem ellenére nem mi jutunk tovább, előfordulhat, de büszke vagyok/leszek a csapatunkra ès a szurkolóinkra!!!
Ma akárhogy is de történelmet írtunk!!!
Előre a győzelemért!!!!
Hajrá Oroszlány!!!!

red-black01
Olvasó

Gratulálok az OSE-nek! Ami a meccsbe nem nem volt beszámolva, az Stokes és Henry 0 pontja, ezenkívül semmi olyan nagyon meglepő nem történt, amit sokan közülünk ne láttunk volna előre. – 30 körüli oroszlányi triplakísérlet, mert ennyi az átlaga az OSE-nek. Ha nincs végig koncentráció, azonnal ráemelik és ha még az üres dobások is összejönnek, akkor 40% felett fognak ebből dobni. Kipipálva. – Mesicekre oda kell figyelni, mert ha beindul az problémás. kipipálva. – Várható volt, lesz majd valami olyan Krasovectől, amire a helyszínen kell reagálnia a ciprusinak. Ettől már a meccs előtt tartottam, nem csak én, hanem akivel beszélgettünk… Olvass tovább »

Dennis
Olvasó

Ihring a második félidőben egy percet sem játszott, így még nagyobb bravúr volt nyerni.

red-black01
Olvasó

Ruják jól és fegyelmezetten helyettesítette és volt 3 kifejezetten bravúrdobása.

Natko
Olvasó

Nem értettem Henry játékát,főbb mint 15 percet volt a pályán,nulla pont,nulla faultütés a végén beüt egy faultot🤔

Kendeffy Botond
Olvasó

Igen-igen. De egy ilyen jól triplázó csapat ellen működne-e a zóna?

red-black01
Olvasó

Nem tudom.
De amikor valami nem működik, az ellenfélnek meg igen, akkor megpróbálok valamit változtatni.
Azért a zónának is van többféle változata.
Aztán ha nem jön össze, megint váltok valamit.
Esetleg megpróbálom, ne jöjjön össze a probléma.
Hány támadót szedett az OSE, ebből mennyi volt ennek félig-meddig a következménye?
13-mat (mi ötöt).
Az alapszakasz hazai meccsen Gordon leszedett 15 lepattanót (10 védő, 5 támadó), Oroszlányban nem játszott.
Ma mennyit? 7-et (5/2).
Az alapszakasz itthoni meccsen 34-34 volt a lepattanó, ma 27-40 és az OSE-nak 2%-kal volt jobb a dobószázaléka.

ejjha
Olvasó

Most mondja bárki,hogy piros fekete barátság.A vereséget el nem viselő körmendiek hirtelen szidni kezdték az oroszlányi tábort.Ez erkölcsi vereség is.

CsakazMTE
Olvasó

Azért annak a szidásnak alapja is van, és nem az hogy ma szarrá vertek játékban.

MAFCdrukker
Olvasó

Mi történt?

Pbask
Olvasó

Meglepne ha az OSE-s srácok kezdtek volna valamit is.
Maradjunk annyiban. Az egész NB1-ben például nem volt olyan vendégszeretet, fogadtatás, ami pl fogadott minket Oroszlányban.
Sokszor a korrekt szurkolásuk,korrektségük miatt volt olyan meccs, amivel szerintem a bírók is visszaéltek, mert tudják milyenek, ott meglehet tenni. Példa volt rá.

CsakazMTE
Olvasó

Nem a szurkolásukkal volt baj, azzal le a kalappal.Azzal van a baj hogy a falcosokat szopkodjak, együtt szurkolnak és közben a körmendikkel akarnak barátkozni…
Szerintem ez nem fér bele.
És felőlem jöhetnek a mínuszok.

Pbask
Olvasó

Ez marha óvodás szint. Nem ápolhatnak viszonyt más csapatokkal sem?
Akkor kalapozzátok össze a Youthnak a pénzt, amit okoztak az oda nem való viselkedésükkel.
Tárgytalan a vita az én részemről.

Szurker
Olvasó

Eddig úgy volt, hogy a Falcot és a falcosokat az egész ország utálja..:D
Egyébként több, mint nevetséges amit írsz.
Miért ne lehetne jóban a falcosokkal meg a körmendiekkel is? Mik a kizáró okok?

Csak az Oroszlány
Olvasó

Nem értem ha ti fasirtban vagytok bármelyik csapattal, nekünk miért kéne abba lenni akárkivel is.Mi mindenkinek megadjuk a tiszteletet nektek is. Mi a csapatunkért szurkolunk nem a másik tábor ellen. Mi nem szopkodunk senkit nincs miért, az hogy neked nem tetszik hogy mi kivel vagyunk jò a meg kivel nem az a te egyéni problémád. És az hogy ha ki kaptok akkor mindjárt az van hogy a falcot szopkodjátok, de ha nyertetek volna akkor szót nem ejtették volna ròla, ez egy kicsit szánalmas. Mi mindenkit szerettél fogadunk aki hozzánk jön. Legyen az bárki. Mi szeretjük a Magyar kosárlabdát és nem… Olvass tovább »

Miner
Olvasó

Nem kívánom nektek, de kb 30év száműzetés után baromira örülünk hogy itt vagyunk!!! Kielvezzuk minden pillanatát!!! Minket nem érdekel hogy ki kivel milyen viszonyban van, viszont aki eljön Oroszlányba megkapja a maximális tiszteletet.Vereség esetén is!!! Talán a Magyar Kosárlabdának is jobb lenne ha ebbe az irányba mennénk el. A kosárlabda mindig is egy intelligensebb közeg volt mint a foci…

Marillion
Olvasó

Nem gondolnám hogy szopkodás szint az hogy nem úgy megyünk Oroszálnyba hogy mi vagyun egy Szombathelyí 3 szoros bajnok csapat szúrkolói…na mi van fasszopó bányászok! Szimpatizálunk az Oroszlányíakkal normális kultúrált fanatikusok! Kőrmend azért mindig is más kategória volt van és lesz a vendégszúrkolóknak játékvezetőknek stb. mint akármelyik más csarnokban! De erről már lerágott csont annyíszor volt megemlítve! Gratulálok barátainknak ehhez a mai bravúrhoz…de a Kőrmend bárhol és bármikor képes győzni!

MAFCdrukker
Olvasó

Mi a helyzet a Haladással? Ha az egyik csoportjuk falcós, a másik már lehet barát? Nem kötekedésből, pusztán érdeklődésként.

MAFCdrukker
Olvasó

Én is úgy tapasztaltam, hogy erős, de alapvetően barátságos tábor az oroszlányi (bár a B kicsit más szitu volt, ott senkinek nem volt annyi szurkolója (nem nézője), mint nekik). Az ominózus elődöntő első meccsen felvettük velük a versenyt a lelátón, de a végjátékig sportszerű volt a hangulat. Akkortól volt egy kis mutogatás, de ebben a hozzájuk beeső honvédosok vitték a prímet egy-két részeg OSÉ-s mellett, de tőlünk is volt válasz főleg legendás, meccsre már nem járó dobosunk révén. A nevetséges ítélet után sem minket hergeltek, csak az övéiket ünnepelték. Szerintem ha minden tábor olyan lenne, mint ők, a magyar kosár… Olvass tovább »

CsakÉn
Olvasó

Nem hiszem. Az OSE tábor nem mondott semmi bántót rátok. Ez szegénységi bizonyítvány rátok nézve hogy ha vereségre álltok akkor negszűnik a szurkolás és csak a szifás megy!!!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

@CsakazMTE, akkor kérlek meséld el, hogy mi a lófasz volt a pályán kívül, ami ramazurit váltott ki a részünkről nálatok? Szerintem semmi.
Vége a barátságnak? Azt majd tudják azok, akiknek tudnia kell. Te a közelében sem vagy annak a körnek. 😉
De ez itt offtopic.

RicsiVas
Olvasó

Szia. Teny, es igazad van,hogy vannak a taboron belul olyanok (inkabb idosebb korosztaly)akik joban vannak egymassal,de soha nem volt hivatalosan a 2 tabor kozott baratsag es valoszinu hogy nem is lesz.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

RicsiVas, kb nálad az igazság. Pont. De éppen ezt a régi – és talán valóban keskeny – kapcsolatot nem fogja szétkúrni néhány fiatal. De ez nem ide tartozik.
Hajrá OSE!

Endre
Olvasó

Nekünk nincs kosárlabdacsapattal baráti viszonyunk ès nem is lesz. Szemèlyes barátságok vannak, hát legyenek, de ez ennyi.

turbika
Olvasó

Meg még még 2 és megvagyunk.

Born2Ball
Olvasó

Innét lesz csak igazán nehéz dolga a Körmendnek, mert idegenben eddig sem jeleskedtek most viszont muszáj lesz hozni egyet. Ráadásul Oroszlányba… Mostantól már az Oroszlányt esélyesebbnek érzem, de nyilván a párharc még közel sem lefutott.

Lajos
Olvasó

Ha Stokesnak nem megy, akkor a Körmendnek esélye sincsen!!

Well_done
Olvasó

Szép volt fiúk!
#csakazaoroszlány!

Pbask
Olvasó

Suns-Dallas feeling.
Mesicek –> Doncic B
Stokes –> CP3

Rég edzőt kellett volna cserélni. Már mindegy.

SárgaPárna
Olvasó

Ez egy igazi erkölcsi mélytorkos szopó! 🙂 🙂 🙂

SzhelY
Olvasó

kupa meccs megvan mélytorkos

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés