
:
:
Karda Dominik Fótra igazolt. A 2005-ben született játékos a Vasas Akadémia, majd a Budapesti Honvéd neveltje, aki az évek során eljutott a korosztályos válogatottakig. Sőt, tavaly nyáron az U18-as EB-n egyenesen parádés teljesítményt hozott. Idén pedig immáron az U20-as válogatott tagja. Dominik az elmúlt szezonban leginkább az alapszakasz győztes U21-es Budapesti Honvéd csapatának volt meghatározó tagja. Ott 10,4 pont, 4 lepattanó, 4,3 gólpassz átlag szerepelt a neve mellett mérkőzésenként. De két ízben pályára lépett az honi élvonalban is. Ahol egyébként már két éve kerettag.
A 190 cm magas 73 kg-os játékosra elsősorban 1-es poszton számít a szakvezetés.
Az átigazolásért felelős csapatmenedzser Surmann Gábor a következőket mondta:
“Az irányító pozicíó betöltése egy vártnál jóval nehezebb folyamatot hozott számomra. Találkoztam mindennel a tárgyalasok során. De ezekbe nem is nagyon mennék most bele. Tanuló leckének viszont mindenképpen jó volt. Aztán amikor már kezdtem úgy érezni hogy “jó, kész elég volt, reaktiválom bátyámat erre a posztra” (nevet) akkor jött egy váratlan lehetőség Dominik esetleges leigazolásával kapcsolatban. Amin először meg is lepődtem hogy a Honvéd elengedni kívánja őt. Egy nagyon laza, a dolgokat nem túlstresszelő srácot ismertem meg benne. Aki nyíltan lekommunikálta felém hogy felnőtt versenyeztetésre vágyik és idősebbek ellen szeretne bizonyítani. És pont ez a karakánság tetszett meg benne. No meg az hogy a megannyi más lehetősége ellenére a játékos minket favorizált.
Dominik játékát tanulmányozva egy nagyon kreatív, támadó felfogású irányító, aki javarészt ösztönből kosárlabdázik. Nagy potenciál van benne, és még fejleszthető. Jó versenyző hírében is áll, s véleményem szerint neki ízleni fog az én szabad kezűbb szisztémám támadásban. Az pedig csak külön extra vele kapcsolatban hogy még a fiatal szabálynak is megfelel. Izgatottan várom vele a közös munkát. Végezetül köszönöm a Honvéd vezetőjének Fodor Mártonnak hogy nem gördített akadályt a játékos távozása elé.- zárta szavait együttesünk átigazolásért felelős személye.

Kicsi korában is zseni volt. A vasas parkoló pályára tette, de a honvéd megtalálta a játékát és így ki tudott teljesedni. Az izom tömeg meg majd szép lassan jönni fog.
Emlékszem, az EB-n csinált szép dolgokat, de már a korosztályához képest is óriási fizikai hendikepje volt, kb. 15 kg izom hiányzik róla, hogy az A-ban versenyképes legyen…
Csodálatos, ami ennél az amatőr egyesületnél történik. Már korábban is írtam, hogy pusztán kíváncsiságból megnézném, hogy mégis honnan van ennyi. Juhos, Dancsecs, Antóni, Tóth Patrik, Winn a BKG-ből. Most Karda. Nem túl rózsás a helyzet sehol, de valahogy itt ez nem látszik. Persze lehet Golyó annyira jó ember, hogy mindenki ingyen játszik itt. Nem tudom. Csak ez a 6 ember biztos van havi 5 misi és még lakás a külföldinek, stb. Ha nem fizet járulékot és amatőr szerződésekkel oldja is meg, akkor is évi 60 millió. Te szerintem alulbecsültem. Tanulni kéne ebből minden csapatnak! Mert azt, hogy bármi is piaci… Olvass tovább »
Előrebocsátom, nem Fót szurkoló, hanem a Honvéd és a budapesti kosárlabda szimpatizánsa vagyok. Pontosan mire gondolsz az alatt, hogy piaci alapon? Magyarországon ma melyik csapat működik így? A Phoenix Pharma egy szponzor, amelyik szépen megtámogatja őket.Tavaly a Kometa is így járt el a piros csoportban, nem egyedi eset ez, legalább nem csak az önkormányzati források jelentik egy-egy csapat bevételi lábát. Budapest (és vonzáskörzete) megérdemelne a Honvéd mellett egy második A-csoportos csapatot. Ha a hagyományokkal rendelkező Mafc, Vasas, meg a további 3-4, középszert és erőforrás felaprózódást eredményező budapesti csapat képtelen bármi másra a vegetáláson kívül, akkor próbálja meg a feljutást egy… Olvass tovább »
A KOMETA az “A” csoportban is névadó támogató volt (2022 nyara óta). A Fót úgy igazol, hogy fel akar jutni.