Connect with us
Hirdetés

Légiósok

Az Alba is ajánlatot tett Perlnek

Újabb “nagy durranásra” készülnek Fehérváron.



:

:

Az ugytudjuk.hu tegnap előtt számolt be róla, hogy Perl Zoltánt szeretné visszacsábítani nevelőegyesülete, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. A portál azt írta, a helyzetével elégedetlen kosaras menedzsere folyamatosan egyeztet a sárga-feketék vezetőségével, információik szerint jelenleg a spanyolországi szerződésének felbontásán dolgozik a menedzsmentje, de jövő héten újabb fejlemények várhatók az ügyben.

A BB1.hu pedig úgy értesült, hogy nem a Falco az egyetlen magyar csapat, amelyik konkrét ajánlatot tett a 23 éves válogatott kosarasnak. Információink szerint az Alba Fehérvár is minden követ megmozgat, hogy újabb “nagy durranást” hozzon össze az átigazolási szezon hajrájában. Mint ismert, a kék-fehérek tegnap jelentettek be hivatalosan egy világ- és Európa-bajnok játékos érkezését.

A spanyol első ligában 5 győzelemmel és 11 vereséggel utolsó előtti Estudiantesnél Perl Zoltán eddig 11 bajnokin kapott lehetőséget, 5.8 perc alatt 0.8 pontot, 1.2 lepattanót és 0.5 gólpasszt átlagolt. A 4 BL-selejtezőn 18.8 perc alatt 8.0 pontot, 3.0 gólpasszt és 2.5 lepattanót tudott felmutatni a hátvéd.

fotó: twitter.com

[totalpoll id=”2953″]

160 hozzászólás

160
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
31 Comment threads
129 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
32 Comment authors
donnarummaO1GJ.R.BeniteznyolcmegnyolcAramis Recent comment authors
nyolcmegnyolc
Olvasó

1-1-2-1-1-1-5-1
Ha jól emlékszem. Ne nekünk magyarázd már el, hogy miként kell a végén ott lenni. Tudjuk. Veletek ellentétben mi azt is, hogy hogyan kell nyerni.

Aramis
Vendég
Aramis

Jópofa vagy.
Leírtad az elmúlt 8 évet, ahol többszöröse volt a szolnok költségvetése a többi csapatéhoz képest.
Ahol a koncepció az volt, hogy vigyük oda a lehető legtöbb használható magyar játékost (mert abból ugye profitál a magyar kosárlabda), plusz NBA-t is megjárt légiósok (Darius Rice), gyakorlatilag esélye sem volt más csapatnak bajnokságot nyerni.
Előtte meg 30 év alatt sikerült kettőt összekaparni…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Igen előtte amikor csórók voltunk volt 2-2. Van olyan sárga csapat amely eddig története folyamán összehozott egy 1-0-át. Meg sok ezüstöt.Ezt a csapatot idén 3x vertük, amikor a saját szurkolóik szerint is több a pénzük mint tavaly.

Aramis
Vendég
Aramis

Igen, annak a sárga csapatnak a története is jó tíz évvel később kezdődött…
Azért ahhoz képest, hogy itt azon rugóztatok, hogy mennyi cikk jelenik meg Perl-el kapcsolatban, pont ti vagytok azok akik több, mint egy nappal a megjelenés után is nyomjátok bőszen a kommenteket!
Inkább örüljetek annak, hogy a BB1 legalább ad nektek egy kis elfoglaltságot…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Veletek ellentétben rengeteg dolgunk van. Ogt van az a 16 zászló. Mosni kell őket. Rengeteg energiát felemészt. Kérdezd meg az MTE szurkolókat, ők is tudják, mert azért ott is sok a zászló.

J.R.Benitez
Olvasó

Csapat hovatartozástól függetlenül kérdezem: milyen élete van aki csak és kizárólag kötözködni jár ide? Kosárlabdáról senki???

nyolcmegnyolc
Olvasó

Mivel az én hszhez írtál gondolom nekem címezted. Leírtam a véleményem: Perl semmit nem lépett előre. Egyszer már eljátszotta a haza menekülésdit. Előre lépett? Ha kimegy majd ismét külföldre félszezonnál megint hazajön?
Az egészből, csak a honlap profitál. Én ilyet nem írhatok, mert neked nem tetszik, te hasonlót írtál, az belefér.(az ismerős oldal reklámozásával)
Jó éjszakát

J.R.Benitez
Olvasó

Bocs mi csak ilyen kosarast tudtunk nevelni. Nekem hiányzik innen a kosárlabda. Kezdem azt érezni egyedül vok ezzel. Birózás anyázás stb….. Komolyan hihetetlen. Mki itt éli ki magát. Beszélgetnék 2-2 védésekről, zónákról, meccsekről, esélyekről stb…. Tessék mondani hol lehet? Falco

nyolcmegnyolc
Olvasó

Képmutató vagy.
A kérdezd a polgit, vagy a Kajmán-szigetek….a kosárlabda szakmai részéről szól ugye?

J.R.Benitez
Olvasó

Milyen értelmes hsz volt eddig tőled? Most komolyan.

J.R.Benitez
Olvasó

Javaslom beszéljünk a kosárlabdáról. A gyűlölködést bízzuk a politikusokra, sértegetést meg az alja emberekre. Én pl egy csomó dologra kiváncsi lennék szolnoki szurkoló mit hogyan lát. Engem ez érdekel nem a farok méregetés. Falco!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Ezt írom én is! Amikor te a polgival foglalkozol az minden, csak nem szakma. Most ezt kéred számon. Amit én írtam az sokkal inkább a kosárral foglalkozik.
Nem jó döntés a tutiba, ahol Perl a libling visszajönni. Benke az Olajba jött. Mindenki óvta ettől, mert féltették a perceit. Ide jött, megküzdött, kiharcolta. Perl visszamegy mindenki elolvad, kezdő lesz. Jövőre kimegy majd visszajön. Kezdi előlről. Menjen máshova ( ne Szolnokra mi megvagyunk) küzdjön, hajtson, fejlődjön. Játszon itthon 1.5 évet, válasszon egy olyan bajnpkságot, ami előrelépés, de nem túlzás. Innen felfelé lépcsőnként. Ahogy Hanga.

J.R.Benitez
Olvasó

Van benne igazad. Én azt szerettem volna légiós marad vhol. De itthon nem akar máshol játszani. Máshonnan meg nem volt most komoly ajánlata szerintem. Falco élcsapat sokkal jobb helye nem nagyon lenne. Spanyol liga meg erős neki. Az ő helye szerintem 2 között van. Új Milosevic? Vélemény? Nem tudom hova tenni.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Nem az a problèma, hogy a Falco nem élcsapat, hanem az, hogy neku ott nem kell kivívni semmit. VB idén nem az igazi, Bíró felfelé jön ( nagyon), de mégis 2x annyit lesz a pályán Beni. Ő a “mi kutyánk kölyke”. Új csapat, új harc, új kihívások. Itt annyi, hogy “verjükmegaszolnokot”
Nézd meg, Hangát, Voját, Benkét akik lépésről-lépésre haladtak.
Perl Falco-x-Falco-x-Falco…
Ez működik?
Milo ennyiből?
A múltja alapján, Braca irányítása alatt jó lesz. Mi nem azért cseréltünk, hogy jobbak legyünk ( mint Govens esete), hanem, mert volt egy hosszan gyógyuló sérülés. Remélem azért javulunk is.

J.R.Benitez
Olvasó

De itthon nem akar máshol. Most őszintén alba jobb lett volna? Meg ha nem próbálja ki estudiantest akkor azért szidná mki. Mint Voját. Ördögi kör. Legalább kevesebbe kerül látni élőben játszani. Annyit nem javulunk vele amennyi kellene egy nagy sikerhez. Sokakkal ellentétben nekem az a fontos hogy élcsapat legyünk. Lássak jó meccseket játékosokat. A többi grátisz. Az gáz?

nyolcmegnyolc
Olvasó

Szerintem az lenne a legjobb, ha Perl a Falcoba igazolna. A Pénzt, pedig a BB1 állná. Nincs ugyanis még egy játékos az országban, aki ennyire kevés játék idővel ennyi figyelmet kap. Ha visszaigazol legalább folytatja történetét.
Itthon Falco, ami nem készít fel eléggé egy külföldi bajnokságra, kimegy, ahol megmérik és gyengének bizonyul, majd hazajön Falco, ahol a kör kezdődik elölről.
( tudom ő legalább megpróbálta, tudom az edző pikkelt rá..)

donnarumma
Olvasó

Persze..ez csak a Falco szégyene..bezzeg az olajt megalázták egy 50 essel az a bajnokság beárazása…na erről beszélek te bekepzelt vakegér..a bucka mögül nem látsz ki…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Mivel nem értessz egyet? A szemèlyeskedés helyett írd inkább le a problémàd. Nem hullámvasutazik a Zozó? Kiment hazajött. Játszott a Falcoban, majd mégkevesebbet idén az Estudantesben. Govens játszott a Falcoban. Kiment kevés lett, visszajött.
Perry játszott az Olajban, kiment és kiemelkedik ott, ahol Govens kevés volt. Holliday idejött, majd amikor elment bajnok lett az NBA-ben. Azt is láthattad, hogy minden Tóth, akit nevelgetünk hálót vág….
Szép napot!

J.R.Benitez
Olvasó

Perry holiday szépen szerepelnek. Gratula nekik figyelem én is őket. De! Kiemeltél az utolsó 50-ből kettőt. Az korrekt mondjuk. Ti amcsitok addig játszott honositás után amig muszáj volt. Mienk sérülten is jött, azóta is válogatott. Ezt meg te ismerheted el. Mert lehet Govens Perl Váradi nem olyan szint. De kaparnak csúsznak másznak a válogatott mezben. Nem? Szerintem ne legyen veszekedés. Mindenki büszke amire lehet. Igy van ez rendjén. Olaj Alba a sikerekre. Körmend kupákra és a múltjára. Mi meg arra hogy van egy épkézláb up nevelésünk. Illetve lehet csak volt. Ja és szerintem ezután ne menjünk le óvodásba itt a… Olvass tovább »

nemethimi
Olvasó

Azért az elképsztő, hogy az irígység mit ki nem hozz pár emberből….
Összetenètek mindeneteket, hogyha ilyen NAGY emberetek lenne…

donnarumma
Olvasó

Azzal,hogy ha ti kikaptok az a magyar bajnoksag szegyene,de ha Perl nem felel meg az a Falco hibája…hálót vág..de attól te még…

Rouge
Vendég
Rouge

Az, hogy a bajnok és listavezető kikap közel ötvennel egy német középcsapattól,
az a bajnokság beárazása,
mint ahogy az is, hogy az ezüstérmes falco mínusz hetvennel búcsúzik az első körben (nem mellesleg attól a Sassaritól kap ki,
akit mi összesítésben lenyomtunk).

Ez most nem minősítés, nem vélemény, hanem egy sajnálatos tény,
amivel felesleges vitatkozni.

Kétszó
Olvasó

Már megint magyarázod a bizonyítványt. Nagyon-nagyon remélem, hogy pofára estek. Nem most kell vezetni a bajnokságot! Meg aztán két lék egy héten belül és még a legénység is lázad. Hamar süllyedni fog a Bounty, akarom mondani a zászlóshajó!

Mert: tyu-tyu-tyu………

donnarumma
Olvasó

Pont ezt mondom…es hogy Perl nem felelt meg kint,az is a bajnokság bearazása, nem pedig a Falco

Rouge
Vendég
Rouge

Ez a fórum úgy sz@r ahogy van.

Vissza fogok vonulni.

donnarumma
Olvasó

ne csinálj segget a szádból(már megint:D)

Rouge
Vendég
Rouge

Csak a lájkokra gyűjtök…:)
100-nál visszavonulok.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Visszatér szakértőként… ?

donnarumma
Olvasó

Latom 3 om nicken nyomulsz?

Kétszó
Olvasó

Kamugép.

donnarumma
Olvasó

A forum igy kovethetetlen

derryl
Olvasó

Ti ott vagytok tűzközelben, gondolom ismertek is egy – két figurát a bb1-től, próbáljatok odahatni, hogy állítsák vissza a régi kommentfalat!

J.R.Benitez
Olvasó

Igyekszünk

J.R.Benitez
Olvasó

Én már feladtam a folyamatos visszaolvasást

balldontlie
Olvasó

A hatezer Perl nem játszott és a négyszáz tárgyal mindenkivel cikk után már alig várom, a BRÉKING, előre megtudtuk, ahogy a bb1 már megírta, most hivatalossá vált, el nem hiszed hol folytatja Perl Zoltán cikket. Amúgy nagyon rossz ez az új komment szekció, kb újra kell olvasni az egészet, ha van egy új hozzaszolas.

J.R.Benitez
Olvasó

Na akkor… Miért született ez a cikk??? Lett rengeteg hozzászólás. Be kell reklámozni egy országos szinten tényleg full ismeretlen baráti portált hogy az ő infójuk amit amúgy is tudott mki. Ez is sikerült. Albának is jó mert ezzel le tudja nyugtatni mérges szurkolóit hogy hoztunk egy nagy nevet meg picin múlott Perl. Mi igyekszünk. Grátiszba csepegtetik az infókat ki mikor kereste Zolit ezzel is alátéve az eddig ezt letagadó szurkolóknak. Zolival régóta megvan a megállapodás. Lehet hülyézni ez csak egy vélemény. Továbbra is tartom vele sem fogunk nyerni semmit szerintem. Én csak hétről hétre élvezni akarom a játékát! Ne kelljen… Olvass tovább »

derryl
Olvasó

Ez megint bejött a bb1-nek. Kicsit langyosabb a közeg, egyből bedob egy provokáló cikket, különösen annak fényében, hogy az új megjelenésben láthatóan csökkent a hozzászólások száma.( Egy szaros Falkó-Olaj meccshez karcsú 80 komment.) A szokásos lakájmédia stílus, ” úgy értesültünk”, ami nem mond semmit, felelősség sincs a forrás megjelölése nélkül, konkrétum semmi, az egész arra jó, hogy a szurkolótáborok megint egymás torkának essenek. Azt már meg sem merem kérdezni, az a pofátlan Alba ugyan mennyit kínált Bumeráng Zolinak, mondjuk úgy lett volna korrekt, ha az informátor ezt is megpedzi. Aki egy kicsit végiggondolja, vagy marad a fiú(erősen kétlem), vagy Falkó.… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

A cikkben megemlitett portál népszerűsítése volt a fő cél.igen Zoli sose lesz Hanga. Megpróbálta a spanyol ligát nem sikerült. Igyekezett kitartani eddig birta. A bumeráng szó kicsit nem esik jól. Bár tudom pont azért irtad. Ez alapján elég sok játékos lehetne bumeráng minden csapatban. De ezzel sincs semmi gond. Ha még egy darabig elhúzódik lesz majd cikk körmend olajról is hogy kereste. Amúgy tényleg jo lenne a régi rendszer mert ez a fórum igy élvezhetetlen.

derryl
Olvasó

A bumeráng csak azért jutott eszembe,bármely irányba indul el Európában, mindig nálatok köt ki.

Kétszó
Olvasó

Buta vagy. Legalább van valaki, aki ír valamit. Ha nem tetszik, akkor nem olvasod. De nemhogy olvasod, még böfögsz is ide csomó baromságot. Marha sűrűn jársz ide, lehet ez a kezdőoldalad is. No meg az irigység. 😀

derryl
Olvasó

Irígység? Mesélj! Mire?

donnarumma
Olvasó

Zoli már 2 hete megegyezett a Falcoval X,4 m + bonuszok(x<4)….Csak a spanyolokra vár a dolog(lelépési díjat szeretnének)
Az Alba most 1m-vel többet ajánlott.
dióhéjban

Rouge
Vendég
Rouge

3.4 meg a bónusz
az kereken 5.0.

Kétszó
Olvasó

Tegnap sem értetted, ma sem. Beakadt a lemez ? A vojvoda lehet szeretne ennyit, de a negyedét sem éri. Talán ha ment volna külföldre. De nem ment. Mert nem kellett. Nem volt elég jó. Páááá

derryl
Olvasó

A körmendi nevelésnél bezzeg nem ugattál, hogy nem mer külföldre menni! Vojának a szerződésében legalább nincs benne, hogy a csapat a retúrjegyet is köteles biztosítani!

red-black01
Olvasó

Ez nagyon nem normális dolog.
Sokszor mondtam már, hogy az ilyen történetekért rúgnék valakit nagyon tökön és az csak a kezdet lenne.
Nem téged donnarumma 🙂 .
Azokat, akik a jólértesültségüket fitogtatva az ilyen infókat kiszivárogtatják.
Egy komolyabb helyen ennek töredékéért rúgnának ki embereket és húznák rá a vizeslepedőt.

donnarumma
Olvasó

A világ normálisabb részein, nyilvanosak a fizetesek…meg lehet nem is igaz…meg X lehet 2 vagy 1 is:-)

Rouge
Vendég
Rouge

Sőt, x lehet mínusz szám is.
Zozo fizet azért, hogy a falcoban játszon….

Rouge
Vendég
Rouge

A világ normálisabb felén nem a tao pénzekből fizetik a profi játékosokat teljesen szabálytalanul…

J.R.Benitez
Olvasó

Ez csak most van. Korábban Kajmán szigeti számlaszámok voltak adózás miatt. Később más lesz.

Kétszó
Olvasó

Tudsz valamit ? Ha igen, akkor állampolgári kötelességed feljelentést tenni. Ja, nem tudsz semmit ? Nem hát, csak jár a szád, mert Falco cikk van és lehet fröcsögni. Ennyi.

derryl
Olvasó

Ezek az infók határainkon kívül teljesen nyilvánosak, csak nálunk van kussolás. Szerinted, ha minden tiszta lenne a kifizetések körül, ( nem csak itt, szinte az összes sportágban), akkor kellene lapítani? Szerintem ti is meg szoktátok beszélni ismerősökkel egymás anyagi helyzetét, nincs benne semmi titok.

donnarumma
Olvasó

ezek pont annyira titkosak, mint a felkészuléskor a pontdobok….

J.R.Benitez
Olvasó

Igy van

red-black01
Olvasó

Igazad van, nem is erről van szó és nem is erre gondoltam.
Ez nem egyedülálló szombathelyi történet, az x-et is, meg a zárójelest is lehetett már tudni még innen Körmendről is 🙂
Aki érdeklődik a kosárlabda iránt, szinte csont nélkül tisztában van a fizetésekkel, költségvetésekkel, forrásokkal és nem kell hozzá magánnyomozót fogadni.
Ennek ellenére nekem mindig égnek áll a hajam hogy milyen információk jönnek ki a tűz mellől nem csak pénzvonalon és tényleg csak mosolyogni, egyben szörnyülködni lehet rajta.
Persze amit két ember tud az már nem titok 😉 .

J.R.Benitez
Olvasó

Zozóval a Bb1 elad 4 cikket kb 300 hozzászólással. Aztán ti szidjátok mindig őket…… A lényegi dolgok már eldőltek, csak a mikéntje és az időpontja képlékeny. Az hogy minket érdekel az ok. De mások mit pörögnek rajta érthetetlen. Na mindegy. Napszemcsis megirod mi volt edzés elején vagy elsunnyogod???? Falco!

Rouge
Vendég
Rouge

Mi volt az edzés elején?

Gyakorlás.

Rowsey ott ült Tóth Ádám nyakában, és a hálót babrálta…:)

J.R.Benitez
Olvasó

Kérdezd a polgit

Kétszó
Olvasó

Ugye nem vártál komolyan egy komoly választ ? Olyant nem tud és infója sincs, mert a csapatához akkor van a legközelebb, amikor tévén látja őket vagy nagy ritkán kimegy meccsre.

Hokesz
Olvasó

Mindenki nyugodjon le! Kar egymast oltani, egy ilyen oldalfelhozo cikk alatt!! Zozo alairt masfel evre a Falcoba!! Jelen pillanatban az Estudiantessel egyeztetnek a vezetok, menedzserek mert 3 masik jatekos is tavozni akar, es nem szivesen engedik el Zozot! De ő jonni akar, es magyarorszagon csak a Falcoba jatszana!! Itt az otthona, itt nevelkedett, ennek a klubnak koszonhet mindent, tobbek kozott azt is hogy most a vilag masodik legjobb bajnoksagaba van, az hogy mennyit jatszik az mas kerdes! Nem tudna tukorbe nezni ha masik magyar csapatban kellene jatszania!! Teljesen mindegy hogy hivja az alba, joga van hozza, de nekik is be… Olvass tovább »

Rouge
Vendég
Rouge

Tükörbe bárki, bárhol, bármikor tud nézni.

Legfeljebb őszintébb a mosolya,
ha tele van a zsebe….

J.R.Benitez
Olvasó

Nocsak ezek szerint nem mi vagyunk a leggazdagabb csapat????

J.R.Benitez
Olvasó

Ez a szolnoki csóró szegény olcsó csapat olajbányász hitvallás? Amúgy tényleg jó duma csak kár 80-as évek elején ez a mondat frankón ki is futotta magát. Hej ha mi is ennyit kihoznánk abból a bizonyos szolnoki edzésből aminek az elején volt egy kis kollektiv morgás mit szólnál????

derryl
Olvasó

Ott voltál, mindenek tudója?

J.R.Benitez
Olvasó

Nem. Éppen ezért kérdezem. De ha te tudod segits kérlek

derryl
Olvasó

“Hej ha mi is ennyit kihoznánk abból a bizonyos szolnoki edzésből aminek az elején volt egy kis kollektiv morgás mit szólnál????” Ha ez neked kérdő mondat, akkor valami gond lehet odaát.

derryl
Olvasó

Lemaradt: a “mit szólnál”-ig kijelentő, tehát tényként állítod. Irigyellek, milyen információs csatornáid vannak.

heraklith
Olvasó

Tényleg nagyon szép dolog, hogy minden szombathelyi evidensnek gondolja, hogy a falcoba megy, de remélem azért annyi realitás érzéketek van, hogy csak akkor fog odamenni, ha versenyképes (legalább közel azonos) ajánlatot kap.
Valószínűleg most megnyílt egy újabb pénzcsap és jó ajánlatot kapott a Falcotól, de kb úgy adjátok elő, mintha fele pénzért is csak a falcoba menne, ami nyilván még viccnek is rossz.
Ha az Alba adott egy sokkal komolyabb ajánlatot (ami egyébkent nem valószínü), akkor búcsút inthettek Perlnek és ez a világ legtermészetesebb dolga lesz.
Az lesz a szerencsétek, hogy minden pénzt megfogtok neki fizetni.

J.R.Benitez
Olvasó

Zozó nem is tudja alba mennyit igért… Rég eldöntötte a sorrendet értsd meg. Ezt tudják fehérváron is.

heraklith
Olvasó

Van az Albának ajánlata, de nem közöltek vele? Vagy annyira Szombathelyi, hogy lecsapta nekik a telfont is?
Lehet, hogy az Alba ajánlott volna neki havi 6 milliót, de Ő meg sem hallgatta és elment 3-ért a Falcoba, mert valakinek megígérte, hogy oda megy?

derryl
Olvasó

Sőt, feljelentette az Albát zaklatásért!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Egyáltalán nem ismered! De megint itt okoskodsz!

heraklith
Olvasó

A kérdéseket megismered, ugye? Azt jelenti, hogy érdekel valakinak véleménye. Ja, bocs ezek nem is vélemények,itt mindenki tényeket tud.

J.R.Benitez
Olvasó

Te nem kérdeztél, kijelentettél. Ez egy vélemény ami köszönő viszonyban nincs az igazsággal. Tehát szerintünk nem vélemény hanem téves feltételezés. Zozó szerint alba sem gondolta hogy oda igazol. Csak jó ha sajtóban ezt elhiszi mki. Olajnak nemet mondott lényegesen jobb anyagiak ellenére. Akkor szerinted alba miben hitt? Semmiben…. Jól hangzik hogy majdnem sikerült. Ennyi.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Fogalmad sincs semmiről! Csak okoskodsz itt merő rosszindulatból! De ezt már megszoktuk tőled minden Falco-s és Olajos cikk alatt! Fóbiás… ?

heraklith
Olvasó

Már értem, köszi a segítséget. A számokat is írd le azért légyszi! Nem titok, ugye?
Remélem a sportkarrier után nem ragaszkodik majd ennyire az első munkahelyéhez és a jövőjére is gondol majd.

J.R.Benitez
Olvasó

Csak kb tudok. De nem irom le. Tudtommal kb Szabó bérének 80 százaléka. Ez már támpont? Legyen ennyi elég. Zozó itthon csak Falco. Ezt könyveld el. Nem is értem miért rugózol ennyit rajta. Mi értelme? Miért jó neked? Ha szemét lennék azt mondom jól szórakozok. De igyekszem normális lenni igy csak nem értem. Na mindegy hagyjuk ez sehova nem vezet. Falco!

Rouge
Vendég
Rouge

Na, hát akkor segítek én.
Szabó kettő fél, Zozo pedig öt.

Természetesen nettóban, havonta.

Szívesen.

J.R.Benitez
Olvasó

Voja???

J.R.Benitez
Olvasó

Szöszi életben nem keresett 1,5 fölött

Rouge
Vendég
Rouge

Ha Szöszi másfél,
akkor annak a 80%-a az 1.2 Misi.

Szerinted ennyit kap Zozo.

Húha.

Mi Zozonak anno öt misit ajánlottunk, de ezek szerint 1.2-ért a falcot választja/választotta….

Értem.

Talán ideje lenne Zozonak menedzsert váltani…

J.R.Benitez
Olvasó

2 misi volt olaj ajánlata tudhatnád ha olyan bennfentes vagy. 5 misit voja sem keres

Rouge
Vendég
Rouge

VOJA valóban nem öt misit keres.

Hanem hatot.

J.R.Benitez
Olvasó

Nem mondtam hogy szöszi most 1.5! Olvasd el mit irtam

O1G
Olvasó

Ja, hogy szerinted jelenleg kevesebbet keres, mint 1,5 és annak a 80%-ért írt alá Zozó :DDD
Sőt én úgy tudom, hogy Szöszi fizetésének megfelelő összeget fizet a naffalkónak, hogy ott játszhasson!

derryl
Olvasó

Keresni keresett, de nem talált.

heraklith
Olvasó

Na ezzel a hozzászólásoddal veszítetted el minden hiteledet. Ne hatagudj, tényleg jó fej vagy, de ezek után nem tudlak komolyan venni.

J.R.Benitez
Olvasó

Nyilván azért mert forintra tudtam Szöszi mennyit keres minden évben? Gyors hozzáteszem egyetlen magyar kosaras akiről garantáltan tudom pontosan. Azért hozzá viszonyitottam.

Rouge
Vendég
Rouge

“…mert forintra tudtam Szöszi mennyit keres minden évben..”

Ki vagy te?

Te vagy Szöszinek a csaja?…

Kétszó
Olvasó

Nem, az te vagy !

heraklith
Olvasó

Szöszi kicsivel 2 milla alatt van. Perl meg minimum a duplája. 1 milliót a Cseh Gyuri keres ember, ne legyél már ennyire komolytalan.

J.R.Benitez
Olvasó

Cseh Gyuri 1 milla…..mesélj még

Csapajev
Vendég
Csapajev

Ha van esze, akkor az Albába igazol. Egyrészt több játéklehetőséget kapna. Közben megtanult valamennyire spanyolul, a spanyolos játékrendszerből jött és nem biztos, hogy a Falcóban Okorn mester játékstílusa feküdne neki, meg lehet, hogy egy labda nem is lenne elég, ahogy a mostani Falcót elnézem.
De hát a Falcós szív lehet, hogy mindent visz. 🙂 De Zoli számára az idegen közeg biztos jobbat tenne.
Nekem ez a meglátásom…

Aramis
Vendég
Aramis

Sokkal több hülyeséget nem tudtál volna leírni ebben a 4 sorban….

Csapajev
Vendég
Csapajev

Miért is papi?? Próbáld meg összefoglalni értelmesen. Tényleg kíváncsi vagyok rá.

Aramis
Vendég
Aramis

1.Honnan tudod előre, hogy melyik csapatban mennyit fog játszani?
2.Egy spanyol edző lenullázta, majd hazajön ismét egy spanyol edző kezei alá…mi mást is tehetne? :-DDD
3.Ez az egy labda nem elég már 10 éve is unalmas duma volt.
4.Az idegen közeg biztos jót tesz neki, miközben a Falco-ban 3 játékossal már egymás gondolatait is ismerik.
Csapajev Csapajev…szerintem inkább vonalkódos a pelenka, hogy ebből megint nem lesz döntő…

Rouge
Vendég
Rouge

Nuni, még mindig nem válaszoltál arra a kérdésemre, hogy miért lettél Aramis.

Nevet vagy nemet is változtattál?…:);)

Aramis
Vendég
Aramis

Ezzel a nunizással mit akarsz tőlem?
Ennyire az agyadnak ment a 47?

derryl
Olvasó

Szerintem nuni a “sárga trágya” akarom mondani párna.

Csapajev
Vendég
Csapajev

Ügyes válasz és csak terelsz mindenféle szakmai indok nélkül személyeskedve. Gratulálok neked!
Ahogy írtam….”nekem ez a véleményem” Tartsd tiszteletbe más véleményét és lehetőleg ne tituláld rögtön csípőből hülyeségnek. Innen már csak azon fogok kacagni, ha “falcós szív” ellenére netán mégiscsak Fehérváron kötne ki. :))

J.R.Benitez
Olvasó

Sem Zolit sem a szitut nem ismered ez hamar kiderült

Csapajev
Vendég
Csapajev

Valóban….
És??? Én csak egy véleményt írtam. Ott van a végén, hogy “nekem ez a meglátásom”
Neked más…aztán ennyi! 🙂

J.R.Benitez
Olvasó

Tudom azért irtam. Ez egy vélemény. Semmi baj nincs vele.

Ray Finkle
Olvasó

Nem a valóságban élsz, hanem egy körmendiek által elképzelt világban. Nekem ez nem rossz, de neked az, mert sok számodra kellemetlen meglepetés fog érni. Semmi, de semmi realitásérzéked nincs, Zolit totál nem ismered. De legalább a véleményedet leírtad.

Csapajev
Vendég
Csapajev

Nos…azt hiszem, hogy neked fingod sincs a tényekről.
1. Én nem tudom, hogy a körmendieknek milyen elképzelt világuk van, mert nem vagyok körmendi.
2. Engem miért érne kellemetlen meglepetés, ha Perl mondjuk a Falcóba igazol vissza?? Semmi érdekem, sem közöm nincs ebben. Nem lesz se több, se kevesebb a fizum és az életminőségem is változatlan marad.
3. Egy dologban van igazad…Perlt valóban nem ismerem. 🙂
De legalább te is ideböföghettél… és ez akkor most biztos jó érzéssel tölt el. Egészségedre!

derryl
Olvasó

Idegen közeg? Eddig sehol nem jött be neki.

Rouge
Vendég
Rouge

Jaj, BB1, ez már megint annyira átlátszó!

Zozo már rég megegyezett a falcoval.

Nyilván Zozonak az, hogy hazajön,
az valahol komoly presztízsveszteség,
amit talán kompenzál az,
hogy a sok kérő ellenére a szeretett nevelőegyesületét választja…

Ha már a szakmával bukott, akkor legalább erkölcsileg hozzuk ki győztesnek…

(És a félreértések elkerülése végett:
én kifejezetten örülök annak, hogy Zozo hazajön,
és egy ilyen jó játékost láthatok játszani itthon hétről-hétre.)

piros710321
Olvasó

Hány szavazás lett? 🙂 Ez a cikk tényleg csak azért született, hogy az új oldal népszerűsítve legyen!

Puntigamer
Olvasó

Az Alba többet ajánlott egy picivel!
Meglátjuk hogy mit választ.
És van egy külföldi ajánlat is….

J.R.Benitez
Olvasó

Azért azt senki ne feledje Szombathely nem nagy város. Govens is csak pletyka volt nektek de mi tudtuk napok óta Szhelyen volt. Most is sokan tudnak többet mint ami le van ide irva. Azt is hogy olaj is akarta és Körmend is. Most alba is. Semmi extra. Nincs ezzel baj. Kár hogy Zozó fejét nem látjátok mikor ezeket hallotta. Egyet ne feledjetek Zozót miért szeretik sokan. Mert tiszta szivű rendes srác. Lehet kinevetni hogy pórul járt kinnt meg stb… Leirom hogy mki értse. Vagy más külföldi csapathoz megy, vagy jön Szhelyre. Ő nem vándorol mint sok magyar “SZTÁROCSKA”. Miért? Mert… Olvass tovább »

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Pontosan így van! Ismerem őt is,a szüleit is. Egy végtelenül szerény,normális srác! Több neki a Falco,mint egy szimpla csapat! Akkor játszana más magyar klubban,ha ide nem kellene! De ugye ilyen nem volt és nem is lesz… ? Hajrá Zozó! Hajrá Falco! ?

heraklith
Olvasó

Attól lenne ember, hogy csak a Falcoban játszik? Remélem csak viccelsz!

J.R.Benitez
Olvasó

Attól hogy ér vmit a szava…. Igy már ok?

MIELE
Olvasó

Sopronba tart Gilbert helyére 🙂

Aramis
Vendég
Aramis

Mégis igaza lesz Lilovnak?
Még ki sem hűlt Cabezas máris jöhet a következő nagy név?
Partyarc visz legalább 2 légiós fizetést plusz az 5 légiós meg még licitálnak Zozóra.
De.Igaza lesz Lilovnak.

red-black01
Olvasó

Egy viszont biztos. Ha az történik ami a legvalószínűbb, akkor páran/sokan a fejükkel fognak játszani Szombathelyen, mert akkor innentől a Falconak csak a bajnoki cím az elfogadható.
Mindegy hogy fognak kommunikálni majd, hogy pl. a cél a döntő, mindegy hogy a józanul gondolkodók azért belátják hogy persze a bajnokság megnyerése nem annyira egyszerű, mert nem-nem.
Csak az arany, az marad.
Ha a bajnoki cím nem jön össze valamiért, akkor a következő éveket fogják Szombathelyen kockáztatni, mert nem biztos hogy mégegyszer ilyen szerencsés lesz a csillagok állása, de főleg nem lesz aki mégegyszer ennyit, de főleg ennyivel többet beletesz a Falcoba.

Aramis
Vendég
Aramis

Másfél évre írt alá…:-D

red-black01
Olvasó

Értsd ahogy neked kényelmes, de ki gondolt “csak” Perl Zolira?
És a másfél évben nincs ugye egyéb opció ? 😉

donnarumma
Olvasó

Szeretnélek megnyugtatni(vagy elkeseríteni?)..ha arany,ha nem…jövőre még több pénz lesz,ez már most biztos

red-black01
Olvasó

Rendben van, de nem kellett megnyugtatnod és “kesergésre” sincs okom 🙂
A sok rossz tulajdonságom mellett van néhány jó is, pl. többek között soha nem sajnáltam mástól a pénzét, nem voltam és vagyok pinairigy sem ;D és még nem volt nálam kívánság, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is 🙂

donnarumma
Olvasó

ezeket a jó tulajdonságokat tartsad meg:-)
azt viszont, hogy:”Egy viszont biztos…….”
így ne kezdj mondatokat, mert felelőtlenség…főleg, ha tippelgetsz találomra

Kobayasi
Olvasó

Nekem ez a véleményem, neked az!
Üdv.

drszepkaroly
Olvasó

Mindenki elkönyvelte itt a Falcót, de szerintem meg marad az Estudiantesnél!

Aramis
Vendég
Aramis

Persze.Marad.
A legjobb opció az, ha októberig már nem játszik egy percet sem.

Kobayasi
Olvasó

Az ilyen cikkeknek SEMMI, de SEMMI értelme!
Sőt! inkább gusztustalan!!!
Miért kell már megint összeugratni szurkolókat???
Falco lesz a vége és ez totál normális is.
Ő oda tartozik!!!

seanmaguire
Olvasó

Most hallgassák el, hogy ajánlatot tettek a magyar válogatott harmadik számú játékosának? Gusztustalan? Vagy akkor ne tegyen ajánlatot az Alba, és nincs mit megírni. Vagy az Alba is gusztustalankodott akkor? Tilos a filkón kívül másnak ajánlatot tenni? Van ilyen szabály? Nem értelek…

Csapajev
Vendég
Csapajev

Ki a magyar válogatottban az első kettő??

J.R.Benitez
Olvasó

Hanga Vojvoda gondolom

Csapajev
Vendég
Csapajev

Nem is tudtam, hogy van sorrend…

J.R.Benitez
Olvasó

Csak gondolom hogy igy lehet

royalka
Olvasó

Ne izguljatok naffalkósok. Most, hogy kivágták Spanyolországból, befejeződött a külföldi ” karrier”. Tudja ő is, hogy kevés oda. Hozzátok pont megfelel, csak megfelelően nagyra kell nyitni a pénztárcát, mert fizetési igény az lesz.

SárgaPárna
Olvasó

Irigy! Irigy! Irigy!

Kinter for president
Olvasó

A fizetési igény sose akadály Szombathelyen. Gyuri bácsi zsebe feneketlen.

Aramis
Vendég
Aramis

Mordorba meg olyanok a saját nevelések, hogy szégyenszemre abból a városból kell igazolni kiselejtezett játékosokat ami ugye nincsen is…vagy mégis
Hétvégén találkozunk Kaposváron, gondolom jobban érdekel az a meccs, mint a saját a csapatodé…

SárgaPárna
Olvasó

Most tök komolyan miért menne Fehérvárra? De komolyan?
A másik kedvencem meg, hogy a körmendi fórumon írja valaki, hogy reméli a Körmend is ajánlatot tett neki…
Ja persze… Majd ha a pina kelepel….

balldontlie
Olvasó

Én írtam. Tisztában vagyok vele, hogy nem jönne ide, sőt furcsállnám is. Valószínűleg pénzünk sincs feltétlenül rá. Viszont ez elvi dolognak értem, hogy mint “nagycsapat”, azért megmutattuk magunkat mi is.

SárgaPárna
Olvasó

Szerintem ez olyan, mintha Golomán mondjuk hozzánk jönne, ha egyszer hazatér, úgy, hogy ti is hívtátok!

balldontlie
Olvasó

Igen, abszolút jogos. De gondolom, ha belengetné, hogy Mo-ra jön, akkor Te is örülnél, ha legalább ajánlat szinten beszállna a csapatod.

J.R.Benitez
Olvasó

Cserék előtt volt rá money nálatok is….

red-black01
Olvasó

Egyet árulj el. Miért ne lehetne neki ajánlatot tenni? Nem ez lenne az első alkalom. Gondolod hogy pl. Fepunak egy szerződéshosszabbítás előtt nincs máshonnan ajánlata? Az persze másik kérdés, hogy az ajánlat elfogadásának mekkora a realitása. Azok a csapatok, ahol nem elégednek meg egy 5.-6. hellyel és ebből nem is csinálnak titkot, meg kell hogy próbálják. Perl Zoli jó játékos és nem légiós. A dolog logikája az egy másik történet, ez több összetevős téma. A Körmendnek lehet rá egy bizonyos összege, de ez egy erősen behatárolt mennyiség és nem licitképes. Ráadásul ez a kevésbé ütős ellenérv, de ahhoz óriási összeg… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

3 hónapja megvolt nálatok a lóvé amiért most jön. Azóta cseréltetek kettőt. Nem bántásból de oda nem menne. Én is tisztelem Feput de neki nálatok a helye. Ez mki érdeke. Vagy én vok szarul összerakva? Falco!

Tom67
Olvasó

Szerintem meg se Alba se Falco nem lesz.

ferrroil
Olvasó

Hülyíti az albàt,csak “műbalhé,”így több pénzt pumpàlhat ki “Gyuribàcsiból”. A falco lesz a befutó…a mecénàsuk csikkzsebből kifizeti.

KreMaestro.44
Olvasó

Ott a pont! Csak a saját értékét próbálja növelni.

seanmaguire
Olvasó

Szerintem nem ő kereste meg az Albát, kicsit fordítva ültök a lovon

Csapajev
Vendég
Csapajev

Oké…hiszek neked, biztos ott voltál a tárgyaláson, így aztán minden korrekt… 🙂

Aramis
Vendég
Aramis

A Falco a nevelőegyesülete.
Nem fogja szopatni őket, ahogy Vojácska az Olajkát… 😀

J.R.Benitez
Olvasó

Te nagyon messze lakhatsz tőlünk ha ennyire nem tudsz semmit az ügyről.

seanmaguire
Olvasó

Ez valóban nagyot szólna! Tetszene 😀

Drew
Olvasó

Egyszerűen nem mer Fehérvárra igazolni.Ismerjük Zozot.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Fehérváriként mondom ,hogy ha hozzánk jön az ugyanakkora árulás lenne mint amikor Keller Szolnokra igazolt…

Drew
Olvasó

Én személy szerint nem tudnám megbocsátani neki szombathelyiként ha titeket választ.Bár régebben nyilatkozta ha Magyarország akkor csak Falco úgyhogy mi itt nyugodtak vagyunk 😀

Kinter for president
Olvasó

Govens is hasonlót mondott, amikor 2016 nyarán ajánlatot tett neki a ZTE: “vagy maradok vagy külföld.” Két hét múlva aláírt Szombathelyre.

drszepkaroly
Olvasó

Mondjuk ezt nem csodálom, hiszen Egerszeghez képest Szombathely már a nagy Nyugat 😀

Kinter for president
Olvasó

Hát anyagiakban van is annyi különbség. Más kérdés, hogy ez lóf@szra se elég ? ?

RozsmanG.
Olvasó

Hajrà Alba!!

Rasid
Olvasó

Hát én nagyot nevetnék, ha az Albánál kötne ki.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Hát én is

Ray Finkle
Olvasó

Ezen nem fogtok nevetni. Arra, hogy az Albába igazol kb. 1% az esély. A Falco-ra 70, maradásra 15, más csapatra 14. Kár volt ezt a cikket megjelentetni, csak arra jó, hogy generáljon sok értelmetlen hozzászólást. Jövő héten pedig megjelenik, hogy aláírt a Falco-ba és akkor újra kezdődik az egész elölről.

derryl
Olvasó

Kell a kattinás, ha kacsa a hír, akkor is!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés