B-csoport
A Kaposvár a Vasassal, a Fót a MAFC-cal játszik a döntőért
Megkezdődnek az elődöntők a Piros csoportban.
:
:
Az egyértelmű feljutási szándékát az alapszakasz és a Hepp Kupa megnyerésével igazoló Kaposvár, a 2. kiemelést nagy csatában megszerző Fót és a bajnokság két állandó élcsapata, a MAFC és a Vasas maradt versenyben a másodosztályban.
NB I. B Piros csoport, elődöntők
Kometa Kaposvári KK (1.) – Vasas Akadémia (5.)
Egyelőre a négy alapszakaszban elszenvedett idegenbeli vereség ellenére zökkenőmentesen halad célja felé a KKKK: mivel az üldözők körbeverték egymást, nem volt kérdés, hogy megnyerik a pontvadászatot a somogyiak, akik magabiztosan hódították el a Hepp Kupát és erődemonstrációt tartottak a negyeddöntőben, több mint 112 dobott pontot átlagoltak a Miskolc elleni párharcban. A Vasasnak voltak nagyon jó és jóval gyengébb mérkőzéseik is a reguláris szezonban, otthon csak a Nyíregyházától és a MAFC-tól kaptak ki, idegenben csak 50%-os volt a mutatójuk, az azonban egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ott lesznek a felsőházi rájátszásban, 16-8-as mérlegük az 5. helyhez volt elég. A negyeddöntő első meccsén egyetlen ponttal alulmaradtak a piros-kékek Debrecenben, a folytatásban viszont már nem okoztak gondot nekik a második felvonástól Hőgye, Kovács és Neuwirth nélkül felálló cívisvárosi fiatalok, történetük során ötödször is ott vannak a legjobb négy között a Piros csoportban, 2018-ban nagy csatában maradtak alul a TF elleni budapesti házidöntőben, a másik három alkalommal bronzcsatával zárták szereplésüket, amit 2023-ban tudtak megnyerni. Szakmai oldalról érdekes lehet, hogy a fővárosiaknak Olasz Ádám és Andrássy Géza személyében két klasszikus centerük is van, míg a Delfineket éppen a palánk alatt tartják a leginkább sebezhetőnek a hozzáértők. A szezon első két egymás elleni meccse gyökeresen eltérő képet mutatott: novemberben kiütötték riválisukat a hazaiak Kaposváron (95-53), márciusban azonban az Arigbabu-tanítványok győzték le viszonylag simán (82-65) az első kiemelésüket addigra már bebiztosító kaposváriakat.
– A MEAFC ellen száz dobott pont fölött átlagoltatok, kívülről úgy tűnik, most vagytok a legjobb formában a szezonban. Mennyire vagy elégedett a negyeddöntővel, van-e bármi, amiben javulnotok kell a következő körre?
Braniszlav Dzunics (Kaposvár): Mindig van miben javulnunk, a Miskolc elleni párharcban is próbáltunk meccsről-meccsre fejlődni, ami azt gondolom. sikerült is.
– A Vasas elég eltérő szerkezetű, stílusú csapat a Miskolchoz képest, tervezel bármit változtatni a játékon?
B. D.: Elsősorban saját magunkkal foglalkozunk és az edzéseken is erre fektetjük a legnagyobb hangsúlyt. De természetesen alaposan felkészülünk az ellenfelünkből is.
– Az alapszakaszban otthon simán nyertetek, idegenben viszont 17 ponttal kikaptatok az elődöntős ellenféltől, igaz, annak a találkozónak már nem volt tétje számotokra. Mennyire lehet építeni ezekre a meccsekre, mit vársz a Vasastól?
B. D.: Két különböző mérkőzést játszottunk a Vasas ellen az alapszakaszban, a kaposvári mérkőzésen mi, a fővárosi találkozón a Vasas nyert teljesen megérdemelten. Ez alapján azt kell mondani, hogy kiegyenlített küzdelemre számíthatunk.
– Az első akadályt sikerrel vettétek a bajnoki cím felé, de hátra van még kettő. Hogy látod az esélyeket?
B. D.: Lépésről lépésre haladunk, nem foglalkozunk az esélyekkel, nyilvánvalóan a szezon eleje óta van egy egyértelműen kitűzött célunk, ennek megfelelően dolgozunk minden nap.
– Egy bosszantó vereség után három magabiztos győzelmet arattatok a megfiatalított DEAC U23 ellen, mindenki kapott játékperceket. Mi a tanulsága ennek a párharcnak?
Stephen Arigbabu (Vasas): Örülünk, hogy bejutottunk a legjobb négy közé egy rendkívül erős bajnokságban. Amikor a saját játékstílusunkat játsszuk, nagyon jók vagyunk, és nehéz minket legyőzni.
– A Kaposvár a bajnokság nagy esélyese, az első kiemelt, idegenben nem volt esélyetek ősszel, viszont nemrég legyőztétek őket otthon. Mire számítasz, miben kell extra ahhoz, hogy borítsátok a papírformát?
S. A.: Nem gondolunk túl sokat Kaposvárra. Ez a rájátszás. Mi vagyunk az esélytelenebbek. A cél, hogy megvédjük a hazai pályánkat, és idegenben nyerjünk egy mérkőzést. Szerdán meglesz az első lehetőségünk erre. Minden csapatot legyőztünk már a bajnokságban, így tisztelettel, de félelem nélkül utazunk Kaposvárra. A cél, hogy a saját kosárlabdánkat játsszuk. Ha ez sikerül, akkor pozitív eredményt érhetünk el.
A párharc menetrendje:
- április 30., szerda 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna
- május 3., szombat 18:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont
- május 6., kedd 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna
Ha szükséges:
- május 9., péntek 17:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont
- május 11., vasárnap 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna
Phoenix-MT Fót (2.) – Újbuda MAFC (3.)
Amíg az előző kiírásban tavasszal tudtak igazán maradandót alkotni a Megyeri Tigrisek a kupadöntőbe jutással, a BKG ellen pályahátrányból kiharcolt negyeddöntős sikerrel és a PVSK megszorongatásával az elődöntőben, a jelenlegi idényben már a szezon elejétől kezdve élcsapathoz méltóan teljesítenek. Fóton veszítette el piros csoportos veretlenségét a Kaposvár, csupán az elődöntős ellenfél és a Vasas tudott nyerni idáig a Phoenix Sportcsarnokban, pont annyit hibáztak a lila-fehérek, amennyi még éppen belefért, 17-7-es mérleggel övék lett a 2. kiemelés az alapszakasz végén, jobb egymás elleni pontkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a MAFC-ot. A négy közé jutásért egy nagyon kemény párharcban limitálni tudták a BKG kulcsembereit, mindkétszer megvédték hazai pályájukat, a negyedik meccsen pedig lezárták a szériát idegenben. Az újbudaiak sokáig hullámzóan teljesítettek, február 8. óta viszont nem találtak legyőzőre, jó hajrájukkal a 3. helyen jutottak a rájátszásba, ahol söpréssel ejtették ki a Nyíregyházát, a fővárosi riválishoz hasonlóan ők is ötödször kerültek a legjobb négy közé a sorozatban, eddig egy 4. hely, két bronz- és a legutóbbi kiírásból egy ezüstérem a mérlegük. A felek egymás elleni találkozóin Fóton tíz (73-83), a XI. kerületben húsz (76-96) pont volt a különbség az aktuális vendégcsapat javára. A piros-feketék még sosem nyertek pályahátrányból piros csoportos párharcot, viszont a mostani évadban idáig ők kaptak ki legkevesebbszer idegenben a bajnokságban, az alapszakaszban elért 10-3-as vendégmutatójuk jobb volt a hazainál, a negyeddöntőben csak egyszer kellett utazniuk – annak köszönhetően, hogy győztesen tértek haza Nyíregyházáról.
– Remekül működött a védekezésetek, átlagban meccsenként 70,5 ponton tartottátok a BKG-t a párharcban, Richter Dániel személyében visszatért az első számú fiatal hosszú sérüléséből. Hogy értékelnéd a negyeddöntőt így pár nap távlatából?
Surmann Gábor (Fót): A negyeddöntő párharcot egyértelműen a védekezésünkkel nyertük meg. Ami annyira egyben volt, hogy még az is belefért, hogy nem dobtunk jól az egész sorozat folyamán. Egy jól működő támadógépezetet sikerült megállítanunk és ezt az alig 70 kapott pont/mérkőzés átlag is alátámasztja. Nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy alaposan készültünk a BKG-ra. Hiszen MI tiszteljük őket. Játékaikat a felkészülésben apró részletekre szedtük szét, amiket 3 vs 3-tól egészen 5-5-ig eljutva gyakoroltunk sokat. Emellett egyénileg is nagyon szépen korlátoztuk azt a két játékost, akit igazán kellett. A mezőnyembereink Buzás és Dancsecs vezérletével Nagy Botond, Juhos pedig az amerikai Winn életét keserítette nagyon meg. Ez a kijelentésem a két játékos alapszakaszban elért számai, valamint a párharc négy mérkőzésének összesített statisztikai mutatói alapján is megállja a helyét. Ezek fontos dolgok voltak. Mert a többiekről tudtuk, hogy párharcot nem fognak tudni eldönteni. Sokat segített csapatunknak első számú fiatalom, Richter visszatérése a 3. mérkőzéstől. Aki – nem szabad elfelejteni – két hónapot sérülés miatt kihagyott. Persze a jó a rosszban, hogy addig a másik két fiatalom nagyon sok lehetőséghez jutott és rengeteget fejlődtek. Összességében azt gondolom, ahogyan tavaly is, úgy idén is teljesen megérdemelten jutottunk tovább a Szigetszentmiklósiakkal szemben.
-A MAFC 3-0-lal ejtette ki a Nyíregyházát, kicsivel többet pihenhetett, viszont a pályaelőny nálatok van. Az alapszakaszban mindkét egymás ellenit az aktuális vendégcsapat nyerte. Mit gondolsz, mi dönthet?
S. G.: Rátérve az elődöntőre. Először is gratulálok még egyszer a MAFC csapatának, valamint a másik ág elődöntőseinek is, hogy bejutottak a legjobb négy közé. Ha valaki nekem azt mondja szezonkezdéskor, hogy elődöntőzni fogunk – ráadásul pályaelőnyből – az újbudaiakkal, hát őszintén a bolondok házába küldtem volna az illetőt. Most meg már tudjuk, hogy ez a valóság. Úgyhogy ez nálunk már önmagában hatalmas sikernek számít a klub életében. Itt persze megelégedni legkevésbé sem szabad, és nem is úgy ismerem játékosaimat. Óriási vággyal és elszántsággal várjuk a szerdai kezdést. A MAFC hosszú évek óta az egyik legmeghatározóbb alakulata a honi másodosztálynak. Hatalmas tradíció, profi háttér és szervezettség, nyílt feljutási cél. Már csak ezek miatt is érzékelhető a két csapat közti különbség. S ha ezeket figyelembe vesszük – pályaelőny ide vagy oda -, ők az esélyesebbek. Nekünk sok veszítenivalónk nincs ellenük. Játékosaimtól is azt kérem, csak felszabadultan játszanak és élvezzék ki az egész elődöntő adta pillanatokat. Büszke vagyok arra és egyúttal jó visszaigazolás számunkra, hogy a közvélemény teljesen nyílt párharcként tartja számon ezt a párosítást. Ha a szakma részét nézzük. Ahogyan már korábban is elmondtam, mély és bombaerős keret áll Lakits András kollégám rendelkezésére. Gyakorlatilag minden posztra jut két komoly minőségű játékos. Ráadásul az általam nagyon tisztelt Lóránt Peti személyében egy igazi – számomra legalábbis biztosan – legenda is erősíti őket. Akivel személy szerint jó kapcsolatot ápolok már emberemlékezet óta. Véleményem szerint három fontos tényező lesz, amiben nagyon résen kell lennünk ahhoz, hogy esélyünk legyen. A festék védése s a védőlepattanók megszerzése. Az eladott labdáink számának minimalizálása. Illetve első számú pontfelelősük, Polgárdy limitálása. Aki véleményem szerint az egyik, ha nem a legjobb “combo guard” a ligában. Ezen kritériumokat az alapszakasz odavágóján remekül megtudtuk oldani. Többek között emiatt tudtunk győzedelmeskedni a Gabányiban. Szóval nincs mese, oda kell állni kőkeményen. Parázs, kiélezett és nagyon fizikális mérkőzésre számítok. S csakis bízni tudok abban, hogy minél több néző előtt fog lezajlani az összecsapás. Engem az sem lepne meg, ha “itt is, ott is” telt házas mérkőzést játszanának a felek. Amit a két csapat meg is érdemelne. Egészen biztos vagyok benne, hogy a mi szurkolóinkon nem fog múlni. Keretünkből jelen állás szerint csak Gémes Andor fog hiányozni.
– Sikerült söpréssel továbbjutnotok a Nyíregyháza elleni negyeddöntőből, így egy kicsit többet pihenhettetek az elődöntő előtt, mint az ellenfél. Hogy értékeled a párharcot?
Lakits András (MAFC): A 3-0-s eredmény nem tükrözi azt, milyen kiélezett és fizikális volt a Nyíregyháza elleni széria. Ez nyilván nyomot is hagyott a csapaton, de volt egy kis időnk regenerálódni, úgy érzem, hogy készen állunk a következő feladatra.
– A Fóttal már az alapszakaszban is fej fej mellett haladtatok, mindkét egymás elleni meccset az aktuális vendégcsapat nyerte, ők nagyobb különbséggel győztek a Gabányiban, végül ez döntötte el a pályaelőnyt a javukra. Mire számítasz, min fog múlni, ki jut tovább?
L. A.: Az alapszakaszban idegenben legyőztük a Fótot, otthon pedig kikaptunk tőlük, végül a pontkülönbségből rosszabbul jöttünk ki, így nem a miénk a pályaelőny – bízom benne, hogy nem ez lesz a döntő, idáig jól szerepeltünk idegenben. Legalább ugyanolyan kemény párharcra párharcra számítunk, mint amilyen az előző volt, a Nyíregyházához hasonlóan a Fót is nagyon fizikálisan játszik, ellenfelünk tele van rutinos, sok nagy csatát megélt játékossal. Úgy gondolom, elsősorban az dönthet, ki tudja jobban ráerőltetni a saját stílusát a másikra, egyértelműen az a célunk, hogy a saját ritmusunkban tudjunk kosárlabdázni a mérkőzések nagy részében. Leginkább a Gulyás-Juhos-Dancsecs-Herendic-Buzás tengely megállítására kell figyelnünk, készülünk arra is, hogy a Fót gyakran vált védekezést akár egy meccsen belül is. A lepattanózásnak is nagy szerepe lehet, szeretnénk átmenteni a negyeddöntőből a fizikalitásunkat, a sebességünket, a védekezésünket és az első meccsen mutatott dobóformát. lehetőségekhez mérten mindenki egészséges, egyértelműen győzelmi szándékkal érkezünk már az első mérkőzésre is.
A párharc menetrendje:
- április 30., szerda 19:15, Fót, Phoenix Sportcsarnok
- május 3., szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
- május 6., kedd 19:15, Fót, Phoenix Sportcsarnok
Ha szükséges:
- május 9., péntek 19:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
- május 11., vasárnap 18:30, Fót, Phoenix Sportcsarnok
Fotó: hunbasket.hu


Ez egy nagyon jó cikk lett! Dzunictól viszont ezek a sablon válaszok…
Pukis szerinted mit kellett volna mondani neki? Ha ismernéd személyesen Bánét ezen nem lepődnêl meg…