Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A következő szezonban is Andjelko Mandics lesz a DEAC vezetőedzője

A segítője Darko Ivanovic lesz.



:

:

A DEAC vezetőségének sikerült megállapodnia Andjelko Mandics vezetőedzővel, így a 2023-24-es szezonban is a szakember irányítja majd a Debreceni Egyetem első osztályú gárdáját. Mandics 2021-ben érkezett a cívisvárosba, Kovács Adriánnal karöltve pedig részese volt a klub eddigi legsikeresebb szezonjának, mely Magyar Kupa ezüstéremmel és bajnoki 4. helyezéssel zárult. A következő idényben az azt megelőző évben utolsó helyen végző U23-as csapatot egészen a dobogó harmadik fokáig repítette, melynek köszönhetően a fiatalokkal kivívták a Piros-csoportban való indulás jogát – írja a debreceniek honlapja.

Az aktuális kiírásban is nagyszerű munkát végzett a fiatalokkal, akik feljutóként nem kis meglepetésre bejutottak a másodosztály rájátszásába. A szezon közben azonban David Dedek menesztését követően átvette az első csapat vezetését, irányítása alatt a hátralévő tíz alapszakasz mérkőzésből nyolcat is megnyertek a fehér-feketék, ezzel kvalifikálták magukat a playoffra.

A DEAC vezetése teljes mértékben elégedett a szakember munkájával, melynek elismeréseként már a szezon befejezése előtt újabb egy évvel meghosszabbította kontraktusát. Segédje a következő kiírásban is Darko Ivanovic lesz, aki jelenleg a felnőtt csapat segédedzői pozíciója mellett az akadémia U20-as gárdájánál is segédkezik.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Dennismoldi56O1Gdeacfan7 Recent comment authors
Dennis
Olvasó

Akkor Krasovec Zegről, DEAC-ba szerződéséről szóló pletykáknak már nem kell hinni.

deacfan7
Olvasó

Meglepően jó dontes a vezetosegtol!! Remelem
jovore eleg lesz 1 edzo egy evre es lesz egy nyugodtabb szezonunk eredmenyekkel!

O1G
Olvasó

Rettentően gyenge edző, nagyon rossz meccseléssel. Nem véletlenül bukott már meg többször Debrecenben.
Idén szerencséje volt, Govens érkezése adott egy akkora lendületet a csapatnak, amivel bekúsztak a PO-ba. Ennyi történt.

moldi56
Olvasó

Volt ő Szegeden is.

deacfan7
Olvasó

Debrecenbe meg nem bukott meg egyszer sem tudtommal, viszont egy magyar bajnoksagot ismero edzo atlagos kepesegekkel mindig jobb mint egy kulfoldi aki azt sem tudja merre van arcal.

moldi56
Olvasó

Az semmi.Nálunk az Olajnál Potocnik újabb 2 év szerződést kapott,eredmény nélkül.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés