Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A Kecskemét játszana, ellenfelet keresnek

A csapat a DEAC és a Szolnok ellen sem tudott pályára lépni.



:

:

Ellenfelet keres a KTE, miután sem szerdán, sem kedden nem tudott pályára lépni a csapat – írja a klub közleménye.

A Kecskemét közleménye:

Mint ismeretes, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szerdán nem tudta lejátszani a DEAC elleni bajnoki találkozót, mert a debrecenieknél is megjelent a vírus – azóta karanténba került a csapatuk.

Kedden már a Szolnoki Olajbányásszal csapott volna össze hazai pályán Váradi Kornél alakulata, ám náluk is vannak betegek, így azt a mérkőzést sem tudjuk lejátszani.

A klub menedzsmentje folyamatosan keresi azokat a klubokat, amelyekkel lehetne bajnoki mérkőzést játszani, és nekik is vannak felszabadult mérkőzésnapjai, de egyelőre sajnos nem sikerült mérkőzést lekötni.

Jó hír viszont, hogy a csapatnál aktuálisan senkinek sincsen semmilyen tünete, mindenki egészséges. A klub szigorúan betartja és betartatja a járványügyi szakemberek ajánlásaival kialakított mindennapi protokollt, amely az edzésekre, a mérkőzésekre és az egyéb időszakokra is vonatkozik. Emellett ­a játékosok kellő tudatossággal és profizmussal ügyelnek arra, hogy a csarnokon kívül a lehetőségek szerint minimalizálják a fertőződés kockázatát.

Amennyiben sikerül találnunk ellenfelet, arról honlapunkon és közösségi oldalainkon tájékoztatjuk szurkolóinkat!

Fotó: ktekosar.hu

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
BezsePbaskballdontlieMTE444Mtefan11 Recent comment authors
Bezse
Olvasó

Esetleg fel kellene adni egy apròhirdetést

Mtefan11
Olvasó

MTE?

redmiller
Olvasó

Kedden van térmünk, mert szerdán tervezett áramszünet van a városrészben…. Ti meg vasárnap játszottok! Így ez marad október 31

redmiller
Olvasó

Ezt írtam tegnap!
Mi játszanánk, de mások nem nagyon akarnak…

bányász
Vendég
bányász

Jövő hét szerdán biztos nem játszunk a DEAC ellen, akkorra mi is keresünk ellenfelet:)

bakiba
Vendég
bakiba

Körmenden 4 beteg van. De a Barca talán ráér. Ott 7en is lemennek meccsre.

SárgaPárna
Olvasó

A körmendi edző pár napja előadta, hogy nekik mennyire hiányzik a játék…
Akkor most mi van?

MTE444
Olvasó

Körmend-Kaposvár, vasárnap 14.10!
Akkor most ez van! 🙂

balldontlie
Olvasó

Vasárnap játszunk, hülyegyerek.

Pbask
Olvasó

Jajj párnika,most csúnyán beégtél ??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés