- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

A körmendi vezetőség kiáll Antonisz Konsztantinidesz mellett

Igazságos és mindenre kiterjedő vizsgálatot szeretnének.

Pontgazdag, látványos mérkőzésen győzte le az MVM-OSE Lions az Egis Körmendet a bajnokság első fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek edzője, Antonisz Konsztantinidesz szokatlan hangvételű nyilatkozatot adott, melyben Papp Péter játékvezető munkáját kritizálta élesen. Ahogy arról pedig beszámoltunk, a vezetőedzőre fegyelemi tárgyalás vár, ami miatt pénzbüntetés és/vagy eltiltást kaphat.

Erre reagált most az EGIS Körmend vezetősége, a csapat Facebook-oldalán megjelenő írást változtatás nélkül közöljük:

„A hétvégi, oroszlányi mérkőzést követő értékelésnél vezetőedzőnk Antonisz Konsztantinidesz kemény kritikával illette Papp Péter játékvezető teljesítményét. Bár a mérkőzés után, felfokozott hangulatban adott interjú stílusa hagy kívánni valót maga után, ugyanakkor annak tartalma és mondanivalója egyértelmű és világos. Véleményünk szerint Papp Péter játékvezető sorozatos hibái és játékvezetőktől szokatlan stílusa nagymértékben tehet arról, hogy ez az eset idáig fajult. Éppen ezért azt szeretnénk, ha nem csak Konsztantinidesz edző nyilatkozatát vizsgálná meg az MKOSZ, hanem az érintett játékvezető ténykedését is.

Aki ismeri a ciprusi szakembert az tisztában van vele, hogy rajong ezért a sportért és szenvedélyesen szereti a csapatát. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy az Egis Körmend egyesülete egy emberként kiáll vezetőedzője mellett. Munkatársaink egy összefoglaló anyagot készítenek az MKOSZ részére, melyben nem csak az Oroszlány elleni, hanem a tavalyi döntőben Papp Péter által vezetett mérkőzések véleményes esetei is helyet fognak kapni. Igazságos és mindenre kiterjedő vizsgálatot szeretnénk, ahol nem csak a következményeket vizsgálnák meg, hanem az azt kiváltó okokat is! Bízunk a tisztességes eljárásban!”

 

82 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Párni!
    Úgy döntöttem tegezlek, a világért sem akarnék veled szemtelenkedni, hiszen te az erkölcs bajnoka vagy/merthogy másnak nem😉/. Számomra névtelen vagy és arctalan, ezért bátorkodtam megtenni ezt a lépést!
    Pedig kíváncsi lennék, hogy a költő kit rejt, mert az írásaidból kiolvasható a zavartság. Ugyan mi okozza ezt nálad KisPárni? Talán egy jól fizető pozíció elvesztése? Viszonzatlan szerelem? A kettő nem zárja ki egymást! 😜 Vajon túl csúnya vagy? Vagy túl szép? Mert valami nem úgy sült el a kezed alatt, ahogyan te azt eltervezted, ebben biztos vagyok…. Mi történt KisPárni, hogy az életed meghatározó eleme az, hogy egy portál híreit várva ülsz a gép előtt és fröcsögsz?! A te dimenziódban nyilván szórakoztató ez saját magadnak, és társaidnak.
    Ellenben a SenkiCsabinak /tudod, ahogy te hívod/ egészen más játszik központi szerepet az életében. Amíg te azért izzadsz, hogy magvas gondolataidat megoszd velünk, Ő azért izzad gyerekkora óta, hogy érmeket, kupákat nyerjen, és hogy a hazáját képviselje! Képzeld, káromkodik is, ahogy mindenki más!
    Elmondom te mit csinálsz! Elferdítesz egy történetet! Van egy szurkolói rigmus, amit nem a Ferencz Csaba komponált, de beleénekelt valóban, senkinek sem címezve! A cigány szó egyszer sem hagyta el a száját, ahogyan azt te állítod! Nem az összevágott kép-és hanganyagból kell tájékozódni!!!!! Tudom én Párni, hogy minden egyes körmendi cikk alatt nagyon élni fogsz! Nem fogsz ebből kikeveredni, Ez az új performanszod, a FEPU. Képtelen vagy megújulni, humortárad kiürült.
    Szívem minden melegével kívánom neked, hogy találd meg a lelki békédet, akár egy szakember segítségével, akár egy kutya oldalán drága Párni ! Puszi!😘 MTE

  2. Némi adalék: Igazából minek van a komisszár? Hogy segítse a zsűriasztal és a játékvezetők munkáját a mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében (lásd szabálykönyv 4.par.3.). Ehhez-véleményem szerint- az is hozzátartozik, hogy legalább a szarvas hibákra felhívja a sporik figyelmét, hiszen ha ezek miatt „elszabadul a pokol”, akkor már nem zavartalanul zajlik a mérkőzés. Így hát kedves komisszár urak, önöknek is van felelössége! Nem csak paprikajancsiként kell nézegetni a meccset és jópofizgatni ide-oda, meg fölmarkolni a zsét! Joviális, pirospozsgás, pocakos, mosolygósan pislogó öregurak, ÖNÖKNEK IS DOLGA VAN! Ébresztő!

  3. Papptól függetlenül 2 dolog visszatetsző:
    – Egyrészt a körmendi klub ezzel a nyilatkozattal kiáll a primitív, sportpályára nem való megnyilatkozás mellett (a nem megfelelő stílusra való minimális utalás felesleges, ha kiállnak mellette), ezzel magukénak is érezve azt és magukat is azonosítva vele.
    – Másrészt októberben „döntőzni” kicsinyes és szánalmas. Óvoda.
    Ha a döntő után adtak volna be óvást, vagy bármit, egy szót nem szólnék. Vagy igazat adnak nekik, vagy elutasítják, de joguk van hozzá. Ennyi.
    Ha most kulturált panaszt tettek volna, a döntő megemlítése nélkül, szintén egy szót nem szólnék, szintén az előbbi ok miatt.
    De ez után a 2 nyilatkozat után abban sem vagyok biztos, hogy ezt az egész cirkuszt nem csak az elvesztett döntő miatt (nem képesek belenyugodni a vereségbe, pedig az összes meccs sima volt, amit a Falco nyert) provokálták-e ki és Papp lényegében nem tudatosan, de „szívességet tett” nekik most pár vitatható ítélettel. Gondolom az MKOSZ-nél is fel fog merülni ez az opció.
    Én sok véleményes történés ellenére (A lelátóra vizelést legalább még nem sportoló, vagy klubvezető csinálta, de aztán Ferencz Csaba „ünneplése” – ami szintén nem volt méltó egy sportcsapathoz – mellett szintén kiálltak) az utóbbi években próbáltam korrekten viszonyulni a Körmendhez, de ez már kezd több lenni a soknál. Nem illetik meg.
    Véleményemet a helyzetet reálisan látni képes kosárlabdabarátokhoz címeztem, köpködő körmendi válaszreakciókat nem fogok olvasni, senki ne fáradjon vele!

  4. Ahol úgy gondolják hogy nekik szabad:
    – szétverni a wc t
    – megdobálni a tános lányokat
    – maguk alá hugyozni
    – elnokkent felallni es bemutatni 1200 embernek
    – csk ként ciganyozni es qrvaanyazni
    – ezt elnokkent tamogatni
    – edzőként jv t fenyegetni
    – ezt is tamogatni

    Nyilván jogában áll mindenkinek hülyének lenni, de ezzel a joggal jelenleg többszörösen visszaélnek a faluban.

    🤡🤡🤡emmtéjje🤡🤡🤡

    Traktoros🚜🚜🚜🚜

  5. Isten látja lelkemet, igazat is adok,Pappot végre tüntessék már el, egy igazi gyökér. Minden meccsen azt adja elő, hogy róla szól…
    Viszont tavalyi döntőzni…🤷 Ne már. Ez gáz. Miért nem azt írták, hogy elég sok meccsen ,minden csapatnak belesz@rt a munkájába?A Falco megnyert meccsei nem egy-egy bírói döntésen múltak, amikor nyertünk, meggyőző előnnyel tettük…Peace

      • Persze,Papp elég régóta genya dolgokat művel mindenfelé(🤮🤮🤮), de akkor írhatott volna a klubvezetés más meccset is, sőt más csapat meccseit is akár, mert ez így inkább tűnik szánalmasnak, mint az igazukat hajtó sportdiplomaták kiállásának…🤷

        • Vagy van egy másik verzió, mégpedig az, hogy esetleg ott mégiscsak lehettek érdekes dolgok is?
          Egyes pletykák szerint Konstantinides kit v. kiket is zavart v. akart kizavarni a vendégöltözőből, vagy a folyosói traccspartiról?
          Ami után aztán lett egy érdekes
          7-22es harmadik negyed, hirtelen a semmiből oda, váratlan megtáltosodásokkal, és elvesző teljesítményekkel.
          Hát fura volt na!

          • Csak a lényeget nem írtad le.
            Kitől vagy kiktől táltosodott meg a Falco?
            Amúgy ez már így elsőre is elég megmosolyogtatóan hangzik…

  6. A tavaszi play-off során, amikor az Ose Körmenden simán nyert, akkor a körmendi csoportok összefogtak és együtt ELLENSÉGNEK kiáltották ki az oroszlányiakat, mert volt egy falco-videó, ahol együtt énekeltek. Úgy emlékszem az írásokból, hogy az Ose minden szurkolói táborral énekelt együtt. Senkire sem ellenségként tekintettek. A mostani meccs elején jószívvel gratuláltak a körmendieknek bajnoki ezüstért. Cserébe kapták a mutogatást és anyázást. Külön megkérdeztem, állítólag nem volt „indul a busz” rigmus, hanem balesetmentes utat kívántak a körmendi szurkolóknak. Akik ugyanúgy középső ujjukkal mutogattak vissza.

    Csak annyit akarok mondani, hogy nem véletlen, ha ez a szurkolókból fakadó mérgező és ellenséges stílus hamar ráragad a csapatra és a körülötte dolgozókra. Ha egy klub kiáll egy olyan dolog melett, amiben az edző a gyerekeire megesküdve fenyeget meg egy játékvezetőt az már több, mint szomorú.

  7. Akkor most bárki kikap utána nyomhatja a kiválasztott jv ellen a nyilvános vendettát?
    Azzal egyet értek, hogy ellenőrizzék jobban a jv-k tevékenységét. Sőt akár legyen egy egzakt pontozási rendszer a hibáikról. Aki meg egy bizonyos szint alá megy, az retorziót kap. De ez a sajtóharc így egy vicc. Főleg azzal együtt, hogy ha tetszik, ha nem, a 4. meccset rohadtul nem Papp miatt veszítette el a Körmend..

    • Tehát akkor egyetértesz a Körmenddel!
      Csak mert ez a harc most pont azért megy, hogy igen legyen végre ilyen, vagy legalább jól működtessék azt ami van!
      Jó lenne érteni, hogy ez minden csapat érdeke, mert ha marad minden, akkor ma mi, holnap meg más fog szívni!

      • Szerintem nem ugyanazt a közleményt olvastuk.. Én úgy látom, hogy a Körmend azért cirkuszol, hogy egy játékvezetőt pellengérre állítsanak..
        Én meg egy kollektív dologról beszéltem, ami minden jv-re ugyanúgy vonatkozik..

  8. Alapvetően igaza van a körmendi vezetésnek. Azonban az edzőnk stílusa vállalhatatlan szerintem, konkrétan megfenyegette a játékvezetőt. Még akkor is ez a tény, ha az a bíró egy tróger. Valamint lehet taktikai és sportdiplomáciai hiba volt a csapatvezetés részéről ez a nyilatkozat. Nem tudom ki, kivel egyeztet a háttérben, de ha ilyesmi nem történt meg és úgy adtuk ki ezt a nyilatkozatot, akkor lehet a szezonunkat elintéztük. Próbálom hinni hogy mégsem, de majd kiderül. MTE !

  9. Az a baj hogy folymatosan csinálja a fesztivált ès nem csak fèrfiak meccseien.Nekem egyszer egy èszrevètelemre amikor megírtam neki hogy fújtak azt felelte ès le is írta: nem így terveztük a meccsett.Ezek szerint előre eltervezik hogy fognak fújni,ki fog nyerni?
    De ugyan ezt műveli a női meccseien.Vegye már èszre a cirkusz a Városligetben van nem a kosárpályán.Bohócnak menjen oda.
    Szègyen amit művel ès sajnos vannak követői is.
    Egyszer vègre pèldát kell statuálni ès igen is elővenni a hülyesègei miatt ès viselje a következmènyet a döntèseinek.

  10. Érdekes. Egyből botránnyal indul a szezon ráadásul spori botránnyal. Remélem lesz valami impaktja mert ez így nem mehet tovább. Még UP-ban elmegy de az élvonalban már nem kéne. Ferencz Csabi esetét felhozni nem teljesen korrekt. Jogos, hogy ott elmaradt a számonkérés de jelen szituáció picit jobban érinti a csapatokat akik hétről hétre a komplexusos bírói tevékenység elszenvedői. Változás kell.

  11. Sztem meg a körmendi klubnak össze kéne vágni egy videót ezekből a meghozott v elmaradt ítéletekkel és kitenni youtubera, Papp összes gesztusával együtt. Ehhez joguk van minden kommentár nélkül, azt tegyék meg, akik megnézik… Mint egy mérkőzés összefoglalót, abba biztosan nem lehet belekötni.. 😉

  12. Én az egész játékvezetést megreformálnám. Nyilvánosságra hoznám a játékvezetői értékeléseket is, az elmarasztalásokkal, a konkrét esetek elemzéseivel. Az edzők, a játékosok és a szurkolók is sokkal könnyebben dolgoznák fel az eseményeket, ha látnák a következményeket.

    • Ezért írtam, hogy ne múltazzunk, próbáljunk egységesen kiállni, hogy ilyen bírók meg se fordulhassanak az A csoportban. Erre egy ilyen gyerekes közlemény kijön, ahol másra terelődik a dolog, pedig minden csapat elmondhatná magáról:( Kétségem sincs, kinek a tollából ered ez, de néha gondolkodhatna is.

  13. Valaki árulja el nekem, mi ezzel a célunk? Ez a nyilatkozat attól a mondattól kezdve, hogy habzó szájjal esküdözve fenyegeti az edzőnk a játékvezetőt teljesen védhetetlen.
    Itt nem arról volt szó, hogy kiállt és azt mondta Papp Péter csalt, elvette a bajnoki aranyunk, folyamatosan ellenünk fúj.
    Elsőként kellett volna megbüntetnünk az edzőnket és egyben kérni az MKOSZ-t Papp Péter munkájának kivizsgálására és leiratkozni róla.

  14. Egyetértek, de…
    A közlemény második feléből sül az a fajta fóbia, amit Zollner is hozott a Falco ellen, és megint a döntőnél lyukadunk ki. Ha nincs Delas, ha nincs Papp..Konkrétan ezt az MKOSZ is kiröhögi keresztben,és a Körmend is bohócot csinál magából, mert inkább ez megint a Falco elleni viaskodásról szól, mint az említett sporttárs tevékenykedésétől. Fepu viselkedése után ez még inkább meghatványozódik szvsz.

    Egyszerűbb lett volna a döntőben, vagy a tavalyi szezonból olyan bíráskodásokat összevágni, ami minket is sújtott (volt nem 1), illetve ami a többi klubot is érintette.

    Értem a célt, jogos is, de úgy érzem a valódi célt eltéveszti a frusztráltság miatt.

    Mindenesetre a tanácsom a héten az, hogy az e heti bajnokikon a szurkolók így vagy úgy adjunk hangot a bírói kar ténykedésének. Hozzánk úgy is jön Papp, ugyhogy eljött az idő.

    • A Falcosoktól egyáltalán nem érdemlik meg, hogy bármiben kiálljunk mellettük. Még a BÍRÓKKAL SZEMBEN SEM! Mert a döntőzés miatt ez az egész már egyre inkább nem Papp ellen szól, pláne nem a normális bíráskodásért, hanem a Falco ellen!
      Hiányzik, hogy a barátilag nyújtott kézbe sokadszor beleharapjanak?!? Nekem nem. Ferencz vastapsot kapott a Falcosoktól és minden körmendi itt is meg a klubnál is lényegében egyetértett a szidalmaival. Még bocsánatot sem kért azóta sem senki, ha jól tudom, uh ennyi.

    • Figyelj te farokharapó!Gondolom,hogy életedben sem jártál kosárlabda mérkőzésen,és azt is tudom,hogy otthonról sem mozdultál még ki soha!Úgyhogy vedd elő a helyesírási szótárt,keresd ki hogy mit írunk nagy betűvel,aztán ülj vissza a fullos számítógéped elé és csapd ki a zsepidbe!

    • Sztem meg egy büdös, senkiházi gyökér vagy! Mellé egy gyáva szarházi alak, aki csak itt mer írogatni! Még a Falco szurkolóktól is rettegsz, egyszer sem mertél kiállni eléjük, hogy itt vagyok, én vagyok beszarisárgarohadékpárna! Többször felajánlottam, hogy gyere és ugass nekünk szemtől-szembe! Gondolom a pelenkád tele lenne… Csak írogass, de vigyázz mert szorul a hurok… nézz hátra mindig, ha egyedül járkálsz!

  15. Végre valaki kimondta az igazságot. Megfogalmazás hagy némi kívánni valót maga után, de teljesen igaza van. Azt hiszem 2 éve volt, hogy Körmend ellen játszottunk hazai pályán. Említett sporttárs fújta a meccset, annyira “jól” hogy az utolsó 1 percben repültek a sörös poharak a pályára.
    Nálunk Sabálit kiállította, büntetés a klubnak.
    Mr. pedig már fújt a kövi meccsen.
    Fel kell lépni ezek ellen! Együtt sikerülhet!

    • Itt nem erről van szó te madár. Nem tudod értelmezni a leírtakat? Sorozatosan óriási hibákat követ el Papp és nem csak a Körmend ellen hanem az egész kosárlabdában és ez felháborító. Igenis vizsgálják ki, de senki nem mondta, hogy a döntő ez miatt ment el de kritikus hibákat vétett és vét.

      • Javaslom máskor kommentelés előtt vegyél be egy nyugtatót és várd meg amíg elkezd hatni…
        Abszolút egyetértek azzal, hogy Papp sorozatosan óriási hibákat követ el és mellé még arrogáns is, viszont a körmendi közleményből süt a frusztráció az elveszített bajnoki döntő miatt.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK