Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A KTE légiósa az egyik rivális nevét hamar megjegyezte

A többit inkább nem merte felsorolni, a magyar helységnevek kiejtésével hadilábon áll.



:

:

Juan’ya Green augusztus óta erősíti a KTE-Duna Aszfalt keretét. A klub szakmai stábja ezúttal is remek érzékkel igazolt posztra idegenlégióst, Green hamarosan a kecskeméti közönség egyik kedvencévé vált, annál is inkább, mivel egypontos meccseket nyert meg a KTE az utolsó pillanatokban leadott bátor dobásainak köszönhetően.

A kosarassal a baon.hu beszélgetett. Kezdésként elmondta, hogyan töltötte a karácsonyt és a szilvesztert.

– Amikor otthon vagyok, olyankor természetesen én is családi körben ünnepelek, a szokásos nagy ünnepi vacsorával. De azóta, hogy Európában játszom, általában a csapattársaimmal töltöm az ünnepeket, velük szervezünk valamilyen programot, ilyenkor ők az én családom. Az idén karácsonykor nem volt semmiféle különösebb programom, tévézgettem, teázgattam, lazítottam.

Egyáltalán nem gyötörte honvágy az ünnepek alatt.

– Elég gyorsan hozzászoktam, hogy profi játékosként nem tudom otthon tölteni az ünnepeket.

A családom persze folyamatosan csal haza az ünnepekre, de engem nem gyötört meg különösebben, hogy nem tudok hazautazni. Az az érzésem, inkább nekik rosszabb, hogy nem tudunk együtt ünnepelni.

Eleinte nagyon akarták, hogy hazamenjek, de most már megértették, hogy nekem ez a megélhetésem, vagyis az, hogy profi kosárlabdázó vagyok, az ezzel jár.

A 26 éves amerikai hátvéd Pennsylvaniából származik, hamar megszokta Kecskemétet.

– Kisváros, Philadelphiához képest mindenképpen, de tavaly, Finnországban is kisvárosban éltem. Ennek ellenére kedvelem, mindenhez tudok alkalmazkodni, egyébként pedig nem is vagyok nagyzoló típus, inkább visszahúzódó. Jó kedélyű, jókedvű, de nem hiányzik az állandó zsongás, nem vágyom a nagyvárosi élet sűrűjébe. Nekem tökéletesen megfelel, még a klíma sem zavar, mert az hasonló, mint ahol élek, tehát élvezem, hogy itt lehetek, és nagyon szeretek itt.

Természetesen azért a szakmáról is szó esett, elmondta, mi a véleménye a magyar bajnokságról.

– Rendre kemény, hajtós meccseket játszunk, és én ezt nagyon élvezem. Jó, hogy kiegyensúlyozott ez a liga, aminek köszönhetően éles a versengés. Egyetlen meccsen senki ellen sem lehet biztosra menni. Minden egyes mérkőzésen minden ellenfél ellen mindent bele kell adni. Ez tetszik nekem benne a legjobban, hogy nincsenek sima, lefutott meccsek. Mindig meg kell szenvedni a sikerért.

És hogy mennyire boldogul az ellenfelek nevének a kiejtésével? A portál arra kérte, sorolja fel egy-két csapat nevét.

– Falco. A többit inkább nem merném felsorolni, a nevekkel hadilábon állok, főleg a magyar helységnevek kiejtésével.

Azt mondja, a Szolnok elleni volt az eddigi legemlékezetesebb meccse.

– A Szolnok elleni presztízsmérkőzés. Bár azt elveszítettük, de az egy

szenzációs hangulatú mérkőzés volt. Ahogy hallottam, örökrangadó, meg is látszott rajta.

Bár egy ponttal elveszítettük, tehát bosszankodni is volt okunk utána, de az a meccs szenzációs volt. Becsülettel edzettünk, nagyon készültünk ellenük, hiszen ők az éllovasok, nekünk pedig nagyon kellett volna a győzelem, és engem feldobnak az ilyen kiélezett helyzetek. A végén sajnos elkövettünk egy-két hibát, úgyhogy egy ponttal ők nyertek, de szenzációs volt a meccs is, és a csarnokban a hangulat is.

Fotó: Réti Attila

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Rolexfalco2008 Recent comment authors
falco2008
Vendég
falco2008

A legfontosabbat ki tudja ejteni, ez a lényeg!

Rolex
Olvasó

Silver forever filko…
Igy a pontos!
?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés