Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A félidő után robbantott, története során harmadszor bajnok a Falco!

Váradi és Benke is extrán játszott a sárga-feketéknél.

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 53-74 (19-16, 10-13, 13-26, 11-19)

Rájátszás, döntő, 5. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Benczur T., Papp P. (Bodrogváry I.)

Szolnok: Warner 10/6, Badzim 12/6, Kovács 4, Subotic 13, Cakarun 4. Cserék: Pongó -, Rudner -, Pallai -, Gibson 5/3, Zsíros 5/3, Juhos -, Taiwo -.

Szombathely: Anderson 1, Váradi 17/9, Benke 15/3, Bruinsma 7/3, Keller 7/3. Cserék: Perl 14/3, Doktor -, Dancsecs -, Kovács -, Sövegjártó -, Barac 13.

Elérkezett az utolsó mérkőzés a 2020/2021-es szezonból. A Szolnok és a Falco is hozta eddig a hazai találkozóit, de a minden eldöntő meccs előtt mindkét vezetőedző kiemelte, hogy itt már semmi sem számít, bármi megtörténhet.

Fergeteges hangulatban kezdődött az összecsapás, Cakarun szerezte meg a finálé első pontjait. Váradi egalizált, míg Cakarun kapott egy technikait színészkedésért. A megítélt büntetőt Anderson a helyére küldte, előnybe került a Falco (2-3). Hiába Badzim jó védekezése, tovább növelte az előnyét a vendég együttes, Benke robogott végig a pályán (2-5). Warner ugyan kihagyott két büntetőt, de egy triplával egalizált (5-5). Keller távolija is behullott, remek formában kezdtek a csapatok, Váradi is hozzátett hármat (5-11). Cakarun szépen vitte át a gyűrű alatt, de Váradi már a hetedik pontját szerezte (8-13). Több percig nem esett kosár, majd Gibson trojkájával és Warner zsákolásával előbb egyenlített, majd Zsíros büntetőivel fordított az Olajbányász (15-13). Bruinsma ziccerével megint egyenlő volt, de Subotic válaszolni tudott (17-15). Már az első tíz perc is pattanásig feszült volt, remek találkozóra volt kilátás, a negyedvégi eredményt Badzim egy utolsó másodperces távoli kettessel állította be. 19-16.

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Barac révén rögtön a második felvonás elején egyenlített a Szombathely (19-19). Zsíros dobott egy nagy hármast emberről a sarokból, de erre is válaszoltak a vasiak (22-22). Perl Zoltán is kapott egy technikait, viszont nem tudta kihasználni a lehetőséget a Szolnok. Egyre több hiba csúszott a gépezetbe mindkét oldalon, Benke gyorsindítása után, 22-24-nél kért időt Gasper Potocnik, amikor már csak öt perc volt hátra a félidőig (22-24). Warner törte meg a hazaiak hosszú gólcsendjét, ám Váradi egy újabb hármast süllyesztett el (24-27). Subotic büntetői bementek, majd Kovács ziccerezett, megint a piros-feketéknél volt az előny (28-27). Az utolsó percre 29-29-ről fordultak a csapatok és innen már nem is esett kosár.

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Keller közelije volt az első momentum a fordulás után, Gibson egy középtávolival válaszolt (31-31). Subotic centerezése után megint vezetett az Olajbányász, egészen Perl duplájáig (33-33). Subotic és Perl kosarai következtek, egyik gárda sem tudott meglépni még kicsit sem a másiktól (35-35). Keller kapott egy szép labdát, amiből zsákolt egy nagyot, majd Benke is hasonlóképpen fejezett be egy akciót (35-39). Egy újabb elhibázott szolnoki támadás után Benke egy triplát is a helyére küldött, elkezdett elhúzni a Falco, időt kért a Szolnok (35-42). Benke megint kosarat szerzett, kilenc lett közte és hiába Badzim büntetői, tovább nyomott a vendég gárda (37-48). Badzim hármasa célt ért, ahogy Váradi betörése is, nem tudott érdemben közelebb jönni a Szolnok (40-50). Egyedül Badzim tudott ezekben a percekben jól teljesíteni a hazaiaknál, ezúttal egy támadólepattanót tett vissza, de Váraditól ezúttal egy távoli, majd két büntető jött válaszként (42-55). A játékrész végén bár mindkét csapatnak volt lehetősége, egyik fél sem talált be, tizenhárom pontos szombathelyi előnnyel jöhetett a záró etap. 42-55.

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Warner hármasa bement, visszajött tízre a Szolnok (45-55). Benke fejezett be egy vendég akciót, amire még Barac is rápakolt hármat, tizenöt lett közte (45-60). Kezdett szétesni az Olajbányász, ezúttal Warner adta el a labdát, Bruinsma egy triplával büntetett (45-63). Subotic zsákolt egy nagyot, Bruinsma válaszolt, nem tudott közelebb jönni a hazai együttes (47-65). Barac duplájával meglett a húsz is, amivel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés (47-67). Mindent megpróbált a Szolnok, de innen már nem volt visszaút. A félidő után a szombathelyiek állva hagyták az ellenfelüket, ezzel pedig megnyerték történetük során harmadik bajnoki címüket. 53-74.

Kiemelt fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

HIRDETÉS

394 hozzászólás

394
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
147 Comment threads
247 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
136 Comment authors
BallabollaKimaranBordenMivanmivanBL menetelés Recent comment authors
SzhelY
Olvasó

Hajrá Körmend

FalcoParádé
Olvasó

Én még mindig várom Rúzsos különkiadását!!!
Gyere kislány gyere…….
Vagy elvitt magával robogózni a felállított egérszar?!
Na jó komolyra fordítva a szót, meg lettetek baszva tokkal vonóval!!!
Akkor hát a mesének vége szép álmokat!✂️✂️✂️

fanaticfantastic
Olvasó

Még jó,hogy komolyra fordítottad a szót… bexarás,hogy milyen piti vagy…. Sértegetsz itt bennünket. Azt sem tudod,hogy éppen kiket…

fanaticfantastic
Olvasó

“Sokszor erőlködés hatására jelennek meg az aranyeres csomók”

Kimaran
Olvasó

Semlegesként írnék én is pár gondolatot a meccsről. Először is gratula mindkét csapatnak, talán az elmúlt évek legjobb, valamint legizgalmasabb döntőjét láthattuk. Másodszor gratula mindkét tábornak, minden meccsen jó hangulat volt, az atmoszféra még tv-n keresztül is átjött(valamennyire). Ennek apropóján tiltatnám ki a dudákat, sípokat meg èn nemtudom mik vannak még, mivel csak negatîv hatásuk van a hangulatra.. de persze ez az én szubjektív véleményem. Beni… ha már tudod, hogy utálnak mert színészkedtel, minek dobod fel magad indokolatlanul? Másrészt meg valoszinuleg ő nyerte meg a meccset, mivel amikor a Falco ellépett, annak komoly szereplője volt. Játékvezetés meglepően korrekt volt, következetes.… Olvass tovább »

Rózsabimbó
Olvasó

A háttérhatalom elképesztő nyomása nélkül, nem lett volna meg ez az arany!
Meg a Váraljai gyalázatos színészi mutatványai, döntő fontosságúnak bizonyultak!
Volt itt minden, ami szem szájnak ingere!

Black Bird
Olvasó

ez az, nyomjaaaaaad, add ki magadból 🙂 🙂 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Ugyan,hagyd már. Ezt mi qtuk el. Volt egy meccs ahol a 3 negyed időt mi vittük,taktikusan ,szépen. Volt egy meccs ahol a 3 negyed időt ők vitték,ugyanilyen ügyesen. Nos.. a baj,hogy mi az első 3 negyedet… Ők meg vége előtti 3 negyedet… ennyi. Ezt nekünk meg kellett volna nyernünk,Szombathelyen. Nem tettük. A sors bűntetett. Ez van. Mondjuk ha akkor Szombathelyen bajnokok lettünk volna,,, bíztos,hogy 3000 hozzászólás lenne,hogy nem érdemeltük meg. Elb .tuk. Isszuk a levét. Ennyi.

Rózsabimbó
Olvasó

Minden csoda három napig tart!

2lee14
Olvasó

Kivéve ezt, ez még legalább egy évig ?

Xero
Olvasó

Az a harmadik csillag már örökre ott lesz.. 🙂

Borden
Olvasó

Én csak annyit szeretnék hozzátenni,hogy undorító, mocskos, f*sszopó sárga majmok!?
A létezésetek okán, és azon kívül is, a Magyar kosárlabda szégyene vagytok.
Pusztuljatok mind.

2lee14
Olvasó

?

Pbask
Olvasó

Most nem tudsz jót röhögni rajtunk(téged idézve), amiért felszoktál ide jönni okádni,igaz?
Szívás, verj be egy koccintóst a hunorba,ahogy szoktál egysejtű 🙂
A rákos daganatok mig tehetik tovább szaporodnak rajtad, mig nem kapsz egy nagy adag agygörcsöt. Ahogy látom közel vagy hozzá.

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Hunor jó hely, nem jár oda ?

Pbask
Olvasó

Lehet hátrányos helyzete miatt (mentális sérült), akciósan fogyaszthat, külön neki tartva a koccintósokat 😀

SárgaPárna
Olvasó

Szeretlek téged!

heyho
Olvasó

Látom nagyon frusztrál, hogy a 10-es meg 11-es szépen kipucolta azt a patkányfészket.

fanaticfantastic
Olvasó

Patkányfészket???? Na ezekről a f kalapokról írtam sok helyen,mint te! Az ilyenek mérgezik a normális ,csapatok és szurkolók közti kapcsolatot.

heyho
Olvasó

Hát ha Szolnokon van a legtöbb primitív, gyűlölködő, barbár mentalitású szurkoló akkor igen, a patkányfészket.

Savariás
Olvasó

A legszebb kosár Aréna itthon, a legjobb csapat, a legtöbb saját nevelésű jó játékos, a legnagyobb szurkolótábor, és valszeg a legjobb management…..,van még kérdés Sörden vagy Borden vagy mi a neved?…naugye ???

fanaticfantastic
Olvasó

A legtöbb saját nevelésű jó játékos? 2. Sorold a többit.

Savariás
Olvasó

A “jó” elkerülte a kis figyelmedet. Nem csak a mennyiség az érdekes, hanem hogy az alaprotációban van 2 kiváló saját nevelés (Perl, Váradi)

Borden
Olvasó

??? te szánalmas kis buzi!

Mendez
Olvasó

Agyára ment a ki tudja hányadik söprű! ???

Borden
Olvasó

Nekem nem, de ha megfoglak, márpedig előbb-utóbb így lesz, akkor lehet az agyadig feltolom.

Ballabolla
Olvasó

Köszi… Te meg a büszkesége

Mivanmivan
Olvasó

Hozzászólok én is! Gratulálok a Falconak, a saját fegyverünkkel vertek meg minket, a védekezéssel. Az első 3 perc után már látszott, hogy sajnos itt nem nekünk fog babér teremni. Legyőztek minket, nem érdemtelenül. Perl Zolinak külön gratuláció, nem csak a döntőben nyújtott teljesítményéért, hanem az egész szezon kiváló játékáért. Bízom benne, hogy nemsokára külföldön látjuk valami topligában. Nálunk egész szezonban nagyon hiányzott az, hogy legyen egy bontani tudó játékos. Nah, majd jövőre 🙂
Szép nyarat mindenkinek!

Csakaszombathely
Olvasó

Szarvas Gabika legalább elnézést kérhetne azoktók a szolnokiaktól, akikkel blindre kivetette a csütörtöki szabit.

fanaticfantastic
Olvasó

Ez téged mennyire érint?

Csakaszombathely
Olvasó

Nyilván semennyire sem érint, ez csak amolyan szurkolói zrika ?

SárgaPárna
Olvasó

🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
Szarvas azt is írta egy másik posztban, hogy márpedig ők ezt a döntőt megnyerik…
100%, hogy ő az év lúzere!

Szurker
Olvasó

Üdv mindenkinek! Nem nagyon szoktam ide beírni vagy kommentelni, de most valami böki a csőrömet és kíváncsi lennék, hogy a második pontban leírtakról mi a véleményetek. Első pont: Gratulálok a csapatomnak a bajnoki címhez, nem gondoltam volna, hogy szolnokon sikerülhet, pláne ilyen körülmények között. Gratula az olajnak is, jó csapatot raktak össze. Második pont: Örömteli, hogy a döntőre nem csak a cipőnyikorgást lehetett csak hallani a csarnokokban, viszont a szolnoki szurkolásról szeretnék egy-két szót ejteni. Konkrétan egy rigmusról. Az első, a harmadik, a negyedik és az ötödik meccsen is felhangzott a “dögöljön meg minden vasi” és nem láttam a fórumon… Olvass tovább »

PL
Olvasó

szia, elsőre gratulálok!

masodszorra: en sajnos ezt nem hallottam, őszinte leszek: nem minden meccset néztem végig hanggal, ha zavart KrézyDzsi, levettem a hangot.
Természetesen elítélem, és egy korábbi poszt alatt felemlegettem, hogy szerintem mehet a zrika, de a “daráljunk le minden vasi csecsemőt” című rigmus nekem sok, és mélyen elítélem.
Ez hasonló, szóval körmendiként: igen, elítélem!

Szurker
Olvasó

Köszönöm a korrekt reakciót, ez lenne a normális szerintem.
Remélem jövőre sokkal jobb csapat lesz Körmenden, mint az idén, megérdemelnétek!

PL
Olvasó

Köszi, ezt mi is reméljük ?

fanaticfantastic
Olvasó

Az általad említett rigmus,valóban elfogadhatatlan. Sajnálom,hogy ilyen előfordulhat.A magam nevében, elnézést a jóérzésű szurkolóktól. Családoktól. Normális és jó szándékú Vas megyei emberektől! Bár én nem szoktam szitkozódni.Hasonlóan szoktam felháborodni a szombathelyi csarnokban elhangzó szitkozódásokon,valamint a lakóhely szerinti minősítéseken,minden fórumon. Igazad van. Ezt nem kell eltűrni szó nélkül. Persze egyik oldalon sem kellene… (csak így zárójelben jegyzem meg,szó szerint) Amúgy a Falcot valóban utálom. Pont a fölényes,trágár ,lenéző kommentelöi miatt, valamint néhány játékos kifejezetten nem szímpatikus. (kisugárzás,előélet, emberi tényezők) Az edző,pedig a Körmend elleni 9:1 párharc, a hálós fuck youzás.. valamint sok öntelt nyilatkozata miatt mérhetetlenül ellenszenvessé vált. Az itt hozzászóló… Olvass tovább »

Szurker
Olvasó

Sok dologban egyetértünk, ez még számomra is meglepő, nem erre számítottam megmondom őszintén. A szitkozódás egy dolog, ez sajnos vagy nem sajnos, de a meccs hevében (esetleg még a meccs után is) feltör az emberből. Szerintem egy keretet, azért illene betartani ezzel kapcsolatosan. Ennyi a sztori. Tudjuk, hogy mindkét félnek megvannak a maga vélt és való sérelmei a másik felé. Megértem, ha nem szereted a Falcot. Én se érzek hisztérikus imádatot az olaj iránt maradjunk annyiban, de ez nem baj, szurkolók vagyunk. Az, hogy mennyi troll vagy frusztrált ember van a szurkolók közt és a győztes oldalon állás felszabadítja bennük… Olvass tovább »

Luminas
Olvasó

Gratulálok a Falconak, a második félidő teljes egésze az övék volt, megérdemelt bajnoki cím az övék!

Nálunk senki sem találta meg a gyűrűt, nem nyugodtunk le, rengeteg éppen kijövő dobásunk volt az egész meccs alatt, ami a koncentráció hiánya, és/vagy a tét nyomása.
Hála az égnek, bírózni sem lehet.

Tegnap teljesen megérdemelten nyert a Szombathely, nem volt/nincs miről beszélni.

Gratulálok az Olajnak is, senki sem hitte még év elején, hogy eljutunk idáig, kis szerencsével bajnokok is lehettünk volna hétfőn. Minden dicséretet megérdemlünk, de természetesen a Bajnok fölénk nőtt tegnap. Remélem jövőre hasonlóan jól összerakott és irányított csapatunk lesz!
Hajrá Olaj!

Zvezda
Olvasó

Ha Potocnikon múlik, akkor jó csapat lesz Szolnokon!

Marillion
Olvasó

Ez így van….és màr több Szolnoki szurkolónak is leírtam itt hogy ez nűanszokon múlott…múltkor elvittétek a hàlonkat,most mi a tiéteket ez a sport szépsége szerintem gyűlölet nélkül is megy ez! Kivànok jövöre is minimum ilyen csapatot nektek,annàl is inkàbb mert gondolom vàllaljàtok a nemzetközi indulàst is és helyt kell àllni a Magyar kosàrlabdàért! Mi meg most kicsit még elengedjűk magunkat,aztàn minden kezdõdhet előről…

Ali78
Olvasó

Először is gratulálok a Falco-nak és szurkolóinak! Legyen az bármilyen vérmérsékletű! Azt nem nagyon értem, hogy a Szarvas Gábor bejegyzésében mi volt uszító…én nem láttam, nem éreztem benne semmi olyat, ami ne lett volna sportszerű…belemagyarázott, már-már jakabpéteri szintű komédia volt…de pont minket gyengített sajnos…és éppen Váradi “BlahaLujza” Benedek tudott erőt meríteni belőle! Gratula neki külön, hogy ezt a maga javára tudta fordítani! Szerintem, egy szurkolónak, főleg egy ilyen sportágban mint a kosárlabda, ahol minden támadásnál esemény van, szíve-joga érzéseit ilyen-olyan formában kinyílvánítani…én is cigány, Te is cigány, Neked is a jó édes anyádat, nekem is…de gyerekek, az Isten szerelmére…becsukjuk a… Olvass tovább »

PL
Olvasó

Beniről… kérem, az a szombathelyi, aki indulatból reagálna rá, kérem ne olvassa el. végigolvasva a kommenteket, szerintem sok szombathelyi most sem érti, hogy miért haragudtak meg sokan a Benire. Aki Falcos, logikusan azt látja, hogy Beni egy csibész, Beni nem játszott el semmit. De eljásztotta, egy bajnoki döntő kellős közepén, akkor, amikor minden ilyesmi duplán számít. Inkább triplán. De egyszerűen neki erre nem lenne szüksége! van ő annyira jó játékos, hogy nem lenne ilyesmire szüksége. Falcosok, tegyétek a szívetekre a kezeteket: Ti nem így reagálnátok, ha egy Perlt kiállítanak ugyanígy? De, így, es az utálatotok is teljesen jogos lenne a… Olvass tovább »

Kovacs
Olvasó

Akad benne igazság, de Cakarunt nem a Benedek színészkedéséért állították ki, hanem azért amit csinált…..

PL
Olvasó

igen, ebben igazad van. De Te, Én, barmelyik szurkoló a meccs hevében nem így fogja gondolni..
Ha saját csapatom lenne, én is így tennék..elsőre szidnám,de rájönnék…
Csak a szurkolók lélektanára próbálok rávilágítani. Hidd el, az értelmesebb!!!! szurkolók része is átgondolta ezt pár nap múlva, de ehhez kell idő.

DE! kihangsúlyozom, nekem sem fér bele egy elhunyt emlegetése. Bármilyen szituáció lenne, ez nem ad felmentést. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert kihagytam a fenti soraimból. De remélem azért átjött.

Xero
Olvasó

Részben értem amit írsz, de erősen elfogultnak érzem.. Ha bárki visszaolvassa a kommenteket láthatja mi mocsok jött ki egy-két emberből a játékosainkra. És ez nem 1-2 ember volt. A bb1-en kívüli dolgokról meg ugye ne is beszéljünk. Közösségi médiás zaklatás stb. Szóval kicsit vicces nekem ez a “mindenki hibás” dolog. A másik pedig “egy Perlt kiállítanak ugyanígy”. Perl Zoli sosem csinálna ilyet. Úgy állítjátok be az egészet, mintha amit Cakarun csinált, az világ legtermészetesebb dolga lenne, de ez a “köcsög Beni” meg feldobta magát és kiállíttatta.. Való igaz Beninek nem kellett volna feldobnia magát, de azok után, hogy a többi… Olvass tovább »

PL
Olvasó

Nem szeretném, hogy elfogultnak tűnjön, és nem szolnoki vagyok. Igen, most elkezdhetné az ember mindket oldal birói ítéleteit emlegetni, de felesleges ebbe belemenni, ezerszer túltárgyalt. A mindkettő fél hibásra inkabb az eldurvult parbeszedre értem: itt, más fórumokon, meccsen. Tragar szavalokorus volt mindketto helyen, itt is mindkettő oldalon voltak akik nem tudták kezelni a győzelmet/vereséget kellő módon. Ide is igaz, hogy pár hülye miatt nem szabad se a Falco/Szolnok tábor kollektív megítélni. Nekem vannak kedvenc Falcos kommentelőim, ahogy szolnoki is. Én is gratulálok/gratuláltam Nektek. Egy szó, ami szerintem mindennél többet mond: “Vitathatatlan“! Megérdemelten húztátok be, ezt senki sem vitathatja…aki meg igen,… Olvass tovább »

Xero
Olvasó

Köszi, ebben szerintem ki is egyeztünk. 🙂

Jon
Olvasó

Szerintem a tegnapi sima meccs után ezt nem kellett volna már boncolgatni, de akkor próbálok – félig-meddig – pártatlan szemszögből válaszolni. Amennyire ez sikerülhet. Ott kezdődött az egész (a komolyabb problémák), hogy Cakarun olyan mozdulatot tett, ami NEM VALÓ sportpályára. Ezt nem lehet vitatni. Mégis Váradit akarták Szolnokon kikiáltani bűnbaknak, véletlenül sem a Cakarunt, aki először hibázott és enyhén szólva nagyobbat. Lehet, hogy Váradinak nem kellett volna elesni, de egyrészt ne ő legyen már a bűnbak, amikor Cakarun tett sportpályára nem valót, másrészt gondolhatta azt, hogy a bírók esetleg nem veszik észre a sportszerűtlen mozdulatot és azt nem kellene (és… Olvass tovább »

makelovenotwar69
Olvasó

Megpóbáltál pártatlan lenni – nem sikerült…
Félre kellene már tenni ezeket Szhelyen és örülni a csapat, a stáb sikerének.
Az sajnos hungarikum (kelettől nyugatig), hogy a siker ünneplése együtt jár az ellenfél gyalázásával, sőt sokaknál nagyobb hangsúlyt kap ez utóbbi.

Jon
Olvasó

makelovenotwar69! Azt nem vetted észre esetleg, hogy a kommentem csupán válasz volt PL – egyébként nagyon kulturált stílusban megfogalmazott és szerintem nem rossz szándékú, bár így utólag nem annyira szerencsés – kommentjére? Vagy csak nekünk kell féretenni ezeket a dolgokat, nektek nem? Komolyan nem értem. Amúgy ha nem sikerült volna pártatlannak lennem, ahogy nagyon “szépen” kaptál az első mondatomon, akkor szerintem nem utaltam volna rá kétszer is, hogy Váradi lehet, hogy rossz döntést hozott. 😐 A bírók is így ítélték. Lett egy büntetés, meg egy nagyobb büntetés, mindkettejünek, amit érdemeltek. Meg kellene próbálnotok reálisan nézni és Cakarunt nem egy hősnek… Olvass tovább »

PL
Olvasó

mindossze a szurkolók lélektanára probáltam rávilágítani, plusz arra, ha valaki nem szolnoki/szombathelyi, miért volt dühös annál a bizonyos ítéletnél.
Igen, Cakarunt se menti fel semmi, de adott pillanatban a szurkolók ezt máshogy látták…

Na meg kicsit az idegesített fel, hogy más fórumon az amúgy normalis szolnokiakra támadtak, hogy a szolnokiak szidták Beni Édesanyját. Kényes téma, de ezt nem kellene kollektív ráhúzni senkire. Ha valaki hülye, megérdemli ha megkapja, de aki nem tartozik oda, azt hagyjak.

Peace!?

makelovenotwar69
Olvasó

Jon! Kezdjük ott, hogy nem vagyok szolnoki. Nem a védelmükben és nem a Falco ellen írtam. Nem vitatom, hogy nagyon nehéz elfogulatlan hozzáállással viszonyulni egy “sima” meccshez is, még semlegesként is. Érintett szurkolónak pedig lehetetlen. Egy bajnoki döntőben aztán mindez hatványozottan így van. Amíg az eltérő véleményekről lehet vitázni, addig ez rendben van. Amit én nem tudok tolerálni, az az EMBER személyének (és nem mint sportolónak) a gyalázása, egy város lakóinak kollektív lenézése, a rasszizmus, stb. És most legyél pártatlan: ezek a felsorolt és elítélendő cselekmények nem voltak jelen mindkét oldalon? De igen! Ezeken kellene már túllépni, és Nektek mint… Olvass tovább »

Jon
Olvasó

makelovenotwar69! Pedig én abszolút azt hittem, hogy szolnoki vagy, mert sértődött hangvétellel leírtad (tulajdonképpen maygarázat nélkül), hogy nem sikerült pártatlannak lennem. Meg azt is hogy félre kellene tenni az ilyeneket, amikor ráadásul nem is én kezdeményeztem az eszmerecserét. Ez teljesen “csalódott szolnoki” írás. 😉 De akkor nem is próbálok pártatlan lenni, mert leírtad, úgysem tudok. 😛 Pedig megvolt az igyekezet, nem mentettem fel minden alól Váradit, ahogy a Szolnokiak Cakarunt (meg mindenkit is). Na, de nem ugratlak. Egyetértek abban, hogy én is elítélendőnek tartom a gyalázkodást. A rasszizmusos dolgokkal (meg a többi PC-dologgal) csak annyi a bajom, hogy olyannyira túltolják… Olvass tovább »

PL
Olvasó

nem szombathelyi vagyok, ha erre gondoltál.

PL
Olvasó

Koszonom a kulturált válaszod!

reszben egyet is értek vele, amiben nem, az annyira piti, hogy felesleges esszét írni róla ?
(ezt meghagyom másnak). Meg túl lenne targyalva ?

Zvezda
Olvasó

Számomra a döntő eseményei az eső meccsen kezdődtek. Ment a meccs a maga sordásában, hosszabításnak kellett volna következnie.. Ok, erről nem a játékosok tehetnek. Majd a következő meccsen jött Beni meg Cakarun. Váradi ha nem dobja fel magát, akkor a bírók nem nézik vissza mi volt a szándéka Cakarunnak, s elmaradt volna egy jogos kiállítás. Beni színészkedett, így Cakarun is megkapta ami járt. Akkor írtam már, hogy lehet, hogy lesz 5-dik meccs, de kizárt, hogy ezt fejben a Szolnok bírja. Elsem olvastam az erre a kommentemre jövő válaszokat, gondolom mindenki hülyének nézett. (Most megnézem viszont.) Nem is bírta az Olaj.… Olvass tovább »

PL
Olvasó

Zvezda, telefonról nem látom, hogy nekem írtad-e. Ha igen:

Jól indult a kommented, szívesen írnék rá választ, de a húgyosként emlegetés nekem sok. Én megtalálom a wc-t, sok szurkolótársammal együtt, itt Körmenden, de Szombathelyen is.
Persze most nekiallhatnék itt sírni a húgyosozás miatt, de felesleges. Nevetek egyet rajta ?

Zvezda
Olvasó

Nem Neked írtam, de ne legyen sok, mert sajnos ez megtörtént.. 🙁
Vannak dolgok, amiket nem felejtünk el sosem. Ez is olyan volt.
Szép Nyarat Neked!

Rózsabimbó
Olvasó

Egy sima egy fordított.
Hálóvágás ott, hálóvágás itt.
Folytatódni fog ez a tendencia, de közben más csapat is beszállhat.
Hajrá mindenki!

Jamchi
Olvasó

Gratulálok a Falco ès Szolnok csapatának is. Mindörökké MTE!

panzer
Olvasó

Vajon agyvérzést kapott az a szemüveges habzó szájú professzor az oldalvonal mellett?

Jon
Olvasó

Megmondom őszintén, a Falco BAJNOKcsapata mellett elsimerés illeti a játékvezetői hármast is, akik szerintem nagyobb hiba nélkül lefújták a meccset! Engedték a keményebb játékot és aránylag kevesebbszer avatkoztak közbe oda-vissza – ami mintha Szolnoknak nem feküdt volna, pedig ők a nagy küzdő, férfias, fizikális csapat. 😀 – de végülis itt a kommentek között is egy ország kérte ezt, hogy ne legyenek főszereplők és a csapatok döntsék el a meccset. Ez sikerült is. 🙂

Csippa
Olvasó

Szarvasnak jött a karma! Uszított a 10# és 11#es ellen és mennyi is lett a különbség? ?
Viccet félretéve, óriási bakloves volt, pont ezzel hozta vissza Benket és Varadit a döntőbe, pedig előtte egyik sem tudta, hány nyóc kalács… ????

Csippa
Olvasó

Minden csapatnak kell egy szarvas az ellenfélnél ??
Egyébként az a vicc, h Váradi 2. meccses storyja miatt az olajnak szurkoltam, de szarvas tette visszafordította ezt, ha már ekkora suttyó paraszt stabtagkent és ezzel sztem nem vtam egyedül enyhén szólva….

Rózsabimbó
Olvasó

Színészek diadala!
Van ilyen!

Csakaszombathely
Olvasó

Ketrecharcosok veresége.
Van ilyen.

Lacika
Olvasó

A Falco tegnap megérdemelten nyert. Azonban azt kell mondanom, hogy Okorn és Bruinsma a mérkőzés lefújása utáni edzőhöz és játékoshoz teljesen méltatlan és sportszerűtlen viselkedése is megérne egy hivatalos vizsgálatot, ha már Szarvas Gábort pellengérre állították.

Csakaszombathely
Olvasó

Amíg végig megy az ellenfél szidása, hol magyarul, hol angolul, mégis, mire számítottál?
Nem, baj, nektek csak ez maradt. A vizsgálódás. Nekünk a bajnoki arany.

Lacika
Olvasó

Érdekes eddig mindig ti akartatok vizsgálódni. Ez a más szemében a szálkát,a sajátomban a gerendát sem veszem észre mentalitás. A bajnoki arany nem menti fel sem az edzötöket,sem a játékost a viselkedése miatt. Sem edző,sem játékos nem művelhet ilyet.

Rózsabimbó
Olvasó

Hányszor vetette hanyatt magát a főszereplő színészlegenda?
Ha jól számoltam, négyszer!
Sportpályára nem való ő sem és a mocsok okorn és a ‘nagy tudású” bruinsma sem! Benke meg tudjuk kicsoda!

Xero
Olvasó

Hát a tegnapi meccsen nem mi dobáltuk magunkat.. 😀 Nálatok volt, hogy 1 betörésen belül két műesés volt… 😀

fanaticfantastic
Olvasó

De. Benike megint eldobta magát..

Xero
Olvasó

Subotic vagy 20 kilóval nehezebb nála, kinyomta a csípőjét, amitől Beni elesett. Ennyi. Után viszont egyből pattant fel és jelezte, hogy nem volt semmi.. Szóval kicsit nevetséges ezzel jönni. Sok ilyen volt eddig és lesz is. Ha nem Benivel történik, fel se tűnik senkinek.

fanaticfantastic
Olvasó

Ez igaz. Benikére ugrunk a színészkedése óta.

Xero
Olvasó

Nincs ezzel baj, csak kegyeskedjetek észrevenni azt is, ha a ti játékosotok műveli ugyanezt és ne csináljatok úgy, mintha ez egy Falco-specialitás lenne.

Jon
Olvasó

Egészen pontosan mire gondolsz?

Gézuka
Olvasó

Eredménytől függetlenül írom, de a bajnoki döntőt külföldi bírókkal fujatnam.

Vilis79
Olvasó

Engedd már el, teljesen jól lefújták.

Hmafino1
Olvasó

Nagyobb hiba nélküli korrekt játékvezetés volt.

Praenoricum
Olvasó

Ilyent csak az írhat, aki még nem tapasztalta meg milyen pompásan tudnak fújni a külföldi játékvezetők. Ráadásul szerintem az öt meccsen magas szintű volt a bíráskodás. Nem hibátlan, de biztos, hogy átlag feletti.

Vilis79
Olvasó

Rouge hol vagy?

BL menetelés
Olvasó

Verset irnak a motorossal!

Naffalco
Olvasó

Grat Szolnokra is! Az igazat megvallva, az alapszakasz-győzelem utan se fogadtam volna nagy összeggel arra, hogy ez a Szolnok döntőt fog játszani. Ennek ellenére ma ugy ültem le a tv elé, hogy egyáltalán nem voltam nyugodt, sőt…gyakorlatilag bármilyen eredmény elképzelhető volt ma.
Gratulálok a csapatomnak is! Nagyon sok szombathelyit tettek boldoggá ezzel a mai teljesítménnyel.
Jövőre folyt köv, remelem hasonlóan színvonalas es izgalmas bajnokságot láthatunk majd.
Hétvégén pedig hajra Nyíregyháza! Jo lenne ujra üdvözölni oket az A csoportban.
Hajra Falco!

KD
Olvasó

Jól mondta Szarvas! A Szolnok nem lett szimpatikus vesztes! Bajnokcsapat! (Most értem haza, de a második félidö felejthetetlen volt, a hetes rotáció lenyomta a tizenegyest) Megmutattuk, hogy milyen a BL-szintü védekezés. Most a szolnoki kulcsemberek szarták össze magukat az ötödik meccsen, látványosan látszott, hogy nem bírták el azt a pszichikai terhet, hogy mindenki gyözelmet várt tölük. Összel jöhet megint a BL!!!!

fanaticfantastic
Olvasó

Majd erre a BL,szintű védekezésre még visszatérünk. Csak szólok.

Endre
Olvasó

Gratulàlok Körmendről a Falconak! Megèrdemeltêk a győzelmet, ès a bajnoki cìmet. Az utolsò meccs màsodik fèlideje mindent felülìrt; ma a jàtèk minden elemèben jobbak voltak!

MTE

Kovari Andras
Olvasó

Tomi!!! Ugye nem csinaltal semmi hulyeseget… jelezz ha vagy!

JR.Benitez
Olvasó

Ne zavard szerintem ? Kinek AllIn, kinek Horti…

Tomi
Olvasó

Szladj neki mégegyszer! Hátha kijön belőled egy értelmes mondat is ?

Tomi
Olvasó

Mit csináltam volna kiscsillag? Aludtam egy jót.

Vilis79
Olvasó

Gondoltuk eret vágsz magadon, sok veszteség nem érte volna a kosárvilágot ennyi mocsok után ami kijött belőled.

Tomi
Olvasó

Rajtad még vághatok…

Vulcano
Olvasó

Csak azért gondoljuk mert az általad szar edzőnek kikiáltott Okorn mérlege eddig, 2 szezon, 4 döntő, 3 arany +1 ezüst…

Tomi
Olvasó

Ennyi pénzből edző nélkül is alap volt a bajnoki cím.
Okorn jókat röhög rajtatok. Totál fogalmatlan az ember és megél belőle. Ezzel a kerettel bármelyik edző, de még én is elértem volna ezt az érzeményt. Sőt egy középszerű edző simán hozta volna ezt söpréssel.
A helyzet viszont ideálisnak tűnik, mert mindenki boldog. Okorn sehol nem kapna munkát, ti teljesen vakon vagytok, az ellenfélnek meg csak jó, ha ő az edzőtök, mert egy épkézláb edzővel nem szenvedtetek volna így, nem a szerencsén meg a jv-ken múlt volna a bajnoki címetek egy jóval gyengébb csapat ellen.

Yellow
Olvasó

Cakarunnak üzenem: nem az a férfi aki beleáll egy felesleges kakaskodásba. Hanem az aki a legfontosabb pillanatokban, meccsen sem esik pánikba. Ezt meg a magyar anyák tanítják.

fanaticfantastic
Olvasó

Üzenem neked,hogyha mi nyertünk volna akkor ünnepelnék és nem a szombathelyieket b tatnám.

Kovari Andras
Olvasó

De nem Ti nyertetek igy legyszives add at az uzenetet Cakarunnak!

fanaticfantastic
Olvasó

Írj neki levelet,vagy állj elé és mondd el neki. Nem vagyok postás.

Kovari Andras
Olvasó

mi unneplunk, nem erunk ra! 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Jó ünneplést!

Kovari Andras
Olvasó

Koszi!

Yellow
Olvasó

Nem b.tatom. Csak ez kicsúszott.

Vilis79
Olvasó

Mit hazudozol? Pontosan azt csinálnád.

fanaticfantastic
Olvasó

Mindenki ,magából indul ki.

Vilis79
Olvasó

Most lehet reagálni sok ocsmány dolgotokra, undorító volt amit műveltetek, tömény rosszindulat, gyűlölködés, hazudozás, ferdítés, kimagyarázás. Isten nem ver bottal.

fanaticfantastic
Olvasó

Eddig sem nagyon fogtátok vissza magatokat. Megkérem az oldalt,hogy állítsa be úgy,hogy a szombathelyiek a saját aljaskodásaikat,gyűlölködéseiket,mocskolódásaikat is lássák. Mert úgy tűnik,hogy csak a szolnoki kommentelőket látják. 😀

Heindrich
Olvasó

A játék minden elemében jobb volt a Falco. Gratulálok a bajnoki címhez!

FalcoParádé
Olvasó

Elhittétek!!!
Ennyi volt!!!?????

Kovari Andras
Olvasó

Hetfon este azt mondtam, akkor leszunk bajnokok ha Beni visszater a dontobe!
A kapitany elfoglalta a helyet es megerdemelten lettunk bajnokok!

Anno sokan leirtak, hogy Szombathelyen az Olaj bajnoki cimenek unneplesekkor milyen undorito volt a kozonseg!
Jelzem, ide nem kellettek rohamrendorok itt nyugodtan megunnepelhettek a gyozelmuket!

fanaticfantastic
Olvasó

A rohamrendőrök azért kellettek,mert Okorn kiállt a hálóval középre és a szolnoki szurkolók felé teli torokból üvöltözte,hogy fuck you.Azért ez komoly sértés! Könyörgöm egy embercsoportot sértegetett. Még szép,hogy ezt nem viselték el. Ez azért komolyabb mint a Szarvas Gábor ügye. Gyakorlatilag több mint sportszerűtlen. csak ugye ami a szolnokiaktól nektek primitív,az nálatok teljesen ok. Lesz közlemény,hogy a csapatotok mit szól ehhez? Lesz kivizsgálás? Gondolom nem,hiszen ez rendben van. A szolnoki szurkolók reakcióján rugóztok itt,miközben szó nem esik a miértről. Okorn,már a meccs lefújása után tolta Benke kezébe az ollót. Készült a provokálásra. Lehet,hogy jó edző,de nem sportember.

fanaticfantastic
Olvasó

A bajnoki címéhez továbbra is gratulálok. Emberileg viszont,0. NULLA!

Kovari Andras
Olvasó

Tudod, repult ott minden az unneples kozben. Ugye nem azt vartatok, hogy majd odasetal es megkoszoni! Probaltatok megfelemliteni a jatekosait de a fagyi visszanyalt! 10+11=21!!! Szarvas meg menjen csak dolgozni ma aztan meg 1 nap es a hetvegen otthon lehet!

fanaticfantastic
Olvasó

Tehát a fuck you,rendben volt egy edzőtől? Őszintén. Ne mutogass másra. Rendben volt vagy nem? Igen vagy nem?

Kovari Andras
Olvasó

Ha van egy olyan kozonseg aki az unneplest dobalozassal akarja megzavarni akkor azt mondom rendben volt, megerdemeltetek! Itt nalunk nem repultek poharak es mindenfele targyak az unneplo jatekosaitok koze! Tehat nem itelem el azt mondta amit gondolt es amit az a par magarol megfeledkezett erdemelt!

fanaticfantastic
Olvasó

Bíztos,hogy időrendi sorrendben így volt? Nm tudom én sem. Próbálok videókat szerezni az esetről és az előzményeiről.

JR.Benitez
Olvasó

Beni elhunyt anyukáját szidtátok a facebookon, plusz szarvas lúzersége…. Amúgy tényleg nem illik kiabálni hazai szurkolóknak. Habár nézd vissza 3 évvel ezelőtti videókat. Dudaszó utan 10 másodperccel Tóth Ádi már anyázott hazai szurkolók felé. Hagyjuk, mindenhol ez van csak rúzs rugózott ezen 3 évig.

Csakaszombathely
Olvasó

Kutass, nyomozz, szerezz videókat.

Addig mi ünnepelünk.

fanaticfantastic
Olvasó

Tegyétek,míg van mit. Lesz ez még másként is. Ti is tudjátok.

Csakaszombathely
Olvasó

Megnyugtatlak, amikor itt Szombathelyen nyertetek, Tóth Ádám ugyanezt üvöltötte, csak magyarul.
De ezzel persze nyilván minden rendben van.
Igaz, mi nem dobáltuk, rendőrök sem kellettek.

Xero
Olvasó

Vicces amikor valaki a más szemében a szálkát is, a sajátjában pedig a gerendát se.. 🙂 Azt meg hadd döntse már el az edző szabadon, hogy ki vághatja a hálót. Alázzátok Benkét amióta eljött, pedig ha tetszik ha nem, nincs rá igazi okotok. Most kapott egy elégtételt.
Érdekes, Okorn ezt Körmenden nem csinálta. Talán nem kellett volna 1,5 hétig szítani a tüzet és nem ég rátok a ház.. Amúgy félre értés ne essék, nem volt szép, de kicsit sem csodálkozom azok után amit műveltetek..

fanaticfantastic
Olvasó

Benke itt gyógyulgatott a jó kis fizujáért. Alig játszott. Ez természetes,hogy egy csapatnál így működik Csak,mire rendbejött átment hozzátok. Rendbehoztuk,kivártuk,türelmesen,nektek.Ezért utálják itt. Elégtétel? Ha ez neki elégtétel,hát legyen. Minimum ,tisztességből,viszonozni illett volna a ezt az időszakot. Amúgy jó helyre ment. Ott a helye nálatok. Nem kérdés.

fanaticfantastic
Olvasó

Oda-vissza volt ez a tűz szítás. Legyél már őszinte. Mindíg csak mutogattok. Olvasgasd már ,pld. mendez.stb.stb-stb.stb. stb…..stb….. provokatív kommentjeit. A H. Attila, H Sándor.és még sok sok szombathelyi facebookos szitkozódását,buckázását. Ne haragudj,de velem így ne beszéljen egy olyan ember aki a kor alapján a fiam lehetne. Nem tűröm. Igen! Reagálni is fogok. DE!!! Soha nem anyáztam. Próbáltam inkább cinikus és humoros oldalról,visszavágni… Nézzetek már magatokba. Ne csak mutogassatok Szolnok felé. Szombathelyen is van mit olvasgatni. Sőt!!! ott van csak igazán! Nálunk-egy két ember ír,általában, személyeskedő dolgokat. Nálatok 1-2 ember ír normálisan.

Kovari Andras
Olvasó

Benkerol annyit, hogy mar anno sem hozzatok akart menni csak hat onnan fentrol megmondtak a manager irodanak hogy ha Szombathelyre engedik tobb jatekost nem fognak rajtuk keresztul igazolni. A serulese kozben semmit nem igert meg senkinek, sot konkret ajanlatot sem kapott toletek! Mi ismet megkerstuk egy korrekt ajanlattal amit el is fogadott. Igy kerek a tortenet! A tegnapi Okorn sztorihoz meg annyit, hogy van video fent amin tisztan latszik, hogy amig vagja le a halot megy a dobalozas es szitkozodas. Ami ebben a masfel hetben tortent ugy osszessegeben hozta ki belole. Egy ev kemeny munkajat akartak sokan fenyegetessel tonkretenni. Alprofilokrol… Olvass tovább »

Xero
Olvasó

Jól mondod, nekem a Mendez-féle dolgok ugyanúgy nem tetszenek. De ezek itt vannak egész évben vice-versa. Másik oldalról ezeket ugyanúgy megkapjuk, hadd ne soroljam a nickneveket. Viszont ami itt ment a második meccs óta az nem ez a kategória. És ami a bb1 fórumon történt, az csak a jéghegy csúcsa..

Redman
Olvasó

Gratulálok a bajnoknak.

maros
Olvasó

Lehet, hogy pokol volt ma Szolnokon, de a Falco a mennybe ment. Gratulacio nekik.

Praenoricum
Olvasó

Gratulálok a Falco bajnoki címéhez! Egy nagyon nehéz szezon után két trófeával zárni hatalmas teljesítmény. Az öt meccset összességében nézve megérdemelten nyerték a döntőt is. Ez volt, az a meccs, amikor négyen is jól játszottak és a védekezés is olyan volt, amilyennek lennie kellett. Idegenben csak így lehetett győzni. A fáradtságnak nyomát sem láttam a csapaton az egész meccsen. A Szolnokot talán megnyomta a tét, és amikor meglépett a Falco, akkor ez a teher rájuk is omlott, onnan szinte semmi sem jött össze. A Szolnoknak azért jár a gratuláció az ezüsthöz, és ahhoz, hogy olyan játékra tudta kényszeríteni a Falcot,… Olvass tovább »

SárgaPárna
Olvasó

Nagyon szépen megkérem a szolnoki szurkolókat, ne foglalkozzanak a vereséggel! Pandémia van, örüljenek, hogy élőben láthatták, ahogy letorkoztatjuk őket a saját otthonukban! (Pór Péter után szabadon!)
Az M4 Sport a második félidőre kirakta a 18-as karikát, nehogy megbüntessék őket felnőtt tartalomért!

donnarumma
Olvasó

Fájni fog…én szóltam

fanaticfantastic
Olvasó

“Volt is János,lesz is János.” Talán beugrik majd.

donnarumma
Olvasó

Ezt is a “gyökereteknek” írtam

Lacataylor
Olvasó

roude szétb@szott seggébbe üdvözlöm, VÁRADI 17,BENKE 15 lökését,amit a szarvas telibe benyálazott,hogy annyira ne fájjon!!!!!!!!!!!!!!

fanaticfantastic
Olvasó

Tipikus… Erről írtam az imént..

Pbask
Olvasó

Sajnos ő meg a Sanyi nem a legélesebb kések a fiókban, meg kell hagyni.

Lacataylor
Olvasó

tíz meccs ota ,nem szóltam hozzá,az esszékirály írta ,hogy mindenki meg lesz ba@va……,Hát sikerült! ENNYI

fanaticfantastic
Olvasó

Kár volt ezt a szép ,10 meccses szériád megszakítani.

Lacataylor
Olvasó

Én CSAK AZT írtam vissza a gyökérnek amit ő a meccs beharangózóban,SZÓ szerint,ünneplünk ,és heppy

Lacataylor
Olvasó

Bocsánat :Rouge

Themenace
Olvasó

True hell is what szolnok felt today!!
Black and yellow fire!!
10 and 11 burning your house to the ground!??????????

in_vitro
Olvasó

De szép napom van! Nyert a csapatunk, s idén nem csak a bajnoki cím van meg, de a kupagyőzelem is. A hatalmas munka a csapatvezetés & játékosok & szponzorok & önkormányzatunk részéről kifizetődött. Bízom benne, hogy a tárgyalások Okorn mesterrel sikeresen záródnak, mert az Ő szaktudása tényleg lenyűgöző. De ne menjnünk el Milos Konakov mestertervei mellett sem szó nélkül, mert nélküle igen nehéz lenne nap mint nap. Már koccintottunk a nejemmel a felsoroltak egészségére, de bízom benne, hogy szerveznek egy méltó ünneplést, ahol személyesen is még egyszer találkozhatunk a mi hőseinkkel.

Gratulálok a szolnoki csapatnak is, az egész éves teljesítményükhöz.

Köszönöm szépen!

B0nyi
Olvasó

10 meg 11 az pont 21. Ennyi a különbség.
A számmisztikában hívőknek is nagy estéje van. ?

basket20
Olvasó

Ennyi ???

Mr.Anderson
Olvasó

Szóval minden nap olvastam a kommenteket. 1. “Végre megbizonyosodik,hogy Okorn egy szar edző” – Bizonyította mennyire szarul készíti fel a csapatot egy 5. Meccsre idegenben…? 2. “Váradinak és Benkének annyi beszartak” – Látta egy ország mennyire a mai napon…? 3. “Bírók csalnak a Falco részére” – Tudom így már eltörpül de jah ma is biztos végig a Falconak csaltak…? 4. GRATULÁLOK A Szolnoki értekmiségi szurkolóknak akik -8 és -10 pontnal fasszopó Falcozni tudnak csak. 5. Jöhet a sok kommentelő a napokból. Túlsztárolt Zsoldos szarok(Pesze tudom a szolnoki légiósoknak elég ha a kajájukat fizetik meg az albit mert olyan szép a… Olvass tovább »

Mr.Anderson
Olvasó

Jah a lényeg kimaradt külön öröm h Cakarunostól…..?

fanaticfantastic
Olvasó

Mindíg figyelmeztettem a szolnoki szurkolótársaim itt is,hogy szerényen,mert bármi lehet. Most,hogy olvasom a sárdobálásod a szolnokiakra,neked is ugyanezt mondom. Szerényebben! Tudod. egyszer fenn-egyszer lenn.. Gratulálok ,már sokadjára a bajnoki címetekhez ismét. Viszont remélem,hogy tudok hasonló szépeket írni neked ezért az aljas beírásodért,,rövidesen. További szép estét!

Mr.Anderson
Olvasó

Tisztelettel elfogadom mivel én nem szoktam mocskolódni ezért emeltem is ki ,hogy előre elnézést kérek az értelmesebbektől.
Nem bírok sose az olyan marhaságok mellett elmenni h ” itt csapat van nem pénz” ez egy netto marhaság nincsenek 2 forintos játékosok már sehol sem ilyenkor elfelejtik volt a Szolnoki csapat is kb verhetetlen…
A folytonos játékosok köpködése mert nem veszik észre a saját játékosain ugyan azokat a színészi teljesítményeket plusz még ezer meg egy dolgot tudnék írni.

fanaticfantastic
Olvasó

Feltűnt neked,hogy miket írkál a Falco oldal ide.?(néhány normális kivételével,persze) Szerintem a buckázás,a legkisebb sértés. A csarnokotokban a “cigányparasztozás” alap. Mindenki skandálja. Mégis mit vársz,cserében? Itt én néhányszor próbáltam enyhülést elősegíteni. Erre jön azonnal az aljaskodás. Lenézés. Sértegetés. Odáig mentek tőletek ,tegnap,hogy levezették,itt,hogy aki a dunától keletre van az butább,stb. Bocsánat de ezt nem tudom tolerálni. Ilyenkor már én is besokkallok.

Xero
Olvasó

Ti eddig miket írtatok ide 😀 Most hiába adod elő az úriembert.. Visszakaptok egy kis fricskát a sok gusztustalanságból, amit ide okádtatok a döntő alatt, aztán már meg a sírás.. Amíg a játékosainkat aláztátok az meg rendben van gondolom..

fanaticfantastic
Olvasó

Az úriembert nem adom. Nem vagyok színész.

Mr.Anderson
Olvasó

Kedves Szurkolótársam! Mégegyszer leírom a vége amin berágtál azt nem az értelmes szurkolóknak szántam! Ez a része azoknak szólt akik pl a 2. mérkőzés után K… Anyád Váradiztak! Már ne is haragudj de ez olyan szint ami tényleg a legalja ennyire tiszteletlennek lenni egy válogatott játékoshoz de hogy még a nem rég elment édesanyját…szóval igen.. Mellesleg semmit sem kell bemutatnod. 2006 óta látogatom a Falco meccseit amennyire az időm engedi. Személy szerint átéltem az Osuman Barro féle Szolnokot akik tönkre vertek minket. English félét akik 3-1 el kiejtettek minket. Obie Trotter féle Szolnokot akik szintén a döntőben elkentek minket és… Olvass tovább »

Mr.Anderson
Olvasó

Egy dolog kimaradt! Szarrá szidta a sok “okos” azt a Benke Szilárdot aki kupát nyert nektek. Szerintem ez azért nagyon nincs rendben és a minimális tisztelet járna neki még ha már másik csapatban is szerepel.

Zsarkov
Olvasó

Tisztelni Perl Zolit lehet mint játékost és embert egyaránt, mert minden tekintetben kiváló…, Szilárd meg csak az egyik szegmensben nő az átlag fölé…, és a másik a fontosabb

Lacataylor
Olvasó

A Kutya UGAT, a KARAVÁN halad!!!!!!!!!!!!!!!

donnarumma
Olvasó

És ez “szolnoki idézet”

fanaticfantastic
Olvasó

Tegnapelőtt,Szombathelyen veszítettük el ezt a meccset is. Benne maradt az utolsó negyed a fejekben.Valahogy éreztem,sajnos.

Horváth Sándor
Olvasó

Szarvas hiba volt ?

fanaticfantastic
Olvasó

Hú de jó! Ezt még nem is hallottam. Nem gondolkodtál még azon,hogy humoristának állj?

A.N.G
Olvasó

Szép volt fiúk??

Johnyx
Olvasó

Szép volt fiúk, szép volt Falco, büszke vagyok rátok! ??? Okorn mester remélem marad már csak a BL-meccsek miatt is! A Szolnok nemes ellenfél volt, hihetetlen változatos és izgalmas meccsek, amilyennek a döntőknek lennie kell! Jó utat hazafelé Szombathelyre srácok, várunk szeretettel titeket! ?

wiley
Olvasó

Szép volt fiúk!
All in!!! ??

Ev.Ok.
Olvasó

Majdnem elfelejtettem szarkovot üdvözölni… Szóval újra! Helyére került a Világ rendje ??? ahogy írtad ma lesz! Éreztem hogy tudtad ??? Viszont akkor is azt mondom sajnálom hogy nem Körmenddel küzdöttünk! Jövőre remélem Veletek, és győzzön a jobb! HAJRÁ VAS MEGYE!!!

Zsarkov
Olvasó

? sajnos – ellentétben sok igazi Falcossal – te nemcsak végtelenül egyszerű vagy, de méltóság sincs benned…, ennél nagyobb örömöd ne legyen, bajod meg úgyis van elég…, én is ölellek, köszöntelek szeretettel

Ev.Ok.
Olvasó

Látod tudsz Te szépen is írni Zsarkov! Köszönöm az őszinte gratulációt ?

Kovacs
Olvasó

A próféta megmondta, a 10-es meg a 11-es fél tőlük.
Tele is fosták a hálót…..
Nem kell komolyan kis zrika belefér.

donnarumma
Olvasó

Szeretném megköszönni a Szar vasnak,hogy a 10-11 est vissza hozta a meccsbe.
Na meg Cakarunnak,hogy nem volt eltiltott(mellékesen 20 sec alatt vágta magát hanyadt a “nagy harcos??”
Ekkora öngólokat…koszonjuk

CsakAzImitNe
Olvasó

Leköteleztünk ? Hálás vagy ? Jössz nekünk egyel ? Mit Köszöngetsz nem vagy te politikus hogy a választóidnak tarts beszédet! Magas a ló miközben a sok serleg lassan ránkdől….

futásutána
Olvasó

??? @CsakAzImitNe

Plan-B
Olvasó

A Falco-nak úgy fest ez a küldetése, elhozni a piros fekete hálókat 🙂 Hiába a bővebb rotáció, erősebbek voltunk mentálisan. A 4. meccs komoly löketet adott a csapatnak. A kupadöntő, Bl meccseken szerzett tapasztalat mind-mind hozzájárultak ehhez. De jár a gratuláció az Olajnak is, keményen küzdöttek!

fanaticfantastic
Olvasó

Legalább kaptatok vissza ti is. Szolnokon már azért van sárga háló… Ezután,remélem lesz is újabb.

Hmafino1
Olvasó

Hát fiúk köszönöm ezt az élményt amit adtatok. Nagyok vagytok!! A gratuláció jár Szolnokra is.

agyas
Olvasó

A körmendi szurkolókat nem hasonlítanám szellemi színvonalukat figyelembe véve a szolnokiakhoz, bár rokonaiknak tartják magukat 🙂

Ev.Ok.
Olvasó

Baromság! USB-sként írom! Százszor több tartás van a Körmendiekben! Tisztelet a szolnoki kivételnek de ezt Ti baszarintottátok el,olvassátok vissza.Ez a karma. Hajrá Falco! Hajrá Vas! Viszlát jövőre! ?

fanaticfantastic
Olvasó

Mondtam már! Nagyon rossz a név választásod. Nem hiteles.

VASember
Olvasó

Akárhogy nézzük, ezt behúztuk. Szolnokon… Hátrányból…
Csak a Falco! Erre az idényre! Bajnokcsapat!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés