Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A magyar bajnokság első nyolc csapata hasonló szintet képvisel

Az Egis Körmendnél még mindig elemzik a Győrben történteket, de már előre tekintenek.



:

:

Hatalmas volt a csalódás az Egis Körmendnél, amikor a csapat a Jászberény ellen kiesett a Magyar Kupából, és a négy közé sem jutott be.

– Nehéz mit mondani, még most is értékeljük a győri történéseket. Töviről hegyire átbeszéltünk mindent, mert nem erre számítottunk. A döntő volt a célunk, de semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Úgy látom, hogy a top nyolcban lévő együttesek közel hasonló szintűek, talán a Szolnok magaslik ki egy kicsit a mezőnyből. A Jászberény ellen a végjátékban adódó feladatokat nem jól oldottuk meg, így szenvedtünk vereséget. Hétpontos vezetésnél azonnal megváltozott a játék képe, amikor hoztunk egy-két rossz döntést és eladtunk néhány labdát. Sajnos, nekünk pont az utolsó két percben jött össze ez a rossz sorozat, amivel végül ki is estünk a kupából. Túl vagyunk a dolgon, de azért az nagy kérdés, hogy a hibáinkat a továbbiakban az előnyünkre tudjuk-e fordítani és tanulunk-e az ominózus találkozóból – nyilatkozta a vaol.hu-nak Matthiaz Zollner az Egis Körmend vezetőedzője.

Körmenden természetesen már előre tekintenek, és készülnek a feszített menetrendre.

– A következő időszakban többször lesz olyan, hogy heti két meccset játszunk. A célkitűzésünk az, hogy ne csak az alapszakaszban, hanem a középszakaszban is megtartsuk helyünket az élbolyban, mert az már döntő fontosságú. Látszik, hogy nagyon komoly és kiegyenlített a mezőny, nem elég a száz százalék, magasabbra kell tenni a mércét, mondjuk százöt százalékra. Mindig a győzelem a cél, de idegenben ezt sokkal nehezebb elérni, mert a hazai pályát igyekszik mindenki foggal-körömmel védeni. Márpedig nekünk sok fellépésünk lesz idegenben a következő hetekben.

Kiemelt fotó: Egis Körmend Facebook

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
MithridatészJokicAramispbaskMehecske Recent comment authors
Mithridatész
Olvasó

Tény és való, hogy idegenben nem könnyű nyerni sehol, de ez még nem jelenti azt, hogy az első nyolcból bárki lehet bajnok.
Szerintem a Körmend idén (sem) bajnokesélyes. Az lehetne, ha mondjuk hoznánk egy fehér amerikai vagy délszláv irányítót, Golomán Gyuri hazajönne és Csorvási magához térne, de ez álom kategória.
Zollner meg egy sima, közepes edző, akinek a legnagyobb hülyesége, hogy aki zsinórban dob két kosarat, azt reflexből lecseréli…
Szolnok szerintem gyengébb, mint elmúlt két évben, de ha a Falconál a kupasokk kitart a bajnokság végéig, akkor megint övék lehet az arany.

MTE!!!

Aramis
Vendég
Aramis

Amúgy simán fogható lenne ez az Olaj is!
Két valszeg gyengébb játékost kell majd beépíteni az eddigi jól bevált duó helyett.
Ha a Falco összekapná magát, még esélye is lehetne.
De a kupából kiindulva…nem lesz.

Jokic
Vendég
Jokic

Ezt a baromságot… Sajnos idén az olaj más kategória.

Aramis
Vendég
Aramis

Zollner szakemberként ezt mondja?
Az első nyolc hasonló játékerőt képvisel?
Pista nagyot fogott megint!
Minden elismerésem Körmendre!
És egyben sajnálatomat szeretném kifejezni…de tényleg 😀

pbask
Vendég
pbask

Herr collner azt hiszi még mindig ausztriában van 😮 hát igen körmend összekeverhető burgenlanddal

Mehecske
Olvasó

És három éve töretlen a bizalom…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Pontoschan! 😉

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Háháhá, KACKAC-KUKAC !!!! 😀 😀 😀

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés