Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A Fót a PVSK-t, a Nyíregyháza a Vasast győzte le

Elvették a Kaszások veretlenségét a debreceni fiatalok.



:

:

Egyedül a listavezető Kék Cápák tudtak vendégként nyerni az elképesztő egyéni teljesítményeket hozó negyedik játéknapon a másodosztályban.

A MEAFC az ihletett formában játszó, 11 távoli kísérletéből kilencet értékesítő, mellé tíz gólpasszt is kiosztó Velkey János vezérletével átrobogott a BKG-n, hiába jutottak el 94 pontig a Kosok is, ezúttal esélyük sem volt. Szinte végig vezetve, ezzel együtt szoros mérkőzésen szerezte meg harmadik győzelmét a Jászberény a továbbra is nyeretlen TF ellen. A nagyszünetben még vezetett a kiválóan triplázó Salgótarján Újbudán, a fordulás viszont bedarálták ellenfelüket, ezzel megőrizték veretlenségüket a műegyetemisták, Bordács Soma 25 lepattanóval és 48-as VAL-lal fejezte be a találkozót. Ellentétes félidőket hozott a zöld csoportos döntő visszavágója, az első percekben tucatnyi pontot szerzett zsinórban, ezzel a 27. percig vezetett a Tiszaújváros, ám a második félidőben jelentős fölényre tett szert a palánkok alatt a Veszprém, aminek 19 támadólpettanó és egy nagy fordítás lett az eredménye, így 50%-osra javult a bakonyiak mérlege, a Phoenix első piros csoportos sikere viszont még várat magára. A Sport11-ben is a harmadik negyed volt a döntő, csak éppen a vendégek javára, a Komma-Pipiras kettős 74 VAL-t termelt, a Nyíregyháza hibátlan maradt, a Vasas pedig 0-4-gyel áll. A naygszünetig többnyire a PVSK vezetett, ám a térfélcserét követően szétfutotta ellenfelét a Fót, Dancsecs és a debütáló Mitchell 58 pontot szerzett együttvéve, a végjátékra már nem maradt izgalom, elszenvedte második vereségét a Vasút. Egy nagy iramú mérkőzésen végzetesnek bizonyult a Kaszások húsz eladott labdája Debrecenben, izgalmas csatában legyőzte a nyeretlen a veretlent, így megszerezte első sikerét Kovcs Márk irányításával a DEAC U23.

A forduló csapata: Velkey János (MEAFC, 47 VAL, 1. alkalommal került be) – Dancsecs András (Fót, 37 VAL, 1.) – Kékesi Kolos (MEAFC, 32 VAL, 2.) – Bordács Soma (MAFC, 48 VAL, 2.) – Komma László (Nyíregyháza, 40 VAL, 1.). Hatodik ember: Kocsis Zalán (Veszprém, 27 VAL, 1.)/Shereef Mitchell (Fót, 27 VAL, 1.). Legjobb fiatal: Kékesi Kolos (2.)

NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 4. forduló

Peka Bau-MEAFC Wolves – BKG PRIMA Akadémia 112-94 (19-24, 32-24, 38-18, 23-28)

MEAFC: Velkey 33/27 (+10 gólpassz), Dunai 6, Kékesi 24/9, Kelemen 12, Czermann P. 18. Cs.: Radics 8 (+10 lepattanó), Árva-File 7/3, Molnár L. 2, Rozmán 2, Bankó -, Ragályi -, Mokánszki Mi. -.

BKG: Nagy Be. 16/12 (+10 gólpassz), Nagy Bo. 23/9 (+10 kiharcolt fault), Armaghani 15, Reiber 4. Cs.: Bohuniczky 9, Büki 8/6, Fábián 4, Gyimes 3/3, Kovács Leo. 2, Várszegi B. -.

Szollár Gergő: Gratulálok a Csapatomnak a ma esti ellenállhatatlan játékhoz! Fiatal, ambiciózus csapat vagyunk – természetesen még rengeteg munka áll előttünk, de ezekből az energiákból nem fogunk engedni. A héten az eddigieknél is több és jobb minőségű munkát tudtunk elvégezni; kezdjük egyre jobban megismerni egymást, amit a pályán is jól tudunk kamatoztatni. Köszönjük szurkolóinknak a biztatást – ma ismét fantasztikus hangulatot varázsoltak a Körcsarnokba. Köszönjük a mérkőzést a BKG-nak, és sok sikert kívánunk a bajnoksághoz!

Dr. Nagy Ágoston: Nehéz meccs volt az első félidő. Aztán magunknak tettük nehezebbé.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Jászberényi KSE – TF-BP 92-86 (23-23, 28-21, 18-18, 23-24)

JKSE: Kinney 19 (+10 lepattanó), Kámán 20 (+11 kiharcolt fault), Szálkai 2, Csaba 17/3, Geröly 8/3. Cs.: Pucz 13/9, Zsók 7, Cvijin 5, Német 3.

TF: Molnár Ma. 22, Reményi 6/6, Vértes 9/6, Polster 13/3 (+14 lepattanó), Kalmár 2. Cs.: Heimann 15/6, Hegedüs 10, Kiss D. 5/3, Pilinszki 3, Bene 1.

Szarvas Gábor: Ennek a győzelmünknek örülök a legjobban. Büszke vagyok a csapatra, játékosaink harcoltak, küzdöttek és egy pillanatra sem gondoltak a vereségre. Védekezésben még mindig túl sok egyéni hibát vétünk, ebben javulnunk kell. Köszönjük a kilátogatóknak a szurkolást, drukkereink ma este is belöktek minket a célba.

Beák Gábor: Jászberénynek gratulálok. Azt gondolom, egy izgalmas mérkőzést játszottunk, és a meccs képe azt mutatta, hogy ha egy picit jobban tudunk koncentrálni, ha egy kicsit jobban jönnek ki a dobások, akkor akár még nekünk is állhatott volna a meccs. De azt gondolom, hogy ez minden további nélkül egy nagyon jó mérkőzés volt, és nekünk ez egy nagyon fontos találkozó volt. Sajnálom, hogy idegenben nem tudtunk nyerni, mert ez nagy fegyvertény lett volna.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Újbuda MAFC – Salgótarjáni KSE 98-85 (19-22, 25-26, 34-21, 20-16)

MAFC: Geiger 11, Polgárdy 18/3, Molnár T. 8/6, Bordács 15 (+25 lepattanó), Pápai 6. Cs.: Kazy 22/12, Dávid B. 13/9, Pintér 5/3, Biber -, Herló -, Viola -.

SKSE: Tóth B. 2, Cserényi Martin 9/3, Harris 25/6 (+10 kiharcolt fault), Glatz 22/9, Ormai 15/3 (+12 lepattanó). Cs.: Meleg 7/3, Kalassai 3/3, Balázs 2, Tóth V. –

Garai Péter: Úgy érzem, hogy erőt mutattunk ma, mert Polgárdy Ádám elvesztése után nem igazán a mi stílusunkban játszva is magabiztosan tudtunk nyerni. Nagybetűs csapatként funkcionáltunk, mindenki mindent megtett a győzelemért és hozzá tudott tenni, aki pályára lépett, gratulálok a játékosaimnak. Dániel Péternek is szeretnék gratulálni, mert egy remekül felkészült ellenféllel találkoztunk, úgy gondolom, hogy szerényebb lehetőségekből kihozza a maximumot és nagyon jó kosárlabdát játszik a csapata.

Dániel Péter: Sajnos ameddig ennyire rosszul védekezünk, ennyi taktikai és egyéni felelősségvállalásbeli hibát vétünk hátul, addig kis túlzással mindegy, hogyan támadunk. Dobtunk idegenben 85 pontot és a második félidőben tulajdonképpen esélyünk sem volt meccset nyerni. Ez annyira sürgős probléma, hogy már tegnap meg kellett volna változtatnunk, de jelenleg itt tartunk.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Insedo Veszprém KK – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 82-71 (15-24, 25-23, 21-11, 21-13)

Veszprém: Frank 17/3, Kass 11/3, Gera 2, Bonifert 18/3, Bogdán 10/6. Cs.: Kocsis 17/9, Tóth D. 3, Okoh 2, Krkljes -.

Tiszaújváros: Kozák M. 8/6, Mészáros Á. 15/9, Bán 18/6, Mayer 3, Schmera 11. Cs.: Lakatos 11/3, Kovács Z. 3, Gerőcs 2, Lucey -.

Naményi Márk: Tragikusan védekeztünk az első félidőben, ezért hátrányba kerültünk. A szünetben rendet kellett rakni a fejekben, és ennek köszönhetően a második félidőben már egy teljesen más csapatot láthattunk. Fejlődnünk kell védekezésben, nem lehet ennyi üresjárat és pontatlanság – ezt minden ellenfél megbünteti. Emellett azok a játékosok, akik nem tudják profin kezelni a játékvezetői döntéseket, hátrányba hozzák a csapatot és nem mellékesen rossz példát mutatnak az utánpótlás játékosoknak. Ezen mindenképp változtatnunk kell. Megígérem, hogy a következő hazai meccsen a közönség egy olyan csapatot fog látni, amely profin, fegyelmezetten és csak a saját feladatára összpontosít.

Lekli József: Gratulálok a Veszprémnek, megérdemelten nyertek. Az első félidőben még betartottuk a szabályainkat, addig jól tudtunk kosárlabdázni. A második félidőben viszont rengeteg támadólepattanót kaptunk, védekezésben ez volt a nagy problémánk. Támadásban az agresszív nyomás ellen nem tudtuk lejátszani a játékainkat, ahogy szerettük volna, és ez megpecsételte a sorsunkat.

A mérkőzés (a 9. perctől) visszanézhető itt.

Vasas Akadémia – HÜBNER Nyíregyháza BS 73-85 (22-20, 17-22, 17-26, 17-17)

Vasas: Takács D. 2, Pleesz G. 5/3, Fakata V. 8/6, Krasovec 8/6, Olasz 10. Cs.: Farkas 10/6, Andrássy 9, Pleesz Á. 8, Bérces 3/3, Makkos -, Zöldi -.

Nyíregyháza: Boljos 2, Illés 11/9, Bazsó 2, Pipiras 28/12 (+10 lepattanó), Komma 32/6. Cs.: Nagy S. 10/3.

Stephen Arigbabu: Gratulálok a Nyíregyházának a győzelemhez, jól játszottak, amiért elismerés illeti őket. Nekünk is voltak lehetőségeink, és néhány kulcsfontosságú pillanatban akár a mi javunkra is fordulhatott volna a találkozó, ám ezeket az alkalmakat nem sikerült kihasználnunk. Visszatérünk a mindennapi munkához, folyamatosan fejlődünk és alig várjuk, hogy megszerezzük idei első győzelmünket a bajnokságban.

Merim Mehmedovics: Várható volt, hogy kemény meccs lesz a mai, hiszen mindkét csapatnak fontos volt ez a mérkőzés. Első félidőben voltak kisebb védekezési problémáink, de szerintem ezt sikerült megoldanunk a második félidőre, ennek is köszönhető a győzelem. Gratulálok mindkét csapatnak és további sok sikert kívánok a Vasas csapatának.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Phoenix-MT Fót – PVSK-Veolia 106-91 (25-29, 25-20, 32-22, 24-20)

Fót: Karda 11, Németh A. 3, Dancsecs 33/9, Antóni 12/9, Juhos 9/3. Cs.: Mitchell 25/12, Boka-Magó 13/6, Richter -, Tóth P. -, Békési -, Molnár D. -.

PVSK: Balogh 15/3, Czermann M. 7/3, Molnár Má. 14/6, Plézer 20/15, Djordjevics 14. Cs.: Kertész 10/3, Rácz 6/6, Gadácsi 3/3, Werner 2, Sitku -, Harka -.

Surmann Gábor: Először is emelem kalapom játékosaim előtt, azt gondolom, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk ma. Büszke vagyok a srácokra, mert rendkívül gyorsan és nagyon alázatosan alkalmazkodtak az új helyzethez, ami nálunk történt a hét elején. Öröm volt látnom azt is, hogy légióscserével történő szerkezetváltás miatt picit mást kezdtünk el gyakorolni játszani már hétközben edzéseken is, amiből már most láttam vissza a mérkőzésen is ilyen rövid idő alatt. A 106 dobott pont önmagáért beszél, ennek értékét csak tovább emeli, hogy mindezt egy ilyen jó erőkből álló gárda ellen értük el, mint a PVSK. Nyilván ebben a játékrendszerben sajnos benne van a több kapott pont még. Ezen majd még dolgoznunk kell, valamint a lepattanócsatában történő kollektív részvételen is. Két periódust leszámítva tetszett az egész csapat, ahogyan funkcionált. Jól reagáltunk a pécsi védekezésváltásokra is. Készültünk a zónára. Csaszi és Boka szuperül “elvitte” a négyes posztot egész mérkőzésen. A két hátvédünk, Dancsecs és Mithcell pedig gyakorlatilag megállíthatatlan volt. Utóbbinál a vak is láthatta, milyen komoly minőséget képvisel. És annyit nyugodt szívvel elárulhatok vele kapcsolatban, hogy még szerintem nincs 50%-os állapotban sem. De ő ennek ellenére segíteni akart a csapaton, ebből is látszik, hogy milyen jó mentalitású játékos is ő. Köszönöm ezúton is neki. Ma még örülünk a sikernek, egy rangadót nyerni egy komoly edzői stáb ellen mindig jó érzés számomra. Végezetül köszönöm a szurkolóinknak, hogy ma is támogatták a csapatot. És tisztelet jár a pécsi szurkolóknak is, akik vasárnap este felutaztak és szintén hangosan bíztatták a sajátjaikat. Minél több ilyen meccset kívánok minden téren a honi másodosztályban, hiszen ez jó propagandája volt az NB I. B Piros csoportnak, azt gondolom.

Sértő Ádám: Először is gratulálok a Fótnak, mert úgy gondolom, teljesen megérdemelten nyertek. Főleg a második félidő alapján. Az első félidőben szerintem mi kontrolláltuk a játékot, azonban az utolsó két percben visszaengedtük őket a saját hibáinkból. Igazából a saját hibáinkból “etettük” őket, ők pedig ebből merítettek extra önbizalmat a második félidőre. És maximálisan kihasználták a hibáinkat. De ez benne van a játékban. Nekik van több rutinos játékosuk, ráadásul úgy gondolom, hogy az új légióssal nagyon nagyot fogtak. Mi pedig nagyon fiatalok vagyunk, hibáztunk. Nem feltétlenül bírtuk el a külső körülményeket. Ebben kell javulni, úgy gondolom, és ezzel ki fogjuk majd érdemelni mindenki tiszteletét. Dolgozunk tovább, a Fótnak pedig sok sikert kívánok a folytatásra.

A mérkőzés visszanézhető itt.

DEAC U23 – Óbudai Kaszások 84-78 (14-20, 17-15, 28-22, 25-21)

DEAC: Varga F. 17/3, Hőgye 25/6, Gál 14/3, Orbán 3/3, Kovács Ák. 8. Cs.: Várszegi 8/6, Varga S. 6/6, Csécsei 3/3.

Kaszások: Boros 22/6 (+11 gólpassz), Hajdu G. 2, Balázsi S. 2, Swanson 18/3 (+11 lepattanó), Homoki 20/6 (+13 lepattanó). Cs.: Lakosa 10/6, Gazdag 2, Szántó 2, Szabó D. -, Varsányi -, Nshimba -, Patai -.

Kovács Márk: Gratulálok a fiúknak, ismét karaktert mutattunk, ami végre győzelmet is hozott. Dekoncentráltan és alacsony intenzitással kosárlabdázva kezdtünk, de sikerült magasabb sebességi fokozatra kapcsolnunk, és tartani is tudtuk a saját magunk által diktált tempót. A lepattanózással továbbra sem vagyok teljesen elégedett, ezen még dolgoznunk kell.

Takács Máté: Amiben ma sikerült felülmúlni ellenfelünket, az a 20 eladott labda. Gyakorlatilag az ellenfél kezébe, vagy a pályáról kihajítva szedtük össze ezt a 20 eladott labdát, azonban ennek voltak előzményei és jelei a héten. Pár játékost figyelmeztettem, hogy nem lesz könnyű meccs, hisz rendkívül tehetséges és ambiciózus fiatalokból áll az ellenfél, úgyhogy ezúttal szeretnék nekik gratulálni, mert így kell dominálni hazai pályán. Nekünk meg vissza kell menni munkás üzemmódba és tovább dolgozni, hiszen most fókuszt vesztettünk, és ez ezen a meccsen jött ki. Nincs tragédia, de persze jobb lett volna 4-0-al fordulni. Pár játékossal lesznek beszélgetések, hisz hiányzott az a hozzáállás, ami három forduló óta tartott. A debreceni A-csoportos csapatnak, a B-csoportosnak és az egész akadémiának sikeres szezont kívánok, hisz elképesztően jó körülmények vannak itt, és rengeteg tehetséges játékost nevelnek. Erre van szüksége a magyar kosárlabdának.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Fotó: hunbasket.hu/Kovács Attila kotipas

HIRDETÉS
4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
KPSVRKKCogito ergo sumbakiba Recent comment authors
KPSVRKK
Olvasó

Mitchel hatalmas fogás volt, szerintem a mérleg nyelve lehet a bajnokságban.

bakiba
Olvasó

Engem úgy érdekelne, hogy az amatőr Fót, hogy gazdálkodik. Szeretnék tanulni. Tényleg nem értem, hogy és miből csinálják. Esettanulmány kéne legyen minden gazdasági iskolában. Az más kérdés, hogy a szövetségben vakok vannak, vagy csak nem akarnak látni? Tényleg elhiszik, hogy Dancsecs, Juhos, ez az amerikai amatőrként van itt. Vicces.

Cogito ergo sum
Olvasó

Majdnem minden egyes Fóthoz köthető poszthoz jön tőled ez a komment egészen a tavalyi Kaposvár elleni mérkőzésektől kezdve. Nyilvánvalóan vannak támogatók, akik segítenek a költségvetésben, Juhos teljesen letelepedett arra, családja van, edzősködik, élvezi az életet, nem gondolnám, hogy kimondottan nagy igényei lennének. Elő lehetne venni ezeregy másik csapatot ki hogyan gazdálkodik, teljesen mindegy, ha úgy kell lennie, mint pár éve a Ceglédnél, ugyanúgy befuccsolhat bármelyik klub amelyik tovább költekezik, mint ameddig a takarója ér. Dőlj hátra és élvezd, ez a piros csoport idén igen erős még úgy is, hogy sok magyart az új szabály miatt elvittek az A-csoportba, bárki megverhet… Olvass tovább »

bakiba
Olvasó

Köszönöm, hogy nyomon követed a fórumon tett munkásságomat. Jól esik. Nyilván érdekes és elgondolkodtató, ha még emlékszel is rá. Azért van itt pár érdekesség Spec Juhos 1m feletti összeggel kerül említésre. Ez lehet, nem nagy igény, de nem tudom. Dancsecsről is ezt hallani. Az amcsi 4500 dollár. Plusz lakás, stb. Nem a pénzzel van gond, mert vannak gazadag csapatok és vannak szegények. Ez ok. Nem vitattam tavaly a Kaposvár költségvetését, mert egyértelmű volt. Ahogy a PVSK is értelmezhető, vagy a Nyíregy is. Az a kérdés, hogy ilyen költségvetés, hogy működhet úgy, hogy papíron az egyesület amatőr státusszal működik és a… Olvass tovább »

Legfrissebb

Hírek

Facebook