Bajnokság
A körmendi ikon aggódik a szegediekért
Ferencz Csaba szerint szükség van rájuk az A-csoportban.

:
:
A vártnál könnyebben nyert az Egis Körmend Szegeden a bajnokság 21. fordulójában. A találkozóról, itt számoltunk be.
– Fontos volt, hogy így játszunk ezen a meccsen, örülök, hogy sikerült nyernünk. Ugyanakkor remélem, a Szeged valahogy kimászik ebből a gödörből, mert szükség van rájuk az A-csoportban, sok sikert kívánok a Szedeáknak a folytatásban
– nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Ferencz Csaba.
A hazaiaktól Juhos Levente vett részt az eseményen.
– Nehéz bármit mondani, egész héten gyakorolunk, Mandics mester jól felkészít bennünket, aztán ebből semmi nem valósul meg szombaton. Négy éve vagyok itt, de ennyire reménytelen meccset talán még nem játszottunk. Elnézést kérek a szurkolóinktól, és köszönjük nekik a biztatást, még ebben a nehéz helyzetben is mellettünk vannak, sokat jelent számunkra – mondta a center.
A két edző nyilatkozatát itt találják olvasóink.
Kiemelt fotó: www.mkosz.hu

Drágaszágaim, ti most elsősorban a gliwicei meg a szombathelyi zakó miatt aggódjatok ! 🙁
Előbbiről remélem, hogy azért nem lépi túl a 19-et!!!
SZERETLEK titeket.
Én is drukkolok a szegedieknek.
Van családi vonatkozása is a dolognak és ez a fontosabb, de azért nehogy már a TF még egy évig variáljon itt.
Helyükre jöhetne a MAFC, Hene megérdemelné 😉 .