Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

“A klubok a tűrőképességük határán vannak”

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke ettől függetlenül biztos benne, hogy együtt, közösen egy ilyen jellegű problémát is meg tudnak oldani.



:

:

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt a kapitánykérdésről is, de sok más témát is érintett.

Először beszélt a koronavírus-helyzetről és arról, hogy milyen hatással volt a kosárlabdára. Mint elmondta, sok változást hozott. Magyarországon azzal indult, hogy a Sopron Basket csapatának kellett volna lejátszania az utolsó Euroliga-csoportmérkőzését Schióban, de a klub és a szövetség úgy döntött, hogy a gárda nem utazik el. Ezután nem sokkal a magyar pontvadászatot felfüggesztették, majd befejezettnek nyilvánították.

Kitért rá, hogy a klubok feltehetőleg alacsonyabb költségvetéssel tudnak nekivágni a következő szezonnak, de próbálják a minőségi kosárlabdát megtartani.

– Én azt gondolom, hogy belátták a kosárlabda szereplői, hogy ez a vírus veszélyeztette világ tényleg egy komoly problémát okoz. A klubok a tűrőképességük határán vannak, de biztos vagyok abban is, hogy látják azt, hogy együtt, közösen megtudunk oldani egy ilyen jellegű problémát is.

Szalay Ferenc ezután az utánpótlásról értekezett, illetve arról is, hogyan lehet motiválni a fiatalokat.

Ha mi sportvezetők, edzők és a szülők megértetjük a gyerekekkel, hogy ez egy kivételes helyzet és ennek vége lesz előbb, vagy utóbb és a gyerekben életben tudjuk tartani a mozgásigény fontosságát – mert futni bármikor lehet, szokták mondani, hogy a láb mindig kéznél van -, akkor igenis lehet motiválni arra, hogy “bírd ki öregem”, mert jön még egy jobb idő.

Mint említette, azzal, hogy négy állami akadémia működik a kosárlabdában, az nem azt jelenti, hogy az állami akadémiák jelentik az utánpótlás megoldását, ennek a külön felépítési rendszerére is kitért.

fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés