Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A MAFC nyerte a Piros-csoport fővárosi rangadóját

A Veszprém most a Tarján ellen dobott száz fölött, szoros csatában megvan a TF első győzelme.



:

:

Teljes fordulóval folytatódott a másodosztály felső- és alsóháza a legutóbbi hétvégén.

A második fordulóra került sor a Piros-csoportban: a MEAFC nyitotta a győzelmek sorát a Budafok ellen. A Honvéd vendégeként nyert budapesti rangadót a MAFC, míg a Veszprém ezúttal a Salgótarján ellen jutott száz pont fölé. A Baja ellen hozta első győzelmét a TF, a Vasas pedig a Nyíregyháza elleni rangadón szerezte meg a szezonbeli első bajnoki sikerét. Vasárnap két vendég csapat is 77 pontot dobott: az MTK-nak ez győzelmet ért a Nagykőrös ellen, a PVSK viszont simán kikapott a BKG-tól.

A Zöld-csoportban a Pápa már szerdán győzelmet ünnepelhetett a Békés ellen. A SMAFC megyei rangadón győzte le a Győrt, a Bonyhád és az Óbuda között egyetlen pont (és hosszabbítás) döntött a fővárosiak javára. Vásárhelyt is bevette az Újpest, a Pécs nyert a Tiszaújváros ellen, míg vasárnap a Cegléd és a KTE II. vette sikerrel az Eger, illetve a DEAC U23 elleni mérkőzését.

NB I/B

Piros-csoport

2. forduló

Simán elvette a MEAFC a Budafok veretlenségét

A Thornton, Thornton, Thornton, Béres, Béres, Béres pontszerzési monotóniát Takács triplája törte meg a hatodik percben (16-9). A vendégek időkérésük után eszméltek is hat egységgel, ám a nyitánybéli nagy adok-kapok továbbra is folytatódott. Lados eredményesen száguldozott, a hazaiaknál Sándor pedig kintről volt eredményes. Kozák Márton villámgyors betöréseiből 5 pontot hozott a MEAFC konyhájára, majd Fehér nagyszerűen kiforgatott hármassal lezárta a negyedet (26-25) – jelezte a MEAFC honlapja.

Kovács kosarát követően Béres gyömöszölt be döntetlenért egy támadólepattanót, majd 8-0-s szakaszt robogott a Miskolc. Lippai és Kozák B. után Takács büntetőzött, majd a mérkőzés talán legszebb támadását követően – Homoki-Kozák B.-Thornton-Takács-Kozák B. útvonal mentén született kosár okán – időt kért a Budafok (36-28).

A MEAFC maradt hibátlan. Fotó: hunbasket.hu

Zónavédekezésre váltott a fővárosi gárda, ám Kozák M. a sarokból, Lippai pedig kétszer is középről talált be ellenszer gyanánt. A zárásban Lados szép hármasára az öt perc alatt is 10 pontig jutó Kozák Márton válaszolt ziccerből (47-39).

Picit kapkodva és két kihagyott büntetővel kezdett a MEAFC, ám Thornton szlalomja ismét elindította a miskolci hajót. A mezőnysor fonalat kapott, hiszen mind Takács, mind Kozák M. duplán volt eredményes. A budafoki pontfelelős Kovács szerzett gól jó plusz egyes találatot, aztán jött egy újabb 8-0-s miskolci roham (65-48). A dupla-duplával záró (21 pont, 15 lepattanó) Thornton tett arról, hogy ne mindig budafoki triplát jelezzen a negyed végi dudaszó, így messziről elengedett hihetetlen kosarával vonalhatott le kétperces pihenőjére a miskolci alakulat (68-50).

Puszta egyéni kosárral indított, majd Thornton és Kozák B. villámgyors hármasai nyitottak meg egy olyan 13-0-s etapot, ahonnan már nem volt visszaút a Budafok számára. A négy gólpasszig jutó Lippai ez idő tájt – talán önmagát is meglepve – a környék összes fehér mezben lévő Kozákját üresen találta, majd maga is újból feliratkozott a pontszerzők közé. Az utolsó öt percre egy híján harminc pontos hazai előnyről fordultak rá a felek, így a végjáték már inkább a gyakorlásról szólt. Thornton vastaps közepette hagyta el a pályát, így a mérkőzést a Pap-Sándor-Gadus-Asszú-Lippai sorral zárta a MEAFC. Kovács pontjaival ugyan közelebb férkőzött a Budafok, ám a tényen ez már nem változtatott, a közönség pedig hatalmas vastapssal jutalmazta a csapat teljesítményét, s joggal zúgott a „Szép volt, Fiúk” (95-72).

Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Tiszteletre méltó emberek alkotta játékoskeret mellett, nem mellesleg kiváló csapat a Budafok, amit az eredményei és az edzőjének a személye is jelez. Ezért nem szerettünk volna abba a hibába esni, hogy az első forduló győzelme után bármi mást gondoljunk, minthogy kőkeményen meg kell dolgoznunk ezért a sikerért. Nagyon tetszett a csapatom hozzáállása, örülök, hogy mindenki megtalálta a boldogság forrását a mérkőzésen belül is. Külön öröm Lippai gólpassza, amiből nem is egy volt. Sok sikert kívánok Károly Máté barátomnak és még több további sikert saját játékosaimnak!

Károly Máté, a Budafok edzője: Védekezésben semmit nem sikerült megvalósítanunk, így borítékolható volt az, hogy hazai pályán megver minket a Miskolc. Gratulálunk nekik, készülünk a következő mérkőzésre.

MEAFC-Miskolc – Budafok 95-72 (26-25, 21-14, 21-11, 27-22)

MEAFC: Thornton, A. 21/9, Kozák M. 19/6, Kozák B. 15/3, Lippai S. 12, Takács D. 9/3, Béres D. 8, Homoki D. L. 6, Sándor B. 5/3, Pap A. -, Asszú Á. -, Tóth B. -, Gadus F. A. -.

Budafok: Kovács S. 23/9, Lados E. B. 17/3, Puszta D. 11/3, Mészáros B. 7/3, Varga D. G. 6, Horváth M. 3, Fehér C. 3/3, Jilling L. 2, Dormán B. -, Tóth S. -, Nagy G. I. -, Kiss M. B. -.


Ismét száz fölött a Veszprém

Körtélyesi és Piukovics kosárváltása vezette be a veszprémi meccset, utóbbi triplájával, mint később kiderült, a salgótarjániak utoljára tudhatták maguk mögött az egyik legfőbb bajnokesélyest. A folytatásban ugyanis az ex-tarjáni Szabó Péter vezérletével gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést az ekkortájt szinte minden akciójukat kosárral befejező hazaiak, akik egy tekintélyt parancsoló, 11-2-es roham eredményeként a nyitó negyed derekára nyolc ponttal elhúztak. Ettől jobban ugyanakkor nem tudták leszakítani magukról a hátsérüléssel bajlódó Boinitzer Dávid személyében egy meghatározó játékosát ezúttal is nélkülöző Csupics-csapatot, sőt a már korábbi találkozóin is látott harcos erényeit ezen az estén is megcsillogtató SKSE Sömenek sorozatos centertalálataival az első rövid pihenőre öt-, majd az újrakezdést követően, Szanyi és Berkics tripláival kétegységnyire is felzárkózott – tudósított a besztercekk.hu.

Noha védekezésben továbbra sem igazán jeleskedtek a piros-feketék, két gólfelelősük, Piukovics és Sömenek kosarainak köszönhetően a félidő hátralévő részében is kifejezetten jól tartották magukat, igaz, erőteljes hajrájuk a nagyszünetre végül így is az addigi legnagyobb, tízpontos előnyükhöz juttatta a lényegesen „több lábon álló” házigazdákat (53-43).

A harmadik felvonást formabontó, négy hátvédes felállásban, s egy remek Csabák-hármassal kezdték a tarjániak, amire ugyanakkor a túloldalról gyors és ellentmondást nem tűrő választ kaptak. A Völgyi-Mucza páros által meglendített Mérész-legénység 53-46 után egy lehengerlő, 16-4-es etapot repesztett, s szűk negyedórával a lefújás előtt máris egy híján húsz ponttal vezetett. Bár a játékrész második felében támadásban Sömenekék is kezdték ismét elkapni a fonalat, hátul továbbra is képtelenek voltak útját állni riválisuknak. A Medve-Madár-Füzi trió a vendégek amolyan utolsó mentsvárként bevetett zónavédekezését is könnyedén átdobta, így az utolsó kisszünethez érve végképp eldőlni látszott a kisebb-nagyobb intermezzókkal tarkított csata (83-63).

Csakhogy a piros-feketék, edzőjük szezon előtti ígéretéhez híven, ebben a már-már kilátástalannak tűnő helyzetben sem adták meg magukat, olyannyira, hogy a végső tíz percben egy 12-2-es nyitánnyal lepték meg a kicsit talán elkényelmesedő vendéglátókat. Akik mindazonáltal még idejében „ébredtek”, s épp egy korábbi SKSE-kosaras, Madár András távoli találataival nem csak bebiztosították, de a legvégére a reálisnál talál fölényesebbé is tették megérdemelt sikerüket.

Mérész Csaba, a Veszprém edzője a besztercekk.hu-nak: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, azonban úgy gondolom, hogy nem azon a hőfokon égtünk, mint az első fordulóban. A lényeg az, hogy nyertünk, további sok sikert kívánok a Salgótarjánnak a bajnokságban!

Sztevan Csupics, a Salgótarján edzője: Gratulálok és további sok sikert kívánok a veszprémieknek! A többit, azt gondolom, jobb lesz, ha inkább megtartom magamnak…

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Salgótarjáni KSE 103-85 (25-20, 28-23, 30-20, 20-22)

Veszprém: Völgyi 18, Mucza 14/3, Madár A. 13/9, Medve M. 13/9, Szabó P. 13, Kovács Á. 11, Füzi 10/6, Czirbus 6, Körtélyesi 5/3.

Salgótarján: Sömenek 32, Herendic 16, Piukovics B. 16/6, Szanyi 5/3, Berkics 5/3, Hajdu 4, Csabák 3/3, Karanfilovszki V. 2, Kovács M. 2.


Megvan a TF első győzelme, a Baja volt a szenvedő fél

Nem mindennapi jelenetek miatt csúszott majdnem fél órát a feldobás: Kovács Barnabás közvetlenül a bemutatás előtt egy zsákolásnál okozott komoly károkat a hazai gyűrűben, így a Ludovika személyzetének az egyik oldalsó palánkról kellett új gyűrűt felszerelnie, hogy elkezdődhessen a mérkőzés – elevenítette fel a bemelegítés pillanatait a TF honlapja.

A TF Játékosai a karbantartás alatt a nyújtáson kívül semmit sem tudtak csinálni, és talán emiatt is a hasonló stílusban játszó Baja futott és dobott jobban az elején, állandósult az öt pont körüli vendégvezetés. Amit a negyed végére még egyszer ennyivel megtoldott a Jakab vezette vendég csapat. A különbség mellett a kihagyott TF-büntetők száma is emelkedett.

Megvan a TF első győzelme. Fotó: hunbasket.hu

Nem hozott változást a második negyed sem, amely Pongó kosarával indult – tízen kívülre kerültek a bajaiak. Csak a félidő utolsó perceiben kezdett el csökkenni a távolság, egyszer 36-32-re is feljöttek a hazaiak, de a nagyszünetre gyakorlatilag visszaállt az első negyed végi különbség.

A harmadik negyedre feljavult a TF támadójátéka. Próbált kapaszkodni, de a bajaiaknak mindenre volt válaszuk, így sokáig nem csökkent a különbség. A 27. percre aztán beállt Kerkai, aki új lendületet hozott a hazai csapatnak. Rögtön gól jó plusz eggyel mutatkozott be, amivel 58-54-re jöttek fel. A következő támadásukat Timkó fejezte be középtávolról, a dupla-dupláig jutó center újabb pontjaival pedig hosszú idő után, 58-58-nál utolérték ellenfelüket. Sőt, Jakab palánk alatti góljára Kerkai hármassal válaszolt, átvéve a vezetést. Karosi középtávolija zárta le a játékrészt. Feltámadt a TF, 65-62-ről kezdhette a záró felvonást.

Egészen a hajráig váltakozott a vezető kiléte, még a hosszabbítás is benne volt a mérkőzésben. 75-71-nél úgy tűnt, megnyerték a vendéglátók a találkozót, ekkor azonban Pongó és Jakab is bevágott egy-egy hármast, 77-77-re alakítva az állást. A remeklő Kerkainak is volt válasza a triplavonalon túlról, Pongó pedig elrontotta a viszontválaszt. Az így szerzett lépéselőny már kitartott a végéig, így megszerezte első győzelmét a TF a Piros-csoportban.

Vlagyimir Vlaszki, a TF edzője: Rosszul kezdtük a mérkőzést, de később vissza tudtunk jönni a meccsbe, a játékosaink önbizalmának köszönhetően minden könnyebbé vált. Többet futottunk, keményebben és agresszívebben védekeztünk. Nem szeretnék senkit sem kiemelni, de ma este Kerkai Ákos nagyot játszott.

Cservék Csaba, a Baja edzője: Nagyon sokat hibáztunk a palánk alatt, nem tudtuk elviselni a palánk alatti gyenge játékot. A kinti dobásaik viszont ültek, többször kellett volna vállalkoznunk. Gratulálok a TF-nek!

TF-BP – Bajai Bácska FKE 85-77 (21-31, 17-16, 27-15, 20-15)

TF: Timkó 15, Kerkai 15/6, Czura 14, Somogyfoki P. G. 12/6, Kiss Á. 11/6, Beák G. 10/6, Karosi 6, Kopasz M. 2, Kovács B. -, Kutrovich -.

Baja: Nagy D. 21/3, Jakab P. 21/6, Pongó 13/3, Vukicevic 10, Goldring J. B. 8/6, Kővágó-Laska 4, Goldring G. -, Ágfalvi -, Fehér Á. -.


Szoros csata, Vasas-győzelem a Nyíregyháza ellen

Faragó Péter, a Vasas edzője: Örülök neki, hogy a salgótarjáni mérkőzés után sikerült tanulni az akkori hibáinkból, most a harmadik negyed jól sikerült, ezért külön gratulálok a csapatnak. A különbség az volt a negyedik negyedben, hogy mindig volt olyan játékosunk, aki elő tudott lépni és tudott segíteni védekezésben és támadásban is. Gratulálok a csapatnak, hogy végig a tervhez tudtuk tartani magunkat, és elő is léptünk, hogy meg tudtuk dobni ezt a nyolcvanhárom pontot. Ez ahhoz kellett, hogy egy kiváló Nyíregyházát legyőzzünk, akik ötven százalékkal dobták a triplát. Sok sikert kívánok mindkét csapatnak a továbbiakban. Ez egy szép munka volt itthon!

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a Vasas csapatának, akik keményebben küzdöttek, mint mi! Amíg ilyen fegyelmezetlenül játszunk, addig nagyon kevés esélyünk van, hogy idegenben tudjunk nyerni. Ezen mindenképpen változtatnunk kell!

Vasas Akadémia – HÜBNER-Nyíregyháza BS 83-80 (19-23, 18-18, 24-16, 22-23)

Vasas: Moravcsik 17, Csík Ri. 13/6, Boros 11, Debreceni 9, Sólyom B. 9/3, Steier B. 9/9, Andrássy 8, Kelenföldi 7, Radics -, Kozma -.

Nyíregyháza: Bus I. 17/9, Hobbs 15/6, Bazsó 13/9, Dancsecs 8/6, Sitku 8/6, Tóth G. 6, Szobi 5/3, Czinger 5, Mokánszki 3/3.


Fővárosi rangadót húzott be a MAFC

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a MAFC csapatának a győzelemhez! Mondhatnám, megérdemeltük volna, azonban egyrészt nem érdem kérdése, másrészt hosszú percekig képtelenek voltunk betalálni, márpedig ezt a játékot dobott gólra játsszák. Ettől függetlenül, ami ma bennünk volt, kiadtuk magunkból. Büszke vagyok a srácokra, egy rossz szavam nem lehet rájuk. Bajnokesélyes ellenféllel szemben bizonyították be, képesek jól és keményen játszani. Ez a párosítás örök klasszikus honi kosárlabdánk történetében. Úgy gondolom, mindkét csapat jó játékkal öregbítette ennek a rivalizálásnak hírnevét. Tanulunk ebből az összecsapásból és megyünk tovább. Végezetül szeretném megköszönni szurkolóink támogatását.

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: A mérkőzés az utolsó negyedig a csapatok kiegyenlített csatáját hozta. Sok támadólepattanót engedélyeztünk ellenfelünknek, ezáltal sok pontot kaptunk második esélyből, illetve megint sok volt az eladott labdánk. Az utolsó negyedben kevesebb hibával játszottunk mind védekezésben, mind támadásban ellenfelünknél, és ez hozott sikert végül. Sok sikert kívánok a nehézségekkel küszködő kollégámnak a jövőben!

Budapesti Honvéd SE – MAFC 81-88 (21-20, 25-27, 23-19, 12-22)

Honvéd: Horváth Á. 27/9, Tichov 17/9, Pintér D. 11/9, Stefán D. L. 10, Kopácsi 7, Rozs 6/6, Bea B. 2, Kovács D. 1, Tanoh -, Szentirmai -.

MAFC: Richmond 28/9, Csapai 16/12, Harazin 15, Katona J. B. 8/3, Bordács 7, Tóth P. 6/3, Lakits 6, Misek 2, Polgárdy -.


A harmadik negyedben döntött az MTK

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Gratulálok ellenfelünknek, mert nagyon szépen, taktikusan és ponterősen játszottak! Nekünk ez ma nem sikerült, készülünk a következő hétre!

Horváth Balázs, az MTK edzője: Először is gratulálok a nagykőrösi csapatnak, mert nagyon jó ellenfelünk volt a mai mérkőzésen! Két kulcsemberük hiányzott, de így sem adták fel. És persze szeretnék gratulálni a saját csapatomnak is, hiszen nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernünk idegenben! Van két meccsből két győzelmünk, folytatjuk tovább a munkát, és jövő héten is szeretnénk nyerni a BKG ellen!

Nagykőrösi Sólymok KE – MTK-Elite Basket 68-77 (18-16, 15-17, 9-24, 26-20)

Nagykőrös: Lakosa Á. 29/9, Fehér P. J. 12/6, Bartos 8/3, Viqueira 7/3, Kónya 5/3, Mácsai 2, Lakatos 2, Jókai 2, Tóth M. 1, Petrás -.

MTK: Jakab P. 22/3, Takács A. 20, Horváth B. 14/12, Nagy Sz. Sz. 9/9, Farkas S. D. 5/3, Czakó 4, Szatmári 3, Bognár M. -, Juhász K. -, Tóth A. -.


Az első negyedben meglépett a BKG

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, sokat kell még fejlődnünk, látszik, hogy új csapattal vágtunk neki ennek a szezonnak. Jó néhány mérkőzés kell még számunkra is, hogy elkapjuk azt a stílust és ritmust, amivel meg tudunk verni bárkit a szezonban. Gratulálok a Pécsnek, szépen tartották magukat!

Juhász Olivér, a PVSK edzője: Gratulálunk a hazai csapatnak, a letámadás-zóna kombó ellen támadtak problémáink, sajnos egy-kétszer mikor utolértük őket, mindig elizgultuk, elkapkodtuk. Periódusokban viszont sikerült jól játszani, szerintem eddig ez volt a legjobb mérkőzésünk a szezonban.

BKG-Príma SE – PVSK-CARGATE 95-77 (28-18, 18-21, 25-19, 24-19)

BKG: Allen 33/3, Nagy Be. Á. 23/9, Nagy Bo. Á. 18/9, Nagy S. 6/6, Bán 6/3, Hegedüs 3, Reizer 2, Halász 2, Püspök B. 2, Laman -, Meleg K. R. -, Fekete B. -.

PVSK: Dragasevic 20/3, Popadic 18/9, Carev 13/9, Kocsis 11/3, Riskó 6, Bíró L. 5, Futó B. 2, Mándity 2, Laufer G. -, Erdei Á. -.

A bajnokság állása

H Csapat M Gy V Dp Kp Kül. Rel.pont
1. MEAFC-Miskolc 2 2 0 191 158 +33 1,000
2. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 2 2 0 210 184 +26 1,000
3. MTK-Elite Basket 2 2 0 175 157 +18 1,000
4. Budafok 3 2 1 250 234 +16 0,833
5. BKG-Príma SE 2 1 1 181 173 +8 0,750
6. MAFC 2 1 1 187 188 -1 0,750
7. Bajai Bácska FKE 2 1 1 150 151 -1 0,750
8. Nagykőrösi Sólymok KE 2 1 1 156 161 -5 0,750
9. Vasas Akadémia 2 1 1 146 152 -6 0,750
10. Salgótarjáni SKE 2 1 1 157 166 -9 0,750
11. TF-BP 3 1 2 240 249 -9 0,667
12. HÜBNER-Nyíregyháza BS 2 0 2 146 156 -10 0,500
13. PVSK-CARGATE 2 0 2 161 183 -22 0,500
14. Budapesti Honvéd SE 2 0 2 154 192 -38 0,500

Zöld-csoport

2. forduló

Húszat mért a Pápa a Békésre

Kálmán László, a Pápa edzője: Az első két perctől eltekintve nagyon kontrolláltan és tudatosan játszottunk. Jó védekezésből tudtunk könnyű kosarakat szerezni és ritmusos támadásokat vezetni. Jó felfogásban játszottunk, ami győzelmet eredményezett.

Balogh Vilmos, a Békés edzője: Az első félidei gyenge játék megbosszulta magát, későn ébredt a csapat, aminek eredményeképpen nagy hátrányba kerültünk az első félidőben. A második félidőben nem tudtunk megújulni. Gratulálok a Pápának!

Concordia Motax KC Pápa – OMNIA Pub & Food Békés 96-76 (22-16, 32-16, 21-24, 21-20)

Pápa: Sonyák 23/9, Hódi 18/18, Burai 15/3, Horváth A. 12/12, Murai 7, Balla 6/3, Keller V. 4, Oroszi 4, Kocsis 4, Márton L. 3/3, Bakos D. -.

Békés: Koma D. 16, Farkas G. 14/12, Kertész D. 12/6, Krsztics 11, Lógár 10/6, Vass 10/6, Balog G. 3/3, Osiyemi A. -.


Hosszabbítás döntött a Bonyhád és az Óbuda között

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Rendkívül csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült hazai pályán ilyen fantasztikus közönség előtt a mai napon megszerezni az első győzelmet. Megint a végjátékot rontottuk el, körülbelül az első negyedben volt az a dominancia és olyan játékkép, amit mi szeretnénk játszani. A második negyedben sajnos megint sokat hibáztunk a védekezésben, csak úgy, mint Cegléden, ezt visszavideózzuk és megpróbálunk rajta javítani. Nehéz mit mondani, dolgozunk tovább, reméljünk, hogy a következőnél már ezeket a végjátékokat a magunk oldalára tudjuk fordítani.

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Úgy gondolom, hogy nagyon színvonalas mérkőzést játszott mindkét csapat, azt hiszem, hogy az első percektől eltekintve kezünkben tudtuk tartani a mérkőzést, és nagyon jó dobószázalékkal dobtunk. A legvégén, amikor nagyon agresszív védekezéssel a Bonyhád feljött és át is vette a vezetést, akkor mindig volt egy ember, akinek helyén volt a szíve és pontot tudtunk szerezni, a hosszabbítást pedig megnyertük.

Knipl Kft. Bonyhádi KSE – Óbudai Kaszások 95-96 – h.u. (24-15, 15-34, 31-25, 18-14, 7-8)

Bonyhád: Papp P. 17/6, Tömösváry 16, Dorogi 15, Pupp B. 14/6, Pajor 10/3, Somogyfoki Sz. 8, Maskaljevic 6, Gébert A. 5/3, Baki S. 4, Ugrinic -.

Óbuda: Ondima 36/9, Bencsik 27/15, Van Der Meer 12/6, Rosemond 10/3, Reiter 5/3, Jenei 4, Kovács M. 2, Vígh -, Bea G. -.


A SMAFC nyerte a megyei rangadót

Rátvay Tamás, a Győr edzője: Amitől végig tartottam, beigazolódott. Egy végtelenül rutinos csapat ezt a rutint rá tudja erőltetni egy ilyen együttesre, mint mi. Állandó kényszerhelyzetben voltunk, loholtunk utánuk, de mindig volt nekik egy jó húzásuk. Próbáltunk védekezést váltani, hol sikerült, hol nem, de nem tudtuk átfordítani a meccset. Amatőr hibákkal játszottunk.

Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, óriási gratuláció a fiúknak. Nagyot küzdöttek, harcoltak, úgy gondolom a sikerünk teljesen megérdemelt.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – SMAFC 65-82 (15-29, 18-11, 18-20, 14-22)

Győr: Rátvay B. 16, Rátvay T. 15/12, Geiger 10/6, Gáll 8/3, Kámán 5/3, Horváth Á. 3/3, Berneczei 3, Domsitz 3, Csaba Gy. 2, Földesi -.

SMAFC: Panta 20/6, Soós 11/3, Kovács B. 10/3, Márkus 10, Czukor 10/6, Papp B. 6/6, Bakk K. 6/6, Krajisnik 5/3, Szegedi 2, Németh M. 2.


A Tiszaújváros ellen lett meg a Pécs második sikere

Ivica Mavrenszki, a Pécs edzője: Gratulálok a játékosaimnak! Mindenki látta, hogy nem volt egy könnyű meccs, csak a győzelemmel lehetünk elégedettek. Az utolsó negyedben sikerült felülkerekednünk, addig nem találtuk a megfelelő ritmust, nagyon sok rossz döntést hoztunk, és sajnos tizenhat támadó lepattanót hagytunk az ellenfélnek. A folytatásban ennél sokkal, de sokkal jobban kell játszanunk!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Gratulálok az ellenfélnek, egy nagyon jó kis fiatal csapat. Azt kaptuk, amire számítottunk, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Sajnos volt a mérkőzés során egy törés, amit muszáj a játékvezetőkre fognom: a tízpontos előnyünket lecsökkentették négyre. Az igazságtalanságot nem szeretem… Ezt a helyzetet aztán fejben nem tudtuk megfelelően kezelni, aminek az lett a vége, ami az eredményjelzőn látszik.

Pécsi NKA – Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 85-73 (12-15, 27-20, 19-23, 27-15)

Pécs: Meleg G. Z. 27/6, Vukasz 17, Fekete D. 15/6, Dobrijevics 8, Scherer 7/3, Mezei 6, Benke 3, Rosic 2, Váits -, Fülöp Zs. -.

Tiszaújváros: Martin 17/6, Szabó N. 12, Pöstényi 12/12, Kiss B. 11/6, Kovács Z. 5/3, Tóth V. 5, Molnár B. 5/3, Orliczki 4, Lajsz 2, Szilasi B. -.


Hódmezővásárhelyen is nyert az Újpest

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Már az első félidőben is futottunk az eredmény után, de a harmadik negyedben csúcsosodott ki a jelenlegi két játékoskeret közötti különbség. A tizenöt éves Ságodi kiváló játékkal hálálta meg, hogy először léphetett kezdőként pályára. A helyi vásárhelyi játékosok nagyot küzdöttek, de ma az Újpest más szintet képviselt. Gratulálok nekik, mi pedig igyekszünk tovább fejlődni!

Dejan Mladenovics, az Újpest edzője: Kihasználtuk saját előnyünket, hisz sokat készültünk a mérkőzésre. Jól sikerült végrehajtani, amit elterveztünk, büszke vagyok a srácokra, ám nincs sok időnk örülni, hisz kedden fontos hazai mérkőzés vár ránk a Pápa ellen. Gratulálok az ellenfélnek és sok sikert a bajnokság további részére!

Vásárhelyi Kosársuli – Újpest-MT 67-87 (15-22, 22-22, 11-28, 19-15)

Vásárhely: Rostás I. 14/3, Molnár B. 14/3, Ságodi 10/3, Varga Z. 8, Bálint E. 7/3, Varga Á. 6, Perák 3, Kovács J. 3/3, Hargitai 2, Balogh L. -, Bodócsi B. -.

Újpest: Rackley 32/6, Surmann G. 14/6, Joó 11, Franczva 6, Széphelyi 6, Mészáros 5, Nagy R. I. 5/3, Nyikos 5, Nagy K. A. 3/3, Pollák -, Ipacs -, Fülöp Á. -.


Egerben folytatta a Cegléd

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Az elején sokáig jól tartottuk magunkat, aztán a vendég csapat a harmadik negyedben magára talált és már nem bírtuk tartani a lépést. Kijöttek a hibáink, megérdemelt győzelmet aratott a vendég csapat.

Vavra András, a Cegléd edzője: Rossz ritmusban játszottunk huszonöt percen keresztül. Nem bírtuk komolyan venni a mérkőzést ezen a szinten, mint ahogy szerettük volna. Utána sikerült átlendülnünk a saját holtpontunkon, és megtörve a hazai csapatot, egy könnyed győzelmet arattunk.

EKE Eger KOK – Ceglédi KE 63-86 (14-18, 23-26, 14-24, 12-18)

Eger: Máté B. 18/3, Szatmári 8/6, Ungi 8, Papp B. 8/6, Illés B. 7, Steier K. 5/3, Szicsák 4, Szabó M. 3/3, Varga I. 1, Beák B. 1, Frey -, Kátai -.

Cegléd: Hegedüs 17/12, Nárai 15, Tóth Z. 14/6, Miller 13/3, Kovács B. B. 13, Csákvári 8/3, Fekete V. N. 4, Józsa 2, Piukovics P. M. -, Andó -, Kalmár -.


Nem sok pontot hozó meccset nyert a KTE

Váradi Kornél, a KTE edzője: Első hazai mérkőzés volt egy jól szervezett csapat ellen. Az első félidőben jól, a másodikban kapkodva játszottunk. Sok munka van még előttünk, de az elmúlt két meccs bizakodásra ad okot.

Kádár Tamás, a DEAC edzője: Az első félidei teljesítmény megpecsételte a sorsunkat , de összességében az egész meccsen gyengén dobtunk. Ilyen dobóteljesítménnyel nemhogy otthon, idegenben sem tudunk meccset nyerni.

KTE-Duna Aszfalt II. – DEAC U23 68-51 (23-11, 18-12, 11-13, 16-15)

KTE: Molnár D. 18/9, Kucsera 13, Chester 8, Fülöp B. 8, Orgona G. 7/3, Plézer 7/3, Lukács D. 4, Cserkó K. 3/3, Cserkó A. -, Ivkovic M. -.

DEAC: Asszú 16/3, Gáspár M. 10, Sólyom B. 9/3, Nemes 5/3, Opre 3, Szekeres 3/3, Fábián Sz. 2, Csikai A. 2, Balázsi 1.

A bajnokság állása

H Csapat M Gy V Dp Kp Kül. Rel.pont
1. Újpest-MT 2 2 0 176 129 +47 1,000
2. Pécsi NKA 2 2 0 181 142 +39 1,000
3. SMAFC 2 2 0 163 128 +35 1,000
4. Ceglédi KE 2 2 0 171 139 +32 1,000
5. Óbudai Kaszások 2 2 0 161 156 +5 1,000
6. Szolnoki Olajbányász U23 1 1 0 72 58 +14 1,000
7. KTE-Duna Aszfalt II. 2 1 1 129 116 +13 0,750
8. Concordia Motax KC Pápa 2 1 1 154 148 +6 0,750
9. OMNIA Pub & Food Békés 2 1 1 165 173 -8 0,750
10. DEAC U23 3 1 2 194 209 -15 0,667
11. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 2 0 2 171 181 -10 0,500
12. Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 1 0 1 73 85 -12 0,500
13. EKE Eger KOK 2 0 2 126 167 -41 0,500
14. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 2 0 2 134 178 -44 0,500
15. Vásárhelyi Kosársuli 3 0 3 196 257 -61 0,500

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Krisztián 33 Recent comment authors
Krisztián 33
Olvasó

Pesten élő nyíregyiként kimentem a Vasas – Nykk meccsre. Szurkoltam is a Nyíregynek mindaddig, amíg mg nem láttam az elképzelés nélküli, fogalmatlan játékukat. Palánk alatt qva gyenge a csapat, ugyanez elmondható a taktikai repertoárról is. Nem tudom, mi volt Baján, de ebben a vereségben bőven benne van Siska mester keze. Mondjuk mit is várunk egy képesítés nélküli, önjelölt edzőtől? Ennyi pénzből, és ilyen keretből döntőbe kellene lennie mindenféle megerőltetés nélkül a csapatnak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés