Bajnokság
A Falco indul a Bajnokok Ligájában, a Körmend és a Szolnok az EC-ben – HIVATALOS
Döntött az MKOSZ elnöksége.

:
:
Az MKOSZ elnöksége ma tárgyalt a klubok nemzetközi szerepléséről. Mivel jogilag nem lehetett lezárni a
2019/2020-as bajnokságot, így az elnökség az elmúlt három szezon bajnoki szereplése
alapján állította fel a sorrendet a csapatok között.
Ennek megfelelően a nőknél a Sopron indulhat az Euroligában, a Diósgyőr az Euroliga
selejtezőjében, míg Szekszárd, a ZTE, a Győr, Cegléd és a PEAC nevezhet a Női Európa-
kupába.
A férfiaknál a Falco KC Szombathely a Bajnokok Ligájába nevezhet, míg a Körmend és a
Szolnoki Olajbányász kap lehetőséget a szereplésre a Fiba Europe Cup-ban.
Mindennek feltétele, hogy a Fiba is jóváhagyja a Magyarországnak jutó, tavalyi indulási jogok
számát.

Pár friss infó hogy helyre legyenek rakva a téves vagy fals adatok! Forray szerint Benke és Keller közel van az Albához de Benke a BL miatt ha itthon marad a Falcoban marad ez tény, kérdés az hogy meddig szeretne várni, elvileg ő augusztusig kivárna egy külföldi ajánlatra, de ezt a Falco nem szeretné érthetően. Kellerről nincs infóm ő nincs a városunkban, de biztos őt is megkínálták bár furcsa lenne ha ott kötne ki az év közbeni viták miatt ami a Keller család és a fehérvári veztők közt volt. Illetve egyes szóbeszédek szerint mi is adtunk neki ajánlatot az Alba Paks… Olvass tovább »
egyelőre *.
Ha már egy helyről vannak úgy fest az infóink, a legnagyobb várható Falco – bombát is illet volna leírnod… ??
Köszi a javítást! Mást nem tudok esetleg ha neked van új infód örömmel olvasnám!
Privátban ha megkeresel társaidhoz hasonlóan, akkor örömmel. ✔️?
Nem túl publikus az infód? ?
Nem, ez nem. Habár a Falco fórumon is szóbeszédbe jött “fájl” viszont az enyém, így már félig publikus lett… Hiába, manapság amiről 2 ember tud, az már nem titok.
Na akkor ezek szerint Forray mégis lehet, hogy Fehérváron köt ki?
Eddig is nyílt titok volt, ez 100%,ott köt ki.
Jó, csak Szabi két hete még váltig állította, hogy Fofó fixen marad. Viszont Vojával kapcsolatban meg jók voltak az infói.
Boban kolléga, akkor még úgy volt, hogy nem ő lesz. Egy átigazolás 4 lábon áll abban az esetben, ha az illető személynek érvényes, élő szerződése van,amelyből ki kell vásárolni. Játékos / edző, menedzser, és a két klub. Utóbbi kettő akkor még erősen ingott. Ma már nem.
Mióta a Keller ügyet bebuktam hiteles forrásokból tájékozódom, Fofo esetében ezzel nem volt nehéz dolgom, hisz baráti a viszony.
Annyira ostoba vagy, hogy azt nem veszed észre, hogy szopat. Szóba sem került Fehérváron Keller és Benke. Omenaka lesz a magyarjuk, Fofó az edzőjük. Ennyi.
Ki beszélt itt Kellerről és Benkéről? Forrayról beszéltünk. Omenaka meg hetek óta nyílt titok. Akkor most ki itt az ostoba? Segítsünk szöveget értelmezni? Mert látom, az magadtól nem megy… 🙂
Ő. Ő beszélt, elég konkrétan. de te szólj bele olyanba, amiről fogalmad sincs, inkább számolgasd az eurókat 😉
Bomba akkor robban, ha “végig ég a kanóc”..
Addig teljesen felesleges tényként kezelni..sok szerződtetés akadt már meg a végső stádiumban…és sajnos nem csak a játékosokkal kapcsolatban…
Hozzád hasonlóan eléggé jól informált szoktam lenni igazolások kapcsán, viszont most nem igazán tudom kire/mire gondolsz a várható legnagyobb ,Falco-bomba’ kapcsán. Többen örülnénk ha itt leírnád és nem kéne privátban érdeklődni ezzel kapcsolatban, vagy másodkézből info-kat szerezni.
Én hallottam egy Allen Roscot és az tényleg bomba lenne, de nem tudom mennyire igaz.
Így igaz,jók az infóid.
Ön nyert egy hangszórót! ?
Remélem nem Huker az a bomba..
Jó játékos,de nem marad jövőre,amit bánok.
Támadásban kevés, hátul extra de sajnos egy komolyabb irányító fog kelleni a csapatunkba!
Mondjuk Jonest Szolnokról szívesen látnám. Ha már bombákról volt szó 🙂
Én nem vok bennfentes. Nincsenek infóim. De ha Zozó Beni Márkó trió marad, felőlem Benke mehet Albába. Persze örülök ha marad, de ő a legkevésbé fontos. Az sem zavar ha összeáll egy Alba válogatott trió Kellerrel. Az sem ha nem mi leszünk a leglóvésabbak. De olyan vegye fel a Falco mezt akinek esetleg számít is egy picikét…. Ja és a 2 saját fiúnkra nagyon büszke vok hogy nem vándor madarak mint oly sokan…. (respect neked is Fepu)
A leglóvésabb pozíciótok nem lesz veszélyben… 🙂
Nem,mert sem idén sem tavaly nem mi voltunk..
En úgy tudtam, hogy te a Falconak szurkolsz. Ha nem, akkor elnézést. Ha igen, akkor meg vicces fiú vagy. ?
Amúgy igen, vicces fiú vagyok?
Én úgy tudtam(elég közeli infókból) hogy a múlt szezonnak a Paks futhatott neki a legnagyobb költségvetéssel.
Az idei szezont még pontosan sehol nem tudják, de ha a tervek megvalósulnak szinte mindenhol, akkor a Fehérvár-Paks párharc lesz ezért a címért.
Na ki vele, mik a Te információid?
Tavalyi Falco keret: Benke, Perl, Filipovics, Váradi 4 válogatott magyar + még egy elég jó kiegészítő Bíró személyében, ja meg egy tehetséges magyar magas Krivacsevics személyében. Plusz 5 légiós, amiből lehet, hogy Lake olcsó volt, de a többi az elég minőségi és borsos volt. (Pl. leigazoltatok egy VTB ligás játékost szezon közben). Ez 11 minőségi játékos (egyik másik magyar klub sem tudott felmutatni ennyit, de még 10 főt sem). A BL-be jutás után +100 millát előkaptatok, és lenyilatkozta Gyuri bácsi, hogy az idei anyagiak jövőre is rendelkezésre fognak állni. Akkor most meséld be, hogy egy Csorvási-Molnár-Luka trió, és az 5… Olvass tovább »
Szerinted mennyit keresett együttvéve Bíró, Krivacsevics, Washington és Lake? Szerintem kb. annyit, mint Ljubicsics.
Szerinted mennyit (fog) keres(ni) Beni, Zozó és Filipovity együttvéve? Szerintem kb. annyit, mint Voja.
Váradi, Perl, Filipovics = Vojvoda, na ezen egy jót mosolyogtam most. 🙂
Ha a tavalyi három Falcos osszeget nezzük az idei Vojás összeggel akkor kb. jó a szám.
Idén Zozó sokkal jobb szerződést fog kapni.
Ja, és amúgy, ha a tavalyi légiósokat hasonlítod össze, akkor Vojvoda hogy jön az összehasonlításba? Picit belekavarodtál… 🙂
Ki mondta, hogy a tavalyi légiósokat hasonlítom össze? A csapatok költségvetéseiről van szó.
Ahh szóval innen vagy jól értesült!? tippelgetsz hasraütés szerűen… Azt tudtad, hogy a játékosok bére kb. 1/3 a költségvetésnek??? -Hogy jött ide a tavalyi Alba??? -Igen Lake olcsó volt -a VTB ligás vissza akart jönni szezon közben, jóval kevesebbért mint amit előtte kapott.. -Honnan veszed hogy borsos volt a Francia másod osztályból igazolt légiósunk? Mert úgy gondolod azért? -Reddic 2. évét futotta a szerződéséből súlyos sérülés után szerződtette Gasper elég nagy kockázatot vállalva. Az első fél éve után pl. mindenki le akarta cserélni. -Washingtont meg borsosnak és minőséginek Te vagy az első aki nevezte?Nem gondolom hogy láttál Falco meccset… A… Olvass tovább »
Hát persze, mert aztán az Alba légiósai (egy újonc amerikai, egy német 2. osztályból igazolt amerikai, egy már közel sem régi Govens, egy sérülésből visszatérő öreg Cupkovic) az a drága portéka lehetett. Itt egyedül Ljubicic jött komolyabb helyről, ő meg azért nem volt olyan rossz húzás szerintem… 🙂
Én a számok nagy részét biztos forrásból tudom, ezért is állítom…még mindig nem értem, miért Albázol,de mindegy is..
Ha azt ki tudtad deríteni,hogy a Falco légiósai “borsosak” akkor nem fog gondot okozni az sem, hogy a “közel sem régi” Go mennyi pénzért volt Fehérvárott! Meg fogsz lepődni..
Vojci mellé lőtt a kompóttal úgy tűnik. Sebaj, legalább 140 milkó a zsebben van, plusz 3-4 pár Gucci cipő az asszonynak. Legalább húzóember lehet és biztos 40 perces játékos egy magyar posvány bajnokságban. KAPUFA!
Ha tavaly nem a Pécs a harmadik, akkor nyilván 1 év alapján lett volna……
Ha egy év alapján nézték volna akkor is a Szolnok indulna, mert Pécsen elég komoly tartozások vannak.
Egy hete még azon sírtatok, hogy nálatok nem lesz pénz, aztán nemzetközi kupa indulás meg válogatott irányítót szerződtettetek. Valahonnan ismerős ez a sírás… Pl. a tavalyi szezonban is ugyanez ment ?
Én mint laikus kosárnagyi, csak annyit szeretnék, hogy Gézukám tudjon járni Olaj meccsekre. Én itt Pesten elvagyok egy BLF Palota – Budafoki KK Nb2-es mérkőzéssel. 🙂
Teljesen felesleges ezen vitatkozni,
nyilván itt az egyéni érdekérvényesítő képesség döntött, magyarul a sportdiplomácia.
Olaj, Körmend és a Falco.
Ránézésre nem rossz,
de mégis honnan szedték ezt a három èvet?
A három helyett miért nem öt vagy tíz év?
(Akkor ugye mi indulnánk a BL-ben…)
Vagy miért nem harminc vagy ötven év?
(És akkor indulhatna a Honvéd…)
Szóval három év….
nyilván megvan ennek az oka…:
Ez az ingyenélő idióta banda
(MKOSZ Elnökség)
így tudta kisakkozni ezt a három csapatot,
akik valóban a legerősebbek
– a zöld asztalnál.
Tehát nem egy közösen elfogadott precedens értékű határozat,
vagy egy releváns, érvényben lèvő szabályzat alapján döntöttek a három csapatról,
hanem a három csapat alapján megalkottak és elfogadtak egy határozatot…
Az unokám szolnoki. Bartha Zsoltival szoktak járni meccsekre. Most biztos többet fognak, hogy az Olaj játszik majd a Fulhammel meg az Atletico Madriddal az Euroligában.
Még arra gondoltam, hogy valami rövid torna keretén belül lehetne dönteni arról, hogy ki legyen a három induló. Pl. én mozgósítanám a tabella első 5-6 csapatát – vagy azt az 5-6 csapatot a ligából, amelyik vállalná -, és körmérkőzéses rendszerben döntenék a három nk-i indulóról. Vagy a 6 csapatot beosztom két csoportba, a két csoportgyőztes automatikus kupaindulást kapna, a két második helyezett pedig megmérkőzne a maradék egy helyért.
Természetesen ezt az egészet egy helyen bonyolítanám le, néhány nap alatt, lehetőleg valamikor szeptemberben vagy augusztus végén. Habár nem tudom, meddig lehet nevezni ezekbe a nk-i ligákba.
vagy lejátszani kupa hétvégét.
De azért az lenne a korrekt, ha ezek a csapatok, kapnának valami normális támogatást. Nem csak azt, hogy 5ik legiós engedélye nem 6mft, hanem csak 1mft. Az lófasz, főleg hogy mennyibe kerül 1-1meccs rendezése, utazás. Én nem tudom, nem hiszem, hogy Körmenden honnan szedik elő a pénzt. Alba, Deac, aki bőven erősödik, még rá is pihen hazai bajnokságra. Nk-ibe induló csapatoknak igy nehéz lesz itthon.
Mi baja mindenkinek??? Mi lenne ennél korrektebb??? Az korrektebb, hogy az szkosz kiválasztotta a csapatokat a saját szájíze szerint?
A szolnokiak kis cucuskák. De én csipem őket.
Paks sokkal inkább megérdemelte volna, mint az olaj. A Falco Körmend párossal nem lehet vitatkozni.
Mondhat akárki akármit, ez a 3 csapat érdemelte meg a nemzetközi indulást!
A Szolnok mire fel a tavalyi szezon alapján? ???
Olyan nincs hogy tavalyi szezon te észlény!!!!! Papíron nem létezik, meg sem történt, tudsz olvasni??? Mellesleg a Paks mit ért el nemzetköziben az utóbbi 5-10 évben??? Ugyanis ha tudnál.olvasni látnád hogy a FIBA-nak jóvá kell hagynia a nevezett csapatokat…
Egy héten belül Kellernek is nyilatkoznia kell a folytatásról! Ha a Falcoba jönne, akkor többet nem megyek meccsre!
miert pont 1heten belul kell nyilatkoznia?
Én hagynám a picsába, minket már egyszer megszivatott az utolsó órákban, Körmendből is hülyét csinált a semmiért.
Ha most is hoppon maradnánk akkor utána kellene hagyni szerintem. Ezt még várjuk ki.
Állítólag a B-csoportban folytatja.
Na cinegék, Gyuribá még ezt is kijárta! Hallom már megy a pénzszerzés is. Azok a kapcsolatok minden irányba….. mindenki be akarja bizonyítani, hogy az sajátja a legnagyobb 🙂 🙂
tenyleg a bb1nek dolgozol? ????
Hatalmas nagy hülye az a klubvezető, aki minél több pénzt szerez saját csapatának….
Te egy különösen hülye körmendi vagy….
Mi van kis köcsög? Böfögsz, böfögsz?
Mit cinegézel?
Aztán ha jön valaki és leírja, hogy falusi vagy, akkor meg majd megsértődsz…
Nyugi csak veszekedni akar, már hiányzik neki?
🙂
ez igy van, pont a napokban írta ?
ubiszezon, nem bírja, de Ő korrekt szokott lenni ?
Köszi! 🙂
Te vagy a piros párna? ?
Ez jó, ez tetszett 🙂
eleg egy sarga is…. ???
Ebben igazat adok!
Sok is…
A Falco és az MTE indulása észszerűnek tűnik. Viszont ha az Olajnál tényleg annyira nem lesz pénz, mint ahogy azt hallatják, akkor felesleges indulniuk a nemzetközi kupában (ráadásul ez pluszköltséget is jelent). Ha tényleg kevés a zsé, akkor célszerűbb lenne inkább a Paksnak vagy a Debrecennek, esetleg az Albának adni az indulás jogát. Már csak azért is, hogy minél jobban tudja az induló csapat Magyarországot képviselni a nemzetközi színtéren.
Nyugi, lesz pénz?
Most látom, leigazolták Pongót, akkor annyira mégsem csórók! 🙂
Miért ne lenne pénz?Ajánlatot tettek Vojának, most igazoltak válogatott játékost stb..
Sziasztok!
Szerintetek Voja ezt tudhatta előre? Vagy tényleg ennyire “leadta” hogy a Fehérvárba ment, mert ezek szerint ők nem igen lesznek esélyesek a Nemzetközi porondon és akkor úgy van vele hogy inkább nyom egy “breakout-starter” szezont? Aztán lesz ami lesz?
Voja nem készül külföldre, itthon is megkapja a stabil pénzét így is úgyis, tehát lényegtelen, hogy van e nemzetközi szereplés!
A Falco meg a Körmend indulását korrektnek vélem, azonban az Olajét nem – írom ezt semleges szurkolóként. Én mondjuk ránéztem volna a tabellára, és végigkérdeztem volna az említett két csapat után álló gárdákat, hogy vállalnák-e a nk-i szereplést: a 3. az ASE, amennyiben visszamondják, akkor megkérném a 4. DEAC-ot, amennyiben ők is visszamondanák, szólnék a PVSK-nak, és így tovább.
Pontosan! De hát tudjuk jól milyen is az amikor a olajkával kivételeznek láttunk már parszor ilyet
semlegesként írom, de ha elolvasod még egyszer értelem szerüen, akkor akkor jön egy flow és megérted, hogy az elmúlt 3 év alapján döntöttek!
Értem én . De miért pont így döntöttek ? Kézilabdában a tavalyi évet veszik . Ha a Szolnok még így se férne be akkor az utóbbi 5 évet néznék.
Még szerencse,hogy nem rajtad múlik semmi.
Örülök ennek de a sikeres szerepléshez egy csapat is kellene!
Eddig van Kovács,Juhos melléjük kellene még legalább 2 magyar +5 tényleg jó külföldi!
És nekünk Szolnoki nézőknek nagyon jó lesz újra nemzetközi meccseket nézni!
Szerintem 1 magyarotok még lesz
Esetleg van valami infód? Mert ha van engem nagyon érdekelne
Pongó.
Én is igy tudom
Pbask róla én is hallottam és az ő érkezésének nagyon örülnénk! 1 magyar irányító sosem árt!
Kiváncsi lennék hogy még mennyire lesznek igazak a hírek mert én jelenleg Pongóról tudok meg arról hogyha minden igaz Cakarun is aláírt! De én olyan ember vagyok hogy ameddig nincs bejelentés addig nem élem bele magam!
meg is jelent Pongo hivatalosan, kulon cikkben is
Semmiképp sem az volt a cél hogy a szalay “úr” csapatát valahogy berakjuk európai kupába…. undorító…. fél mezőny jobban megérdemelne mint ezek….
Ki érdemelte volna meg jobban?
21 forduló ment le…
Még 13 forduló lett volna a playoffig.
És mindenki tudja a választ h ez a Szolnok jo esetben negyeddöntőben ment is volna vakációra
Paks. De még a Debrecen is sokkal inkább.
3 év alapján döntöttek!
Hagyd olyan mint lóval kártyázni
Na sok sikert akkor a Falconak a BL-ben, nekunk az EC-ben, most mar csak annyi legyen, hogy oktoberben tudjunk kezdeni, szépen, egeszsegesen, nezokkel, B kozepekkel, sörrel, zaszlókkal!
???
Respect!!!
Pfff, Szolnok hirtelen hármat ugrott a tabellán? Pécs, Deac, Atom az smafu?
A Falco BL indulása az idei szezon alapján teljesen jogos, szerintem a mi FIBA EC-nk is rendben van, de a Szolnok a csonkaszezonra se szerezte meg az indulás jogát és a lefújáskor sem voltak épp a dobogó közelében…
Valami ilyesmi.
Azert kivancsi lennek a Deac, Ase es Simonek velemenyere is.
Te nem olvasol?
Az atom hol volt az előző szezonokban?
Ahogy írták nem ezt a szezont értékelték!
Gondolom ha előző három idényben a tabella közepén lett volna a főnök csapata és a csonka szezonban az első háromban lett volna akkor is ez a döntés született volna nem?
Egy be sem fejezett alapszakasz után kinek kellett volna indulnia nagyokos?
Az előtte szezonban negyedikként végzett csapatnak, jogos.
Hát semmiképp nem a Szolnoknak ??
Szerintem is jogos… nem fejeződött be a szezon, akkor induljon a 7. helyen álló Szolnok.
Na jól van, szuper, akkor kezdehetjük is építeni a csapatot! Várom a bejelentéseket!
Most őszintén mondja már meg valaki hogy miért ilyen falusi csapatokat indítanak ilyen sorozatokban ??? Megint kispadra tették a Szolnokot ahogy az hosszú évek óta már szokássá vált :/
Kapcsolj át kérlek, rossz csatornát nézel.
Nem vagy őszinte vagy nem tudod megindokolni a döntést ? Kopj le haver itt komoly emberek beszélgetnek ! Szurkolj a Szolnoknak talán lesz belőled valami …
Igen komoly emberek próbálnak beszélgetni. De te nem vagy az.
xD
Öcsipöcsi ne beszélj annyira lentről nem ér fel idáig a hang ! Tudom hogy nem a legjobb a csapat aminek “szurkolsz” de legalább ne rontsd itt a levegőt … Ok ?
Na most aztán a Körmend jól beduzzog az MKOSZ-re és elindulnak inkább az osztrák bajnokságban is, a Keller úgyis mindenképpen külföldön akar játszani. 🙂 🙂
hogy irtad?
tanuljunk meg kicsinek lenni? Szokjuk meg?
sajnos NEM TUDUNK kicsik lenni, nem engedik a csapat eredmenyei meg hagyomanyai!
3xbajnok
7xkupagyoztes
EC tovabbjutasok
Nem tudunk kicsik lenni, ne haragudj! ?
…és.megszűnni se fogunk, ez ugye nagy álmod ? osszetorjuk az álmaidat! ?♀️
Ez Kormend!
Remek hír! Most lehet alakítani a csapatot a BL-hez! Hajrá Falco!
Ha pbask, downtown, red, szabi, rouge es meg 1-2 forumozo ulne a szovetsegnel, jobban megoldanak a dolgokat mint ez a pogacsas banda odafent.
Vicc.
koszi a bizalmat, de Te is johetnél a kerekasztalhoz dönteni ?
Pogacsa zabalasban jo vagyok. Ha ez megfelel, megyek is! 😀
kinn lesz a névtáblád! ???
Egyetértek de mindenképp kell egy szolnoki szimpatizáns ! Ajánlanám magam ?
Azért a Szolnok nagykirály….
Volt egy fos, szedett vedett csapatuk, a kutya nem akart odaigazolni, így adminisztratív módon megoldották, hogy legalább egy kicsit vonzók legyenek….
Nevetséges…
A bajnokságban a Falco, az Alba, a Körmend és a Paks is oda-vissza húzkodni fogja őket….
Pécs meg baranyában van ez mindent elmond róla …
Gondolom szerinted a fos Pécsnek kellett volna indulni. Szépen bemutatkoztatok tavaly mint a pofozógépek. Meccset is talán egyet nyertetek abban a gyenge csoportban. Honnan tudod,hogy a Szolnok egyáltalán vállalja -e az indulást ilyen magyar sorral okoska?
Szuper
Akkor lehet tervezni szervezni a csapatot..