Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

A héten bajnokot avatnak a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokságban is

Megjósolhatatlan a nyolcasdöntő kimenetele.



:

:

Ezen a héten befejeződik a férfi U20-as bajnokság, azaz a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság idei szezonja is. A torna több érdekességet is tartalmaz. Egyrészt, mint ismert, ezen az eseményen bizonyos feltételek mellett már nézők is jelen lehetnek a budapesti Ludovika Arénában. Másrészt ezt a döntőt a “régi”, megszokott menetrendben bonyolítják le: csütörtökön és pénteken 6-6 csoportmeccset fognak játszani a csapatok, amely alapján szombaton az 5-8. helyért, illetve az elődöntőkben folytatják, vasárnap pedig a helyosztókon. Lássuk, kik vesznek részt a “szezonzárón”, és mi a program!

Az “A” jelű négyesben kapott helyet az Egis Körmend U20, amely 22-4-gyel megnyerte az A csoportot, így természetesen a torna egyik esélyesének tekinthető. Itt lesz majd az A csoport negyedik helyezettje, az Alba Fehérvár U20 is. A székesfehérvári együttes összesen két meccsel nyert kevesebbet, mint vasi riválisa (20-6), de ez rögtön három hellyel gyengébb eredményt ért. Hogy mennyire kiegyensúlyozott és ezzel együtt megjósolhatatlan a nyolcasdöntő kimenetele, azt jól mutatja, hogy a két gárda a másik pályáján tudott nyerni az alapszakaszban: a Körmend 64-59-re győzött Székesfehérváron december 16-án, két héttel később viszont az Alba diadalmaskodott idegenben 65-59-re. Hogy semleges környezetben mely gárda bizonyul jobbnak, az pénteken fog kiderülni – addigra az is eldől, hogy a két együttes összecsapása az “A” jelű kvartett első helyéről dönt-e majd, vagy valamelyik csapatnak élet-halál kérdése lesz a győzelem megszerzése.

A csoport másik két együttese egyaránt a piros B csoportban játszott az alapszakaszban, így természetesen az Egis Körmend és az Alba Fehérvár ellen nem lépett pályára egyik sem: a TF-BP U20-ról és az NKA Pécs U20-ról van szó. Ennek a két csapatnak az összevetése papíron egyértelműbbnek tűnik, hiszen október 24-én 92-77-re Pécsett, míg január 30-án 94-76-ra a fővárosban is nyerni tudott a TF, amely 21-3-mal lett második a piros csoportban, míg a mecsekaljaiak 19-5-tel végeztek a harmadik helyen. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy lényegében két hónapja “állnak” a csapatok, hiszen március végén befejeződtek a küzdelmek – mindhárom csoportban volt egy-egy mérkőzés április közepe táján, de alapvetően az alapszakasz két hónappal ezelőtt véget ért. A formákról nem sokat tudni, és egy ilyen hosszú, tétmeccs nélküli időszakot követően ennek még komoly befolyása lehet. A Pécs tegnap nyerte meg az U18-as junior bajnokságot – annak a sikernek néhány főszereplője akár még ebből a szempontból is kulcsfontosságú lehet majd.

A “B” jelű négyesben játszik majd az U20-as bajnokság A csoportjának második és harmadik helyezettje, a DEAC Kosárlabda Akadémia U20 (21-5) és a Sopron KC U20 (20-6). Ők egymás ellen egyoldalú mérkőzéseket vívtak: november 10-én szoros első félidő után 112-74-re győzött a DEAC saját pályáján, a Sopron viszont január 30-án visszavágott ezért egy 83-65-ös sikerrel. Mindkét gárda esélyes lehet akár a végső győzelemre is az alapján, amit az alapszakaszban mutattak, és alapvetően ők az esélyesek az elődöntőbe jutásra. Az is igaz viszont, hogy a nyolcasdöntő egyik, ha nem legnagyobb sötét lovával vannak egy csoportban, amely még megkavarhatja a továbbjutást.

Ebben a kvartettben van ugyanis a Budapesti Honvéd SE U20 is, amely 23-1-gyel nyerte a piros csoportot – csak a Vasas Akadémia U20 elleni, 65-63-as idegenbeli vereség során hagyta el vesztesen a pályát a Honvéd. A 23-1 önmagáért beszél, de nem A csoportos ellenfelek ellen érte el ezt a mutatót a nyolcasdöntő házigazdája, úgyhogy nem igazán lehet előre belőni Tanoh Dez Andrásék pontos játékerejét. Ha valaki megtréfálhatja a négy A-s csapatot (első körben természetesen a DEAC-ot vagy/és a Sopront), akkor arra a legnagyobb esélye a piros-fehéreknek van – azt csütörtökön megtudjuk, hogy ebből lett-e valami, mert a két “felső” osztályból érkező ellenféllel már az első napon összecsap majd a Honvéd, így hamar el is dől, hogy lesz-e esélye még a továbblépésre. A Budafok-PSE U20 (19-3) a zöld csoport bajnokaként érkezik majd ebbe a négyesbe, és papíron nagy meglepetés lenne, ha nem a Honvéd, hanem a budafokiak kavarnák meg a továbbjutás kérdését – ettől függetlenül velük kapcsolatban is van bizonytalanság, hiszen egy teljesen más mezőnyben játszottak eddig.

A program

Csoportmeccsek

2021. június 3., csütörtök

09:00   Sopron KC U20 – Budapesti Honvéd SE U20

11:00   DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – Budafok-PSE U20

13:00   Egis Körmend U20 – NKA Pécs U20

15:00   Alba Fehérvár U20 – TF-BP U20

17:30   Sopron KC U20 – Budafok-PSE U20

19:30   Budapesti Honvéd SE U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20

 

2021. június 4., péntek

09:00   TF-BP U20 – Egis Körmend U20

11:00   Alba Fehérvár U20 – NKA Pécs U20

13:00   Budafok-PSE U20 – Budapesti Honvéd SE U20

15:00   DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – Sopron KC U20

17:00   NKA Pécs U20 – TF-BP U20

19:00   Egis Körmend U20 – Alba Fehérvár U20

 

5-8. helyért keresztjáték
2021. június 5., szombat

10:00   B csoport 3. helyezett – A csoport 4. helyezett

12:00   A csoport 3. helyezett – B csoport 4. helyezett

 

Elődöntők
2021. június 5., szombat

14:00   B csoport 1. helyezett – A csoport 2. helyezett

16:00   A csoport 1. helyezett – B csoport 2. helyezett

 

Helyosztók
2021. június 6., vasárnap

09:00   7. helyért

11:00   5. helyért

13:00   3. helyért

15:00   Döntő

A meccseket a hunbasket.tv továbbra is élőben közvetíti!

Fotó és forrás: hunbasket.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
BuborkaAranyalbaSárgaPárnaNagy András Recent comment authors
Buborka
Olvasó

Kíváncsian várom, hogy melyik csapat milyen játékerőt képvisel.

SárgaPárna
Olvasó

Körmenden azóta remélem megtanulták, hogy az egy, az nem kettő… 🙂 🙂 🙂 🙂

Aranyalba
Olvasó

Ha te valóban Falco szurkoló lennél és nem egy Körmend fóbiás pöcs, akkor lehetne zrikálni, hogy sem az U18on, sem az U20 döntőn nem találom a Falco meccseit. De annyira vagy te sárga mint én.

Nagy András
Olvasó

Hajrá fiatalok!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés