Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

A legjobbak elismerése a soproni legendák emlékére

Sikerből bőven jutott a tavalyi szezonban a Soproni Sportiskolának.



:

:

Vetési Imre, Mogyosósy Szilárd, Molnár Csaba: a példaképek, akiknek emlékére tornákat és díjakat alapított a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia.

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a hétvégén a Vetési Imréről (1945-2013), Sopron legendás kosárlabdaedzőjéről  elnevezett emléktornát a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. A színvonalas mérkőzéseken nem csak a nagy előd emlékét igyekeznek méltón megőrizni; a sportiskola játékosai azt is megmutathatták, hol tartanak a felkészülésben. Kiderült, a legjobb úton ahhoz, hogy megismételjék vagy akár túl is szárnyalják a tavalyi szezonban elért eredményeket.

Az emléktorna céljairól, és az ott átadott elismerésekről az akadémia elnökét, dr. Szekeres Csabát kérdeztük.

– A soproni kosárlabda történetének ikonikus szereplője volt Vetési Imre, a legendás edző, a fiatalon elhunyt center; Molnár Csaba (1963–2009), és a még fiatalabban tragikus körülmények között meghalt Mogyorósy Szilárd, akiknek emlékére a sportiskola tornákat szervez és díjakat is alapított. Azért tettünk így, mert meggyőződésünk, hogy a jelen munkája és a jövő sikere a múltból táplálkozik. Mindhárman sokat tettek a soproni kosárlabdáért, az akadémistáink előtt példaként állhatnak. Erőt és hitet adnak a jövőhöz, segítenek a sikerek elérésében – fogalmazott dr. Szekeres Csaba.

Sikerből bőven jutott a tavalyi szezonban a Soproni Sportiskolának. U18-as csapatuk megnyerte a bajnokságot, játékosaik ott voltak a korosztályos válogatottakban és az Európa-bajnokságon. Volt tehát mit kiemelni, elismerni és díjazni a Vetési-torna záróünnepségén.

– A Vetési-díj azok elismerése, akik az úgynevezett előkészítő korosztályból kerülnek fel a versenyző korosztályba, s társaik közül a legkiemelkedőbbek. Idén Makk Milán vehette át ezt az elismerést. A Molnár Csabáról elnevezett díjunk azokhoz az akadémistákhoz kerülhet, akik végigjárták a sportiskolát és mindvégig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Csátaljay Péter megérdemelten kapta meg az elismerésünket megtestesítő serleget. Mogyorósy Szilárd emlékdíja pedig olyan játékosnak lehet, aki a sportiskolából kilépve a felnőttek profi világában folytatja pályafutását. Csendes Péternek lett most ilyen – sorolta az elnök a munkájukkal méltán elismerésre méltó kitüntetetteket.

Dr. Szekeres Csaba a hétvége kapcsán kiemelte: idén is részt vett a tornán a Körmend csapata, akikkel közösen ápolják Mogyorósy Szilárd emlékét, s már az is hagyomány, hogy színvonalas mérkőzést játszanak a fiatalok a SMAFC-cal. Idén is több sportiskolás mutatkozhat be egyébként az NB I B csoportban – és nemcsak a SMAFC-ban -, az akadémia vezetése abban bízik, az A csoportban is egyre nagyobb számban kapnak lehetőséget a sportiskolából kikerülő játékosok.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés