FIBA Europe Cup
“A kiesés fáj, de büszke vagyok az egész csapatra”
Lóránt Péter szerint a fiatalok is jól szálltak be a Holon ellen. Háromból hármat nyerne az alapszakasz hátralévő részén.

:
:
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy csodát tegyen az Alba Fehérvár a FIBA Europe Cupban. A fehérváriak 33 pontos hátrányt szedtek össze az izraeli UNET Holon otthonában, ám nagy meglepetésre ezt sikerült ledolgoznia a rendes játékidőben. Az utolsó kosár még hiányzott a továbbjutáshoz, így következhetett a hosszabbítás. Ebben a szakaszban azonban a vendégek tudtak annyit újítani, hogy végül csak 27 ponttal kapjanak ki, ami elegendőnek bizonyult számukra.
– A kiesés természetesen fáj, ugyanakkor nagyon büszke vagyok az egész csapatra – közölte Lóránt Péter csapatkapitány a csapat honlapjával. – A keddi visszavágón remekül teljesítettünk, nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz. Az első mérkőzés eredménye után aligha gondolhatta bárki, hogy 33 pontos különbséggel megverjük a Holont. Fiataljaink jól szálltak be, Peringer Balázs, Lukács Norbert és Takács Milán is megtette a magáét, hasznos perceket töltöttek a pályán. Egészen kis dolgokon múlt, végül nem mi örülhettünk. A folytatásban a bajnokságra koncentrálunk. Három meccs van az alapszakaszból, mindegyiket szeretnénk megnyerni. Vasárnap este a Sopront fogadjuk, egyértelműen a győzelem a célunk.
Fotó: fiba.basketball

Szólj hozzá!