Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A helyes irányt keresi a Körmend edzője

Antonisz Konsztantinidesz szerint 30 percig Kecskeméten is jól működtek



:

:

Kikapott Kecskeméten az Egis Körmend, de a piros-feketék edzője egyáltalán nem csalódott, látja az okokat és úgy látja a ZTE elleni bajnoki rajtra készen lesznek.

Harminc percig jól működtünk mint csapat, mind védekezésben, mind pedig támadásban. Jól kontrolláltuk a mérkőzés ritmusát idegenben, egy olyan tapasztalt csapat ellen, mint a Kecskemét. Emiatt is tudtunk sokáig vezetni. Sajnálatosan azonban az utolsó negyed első öt percében nagyon fáradtnak tűntünk és teljesen dekoncentrálttá váltunk. Ebben az öt percben semmi nem működött jól a részünkről, és lehetőséget adtunk az ellenfelünknek, hogy megbüntessenek minket. Ahogyan már mondtam még csak a felkészülésünk közepén járunk, így az a legfontosabb számomra, hogy megtaláljuk a helyes irányt. Wesley Gordon, csapatunk első számú centere a mérkőzés előtt sajnálatosan két napra kiesett a Covid elleni vakcina miatt. A csapat azonban mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesít a felkészülés során, a ZTE elleni első bajnoki mérkőzésre pedig teljesen készen leszünk.

– mondta a klub Facebook-oldalának az Egis Körmend edzője, Antonisz Konsztantinidesz.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés