A Magyar Kupához hasonlóan az alsóbb osztályú csapatok számára kiírt Dr. Hepp Ferenc Emlékkupában is elkészítették a negyeddöntők sorsolását, a héten már a négyesdöntő két résztvevőjének kilétére is fény derül. Az 5. forduló nyitómeccsén Jászberénybe látogat a címvédő Vasas, a felek múlt szombaton bajnokin találkoztak, akkor az otthon játszó piros-kékek örülhettek. Szerdán a sorozatban története során először negyeddöntős Nagykőrös a 2014-es győztes MAFC-ot fogadja. A másik két negyeddöntőre (PVSK-MT, illetve Győr-BKG) jövő szerdán kerül sor. A négyesdöntőt a tervek szerint a Magyar Kupa végjátékával együtt, a fővárosi Tüskecsarnokban rendezik április 8-án és 9-én.
Hepp Kupa, 5. forduló (negyeddöntő)
Jászberényi KSE – Vasas Akadémia
Kedd 19:00, Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
Élő közvetítés az alábbi linken: https://www.facebook.com/jaszberenyi.kse .
Nagykőrösi Sólymok KE – MAFC
Szerda 19:00, Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola


