Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A lengyel bajnoktól igazolt irányítót a ZTE

D’Mitrik Trice érkezik.



:

:

A magyar játékosok leigazolásával párhuzamosan a ZTE menedzsmentje és szakmai stábja a külföldi kosárlabdázók kiválasztásán is dolgozik. Ennek eredményeként az irányító posztra D’Mitrik Trice személyében találták meg a klub első új légiósát a következő szezonra – írja a kék-fehérek honlapja.

A 26 éves, 183 cm magas amerikai irányító az NCAA 1. divíziójában szereplő Wincosin Badgers Egyetem csapatában eltöltött időszak után a 2021/22-es szezonban a francia első ligás Fos-Provence csapatában kezdte európai karrierjét, ahol öt mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően február elején a WKS Slask Wroclaw együtteséhez igazolt. A zöld-fehér klub színeiben a lengyel bajnokságban 20 mérkőzésen lépett pályára, ez alatt 14,5 perc játékidő alatt 5,7 pontot, 2,1 asszisztot és 1,2 lepattanót átlagolt. Csapatával bejutott a rájátszásba is, amelyben az 5. helyről indulva a szezon végén bajnoki címet ünnepelt.

D’Mitrik Trice a Wroclaw együttesében öt Eurocup-mérkőzésen is pályára léphetett, ahol a legjobban sikerült találkozója a spanyol Juventut Badalona elleni volt, amikor 35 perc játékidő alatt 22 pontot és 6 asszisztot ért el.

D’Mitrik tavaly nagyon magas szinten kezdte európai karrierjét, ahol a Wroclaw gárdájával a Eurocup mérkőzéseken is pályára lépett, valamint lengyel bajnoki címet is szerzett csapatával. Képzett és tehetséges játékos, aki készen áll arra, hogy egy nagyon fontos szerepet töltsön be kék-fehér csapatunk színeiben az előttünk álló szezonban

– nyilatkozta a játékosról a ZTE edzője, Sebastjan Krasovec.

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
VulcanoPeter GriffinzterulezHajraKaposJólnézünkMIKI Recent comment authors
KovàcsIstvàn
Olvasó

Sírtam de örültem, hogy Iván ZTE-be megy! Igy viszont 😡😡😡 B. T. Simmonsbol nem tanultál?

zterulez
Olvasó

Most láttam a zinstasztoriban, hogy üdvözöl minket szurkolókat, már tudom, hogy jó választás volt.
Viccen kívül: azt nem értem, hogy mit erőlködik szinte minden magyar csapat ezekkel a “szupertörpékkel” (kosárlabdázó szinten értem). Minden szezonban tucatszámra hozzák a csapatok ezeket a 180 cm körüli játékosokat, miközben nemzetközi szinten a 200-205 cm közötti 2-way játékosok dominálnak, akik mindent tudnak a labdával és labda nélkül is, és szinte poszt nélküliek. Lsd.az elmúlt szezonban Jordan Barnett vagy DeCosey.

Peter Griffin
Olvasó

Barnett és egy irányító összehasonlítása okos dolog. Ja nem.

zterulez
Olvasó

Peter Griffin – Értő olvasás! Ja, nem…

Peter Griffin
Olvasó

Jól megindokoltad szakmailag (ne erőlködj, nem fogod tudni) -Komolyabbra fordítva a szót, a ZTE annyiban lesz nemzetközi, hogy lesz 4 vagy 5 nem magyar játékosunk. -Magyar szinten teljesen mindegy, hány centi magas az irányító, nem attól függ, hogy bedobja-e a triplát vagy sem. -Nem csak az tud kosárlabdázni, aki két méter magas. -Annak, hogy valaki alacsonyabb a pályán, mint a többiek, van előnye és hátránya is -Ha nem üdvözölte volna a szurkolókat, az lenne a baj -Valóban a poszttalan játékosok felé megy a világ, de azért az irányító és a center fix szokott lenni -Nem gondolod, hogy az is benne… Olvass tovább »

Vulcano
Olvasó

David Holston a Dijon és Európa egyik legjobb irányítója 167cm magas…

HajraKapos
Olvasó

Attól, hogy az első csapata túl nagy falat volt számára, még lehet jó játékos.
Nem tudom, hogy az új edzőnek a kiválasztásban volt-e már szerepe, de emlékeim szerint eddig nagy melléfogása nem volt. Remélem, hogy hamarosan elkezdünk mi is már bejelenteni, mert nagy a csend a csapat körül. 🙁

JólnézünkMIKI
Olvasó

Franciaországban rövid úton kirúgták, Lengyelországban meg csere volt!

lujo
Olvasó

Üdv Egerszegen! Kell mellé egy Voja és akkor jók leszünk 😀

heraklith
Olvasó

2,1 gólpassz?
Remélem nem esünk újra abba a hibába, hogy nem lesz echte iranyitónk. Anélkül ezt a játékot eredményesen nem lehet játszani.

heraklith
Olvasó

14 perc alatt mondjuk annyira nem rossz, de kell egy olyan ember aki másokat hoz helyzetbe, nem magát.

Knézy Ernő
Olvasó

Uhh,En meg azt hittem,hogy a másik trice-t igazolták le,szinte nekik köszönhetik a bajnoki címet.Tévedtem.

sargafekete
Olvasó

Ő már Murciába, a spanyol első osztályba szerződött. Erre mondják nincsenek véletlenek.

KovàcsIstvàn
Olvasó

🤨🤨🤐🤐🤔

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés