Magyar Kupa
“A Falco most már nyerje meg a kupát”
A paksiak gyakorlásként fogták fel a mérkőzést, a szombathelyieket csak a továbbjutás érdekli.

:
:
A Falco KC az első csapat, amelyik kvalifikálta magát a holnapi elődöntőbe. A szombathelyiek a hajrában döntöttek az ASE ellen.
– Gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a szurkolóinknak, hogy munkanapon ennyien elkísértek bennünket. Ez a kupa, itt csak az számít, hogy holnap is parkettre léphetünk. Az első félidőben nem működött a védekezésünk, és akkor még finoman fogalmaztam. A második félidőre sokat javultunk, megérdemelten nyertünk. Nem volt szép játék, de amit akartunk, azt megcsináltuk, holnap jöhet az elődöntő – nyilatkozta Gasper Okorn, a szombathelyiek mestere a mérkőzés után.
Az Atomerőmű SE edzője, Jan Pavlík vereséggel debütált a kispadon.
– Rengeteg problémánk van, de ennek ellenére nem vallottunk szégyent. A vége sima lett, de azt gondolom, a 38. percig ez egy ki-ki meccs volt. A statisztikát böngészve is egál meccset látok, azt sajnálom, hogy kevés büntetőt dobtunk, és azt is pocsékul. Holnap megérkezik az új játékosunk, vele biztosan jobbak leszünk. A vereség ellenére, hasznos meccs volt a mai, remek gyakorlás a bajnokságra. A céljaink nem változtak. A Falcónak azt kívánom, hogy most már nyerje meg a Magyar Kupát, akkor legalább elmondhatjuk, hogy a győztestől kaptunk ki – nyilatkozta a tréner.
Fotó: Pókász Endre

Szilvethely
Na próbáld meg újra…
Egy szót sem tudsz leírni helyesen te alkoholista 😀
Ìrni sem tudsz,Te kiskutya!
Már vártalak! Hazaértél a berényi szopó után, vagy nagyobb városokba el se merészkedsz jönni? ? Te meg a dombóvári hasonlóan lúzer komád vagytok messze a legszánalmasabbak itt! Sok sikert jövőre! ??
Szokásuk. 🙂
elismert szorgos kis emberke lehetsz…
Ma te leszel az ügyeletes nagyokos?
Szarbakomp mit játszott ma?
Mit játszott?
Játszott?
Ja, nem.
Pont játékost cserélnek.
Vagy edzőt.