Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“A játék minden elemében fejlődni szeretnék, és úgy gondolom, erre Debrecenben minden lehetőségem meg is lesz”

Molnár Dániel szerint jót fog tenni neki a környezetváltozás, hiszen máshol is szeretné kipróbálni magát.



:

:

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a KTE-Duna Aszfalt 22 éves játékosa, Molnár Dániel Debrecenben folytatja pályafutását.

A székesfehérvári születésű kosaras az elmúlt négy évét Kecskeméten töltötte, s az idei szezonban 11-szer lépett pályára az élvonalban, egyszer kezdőként kapott lehetőséget. A KTE NB I. B-csoportos utánpótlásgárdájában alapembernek számított, 23 meccsén 16 pontot átlagolt, mellyel a liga 12. legjobbja lett. Legtöbb pontját épp az új állomáshelyén, Debrecenben szerezte, amikor 28 pontot szórt a DEAC U23-as együttesének.

Molnár Dániel a kesport.hu-nak adott interjút távozásának okairól és jövőbeli céljairól:

– Négy Kecskeméten töltött év után úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy váltsak – kezdte Molnár. – Úgy gondolom, jót fog tenni nekem a környezetváltozás, hiszen máshol is szeretném kipróbálni magam. Visszatekintve a hírös városban töltött időszakomra, megállapítható, hogy voltak jobb és rosszabb periódusaim, viszont összességében jól éreztem magam a klubnál. Rengeteget tanultam, sokat fejlődtem az évek során, mindezért nagyon hálás vagyok a kecskeméti edzőimnek és a csapatnak.

A DEAC számomra szimpatikus, évről-évre fejlődő klub. Minden feltétel adott az új együttesemnél, hogy előrébb tudjak lépni. A gárda trénerét, Kovács Adriánt már fiatalabb korom óta ismerem, illetve egy-két leendő csapattársammal is jóban vagyok (például Molnár Mártonnal, akivel Kecskeméten játszottunk együtt), így remélem, a beilleszkedéssel nem lesz probléma. Várom már a közös munkát – felelte a tehetséges játékos arra a kérdésre, hogy miért a debreceni csapat mellett döntött.

Molnár Dániel 1998-ban született, így teljes mértékben megfelel a következő idényben életbe lépő fiatal-szabálynak, mely szerint az első félidőben legalább egy U23-as magyar játékosnak mindig a pályán kell lennie.

– Nagyon várom már az új szezont. A játék minden elemében fejlődni szeretnék, és úgy gondolom, erre Debrecenben minden lehetőségem meg is lesz. Minél több játéklehetőséget akarok kiharcolni magamnak, és az a célom, hogy amikor pályára kerülök, akkor hasznos játékpercekkel és jó megoldásokkal segítsem a csapatot.

fotó: kesport.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés