Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A harmadik negyedben feljebb kapcsolt a Falco

Perlék Körmenden akarnak bajnokok lenni, Németh még visszatérne Szombathelyre.



:

:

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely tegnap este 87-77-re hazai pályán is legyőzte az Egis Körmendet a döntőben, ezzel 2-0-ra vezet a párharc során. Perl Zoltán igazi klasszis teljesítményt nyújtott, 23 perc alatt 13 pontig, 4 lepattanóig, 6 labdaszerzésig, 4 gólpasszig és 2 blokkolt dobásig jutott.

– Jó meccset játszottunk, már az első félidőben is nagyot ment a csapat, de a harmadik negyedben még feljebb kapcsoltunk, agresszívebb lett a védekezésünk, sok labdát szereztünk, amikkel meg tudtunk lógni. A nagy előnyünk kitartott a meccs végéig. Pénteken is nehéz meccsre számítok, 2-0-ra vezetünk, de azért még nem adnak bajnoki címet, természetesen Körmenden is szeretnénk nyerni, maximálisan felkészülünk, és megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Perl Zoltánékat hiába üldözte a Körmend – fotó: Nyugat.hu

A másik oldalon Németh Ákos 12 perc alatt 4 pontig, 2 lepattanóig és 1 gólpasszig jutott.

– Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy szerettük volna, sikerült hamar öt-hat pontos előnyt szereznünk. Utána a Falco viszont ment egy 10-0-át, illetve a második félidőre fásultan jöttünk ki, így a hazaiak elhúztak huszonhat ponttal, és ezzel el is döntötték a mérkőzést. Ismét az volt a baj, mint az első találkozón, hogy elképesztően sok támadó lepattanót engedtünk a Falcónak, szám szerint tizenhetet, illetve volt tizenkilenc eladott labdánk, így nem lehet meccset nyerni. Mindenképpen szeretnénk győzni otthon, és 2-1-el visszatérni Szombathelyre.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés