Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

A Falco elődöntője történeti kontextusban: a Szolnok óta először a legjobb négy között magyar csapat

Visszatekintettünk az Olajbányász 2012-es és 2014-es sikereire, illetve a Falco útjára a négy közé.



:

:

A magyar klubkosárlabda újabb mérföldkőhöz érkezett: a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely bejutott a FIBA Europe Cup elődöntőjébe. Ez különösen nagy szó, hiszen magyar férficsapat legutóbb több mint egy évtizede jutott ilyen messzire nemzetközi kupasorozatban.

Erre legutóbb a Szolnoki Olaj KK volt képes, amely a EuroChallenge sorozatban 2012-ben és 2014-ben is eljutott az elődöntőig.

A 2011-12-es szezon

Ami a Szolnok bajnoki szereplését illeti, Pór Péter legénysége címvédőként vágott neki a 2011-12-es szezonnak, miután legyőzte az Albát a 2011-es döntőben. Az általunk vizsgált szezonban összejött a címvédés az Olajnak, ezúttal a Falco ellen nyerte meg a finálét a csapat, 3-1 arányban.

Kép: Mászáros János, Forrás: MTI/MTVA

EuroChallenge

A Szolnok és az Atomerőmű selejtezős csapatként indult a sorozatban, előbbi a finn Tampereen Pyrintö (137-134), utóbbi az Arkadia Traiskirchen Lions kiejtésével (155-128) kvalifikálta magát a főtáblára.

A bajnoki címvédő a H csoportba került a német Artland Dragons, a francia Pau-Lacq-Orthez és a ciprusi Keravnos mellé, míg a Paksot az orosz Nyizsnyij Novgoroddal, az ukrán Khimikkel és a lett Ventspilsszel sorsolták össze.

Az ASE 1-5-ös mérleggel végzett a “D” jelű kvartettben, míg a Szolnok második lett, köszönhetően annak, hogy két hazai győzelme mellett nyerni tudott Cipruson és Franciaországban is.

A negyeddöntőben a Paks csoportjának nyertese, a Ventspils várt az Olajbányászra, az első meccset pedig simán nyerte meg a lett gárda. Szolnokon összejött a visszavágás, jöhetett a mindent eldöntő összecsapás idegenben.

Amit Pór Péter tanítványai a párharc előző két felvonásához hasonlóan jól kezdtek, ám 12-10 után a rivális egy 12-0-s rohammal meglépett. A folytatásban a magyar bajnok Báder és Mills kosaraival öt pontra csökkentette hátrányát (29-24), ám hamarosan tíz pont lett a különbség, majd a félidőre ismét közel kerültek a szolnokiak (38-34).

Térfélcsere után a vendégek 44-37-nél egy 8-0-s sorozattal rukkoltak elő, Horváth két triplát is bedobott, melynek köszönhetően – 7-9 óta először – a magyarok átvették a vezetést. Sőt, a 29. percben már öt pontra meglépett az Olaj, az utolsó játékrész 50-52-ről indult.

A lettek négy perc múlva érték utol a Szolnokot (60-58), de két perccel a vége előtt már ismét a fantasztikusan küzdő Pór-legénységnél volt az előny (65-71). Egy perc volt hátra, a megzavarodott hazaiak eladták a labdát, Nikolov pedig bezsákolta, ekkor 67-73 állt az eredményjelzőn.

A hátralévő időben a magyarok – akik tavaly a csoportkör után búcsúztak a sorozattól – alig rontottak a büntetővonalról, így hallatlan izgalmak közepette kiharcolták a részvételt a négyes döntőben – írta tudósításában az MTI.

A mérkőzés legjobb dobói Trotter (20), Horváth (15), Mills (13) és Nikolov (13) voltak.

“Még nem fogtam fel a történéseket, holnapra lesz ez a meccs szép emlék, de természetesen nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta a mérkőzést követően Pór Péter vezetőedző. “Az első meccshez hasonlóan rosszul kezdtünk, de a félidőig sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, aztán a nagyszünet után a fiúk megérezték, hogy van keresnivalójuk, miközben az ellenfél – amely tavaly is a négy közé jutásért játszott – kapkodott, elbizonytalanodott. A korábbi meccsekkel ellentétben most 3-4 olyan játékos is akadt, aki extrákkal segítette a csapatot. Ami a négyes döntőt illeti, azt hallottam, hogy a szolnoki csarnok nem felel meg az előírásoknak, így nem lehet benne Final Fourt rendezni, de most egyelőre foglalkozzunk azzal, hogy március közepén még van magyar férficsapat a nemzetközi porondon. Óriási előrelépés ez a magyar kosárlabdasport számára!”

Nos bár a szolnoki csarnok nem felelt meg az előírásoknak, a debreceni Főnix Csarnok igen.

Fotó: NS-archív, Mirkó István

A Final Four

A Szolnok így 3500 néző előtt fogadta a Besiktast az elődöntőben, ahol Horváth, Trotter és Mills kosaraival hamar előnybe került a Szolnok (11-6). A törökök aztán felvették a ritmust és egy 7-2-es futással egyenlítettek, Grabenárnak és Gaynek köszönhetően így is az Olajnál volt az előny. 24-20-as magyar vezetés után aztán átvette az irányítást a Besiktas, melyet a negyedik negyedik ki sem engedett a kezéből. 56-56-nál aztán utolérte ellenfelét a Szolnok, de a végjáték a vendégeké lett, akik 60-64-re nyerni tudtak.

Megvolt a sanszunk, nagyon készültünk erre a mérkőzésre, nagyon sajnálom, hogy ilyen nagyszerű közönség előtt nem jött össze a győzelem, a fiúk megérdemelték volna. Támadásban voltak gondjaink, ami annak tudható be, hogy a Besiktas negyven percen keresztül nagyon jól védekezett, az ilyesmihez idehaza nem szokhattunk hozzá. Talán ha a kinti dobások jobban sülnek, nyerhettünk volna – mondta a meccs után Pór.

A bronzmérkőzésen az orosz Triumph Lyubertsy jött szembe és fordulatos meccset játszott a két csapat, sokáig úgy tűnt, hogy az Olaj kezében van a dobogó harmadik foka, hiszen Horváth és Trotter vezetésével négy perccel a vége előtt 81-74-re vezetett a magyar csapat. A végjátékban azonban Kuzjakin, McKie, Jefferson és Landry is belelendült és az oroszok 94-87 arányban nyertek.

Aki sok nemzetközi meccset játszik, az megfigyelheti, hogy a legtöbbször az nyer, aki a negyven perc egésze alatt koncentráltabban kosárlabdázik. Mi most 36 percig jól játszottunk, de aztán pár perc alatt rengeteg hibát vétettünk, s az oroszok ezt kegyetlenül kihasználták. Fizikailag és pszichésen is felülmúltak ekkor minket és ez eldöntötte a bronzérem sorsát. Ez a része csalódás számunkra, de összességében örömteli és életreszóló élmény, hogy a négybe kerültünk és rendeztünk

nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Báder Márton, az Olaj akkori játékosa, az MKOSZ jelenlegi elnöke.

Kép: Szabó Miklós

A 2013-14-es szezon

A 2012-13-as szezonban a Körmend és a Szolnok egy csoportban szerepelt a főtáblán, a Szolnok jutott végül tovább az Oldenburg mellett. A legjobb 16 között 3-3-as mérleggel végzett az Olajbányász, ez pedig nem volt elég, a nyolc közé jutáshoz.

A bajnokságban Dragan Alekszics vezetésével ezüstérmes lett az Olaj, 2014-ben viszont a Paksot felülmúlva ismét bajnok lett az együttes.

EuroChallenge

Négy magyar csapat is érdekelt volt a sorozatban a 2013/14-es idényben, az Atomerőmű, a Jászberény és a Körmend még, az Olaj mellett. Az ASE 1-5-ös mérleggel negyedik lett a török Gaziantep, az orosz Krasnye Krylia és a Nagyvárad mögött, a Jászberény nem tudott meccset nyerni a Tofas, a Jekatyerinburg és Krka ellen, a Körmend pedig a Triumph Lyubertsy, a Gaz Metan Mediaș és BC Kijev mögött lett negyedik.

Fotó: Pozsonyi Zita, archív

Ami a Szolnokot illeti, a bajnoki ezüstérmes második helyen ment tovább a fehérorosz Minszk mögött (azonos mérleggel, rosszabb pontkülönbséggel), megelőzve a Marosvásárhelyt és a bolgár Rilszkit.

A legjobb 16 között hasonló volt a forgatókönyv, Reggio Emilia megnyerte a csoportot 4-2-es mérleggel, ezzel zárt a Szolnok is, de rosszabb pontkülönbséggel, harmadik szlovén Krka, negyedik a francia Cholet lett.

A franciák elleni hazai mérkőzés összefoglalója

A friss magyar kupagyőztesként a negyeddöntős párharcba érkező Szolnok az első mérkőzésen 87-83-ra kikapott Tartuban észt riválisától, majd két nappal később 80-73-mal revánsot vett a Tiszaligeti csarnokban.

A harmadik felvonást 5-0-lal kezdte az észt bajnok, ám a súlyos sérülése után Oroszországból visszaigazolt magyar válogatott, Trotter Obie triplájával nemsokára már 12-13 állt a nagyórán. A második negyedben Lóránt Péter is betalált kintről, a csapatkapitány Báder Márton pedig remekül dolgozott a palánk alatt, és hibátlanul büntetőzött, a rivális pedig három és fél percen keresztül tehetetlenül nézte az Olaj 9-0-ás rohamát. A nagyszünetben 29-32 volt az állás.

Térfélcsere után a baltiak – szokásuktól eltérően – továbbra is gyengén dobták a hármasokat, Dragan Alekszics együttese pedig a 26. percben már 45-34-re elhúzott. Báder négy személyi hibával a kispadra kényszerült, de Justin Holiday újabb triplájának köszönhetően így is 39-51-ről indult a negyedik játékrész. Trotter is összeszedte negyedik “faultját”, a játékvezetők hoztak néhány vitatott döntést, hét perccel a vége előtt azonban még mindig tíz pont volt a Tisza-partiak előnye. Vojvoda harmadik hármasa után 51-65-öt mutatott az eredményjelző, a hátralévő időben a vendégek már 20 pontra is növelték előnyüket, és 2012 után ismét bejutottak a Final Fourba – írta tudósításában az MTI.

A mérkőzés összefoglalója


A Final Four

Ezúttal nem pályázott a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda EuroChallenge-kupa négyes döntőjének lebonyolítására, aminek Olaszország, pontosabban Bologna városa adott otthont, a magyar csapat ellenfele az elődöntőben, az orosz Triumph volt.

A bolognai PalaDozza Arenában rendezett találkozón végig fej fej mellett haladtak a felek, hol az egyik, hol a másik csapat került minimális előnybe, egyik együttes sem tudott megnyugtató előnyre szert tenni – írta az NSO.

A legnagyobb különbség hat pont volt a két gárda között, a Triumph javára, de kétszer is a Szolnok vezetett öt ponttal – másodszor másfél perccel a mérkőzés vége előtt.

A hajrá azonban az oroszok számára alakult jobban, akik 7–0-s futással megfordították a meccset és – miután kivédekezték a Szolnok utolsó támadását – bejutottak a döntőbe, ahol a Gaziantepet legyőző Reggio Emiliával találkozik.

Szolnoki részről Justin Holiday (16 pont), Sztrahinja Milosevics (11) és Vojvoda Dávid (10) volt elemében, míg a vendégeknél Kyle Landry (18), Courdon Higgins (12) és Milovan Rakovics (11) játszott kiemelkedően.

Talán a legkeményebb meccsünk volt a szezonban, de a Triumph nyert, amiért gratulálok nekik. Egylabdás volt a mérkőzés, de sajnos a végén rettenetesen idegesek voltunk. Egy ilyen fontos meccsen húsz eladott labda túl sok – nyilatkozta Dragan Alekszics az elődöntő után.

A mérkőzés összefoglalója

A bronzmérkőzésen az ASE csoportellenfele, a török Gaziantep következett. Az Olaj remekül kezdett az első félidőt uralta, aztán bár korábban már 10 pontos előnye is volt, a harmadik negyedet 13 ponttal az ellenfél nyerte meg. Az utolsó játékrészben Borovnjak négy személyi hibával átmenetileg a kispadra ült, ám az Olaj így sem tudott közelebb férkőzni. Lóránt Péter triplájával 1:17 perccel a vége előtt aztán ismét megcsillant a remény (63-66), aztán a válogatott erőcsatár négy másodpercnél kiegyenlített (68-68), Vojvoda dudaszós kosarát pedig – némi tanácskozás után – nem adták meg a bírók, jöhetett a hosszabbítás – írta az index.

A ráadásra azonban már nem maradt erő, a török csapat végül megnyerte a mérkőzést.

Dragan Aleksic, a Szolnok vezetőedzője gratulált csapatának, amiért a sírból hozta vissza a meccset: “Tízpontos hátrányból is visszajöttünk, de kimerültünk a nagy küzdelemben. Az idény során sok kemény mérkőzésünk volt, a törökök is nagyon nehéz ellenfélnek bizonyultak, pedig több mint száz százalékot adtunk ki magunkból.” A szerb szakember hozzátette, remélhetőleg még sok ilyen tornán nyílik alkalma szerepelni csapatának.

Báder Márton csapatkapitány keserűen beszélt a bolognai két szoros találkozóról: “Mi vagyunk itt a legkisebb csapat, de mégis mindkét meccsünk kicsin múlott. Mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, mindent kiadtunk magunkból, de most ez is kevés volt. Szomorúak vagyunk, ezzel együtt jó torna volt.”

A Falco útja az elődöntőig

A Falco a 2024/25-ös szezonban veretlen alapszakaszt produkált – a Magyar Kupát is megnyerte -, majd egészen a döntőig egyetlen vereséget szenvedett el. A finálét azonban dominálta az NHSZ-Szolnoki Olajbányász és 3-0-ra nyert.

Ennek köszönhetően BL-selejtezőre kényszerült a Szombathely, ahol a Porto ellen végül elvérzett.

FIBA Europe Cup

A Falco a Zaragoza, a Bakken Bears és az Anorthoszisz Famaguszta mellé került a csoportba, s bár a spanyol riválisa kétszer is legyőzte, végül a többi meccsét megnyerve 4-2-es mérleggel jutott tovább csoportmásodikként.

A legjobb 16 között aztán az UCAM Murcia, a Rostock Seawolves és a Trefl Sopot következett. A Falco nem kezdett jól, hiszen Murciában, majd otthon a Rostocktól is kikapott, aztán viszont a Trefl elleni győzelemmel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A Murcia másodszor is nagy falatnak bizonyult, viszont Németországban, majd Szombathelyen a Sopot ellen is nyerni tudott Milos Konakov csapata és bejutott a következő körbe.

Negyeddöntő

A KK Bosna volt a negyeddöntős ellenfele a Falcónak.

Hazai pályán erősen kezdett a magyar csapat, 11-10 után Young tolta be emberét, Toro kettese és Váradi trojkáját követően viszont időt kért a bosnyák gárda. Atic ugyan egy duplával közbe szólt, de a válogatott irányító megint bedobott egy hármast, Novakovics hét pontra növelte a hazai előnyt (21-14). Egy gyors kosárváltást követően viszont 7-0-s sorozattal eltűntette hátrányát a bosnyák csapat. A második negyed elején további 10 pontot hozzátett a 7-0-hoz a Bosna, Váradi törte meg a pontcsendet, de a félidőig 9 pont volt a vendég előny. A második félidőben viszont hengerelt – a hét játékosának is megválasztottPerl Zoltán vezetésével a magyar csapat és a visszavágóra 15 pontos előnyt épített ki.

A mérkőzés összefoglalója:

A visszavágón pontszegény első negyedet láthattak a szurkolók, magyar szempontból viszont nem csak az idő fogyásának lehetett örülni, de a Falco ráadásul 4 pontos előnyben volt Váradi utolsó másodperces triplájának köszönhetően. Ezen a mérkőzésen 17-21 után érkezett a Falco rövidzárlata, a félidőben már 37-25-re a Bosna vezetett. A második félidőben sokszor táncolt pengeélen a két csapat közötti összesítésbeli differencia, de Váradi – aki a második mérkőzés hetén lett díjazva – és Perl – aki március hónap MVP-je lett – vezetésével megőrizte előnyét a Falco.

Sok érzelem dolgozik most bennem. Olyan volt a meccs, amilyet vártunk. Nagyon jól kezdtünk, aztán a második negyedben a hazaiak agresszívebben lepattanóztak, könnyű kosarakat engedtünk nekik, és többet kellett tennünk azért, hogy megőrizzük az előnyünket. A negyeddöntőben nem adnak semmit ingyen, és a második félidőben meg is tudtuk mutatni a karakterünket, egymásért is küzdöttünk védekezésben, s bár néhány üres dobást és büntetőt elhibáztunk az idegességünk miatt, de a keménységünk és a lepattanózás kontrollálása kulcsfontosságúnak bizonyult. Boldog vagyok, hogy klubtörténelmi sikert értünk el, az elődöntőbe jutás hatalmas eredmény a magyar kosárlabdának is

– nyilatkozta a párharcot követően a Nemzeti Sportnak Milos Konakov.

Kép: Bálizs Zsuzsa

Final Four

A Falco ellenfele a négy között a Bilbao lesz, míg a másik ágon Murcia-PAOK párharcot rendeznek. Az első mérkőzésre szerdán Szombathelyen kerül sor, ami előtt Milos Konakov nyilatkozott nekünk a beharangozóban.

Tőrös Balázs NBA-szakértő – valamint a Hunbasket.tv rendszeres kommentátorának – gondolatai a mérkőzés előtt:

Borítókép: Szabó Miklós

HIRDETÉS
4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
tormentorWSrebornCsakajótMivanmivan Recent comment authors
tormentor
Olvasó

Nagyvárad, Ventspils…mekkora túrák voltak

WSreborn
Olvasó

Grat a cikkhez a BB1-nek!
A köztévé meg az összes sportcsatorna lesz@phat……

Csakajót
Olvasó

Ezúton, utólag is grat. a Szolnoknak. Nagy teljesítmény volt ez, mindig az a 4-be jutni bármely csapatnak.
Bazskának nagyon jó a kis összeállítása, beharangozója.

Mivanmivan
Olvasó

Úhh de jó kis cikk, jó volt visszaidézni az emlékeket. Ott voltam mindkét Final Foruban a helyszínen 🙂
Sok sikert a nemzetköziben a Falconak.

Legfrissebb

Hírek

Facebook