Bajnokok Ligája
A Falco nem lesz kiemelt a BL-selejtezőkön
Megvan, kik lehetnek a magyar bajnok ellenfelei.

:
:
A Bajnokok Ligája-sorozat szervezői ismertették a 2019/20-as szezon selejtezőinek részleteit.
Arról már korábban írtunk, hogy idén két selejtezőkör vezet a főtábláig, a magyar bajnok Falco már az első kvalifikáció során érintett lesz. A csapatokat ezúttal is két kategóriára osztották: kiemelt és nem kiemelt.
Első kör
Előbbi kategóriába a következő együttesek tartoznak: Bakken Bears (dán), Balkan Botevgrad (bolgár), CSM CSU Oradea (román), Donar Groningen (holland), Friborg Olympic (svájci), Kyiv-Basket (ukrán), Legia Warsaw (lengyel), Cmoki-Minszk (fehérorosz).
A nem kiemelt csapatok pedig a következők: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, Inter Bratislava (szlovák), Kapfenberg Bulls (osztrák), Karhu Basket Kauhajoki (finn), Keravnos (ciprusi), SL Benfica (portugál), Södertälje Kings (svéd), Z-Mobile Pristina (koszovói).
A továbbjutások oda-visszavágós alapon dőlnek el. A nem kiemelt csapatok lesznek a pályaválasztók, vagyis az első mérkőzést hazai pályán játsszák, szeptember 17-én, a visszavágó szeptember 20-án lesz.
Második kör
A második körben az alábbi csapatok csatlakoznak a selejtezőbe: Telenet Giants Antwerp (belga), San Pablo Bugos (spanyol), Telekom Baskets Bonn (német), Ventspils (lett), Lietkabelis (litván), Mornar Bar (montenegrói), Polski Cukier Torun (lengyel) és Nyizsnyij Novgorod (orosz).
A második selejtezők hivatalos mérkőzésnapjai: szeptember 26. és 29.
A sorsolást július 4-én, délben tartják, Svájcban.

Hajrá Falco!
Szerintem a “főtábla” bravúr kategória …
Annyira fogunk szurkolni nektek mint ti nekünk az elmúlt években lásd Ec,Adria liga,Euroch.stb.zsoldos GE..k
Én szoritottam nektek O.o
Benkêről szakadj már le tapló sárga g..i
Az első körben talán csak a Bakken és a Minszk lenne túl nagy falat, bár a Groningen se lenne könnyű (ha jól emlékszem, Bruinsma onnan érkezett Magyarországra, de nem biztos). A Balkan már két éve is harmatgyenge ellenfél volt, bár azóta erősödhettek. A román az a bajnokság, ahol az itthoniakhoz képest a fizetés baromi magas (lásd: Kromah, Drungilas, Brandon Taylor), de nemzetközi eredmény nulla. Az ukrán bajnokságról szerintem minden elárul, hogy a tavaly előtti és az azt megelőző bajnokság egyik ászát úgy hívják, hogy Dmitro Gliebov, a svájci kosárlabdáról meg akkor tudtam meg, hogy létezik ilyen, amikor Norfleet videójában megláttam,… Olvass tovább »
Minden magyar csapatnak előbb szurkolna az ország 80%-a, mint a színészekből álló falconak! Szolnoknak mindenki szurkolt, de a falconak nem fog! egyszerűen nem érdemlik meg, amíg az egyik játékosuk többet beszél a bírókkal, mint amennyit nála van a labda és vagdalja földhöz magát indok nélkül!
Elég lesz nekünk az a 20% is. Te meg pont nem hiányzol senkinek ???
Komplett magyar csapatot utálni egy játékos miatt? Sok magyar játékos miatt lehetne szurkolni a Falconak, főleg ha Szilárd térde okés lesz nemzetköziben.
Vagy szerinted mennyivel jobb szurkolni egyszezonos légióscsapatnak, ahol magyar alig található? Tudod ennek van érteke ha megy a RIA-RIA-HUNGÁRIA. Váradi,Tóth,Filipovity,Perl,Tóth,Benke. Pussz.
+1 Bíró Olivér. ?
Ezt a Benke dolgot honnan vetted? És ki a másik Tóth? Több kérdésem nincs….
Marcsifiú vigyázz az egészsègedre! Nehogy beleőrülj a fóbiádba! ?
Azt azért leírhatnád, hogy honnan veszed azokat az információkat, hogy ebben az országban senki nem szurkol a Falconak a BL-ben?
Országos közvéleménykutatást tartottál?
A saját kis ostoba gondolataidat miért vetíted ki egy egész országra?
Beteg vagy, fordulj orvoshoz.
Ha már honi szinten anyázzuk egymást (tisztelet a kivételnek), legalább nemzetköziben szorítsunk együtt amagyar kosárlabdáért!
Hajrá a nemzetköziben! Szépen kepviseljétek az országot!
Azért ezeket a selejtezőket is úgy találták ki, hogy az ún. kis országok csapatainak minél magasabb hegyet kelljen megmászni. Érvényesül az erősebb kutya elve, így nincs más hátra, addig akkora farkat kell növeszteni a Falconak( lásd jó légiósok, csapat), hogy az ellenfelek pincsinek érezzék magukat!
Magyarok!
minden sportágat szinte így építenek fel…a nagyok ott maradhassanak, a kicsiknek meg szinte lehetetlen odakerülni…
Brutál erős volt idén a Falco! Most a vezetőség feladata, hogy a BL-hez még erősebb csapatot rakjanak össze! Akkor meglesz!
Ez mondjuk pont nem igaz, gondolj csak pl. labdarúgásban a BL selejtezőkben a bajnokok ágára. Ott találkozhat egy román meg egy magyar bajnok, a másik ágon meg egy spanyol negyedik egy portugál másodikkal pl.
nem tudtam, hogy összesorsolhatnak egy Realt egy Barcával….
még azonos nemzetiségüeket sem..
akkor lenne azonos a feltétel,ha 64 en egy kalap és bárki húzhat bárkit…
soha többet nem lesz Steaua szintű csapat BL győztes..egy kis csapatnak, kb 6! nagy/klasszis csapatot kellene kiejteni a végső győzelemig…lehetetlen..sorsolással meg lehet csak a döntőben kellene 1 meccsen a bravúr.
nyílván nem pont ugyanaz…csak a lényeg–a kis csapatoknak szinte lehetetlen odaérni
Amíg csak a bajnokok játszottak, a Fradi is el tudta hozni a Realt, Ajaxot, Baselt!
Most? Vagy 5 országban 4-4 “bajnok”! Jó, tudom, színtiszta üzlet! De akkor ne a sportról beszéljünk!
Jogos
Hajrá Falo
Az első forduló szerencsés sorsolással, a második meg egy bravúrral meglehet
Azért ez nem egy Bebes Pista féle Alpok Andika Kupa….
Puncus! Mikor a Körmend indult Bajnokok Ligájában, kedvenceid meg a homokozóban tapsikoltak! Hülye picsa!
EMESE, tudod, hogy nem szabad fórumozásra használni a számítógépet az Erzsébet-táborban !!! 🙁
Enci-Enci…szerintem téged megcsinált a Pista@?
Nézve a várható ellenfeleket még nem kaptam a szívemhez ijedtemben.
Jaj szegény Falco! Sok sikert a Fiba ECben..
Igazi magyar vagy. Így kell hozzá állni.
Nem csalódtunk benned te sz.a.r.darab!
Éppen sok sikert kivántam, meg kell köszönni felénk te vasi tapló.
Mondjuk nem mintha, ti nem ezt csináltátok volna éveken keresztül, mindezek ellenére, nemzetköziben mindig is hajrá bármely magyar csapat is legyen az.
Jokic! Ki csinàlta ezt? Idén szorítottunk az Albának,és gratulàltunk is! Ahogy koràbban a többinek is!
Agyatlanok meg mindenhol vannak: lásd ricsifiú,marcsifiú,emőke,motoros,kobayashi…