Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

A magyar kapitány több fontos dolgot is látott a görögök ellen

Ivkovics büszke az utánpótlásból érkező fiatalokra.



:

:

Beszámoltunk róla, hogy a magyar válogatott remekül helytállt a világbajnokságra készülő görögök ellen. A mieink egy percig sem adták fel, nagyot küzdöttek.

– Az eredmény másodlagos volt, bár megmondom őszintén, hogy előzetesen rosszabbra, nagyobb különbségre számítottam. A játékunkat próbálgattuk, mert tudtuk, hogy újítanunk kell egy-két dologban. A második negyedben a zónavédekezésünkkel összezavartuk a görögöket, több szerzett és kevesebb eladott labdánk volt, mint nekik, és több támadó lepattanót szereztünk, mint a hazaiak, ezek fontos dolgok – nyilatkozta a mérkőzés után Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány.

A kapitány a folytatásról is beszélt.

– Folyamatosan rotáljuk a keretünket, tegnap Ferencz Csaba nem játszott, ma Darrin Govens és Juhos Levente kap pihenőt. Golomán György remek munkát végzett, nagyon elégedettek vagyunk vele, a krétai torna után elköszönünk tőle, és februárban várjuk vissza. Hatan játszottak olyanok, akik az elmúlt pár évben csatlakoztak az utánpótlás válogatottakból. Az 1995-96-97-es generációról van szó, tehát folyamatos áramlás van a felnőtt válogatottba, amelyért külön hálás vagyok a kollégáknak és az MKOSZ-nek. A körülmények szuperek, mint eddig mindig, köszönjük, hogy itt lehetünk – tette hozzá.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
KPSVRKKHunbasketKendeffy BotondredmillerMios Recent comment authors
KPSVRKK
Olvasó

Jó ez a Golomán!
Kár, hogy nem Kaposváron játszik!
😉

Kendeffy Botond
Olvasó

A mai válogatott meccset lehet valahol nézni?

Mios
Olvasó

Ez nagyon jo foto, Jani helyében csináltatnék egy posztert belöle 🙂

KMan
Olvasó

“A második negyedben a zónavédekezésünkkel összezavartuk a görögöket”

“Golomán György remek munkát végzett, nagyon elégedettek vagyunk vele, a krétai torna után elköszönünk tőle.”

Classic!

Latta valaki az otperces videot a meccsrol az indexen? Erdemes megnezni csak a tenyek es a realitas kedveert.

redmiller
Olvasó

Valóban! Mintha az ASE honlapján látnám az ASE majdnem összes megmozdulását, csak görög szempontból! Ebből marhára kiderül, hogy játszott a válogatott…
Vicces vagy…

Hunbasket
Olvasó

Ez így volt ahogy Ivko mondja. Golomán nagyon jól játszott és a második negyedet nyertük is. Láttam a meccset.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés